Starcraft II Beta – Patch 12 (version 0.14.0.15318)

ZsoL . Patch 2237

Ezen a héten jön a következő patch, mely csupa apró dolgot javít, például azt, hogy nem lehet kilépni a játékból. Ehhez tartozik egy helyzetjelentés, melyet szintén magyarul olvashattok az egyes változások alatt. Így az egészet összefésülve talán jobban olvasható a dolog.

Az első helyzetjelentésünk a 11-es Patch változásait részletezte. Annak ellenére, hogy a legújabb, 12-es, nem egy hatalmas darab, szeretnénk továbbra is kis betekintést nyújtani a balance változások mögé. Tartsátok észben, hogy továbbra is nagyon odafigyelünk ezen változtatások hatásaira, hogy minél jobban felmérhessük azokat, illetve nem tesszük bele az összes tervezett változtatást az aktuális patch-be. Ezáltal jobban követhetjük a változások hatásait, és jobban tervezhetjük a további változtatásokat annak alapján, hogy milyen irányban hatnak a balance-ra.

Balance szempontjából pár kisebb változtatást implementáltunk ebben a patch-ben, illetve több zerg képesség változását is tervezzük a következőben.

Balance Változások

Protoss
Forge

  • Építési idő 35-ről 45-re nőtt.
  • Élet és pajzs értékek 550/550-ről 400/400-ra csökkentek.
  • Sok Photon Cannon rush-t látunk Protoss és Zerg ellen. Protoss ellen gyakran egy szirt szélét vagy az ellenség ásványait használják a Forge-dzsal együtt, hogy a Pylon-t védjék. Zerg ellen a Forge és Pylon segítségével blokkolható a rámpa. Pár paraméter segítségével kijavíthatjuk ezt, a legnyilvánvalóbb a Forge építési ideje. Viszont ha túl magasra emeljük ezt, akkor nehéz lesz vészmegoldásként gyorsan felhúzni pár Cannon-t egy rosszul elsült láthatatlan támadás esetén. Ezért próbálunk kisérletezni a Forge életének és építési idejének egyszerre történő nerf-elésével.

Mothership

  • A Vortex eltünteti a Force Field-eket a hatósugarán belül.
  • A Vortex továbbra is egy izgalmas képesség pár ismert problémával. A Force Field-ek Vortex körüli használatát korlátozva, pár csúnyán kihasználható helyzetet kijavítottunk. Nagy köszönet a közösségnek, hogy segítettek nekünk megtalálni ezt a hibát. =)

Terran
Thor

  • Sugara (az egység méretét határozza meg – a ford.) 1,375-ről 0,8125-re csökkent.
  • A model mérete csökkent, hogy illeszkedjen az új sugárhoz.
  • A Thor fizikai és az útvonalkövetésnél használt méretét is csökkentettük, pusztán azért, hogy használhatóbb legyen. Ez végeredményben egy kis buff (amire nem igazán volt szüksége). Csak azért változtattunk rajta, hogy kevésbé legyen kellemetlen használni. Nagyon odafigyelünk, hogy sikerül végül ez a változtatás, és ha túl domináns lesz a Thor, később korrigálunk ezen.

Zerg
Roach

  • A Roach mostantól 2 supply-t foglal 1 helyett.
  • A Roach-ok egyszerűen túl erősek ahhoz, hogy 1 supply-os egység legyen. A 200 supply körüli csatáknál a Roach-ok komoly problémát okoznak még akkor is, ha a megfelelő egységet hozzák ellenük a Terran-ok és a Protoss-ok.

Felhasználói felület

  • Jó pár hotkey változás történt (csak a német kliensben).

Hibajavítások

  • A programból való kilépésnél néha előforduló lefagyás ki lett javítva.

Mint mindig, most is nagyra értékeljük a konstruktív visszajelzéseket, és továbbra is közelről figyeljük a változtatások hatásait.

Forrás: patch, helyzetjelentés.


Comments (172)

  • Atlasy

    |

    én őszintén örulok hogy vége a cannon rushoknak mert gyakran használtam őket (szivatásból) és így legalább nem nooboznak le 🙂

    Reply

  • ProfessorJ

    |

    Affene tanulhatom újra a hotkeyeket 😛 Roach nerf éljen…. 😛

    Reply

  • Oviom

    |

    a Vortex eltűnteti a Force Fieldet… EKKORA HÜLYESÉGET
    a Force Field egy akadály mindkét félnek, NA DE A VORTEX IS… semmi értelme nincs, mert a Vortex-ba nem hiszem, hogy bárki is önként bemenne… jó talán az ellen jó, hogy a Vortex idejének végén beraksz néány FF-et a helyére…
    a Roach nerf-el egyet értek, tényleg sok 1 supply-nak
    a Forge-ot meg sajnálom, mert azzal szoktam magam falazni 🙁

    Reply

  • kL_Xy

    |

    “A programból való kilépésnél néha előforduló lefagyás ki lett javítva.”

