MondoCon Live Invitational

Darc1n . Hírek 1630

Az idén ősszel megrendezésre kerülő MondoCon alkalmával van szerencsém bejelenteni a Mondo és Starcraft II Hungary közös szervezésében a MondoCon Live Invitational-t (MCLI), ahol nyolc játékos fog megküzdeni egymással. Acheron, a MondoCon főszervezője:

“Lesz emondocon_plakatgy új helyszínünk, a Fogadó épülete. Ide költözik át a konzol és a rajzos szakosztály is. Ez a jegypénztár és a 25-ös közt levő épület, a 25-ös felől tudtok majd bejutni ide. Mindenképp nézzetek majd be ide, nem csak a konzolos szekció dübörög tovább (köszönet érte a szponzorainknak!), hanem conok történetében először PCk is lesznek.
Ehhez kapcsolódik egyik újdonságunk: az MCLI (vagyis MondoCon Live Invitational) Starcraft II verseny! Mint a nevéből is látható ez meghívásos verseny lesz, tehát sajnos nem tudtok nevezni, viszont a magyarországi élmezőny játékosait nézhetitek majd meg, amint egymás ellen játszanak. A tét pedig nem is kevés, a verseny összdíjazása 50,000 Ft. Ezzel az e-Sport világa is ellátogat a MondoConra (amiről a szeptemberi számban olvashattattok), terveink szerint ez visszatérő műsorszám lesz.”

A részletek pedig:

  • Helyszín – Budapest, Hungexpo (Fogadó épület)
  • Időpont: Október 3. (vasárnap), 14:00-17:00
  • A játékosok: PurpleSZMKanriNaibGorkyXibalbaa iMBaMamBa Cameleon
  • Díjazás: 1. hely – 30,000 Ft, 2.hely – 15,000 Ft, 3.hely – 5,000 Ft
  • A verseny típusa: Single Elimination, bo3 a döntőig, a döntő bo5. Harmadik helyért bo3.

Jegyvétel információk itt.
Maga a MondoCon két napos, október 2-án kezdődik, további programokról itt tájékozódhatsz.

A változtatás jogát fenntartjuk.


Comments (49)

  • Damnosaurus

    |

    :)))) szm behúzza

    Reply

  • Parker

    |

    Istenem csak legyen stream mert SZM-nek a meccsei nagyon érdekelnek 😀 hajrá SZM

    Reply

  • Desy

    |

    Válasz Damnosaurus #1 üzenetére: csak a magyar ladder elsőt nem hívták meg, np 😀

    Reply

  • Promie Motz

    |

    hm, három óra az idő rá, de 8 “párosítást” kell ugye lejátszani van, ha párhuzamosan játszanak, még akkor sem biztos, hogy jó kis makró meccsek lemennek ennyi idő alatt

    Reply

  • Darc1n

    |

    Válasz Parker #2 üzenetére:
    Stream nem lesz, a replayek azért fel lesznek töltve valahova. Élőben csak a helyszínen lehet majd nézni a tournamentet, lesz nagy TV (vagy projektor) és kommentár is lehetséges! Pár dologtól függ még, de mindenről időben értesülni fog mindenki.

    Válasz Promie Motz #4 üzenetére:
    A 17:00 csupán becslés, ebbe még belefér egy kicsit több is még, ha minden kötél szakad..

    Reply

  • Madeye

    |

    5 terran 2 protoss 1 zerg (én) xD

    Reply

  • Kaszti

    |

    Válasz kjolbee #7 üzenetére:
    ahhoz egy külön topic kéne és azt tele sírni.

    Reply

  • Chob

    |

    Én ekkor már Angliában leszek 🙂
    Cameleon?? Én neki szurkolok ! 😀

    Reply

  • Secondborn

    |

    Nem tudom, hogy mi köze van a StarCraft II-nek a manga/anime világához azon kívül, hogy Dél-Korea közel van Japánhoz de sebaj. Ha már amúgy is két Con lesz, meg kell versenyezni a látogatók kegyeiért.

