Archive for 2010. szeptember 15. szerda

Kutakodj, mint egy profi

Ezzy elkészített nekünk egy érdekes fordítást a hivatalos oldalról, azon belül is arról, hogyan lehet hatékonyan használni a kereső funkciót. Ez egy folytatódó sorozat része, melyben a Starcraft II közösségi oldal jellemzőire helyezzük a hangsúlyt. A közösségi oldal egyik leghasznosabb eszközét fedezzük most fel: a kereső funkciót. Kezdjünk is bele! A kereső felületet egyszerű megtalálni. Ez az a fehér csík egy nagyítóval ami a képernyő jobb felső részlegében keresendő. A használata mindösszesen annyi hogy beírod azt amit keresel, enter-t nyomsz vagy rákattintasz a nagyítóra. Az oldal ahova visz pedig a keresés eredményeit mutatja meg. A lap tetejénél pedig egy lista lesz arról, hogy hol is keresel éppen. Ez legtöbbször az összes tartalom (All content), rögtön ezután a szerző jön ha megjelöltél egyet, de erről majd később. Ez alatt van három csoportosítási opciók. Na és itt kezd érdekessé válni a dolog. A kereső oldal segítségével három különböző módon csoportosíthatod a találatokat:

Promie Motz . Cikkek 1135 7 hozzászólás

A Blizzard komolyan fellép a csalók ellen

A Blizzard hivatalos közleményben reagált az eddig észlelt csalásokra. Hamarosan lesújt a banhammer, és megkapják a jól megérdemelt büntetésüket, hisz a csalást eddig sem tolerálta a Blizz, mert a csalás ellenkezik az EULA-ban elfogadottakkal. A csalók jutalma permaban lesz, vagyis, nem tudnak belépni az SC2-be és újra meg kell vásárolniuk a játékot. Ebből is látszik hogy a csalás sohasem kifizetődő. Blizzard Entertainment has always taken cheating in any form in Blizzard games very seriously, and that’s no different for StarCraft II. If a StarCraft II player is found to be cheating or using hacks or modifications in any form, then as outlined in our end user license agreement, that player can be permanently banned from the game. This means that the player will be permanently unable to log in to Battle.net to play StarCraft II with his or her account. Playing StarCraft II legitimately means playing with an unaltered game client. Doing otherwise violates our policies for Battle.net, and it goes against the spirit of fair play that all of our games are based on. We strongly recommend that you avoid using any hacks, cheats, or exploits. Suspensions and bans of players that have used or start using cheats and hacks will begin in the near future. Forrás: us.blizzard.com/community

ProfessorJ . Hírek 874 30 hozzászólás

+7% ajándék mineral

Na jó, kis túlzás, mert meg kell azért érte rendesen dolgozni. Nem is megyek bele most a részletekbe, de haladó játékosok számára egy nagyon fontos cikk következik. A fordítást nagyon köszönjük Csenkynek! 🙂 Épp a probe-jaimmal babráltam a játék elején, amikor felfedeztem egy trükköt, ami kb 7%-kal növeli a termelést. Ezzel spórolhatsz néhány másodpercet. Meglehetősen magas APM kell a teljes kihasználáshoz, és csak a kezdeti fázisban igazán előnyös, amikor ugyebár van időd rá. Részemről elég nehéznek találtam jól kihasználni a trükköt, de még ha el is bénázod, egy másodpercet legalább nyersz vele. Mineral Boosting Ha figyelmesen megnézed a dolgozóidat termelés közben, észreveheted, hogy kb fél másodpercig csak állnak az ásványok előtt, mielőtt visszaindulnának azzal a CC (hatch, nexus…) felé. Nem tudom mi az oka ennek a késésnek, nem is olyan lényeges. De ha kiküszöböljük a problémát, úgy 7%-kal gyorsíthatjuk a termelési időt.

Promie Motz . Cikkek 1363 33 hozzászólás

[GSL] Open S1 – Ro32 Day 1

Azt hiszem ezt a tournamentet nem kell bemutatnom, hiszen már több hír is kikerült erről az oldalra. A mai napon 11:00 kor kezdődtek az összecsapások, a következő profi játékosok küzdenek meg egymással bo3 rendszerben IdrA Vs Lotze August Vs LiveForever Maka Vs jookTo LegalMind Vs Tankboy fishersc2 on livestream.com. Broadcast Live Free

sweeping . Hírek 1111 15 hozzászólás