    Nekem nem NÉHA fordult elő örülök hogy ez megoldódott.

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Az IMBA thor tovább erősítve, a zerg tovább nyengítve. fasza.

    Reply

  • ZsoL

    |

    Válasz Oviom #3 üzenetére:
    Volt egy bug, amikor ha Vortexbe Force Field kerul, akkor siman meg lehet olni az osszes bent levo foldi egyseget. Ezt javitottak ki. Lasd: http://www.youtube.com/watch?v=9C_rK5sCmR4

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Ja bocs asztem a fordulási idejét csökkentették, nem kéne ittasan is néznem az oldalt..

    Reply

  • DJackson

    |

    #4 jah nekem is ez tetszik alegjobban. az elején vagy 10x újra kellett sc után indítanom a windózottot…

    Reply

  • pubeightysix.sciihu

    |

    Válasz GeryGTK #5 üzenetére:
    de mire eléred a thort addig van egy mass roach-a a zergnek…

    Reply

  • petecz

    |

    Patch13: Zerg permanently removed from the game.

    Reply

  • Maledict

    |

    Válasz ProfessorJ #2 üzenetére:
    Jó pár hotkey változás történt (CSAK A NÉMET KLIENSBEN). Mondjuk ez a roach nerf érdekes… Király hogy már egy T1-es vagy inkább T1,5-es egység is 2 helyet foglal. Az embernek így is örökké a szaros Overlordokat kell gyártania (amiket egy jobb játékos már csak a hecc kedvééért is leszedeget) és így meg majd még több kell mert eddig gyártottál 2 Roach-ot most tudsz gyártani 1-et. Nagyszerű!

    Reply

  • Endyr

    |

    Válasz Oviom #3 üzenetére:
    sztem meg ha fele sereged bepakoljak a vortexbe megeri a tobbivel is belemenni, mert mikor vege megint teljes hadsereged van

    Reply

  • Worlon

    |

    “A programból való kilépésnél néha előforduló lefagyás ki lett javítva.”
    Nálam ez 100% volt, nem néha.

    Most vagy én vagyok totál hülye, vak és istentelen noob, vagy ezek a jóemberek vakok és süketek, de szerintem nem kéne terrant tovább buff-olni. Bár igaz, hogy Thor még mindig egy szerep nélküli egység, de erről nem a mérete tehet. Szerintem ez az az egység, aminek semmi helye, de erőltetik, mert valamelyik fejesnek ez a unit tetszik…

    Találkoztam elég roach-al, és mióta nerfelték őket nem sok akadályt jelentenek, főleg immortalnak. De nem baj, engem nem zavar ha gyengítik…

    Reply

  • Oviom

    |

    Így már sokkal érthetőbb, hogy miért iktatták ki az FF-et onnan.

    Reply

  • DJackson

    |

    szóljatok már ha újra felállta a bnet, thx

    Reply

  • OmenTD

    |

    a következő patchben remélem csinálnak

    Reply

  • zesedar

    |

    Eddig se szerettem roachot… Számomra az egyetlen megmaradt és jó zerg egység a mutalisk … remélem azt legalább nem fogják nerfelni.

    Reply

  • OmenTD

    |

    a következő patchben remélem csinálnak valamit a zergekkel mert nagyon gyengék lettek, alig van használható egység benne

    Reply

  • Sabika

    |

    A zergek tényleg gyengék lettek azért nem kell félteni őket!!De nincs terran nerf??Ez nevetséges!!

    Reply

  • overmind

    |

    Válasz OmenTD #18 üzenetére:
    Azt én is nagyon remélem:)… eddig csak zerggel nyomattam (kivéve pár custom game) de pont ma mondtam azt h picit szüneteltetem a zergeket mert kicsit nevetségesek lettek, nem igaz h ezt a blizz nem látja.

    Válasz zesedar #17 üzenetére:
    Nagyjából én is így vagyok ezzel:)… ha brood lordot mutából kellene csinálni akkor 1 szavam nem lenne:) de jelenleg a mutát is már kicsit gyengének érzem, főleg terran ellen.

    Reply

  • Wilsonius

    |

    Hát igen a terra elég kemény , de nem sirok mert terrát játszok muhahaha 😀

    Reply

  • Aston

    |

    Válasz Maledict #11 üzenetére:
    Igen, Profj a nemet klienst hasznalja 🙂

    Válasz Worlon #13 üzenetére:
    Egyaltalan nem hiszem hogy a Thornak nincsen meg a maga szerepe. Sot.

