A magyar utánpótlás válogatott (HunB)

Astonkacser . Cikkek 1055

hunblogo2

Kasas küldött ma nekem egy kis hírt arról, hogy ő fogja vezetni a magyar HunB csapatot. Először is szeretném világossá tenni, hogy mit is jelent ez. A magyar HunA válogatott képviseli Magyarországot a komolyabb nemzetközi versenyeken (most még csak többnyire a Gosugamers szervezésében álló National Warson). Ennek a válogatottnak a támogatására, illetve az új játékosok bevonására, az új tehetségek felzárkóztatására jött létre az utánpótlás válogatott, vagyis a HunB csapat. Ha nagyon jó játékos vagy, akkor először HunB kerettagnak kell lenned. Ezután a HunB válogatott kapitánya delegálhatja a jobb játékosokat tudás és aktivitás szerint a HunA csapatba,  természetesen a HunA kapitányával (nf.purple) együttműködve.

Most pedig átadom a szót Kasasnak:

Üdvözletem!

Mielőtt elkezdeném a mondókámat, szeretnék bemutatkozni akik még nem ismernének. Lénárt Csabának hívnak, 24 éves vagyok, Tokaj mellett, Bodrogkisfaludon nőttem fel, diplomás gépészmérnök vagyok. KB 11 évet játszottam BW-vel, ezalatt tagja lettem az uUc  klánnak, aminek később a vezetője  lettem. 10 év alatt szép eredményeket értünk el(keretünkhöz mérten)  ismertebb klánversenyeken, megtartva egy jó közösséget és emberséges magatartásunkat(utóbbi sajnos kevés emberre jellemző).

Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy a magyar csapat utánpótlását vezethetem. Megígérhetem, élni fogok ezzel és apait-anyait beleadok, hogy ez úgy is menjen ahogyan kell. Ehhez viszont a ti segítségetek is kell majd.

Térjünk akkor a lényegre: kezdeném azzal hogy a béta ideje alatt a B csapat nem fog színre lépni. Egyik hogy, maga az A válogatott sem áll készen , a másik dolog pedig hogy nem látom még értelmét. A maradék időt(a bétában) a játékosok tesztelésével fogjuk tölteni és belőlük építünk egy alap csapatot, akikkel majd el tudjunk kezdeni a játék kiadása után NW-zni. Természetesen ez egy ideiglenes állapot lesz, mivel a release után (szerintem) sok új és tehetséges játékos fog megjelenni. És ugye a mi célunk az, hogy a „nagy” csapatnak utánpótlást biztosítsunk és felfedezzük az újakat.

Hogy is fog kinézni ez a válogatás:

  • az első dolog amire figyelni fogok, a most szombati – az SC2.hu által rendezendő –  verseny. Meg  fogom kapni az összes replay-t a versenyről és figyelmesen végig is nézem majd azokat. Szóval próbálja meg mindenki kihozni magából a maximumot.
  • ha valaki esetleg nem tudna nevezni a versenyre(mert mondjuk épp szül a felesége, vagy a barátnője J ) annak is lesz esélye a következő módon: felkeres minimum 2(de lehet több is), jelenleg A válogatott játékost és játszik velük egy BO5-t, majd elküldi nekem a replay-eket. Jó lenne ha a dolog nem arról szólna „hogyan tudom kicsízelni az ellenfelem”. Persze mehetnek a jobbnál jobb cselek, de azért lássak is valamit, ne csak proxy 2 gate vagy proxy rax reaper stb.

Jelenleg ez lenne a felállás, aztán amikor beindul a játék, tervezek egy belső  „ligarendszert” a B válogatott számára. Ez kb. azt jelenti, hogy a folyamatos bnet ladder mellett egymás között is menjen a gyakorlás és legyen egy bizonyos erősségi lista. Ez nagyban befolyásolja majd az NW-ken való Line Up-okat. De erről majd később.

Amit még fontosnak tartok: Purple barátom is kiemelte, a mannerség. Nem szeretném ha azt hinnétek, hogy mint vezető, megmondom majd nektek a frankót. Mi egy csapat leszünk, együtt nyerünk, együtt bukunk. Viszont a BM játékosokkal vaskezűen fogok bánni. Aki nem fog megfelelően viselkedni, annak nem lesz köztünk helye. Legyen az a legjobb játékos vagy akár a Máriás Huncut, repülni fog. Úgy kell tekinteni erre a dologra, hogy ez egy kiváltság, nem mindenki lehet a válogatott tagja,  egy nemzetet képviselsz, nem csak önmagad. Ha lejáratod a csapatot, lejáratod vele a nemzetet is. No de nem prédikálok tovább, remélem nem hangzik rosszul a dolog és nem ijesztettem meg vele senkit. Alapvetően egy vicces és jólelkű gyerek vagyok én is 😀 .

Játékra,nevezésre fel, gyakoroljatok és jöhetnek a replay-ek a következő e-mail címre: kasasuuc@gmail.com. A tárgy részhez írd oda hogy hunB_teszt.

Egyéb kérdések vagy bármi ami érdekel, szintén jöhet a fent említett e-mail címre, továbbá msn címem: kasasuuc@hotmail.com

Kasas


Comments (20)

  • dN

    |

    Jól hangzik, sok sikert a jelentkezőknek, meg az egész projektnek.