    Reply

  • xmen

    |

    nagyon meglepődnék ha azok akik nem pestiek egyáltalán elmennek-e. kb az út annyi nekik mint a 3.hely.

    Reply

  • Furudo Erika

    |

    Mi a…!?
    A MAT-os conra akartam elmenni, de ezek után már nemtudom….bonyolult az élet….

    Reply

  • Madeye

    |

    Válasz Secondborn #10 üzenetére:
    Hát a plakát alapján nekem az jött le, hogy ennek a fő profilja a konzol játékok, attól meg már nincs olyan messze a PC játék.

    Reply

  • Proxybug

    |

    A cosplay miatt megyek, de akkor lesz SC is, jó:)

    Reply

  • Darc1n

    |

    Szerintem ne azon agyaljatok, hogy minek mi köze van mihez, én örülök, hogy van élő sc2 verseny és kész.
    Válasz xmen #11 üzenetére:
    Jönnek bizony, elég messziről ráadásul, ha jól tudom. Kicsit azért még humánusabb, mint mondjuk koreába elmenni 2000 közül legjobb 64-be bekerülni ^^.

    Reply

  • Geo

    |

    Hajra NF! Kivancsi vagyok Imbamba hogyan fogja kepviselni Zerg fajunkat 🙂 GOGO

    Reply

  • Sabika

    |

    ÉS honnan lettek ezek a legjobbak?Vagyis milyen lista alapján?

    Reply

  • Darc1n

    |

    Válasz Sabika #17 üzenetére:
    Sok szempont van, nem lehet egy képlet szerint kiválogatni a játékosokat egy invitationalre. Kellenek új arcok, régi visszatérők (pl. Cameleon), próbáltam vegyesen innen-onnan is, persze semmi sem lehet tökéletes.

    Reply

  • nf.purple

    |

    Jó készülést mindenkinek! Szép munka szervezők!

    Reply

  • xmen

    |

    Válasz Darc1n #18 üzenetére: :DDDD
    két szempont van : 1. kurvára régi játékosok (2000-2004be visszavonult)
    2. régi játékosok (2004-2010 között visszavonult vagy várta a bétát)
    Én itt egy darab újat nem látok:D

    Reply

  • nf.purple

    |

    Válasz xmen #20 üzenetére:

    héhé én sosem vonultam vissza és még csak wowozni sem wowoztam 😀

    Egyébként a jatekosok listaja, ahogy kiirasra kerult, jo lenne ha a vegso eredmenyt tukrozne

    Reply

  • DNA

    |

    azt valaki meg tudja mondani, hogy damn miért nincs a listán? kb folyamatosan rank1 magyar ranglistán.

    Reply

  • Fana

    |

    Jól látom hogy a meghívott játékosokat egy volt SC1 es írta össze ? :S
    Europa 51. legjobb játékosa miért nincs rajta ? Cameleont meghívni O_O ? Biztos jó volt sc1 be ..
    de akkor már ennyi erővel meghívhatátok volna a legjobb magyar war3 ast DNA t (aki sejtésem szerint jobb is).
    Kicsit felháborító tényleg ez a lista. Jó lett volna ha van mondjuk valami kvali rá, vagy mondanák meg mit kell
    megtenni azért hogy vki bekerüljön (Magyar ladder top8 vagy akármi ..) mert akkor én is megprobáltam volna.
    Hát mind1 … gondolom ez van. :S
    De ha valaki visszalép mert nem tud megjelenni, akkor én szívesen átveszem a helyét a versenyen.

    Reply

  • Fana

    |

    Ha valakit megsértett a commentem bocsánat, csak egyetnemértésemnek kelett hangot adnom, majdnem kiesett a szemem amikor megláttam hogy a lista már le van zsírozva T_T

    Reply

  • SZM

    |

    Válasz Damnosaurus #1 üzenetére:
    Igyekszem majd főleg, hogy van pénznyeremény 😀
    Téged nem hívtak meg, vagy ha meghívtak akkor visszautasítottad a meghívást? Mondjuk én nem sajnálom, mert sztem pillanatnyilag te lennél az esélyes közülünk, de azért talán mégis illene 🙂

    Válasz xmen #20 üzenetére:
    Öreg gamer nem vén gamer. Egyébként meg nem vonultunk vissza csak tartottunk 1 éves szüneteket.

