Archive for 2010. szeptember 14. kedd

MondoCon Live Invitational

Az idén ősszel megrendezésre kerülő MondoCon alkalmával van szerencsém bejelenteni a Mondo és Starcraft II Hungary közös szervezésében a MondoCon Live Invitational-t (MCLI), ahol nyolc játékos fog megküzdeni egymással. Acheron, a MondoCon főszervezője: „Lesz egy új helyszínünk, a Fogadó épülete. Ide költözik át a konzol és a rajzos szakosztály is. Ez a jegypénztár és a 25-ös közt levő épület, a 25-ös felől tudtok majd bejutni ide. Mindenképp nézzetek majd be ide, nem csak a konzolos szekció dübörög tovább (köszönet érte a szponzorainknak!), hanem conok történetében először PCk is lesznek. Ehhez kapcsolódik egyik újdonságunk: az MCLI (vagyis MondoCon Live Invitational) Starcraft II verseny! Mint a nevéből is látható ez meghívásos verseny lesz, tehát sajnos nem tudtok nevezni, viszont a magyarországi élmezőny játékosait nézhetitek majd meg, amint egymás ellen játszanak. A tét pedig nem is kevés, a verseny összdíjazása 50,000 Ft. Ezzel az e-Sport világa is ellátogat a MondoConra (amiről a szeptemberi számban olvashattattok), terveink szerint ez visszatérő műsorszám lesz.” A részletek pedig: Helyszín – Budapest, Hungexpo (Fogadó épület) Időpont: Október 3. (vasárnap), 14:00-17:00 A játékosok: Purple – SZM – Kanri – Naib– Gorky– Xibalbaa – iMBaMamBa – Cameleon Díjazás: 1. hely – 30,000 Ft, 2.hely – 15,000 Ft, 3.hely – 5,000 Ft A verseny típusa: Single Elimination, bo3 a döntőig, a döntő bo5. Harmadik helyért bo3. Jegyvétel információk itt. Maga a MondoCon két napos, október 2-án kezdődik, további programokról itt tájékozódhatsz. A változtatás jogát fenntartjuk.

Darc1n . Hírek 2194 49 hozzászólás