    Reply

  • JSaN

    |

    sok sikert a jatekosoknak, en kihagyom mert bena vagyok.

    Reply

  • SzuL

    |

    gogo kas! 🙂

    Reply

  • petygrinder

    |

    Mindent bele, énis kihagyom, mert béna vagyok, meg mert mikor kijön az SCII Oroszországban leszek.

    Reply

  • petygrinder

    |

    Hehe, hatalmas az angyalos egyesített Monarchiás középcímer a logoban, már csak Bosznia hiányzik onnan Fiume mellől! 🙂

    Reply

  • Chob

    |

    Lassan már lesz időm játszani végre szóval ha újra formában leszek megpróbálom a jelentkezést legalább ide 😀

    Reply

  • dvkr1994

    |

    Hát:D Én cooper 2.-vok 😀 Életemben először játszok “eredeti” starcraft2-vel, szval még marha béna vagyok a platinához képest:S Majd pár év múlva talán bekerülök:D Azt vagy nem:D De aki jelentkezik annak sok sikert kívánok, magához a projekthez csak annyit hogy marha jó ötlet és remélem sikerülni is fog(biztos hogy fog) , MINDENT BELE MAGYAROK:D

    Reply

  • dvkr1994

    |

    Am. a nevem alatti szám mit jelent a BETA-ba??

    Reply

  • Darc1n

    |

    Ó köszi hogy írtál róla Aston, bár ez még nem a teljes történet, de akit komolyabban érdekel a jelenlegi válogatott felépítése az nézzen rá a http://sc2.replays.hu/news.php?cod=393 hírre.

    Reply

  • laox

    |

    *** Legyszives ha nem tudsz semmi ertelmeset hozzaszolni a temahoz csak masokat oltogatni akkor inkabb menj mashova! ***

    Reply

  • laox

    |

    Értelmeset is hozzá tudok szólni. Tele van helyesírási hibával.

    Reply

  • triazz

    |

    Off:

    A top 2 durva taktika…

    Reply

  • triazz

    |

    Válasz triazz #12 üzenetére:
    Késő van, bocs a videó lemaradt:

    Szóval, a top2-es ZvT Spine crawler rush…imba (Youtube-ban CC-re kattintva feliratozza a videót, úgy érthető is):

    http://www.youtube.com/watch?v=3SDBEn7d96o

    Reply

  • Sabika

    |

    Válasz triazz #13 üzenetére:
    Ebben semmi imba nincs!!Nem vette észre hogy oda rakja a hatcherít??
    Nem tudta felemelni a barrackot hátrébb hozni?
    Nem tudott bunkert rakni?
    Nem tud játszani??

    Reply

  • AdamoA

    |

    Válasz Sabika #14 üzenetére:
    1) A hatch nem sokáig épült mivel rápörgött egy cancel. Csak a spine miatt kellett.
    2) A rax gondolom a fal része volt. Ha felemeli utat enged a ling-eknek akik ott tolonganak hátul.
    3) Miután ez már a 8. perc nem tudhatod, hogy rakott e vagy sem. Lehet, hogy rakott a rax bal oldalara és most azért hiányzik onnan a fal azon része mert már megsemmisült.
    4) 🙂

    Reply

  • triazz

    |

    Válasz Sabika #14 üzenetére:
    Nos, az imbát most nem az imbalanced értelmében használtam, hanem, hogy tök jó taktika…mellesleg hatchery kb 1mp-ig épül és a falat elég nagy hiba lett volna megbontania a terrannak, mert gondolom kb 20ling várta hogy beszaladhasson a bázisra.
    Nem tud játszani? Ezen mosolyogtam…nézz utána Anytime-nak (Ő volt a terra, aki beszopta most):
    http://wiki.teamliquid.net/starcraft/Anytime

    Reply

  • kL_Xy

    |

    Válasz triazz #16 üzenetére:
    Azért nincs 100% bizonyíték arra hogy az igazi Anytime játszott Sen ellen. Bárki lehetett a T most komolyan azt gondolod hogy egy pro a saját acc-vel játszik?

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz kL_Xy #17 üzenetére:
    pj is a sajat accan játszik aztán sen meg az összes többi kínai.
    A koreai prok még a sc1 versenyekkel vannak elfoglalva azért nem játszanak. De anytime már simán ráérhet és lehet hogy tényleg ő az. Nem biztos, de miért kéne letagadnia?

    Reply

  • kL_Xy

    |

    Válasz sweeping #18 üzenetére:
    Ahogy írtad BW-vel vannak elfoglalva szóval nem biztos hogy tényleg ő az. Amúgy ez ugyan az mint ICC-n ott is játszanak prok csak nem az igazi acc-kal.
    Ha tényleg ő az akkor legyen csak annyit írtam hogy nem 100% hogy az igazi Anytime játszott
    Az hogy pj meg sen hogy játszik az mind1 ők hivatalosan nem progamerek.

    Reply

  • triazz

    |

    Válasz kL_Xy #19 üzenetére:
    Igaz, lehet hogy nem az igazi Anytime, de ha belegondolsz egy koreai top10-es válogatásba nem hiszem, hogy cooper ligás játékosok kerülnek.
    Tehát az, hogy “nem tud játszani”, tuti nem igaz.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.