    Válasz Parker #2 üzenetére:
    Gyere ki obsolni az jobb móka

    Reply

  • Kanri

    |

    Először is, Fana te ki vagy (bár lehet, csak én nem tudom)?
    Másodszor, ez egy meghívásos torna, tehát aki szervezi, az dönti el, hogy kiket hív meg.
    Harmadszor, engem speciel hetekkel ezelőtt meghívott már Darcin, amikor pl. 3. voltam a ranglistán, de ez most mellékes, csak azért írtam, mert azzal jöttök (egyébként jogosan, mert tükrözi azért a helyzetet, aki 1400 pontnál jár, az elég aktív játékos lehet, és nem béna, de a lista napról napra változik is mellesleg). Én őszintén megmondom, hogy nem érzem magam most a top8-ban, mert alig játszom 1v1-et, de mint már említettem nem tegnap kezdte el Darcin “toborozni” az embereket.
    Negyedszer pedig, mikor tőlem kérdezte, hogy kiket ajánlanék, akkor rögtön megemlítettem Damno, Metsatoll, Geo és még nemtok kiket, de állítólag sokan közülük nem ért volna rá, esetleg elfelejtett szólni vmelyiküknek (vagy nem találta meg az illetőt). A top8-at pedig nem lehet megállapítani, ugyanis (mint már említettem) napról napra (de legyen hétről hétre) változik a ranglista (szal ilyen alapon a rendezvény előtt 1 nappal kéne felkeresni a résztvevőket az aktuális állás alapján), s van akik kevesebbet játszanak, vagy csak nem laddereznek annyit.

    Szal ahogy Sabika is írta; “EZEK” nem a legjobb játékosok, akik fel vannak sorolva, de a legjobbak között vannak.

    Egyébként sem biztos, hogy a bugos szar bnetes ladder 1. helyezettje a legjobb (még egyszer leírom: NEM BIZTOS, de lehet), tehát a legigazságosabb az lenne, ha lenne egy magyar liga, ahol pontokat lehet gyűjteni, és mitomén 3-4 hónap után az alapján lenne egy nagydöntő élőben az első 8 helyezettel, DE mivel ez egy meghívásos torna, ezért semmi köze ezekhez, magyarul nem kell hozzá semmilyen selejtező.

    Remélem érthetően leírtam, bár ha igen is, tapasztalataim alapján vannak olyan egyének, akik még 10-edjére sem fogják fel.

    Reply

  • Damnosaurus

    |

    Válasz SZM #25 üzenetére:

    1-2 hónapja purple mondott vmit hogy lesz meghívásos verseny, de azóta 1 szót se szólt.Felvett darc1n real id-re fogalmam sem volt miért gondolom ezért, de odáig nem fajult hogy szólt is volna vmit nekem ^^

    Reply

  • xmen

    |

    Válasz Fana #23 üzenetére:bizony ide csak war3-masokat kellett volna meghivni!fényévekkel jobbak!jobb neked rshun ez nem flamewar:D

    Reply

  • Fana

    |

    Persze értem én hogy az választ aki megrendezte, és hogy viszonylag jó játékosok kerültekbe(bááár Damn t mindenkép ilett volna meghívni akárhogy nézzük).
    Remélem a következő versenyre már nekem is lesz esélyem bekerülni…

    Reply

  • Darc1n

    |

    Senkit nem akarok minősíteni, de higgyétek el, hogy ha pontosan azokat hívom meg akiket legtöbben hiányoltok, akkor másik 3-4 ember meg azért írna, hogy amazt miért hagytam ki. 8 ember nagyon kevés, a MondoCon-on is most először lesz PC sarok, lesznek később is versenyek, igyekszem majd úgy összeállítani a következőt, hogy azok is kapjanak lehetőséget, akiket most nem tudtam meghívni. Ezen most már sokat változtatni nem lehet, minden esetre ígérem, hogy legközelebb Damn, DNA és akár Gorky is kap meghívót (most is kicsit sok skzi-s lett :D), továbbá ahogy alakul a magyar scene. Így megfelel mindenkinek? 😉