    A Roach koltseget gyakorlatilag 25 kristallyal noveltek (tudom ez igy nem teljesen igaz). De azt nem tudom hogy miert volt tul eros a Roach, az utobbi idoben nem volt vele gondom mondjuk nem is nagyon talalkoztam jo Zerg ellenfellel.

    Reply

  • dvkr1994

    |

    Mikor jön vissza a Bnet?? Amugy a reset az most volt vagy majd csak lesz?!?!

    Reply

  • dvkr1994

    |

    Sztem protoss-nál elég nagy gond mikor 15-20 roach-al bejön hozzád 5-6. percben:S

    Reply

  • overmind

    |

    Válasz Aston #22 üzenetére:
    A jó zerg ellenfél már eddig se nagyon roachal ment sztem:)… most meg aztán totál felejtős:)…
    lassan a lingek erősebbek lesznek xD

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Bár alapjáratban terran játékos vagyok, de ez az állandó roach gyengítés már nekem is furának hangzik. Főleg, hogy Zed is nem rég megszerette őket… 🙁

    Reply

  • Worlon

    |

    Válasz Aston #22 üzenetére:
    Kiváncsi vagyok, hogy Thornak mi a szerepe, értelmes, használható szerepe.

    Reply

  • SZM

    |

    A Roach mostantól 2 supply-t foglal 1 helyett.

    hahaha mekkora szopás 😀

    Reply

  • overmind

    |

    Válasz dvkr1994 #24 üzenetére:
    Nos, most már nem kell félni:)… 2 supply miatt sokkal lassabban lehet kihozni őket. Mire értelmesen be tudna támadni azokkal röhögve lesz immortalod:)

    Amúgy a ZvP még egész jó, és annak ellenére, hogy nem szeretek azonos race ellen menni, jelenleg nagyon tetszik a ZvZ… én csak a ZvT miatt sírok:D

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Én ezt nem hiszem el!!!!!!!!! Már így sem használok roachokat, emrt annyit nerfelték őket, erre most még ráadásul 2 helyet is foglalnak, menjenek már el a francba, tényleg használhatatlan lesz a helyzet.

    A zergnek a speedlinges kezdése sokkal dúrvabb, mint a roachozás, szóval nem tudom, miért még mindig a roachokat gyengítik.

    Reply

  • Promie Motz

    |

    #29 én mostanában már csak zergling banelinggel kezdek, mert az kb mind a 3 faj ellen működik annyira, hogy bent tudjam tartani a bázisán, amig expelek, utána meg majd lesz valami 😉

    Reply

  • DJackson

    |

    eddig se vettem rócsokat csak mass zealot ellen, amúgy egy nagy fos mióta nincs armor. lehetne mondjuk a sebességét növelni de így hoyg 2 supli, 1 armor, és lassú és nem regenerálódik, és még a range is kicsi, na így már egy igazán nagy fos lett 😀

    Reply

  • overmind

    |

    Válasz Promie Motz #31 üzenetére:
    A baneling-eket csak párszor próbáltam de csúnyán buktam a meccseket:)… de most h roach felejtős lehet, hogy erőltetem még egy kicsit hátha:)

    Reply

  • Worlon

    |

    Patch 13:

    – Marruder túl gyenge volt, mostantól 175hp, vissza kapja lassítást alapból.
    – Emp-t keveset láthattuk, mostantól ez mindössze 25 energiába kerül, hatósugara pedig másfélre növelve.
    – Thor új képességet kap: repül

    – PsyStorm túl erős, imba, eltávolítva.

    – Roach még mindig túl erős volt, mostantól 2 perc mire elkészül.

    Patch 14:

    Még mindig volt olyan meccs, amiben nem Terran nyert, ezért a másik 2 fajt kivettük.

    (Arról meg kár is szólni, hogy csomóan még mindig nem tudnak reppet nézni, az itt publikált leírás ellenére se)

    Reply

  • razieel

    |

    már megint a “chopper és bronz” ligából osztjátok az észt a balanceról…

    Reply

  • Rookie

    |

    Hála a jó istennek hogy T játékos vagyok 😀
    zergek szivnak nagyon 😀

    Reply

  • dvkr1994

    |

    lehet cooper-be vok, de lehet többet játszottam mint egy GOLD-os… 80 játékszám felett vagy 2-3hét alatt… csak 1v1-be

    Reply

  • Worlon

    |

    Válasz razieel #35 üzenetére:
    Nem akarom magamra venni, csak közlöm, platinában vagyok.

    Nálam ez volt a petch verziója: 15343 és nem 15318.