    Reply

  • nf.purple

    |

    No igen ertheto, hogy van akinek ez nem tetszik. De elejet kell venni minden vitának, valoban a szervezok dontik el kiket hivnak meg. Egyébként is per pillanat en vezetem a ranglistat 😀 Felre a trefat, ahogyan zso is mondta: egy magyar ligarendszer lesz a legjobb megoldas, hogy meghatarozzuk, kik a legjobbak, illetve kik legyenek a kesobbiekben valogatottak.

    Par titokrol akkor fellibbentem a fatylat: lesz magyar liga, viszonylag hamar (soon TM) van mar tamogato, tamogato egyesulet stb. De sajnos most per pillanat egy rakat valasz emailre varok, illetve a tanevkezdes sem megy zokkenomentesen. Mindenkitol turelmet kerek! MSCL lesz, jatek lesz, liga is lesz … idovel.

    Reply

  • Koshy

    |

    Ritkán szoktam rászánni magam, hogy írok, de most nem bírtam megállni.
    (Előre mondom egyik meghívott playerrel sincs bajom, tisztelem őket és nem a megbántásuk a célom)Én abszolút értem az érvelést és el is tudom fogadni, hogy egy piaci alapon működő rendezvényen a szervező dönti el kiket hív meg. Az egyetlen problémám, hogy pont Damn-t kihagyni aki a megjelenés óta kb. az egyetlen magyar aki a hivatalos Blizzard toplista élbolyában van, nemcsak arrogáns dolog, hanem szakmailag meglehetősen megkérdőjelezhető is. Amennyiben egy jó erős SC2 közösség kialakítása a cél a versenyeknek is a színvonalasságra kellene törekedni. Én elhiszem hogy az itt felsoroltak nagyon jó SC 1-esek voltak esetleg régóta ismeritek őket, de jelenleg nem ők a magyar scene krémje, és ez a fajta hozzáállás minden csak nem építő jellegű abból a szempontból, hogy esetleg az SC2-ben egy európai vagy világviszonylatban említésre méltó versenyzői társaság alakuljon ki. Én személy szerint meglehetősen csalódott vagyok, tudom bizonyára ezt pont le lehet szarni, ahogy sok ember hasonló véleményét akiket olvastam/akikkel beszéltem, de gondoltam azért én is hangot adok ez egyszer a véleményemnek.

    Reply

  • Blackdrone

    |

    Hova van írva, hogy a legjobb 8 játékost hívták meg? Ki akarta vagy akarja meghívni a legjobb 8 at? Koreába miert boxer keres a legjobban? Miért nadát hívják meg sc2 showmatchre? Egyik sincs TOP50be se. se bw be, se SC2be. Talán nagyobb port kavar az, hogy CAMELEON ott lesz és játszik, mint az aki jelenleg jobb, de ismeretlen a neve. És arra is fogadni mernék, hogy itt köpköditek de ott mögötte állnátok, és őt néznétek ahogy játszik….. 🙂

    Reply

  • nf.purple

    |

    Camakirály! 🙂

    Reply

  • Madeye

    |

    Válasz Koshy #32 üzenetére:
    Megértem, hogy sokan hiányoljátok Damnosaurust, én is, amikor engem megkérdeztek, akkor én is mondtam, hogy neki is ott lenne a helye, csakhogy addigra már megvolt 7 player, viszont nincs ebben szerintem semmi személyes, egyszerűen aki meghívott minket az elején megfeledkezett róla, utána viszont már elég visszás lett volna bárkinek is azt mondani, hogy bocsi….
    Azzal viszont nem értek egyet, hogy Damnosaurust leszámítva ezek az emberek nem a magyar SC2 krémje, persze Cameleont leszámítva aki ugye a múltjával érdemelte ki a helyet, de mindenki más előkelő helyen áll a ladder listán és többek nyertek SC2hu kupát illetve szerepeltek kiemelkedően máshol is.

    Reply

  • Warador

    |

    Egy kérdés, hátha vki tudja a választ:

    Beugró felét ugye le lehet vásárolni, lehet e bent sört kapni, és ha igen, akkor le lehet e arra vásárolni az 1000est? Választ előre is köszi

    Reply

  • Fana

    |

    Sztem tuti nem lehet alkohol tartalmú italt fogyasztani ott, tehát nem hiszem hogy árulnának.
    De aki volt már mondoconon biztosabbat tudna mondani.

    Reply

  • Furudo Erika

    |

    Válasz Warador #36 üzenetére:
    Bevinni nemtudom be lehet-e vinni, de a múltkor lehetett kapni többféle igencsak jó japán sört (Kirin, Asahi Dry), bár eléggé drágán.

    Reply

  • nf.purple

    |

    A Purple Szurkolói Bázis Nyrt. megbízásából minden kedves lilába öltözött vagy lila szinu transzparenssel erkező vendegnek a Purple Jótékonysági Boráruda biztosít hangulatkarbantartához szükséges mennyiségő szeszes,-illetve alkoholmentes üdítőitalokat!

    Reply

  • Warador

    |

    Köszi a válaszokat!

    Reply

  • Acheron

    |

    Nem tudom, hogy a büfében lesz-e sör, megkérdezem, elvileg semmi se szól ellene. A jegyárból azt az 1000 Ft-t viszont a büfében nem lehet levásárolni 😛

    Amúgy pedig, hogy miért kértük fel az SC2.hu-t hogy szervezzenek nekünk versenyt: egyik kapocs valóban korea és az eSportok ottani népszerűsége (a Mondo újságban is épp szeptemberi számban írtunk erről) a másik pedig az, hogy folyamatosan erősödik a gamer oldala is a rendezvénynek (és így nem csak konzol lesz. Amúgy ezen a plakáton konkrétan a gamer programok vannak bemutatva, mivel most egy külön csarnokot kapnak, de a többi helyszínen a hagyományos animés/mangás programok vannak).

    Én úgyis azt tapasztalom az ismerőseim közt, hogy elég jelentős átfedés tud lenni ezek közt a szubkultúrák közt.

    Ami pedig a játékosok kiválasztását illeti, sejtettük előre, hogy nem lesz könnyű, de terveink szerint ez egy rendszeres program lesz (félévente vannak a rendezvényeink), úgyhogy majd mindent megteszünk, hogy lehetőségekhez mérten mindenki elégedett legyen (bár ugye ez egy utopisztikus cél :D).

    Reply

  • Kanri

    |

    Az ilyen rendezvényeken az átlagéletkor 15 lehet, tehát kétlem, hogy engedik az alkohol fogyasztását, persze a sör az “más”. 🙂

    Reply

  • nf.purple

    |

    Válasz Kanri #42 üzenetére: majdcsak megoldom valahogy .d

    Reply

  • SZM

    |

    Válasz Kanri #42 üzenetére:
    VIP játékosoknak mindent lehet 😀

    Reply

  • Darc1n

    |

    Változott a felállás, Blackdrone egészségügyi okok miatt nem tud eljönni, helyette Gorky (!) fog játszani.

    Reply

  • Darksoldier

    |

    Csak aztán Protoss nyerjen 🙂 Hajrá mindenki

    Reply

  • xmen

    |

    rshun is van hír még 1 lanról Eltén lesz

    Reply

  • Darc1n

    |

    Válasz xmen #47 üzenetére:
    Arról még nincs elég info és mielőtt bárki említené, a Budapest GameShow-ról sincs még sok minden. Amint lesz, ki lesz hírezve, nyugi.

    Reply

  • szikimaci

    |

    nagyon szívesen elmennék,és lecsekkolnám menyire változtak meg a bws fejek 😀 de sajna még pont annyi kell hogy megvegyem az sc2t,mint amennyi ahhoz kéne,hogy felmenjek pestre debrecenből 🙁
    ugyhogy gl hf all,shirak dumak Camakirály! 😉

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.