    Reply

  • Volband

    |

    Válasz razieel #35 üzenetére:
    Akkor kedves razieel, magyarázd meg nekünk zergeknek (nyilván mind cipperesek vagyunk, biztos vannak ilyen pszi képességeid és így érzed ezt a dolgot!) , hogy az eddig is szürke és túlnerfelt zergeket miért súlytják tovább, ők maguk is elismerték, hogy szeretnék változatosabbá tenni, meg blabla. Ettől a 2 supplys roachtól most biztos nagyon izgi lesz.

    Iróniát félretéve, ha te egy platinum top 10 játékos vagy (onnét gondolom, hogy osztod az alsóbb ligásokat) akkor valóban kíváncsi vagyok a véleményedre.

    Reply

  • nf.purple

    |

    én 250+ platina játékszám felett sem merek jóslatokba bocsájtkozni, sem nagy balansz véleményt nyílvánítani

    Reply

  • dvkr1994

    |

    Mikor indul el ez a **** játék?? Igazán játszani akarok már vele:S Fene egye meg a Bnetet:D

    Reply

  • Warador

    |

    “Balance szempontjából pár kisebb változtatást implementáltunk ebben a patch-ben…”

    “A Roach mostantól 2 supply-t foglal 1 helyett”

    Tényleg, teljesen kis változtatás, kb. kivették a gameből a roachot.. Régóta mondom, h váltani kéne Zről Tre…

    Reply

  • cultureparadise

    |

    Sziasztok!
    Ami engem igazán zavar, az az, hogy a Balanceot úgy próbálják meg megoldani, hogy azzal elveszik a fajok sajátosságáait. Gondolok itt pl a zergekre. A zergek attól zergek, hogy csak úgy onthatják magukból a förtlmesebbnél förtelmesebb seregeket, agreesszívan szinte már már agyatlanúl küldhetik a vágóhídra egységeiket, mert olcsók és kevés helyet foglalnak. Ezzel szemben a Starcraft2-ben a terran tud egyszerre két egységet gyártani, a hydra és már a roach is két helyes, míg pl a stalker csak egy; a zergek nem képesek zergekhez méltó, “nem számít, van másik” hozzááláásra, inkább a Star 1 ből ismert protosokra jellemző odatolom, visszahúzom módszert alkalmazzák.
    A zergeknek olcsónak, gyengének és kevés suplyt foglaló egységeknek kellene lenniük, hogyha játszól velük, valódi hordákat irányíthass, és folyamatosan massolni tudj velük. Ez a mostani balancolás elveszi a sajátosságukat. szar, de nem igaz, h ezt csak én látom…

    Reply

  • triazz

    |

    Ááááá….nem vagyok zerg, de én is érzem, hogy ez a roach nerf már nevetséges 😀 ! Én P létemre inkább early game-ben érzem erősnek őket, anno sírtam is immo nerf miatt, de már sok olyan meccset játszottam, ahol fast roachra ment az ellenfél, én észrevettem időben és pont kijött az immo, mire bázisomra értek a roachok, úgyhogy szerintem ez a tökéletes balance.

    Amúgy replay bugot igazán kijavíthatnák, mert nem akarok manuálisan szórakozni…az egész annyi lenne, hogy engedélyezik az ékezetes betűket valahogy. Nem vagyok programozó, de szerintem ez egy 50 fős programozó csoportnak kb 1 napos munka lenne (vagy annyi sem).

    Reply

  • triazz

    |

    Válasz dvkr1994 #37 üzenetére:
    2-3 hét alatt 80 game nem valami sok ám 🙂 !

    Reply

  • Atlasy

    |

    Válasz triazz #44 üzenetére:
    Egynapos meló???? 1perc max

    Reply

  • dvkr1994

    |

    Ja:) csak közben 5nap oszt. kirándulás:D + iskolába is járok ám:D fél6kor kelek 4kor érek haza:D szal úgy már talán ér vmennyit az a 80+ game

    Reply

  • ProfessorJ

    |

    Válasz Maledict #11 üzenetére:
    Tudod, elfelejettem írni, hogy német klienssel tolom…. 😛

    Reply

  • dvkr1994

    |

    ja:D 2 kódot beírnak meg pár bötüt mi??XD

    Reply

  • Atlasy

    |

    én napról napra percről percre kevesebbet játszok sc2vel inkább a bw-t nyomatom.
    MEgvárom amíg a blizznek megjön az esze agyon nerfelik a terrant a zerget megerősítik a protoss meg marad ott ahol van és akkor végre balanceos lenne a játék de ez így egy rakás sz*r.
    De most mindjárt jön sweeping és mondja hogy egy noob játékos vagy stbstb.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.