Archive for szeptember, 2010
Először is szeretném megköszönni mind a 6 csapatnak, hogy időben visszajelzett nekem, ezért a jövőhét hétfői élőközvetítés meg lesz tartva, amiben két – igen elszánt nevezetű – csapat fog összecsapni egymással:
megjegyezés:
A streamhez a linket majd csak hétfőn teszem közzé!
A két csapatnak holnap délig van lehetőségük jelezniük ha netán valami miatt mégsem lenne jó az időpont! Azután is lehet csak időhiányában már nem lesz kapacitásom másik csapatot beszervezni helyettük, ezért diszkvalifikálni fogom őket…
A többi csapatot (4) pedig megkérem, hogy kövesse figyelemmel az oldalt, mert legkésőbb jövőhét közepéig kihirdettem a végleges időpontot és az ellenfeleiteket. Annyi már biztos, hogy jövőhét hétvégén (2010.09.18-19) esti órákban lesz megtartva!
Augusztusi magyar ranglista
Ezentúl havonta fogok jelentkezni ezzel a StarCraft2-es ranglistával, amelyen a ladder rendszer legeredményesebb játékosainak lesz feltüntetve a neve. Ebben a hónapban kicsit megkéstem ezzel, de az elkövetkezendő hónapokban minden hó első hetének elején fogok jelentkezni a legújabb statisztikai eredményekkel. Most pedig következzen a 10 legeredményesebb játékos névsora.
Rang
Karakter név
Pontszám
Győzelem
Vereség
Győzelmi arány
1
Damnosaurus
1,389
307
232
56.96%
2
Metsatoll
1,299
185
154
54.57%
3
Purple
1,289
505
454
52.66%
4
Geo
1,282
417
360
53.67%
5
SZM
1,202
100
60
62.50%
6
Darksoldierr
1,148
251
225
52.73%
7
Kjolbee
1,122
259
224
53.62%
8
Blackdrone
1,110
131
103
55.98%
9
Koley
1,074
107
82
56.61%
10
Kanri
1,071
133
108
55.19%
Ezúton is gratulálok a 10 legeredményesebb játékosnak. A további játékosoknak a névsorát itt tekinthetitek meg. Ha pedig még nem iratkoztatok fel a magyar ranglistára, akkor itt elolvashatjátok a részleteket, csatlakozzatok minél többen. A következő ranglistáról szóló hír Október 1. érkezik.
HUN VOD 2v2
Egy kis mikrójelenetekből állóvidit készítgetek, ahhoz veszem fel a jeleneteket a repjeimből… aztán véletlen találtam olyat visszajátszást is ami csak 15 perc volt …gyors alámondtam és feltoltam youtubra. Ha van rá igény, akkor talán rakok még fel, mert elég jók vannak.
Na szóval ez egy PZ vs TZ …Zedas az szövetségesem… az ellen meg két hullajelölt gyémánt tetejéről. Nálam kicsit elcseszett a képarány… lehet majd helyreáll idővel, amit feltoltam youtubra, az még jó volt.
Huk vs Socke, PvP Erdon és Kalcifer tolmácsolásában
Elhoztak nekünk a srácok egy igazi polgárháborút, Protossok csapnak össze Protossokkal, Colossus-ok lőnek Colossus-okat, és Probe-ok írtják a Probe-okat. És mindezt az egyik kedvenc játékosom, Huk, és ellenfele, Socke közt zajlík le, Erdon és Kalcifer pedig töbek között elárulja nekünk, hogy az egyikük biztosan fél a sötétben.
Mindent összevetve ezek jó meccsek, és a fiúk megfogadták az építő kritika nagyját, hogy szórakoztathassanak minket a VOD-ok erejéig. A VOD természetesen magyar nyelvű, és még valahogy ide teszem a HUN szót is, hogy a belső kereső majd megtalálja.
2 Hatch muta-ling
HD mutatja meg nekünk, hogy hogyan kell a Protoss ellen muta-linget játszani. Igazából általában én is ezt játszom, szóval hozzá tudnék szólni. De szerintem tök jól csinálta, ezt így kell. Annyi, hogy amit ő is megemlít, hogy egy In-base Hatch-t elbírt volna a bázisa, hogy több linget tudjon kihozni.
Penge: Szentháromság
Na most nem a filmről van itt szó, amire utalni próbáltam, hanem arról, hogy pengének a harmadik VOD-ját tesszük ki itt az oldalunkon. Ezúttal egy TvT mirror matchup-ot láthatunk, és penge ellenfele bizony proxy rush-ol. Ebben a témában halhatunk pár jó tanácsot, hogy Terranként mit érdemes tenni védekezésképpen.
July hivatalosan is bejelentette, hogy áttér a starcraft2-re
Julyzergnek augusztus végén járt le a szerződés, amely a STX Soul progamer csapathoz kötötte őt. Ezek után bejelentette, hogy ott kívánja hagyni a csapatot, és átigazol egy starcraft2 progamer teamhez. Jelenleg ő a második progamer, aki hivatalosan is áttért a starcraft2-re. Az első IrOn volt aki az MBC csapatát hagyta ott. Hamarosan 3-an is fogják követni a példájukat, név szerint RainBow, sigamari és Silver_kr. Na és most következzen két starcraft2-es vod julyzerg játékáról, de még előtte nézzétek meg minden idők egyik legjobb muta microjával rendelkező játékosának ezt a rövid 3 perces videóját.
Warp gate hack
Lassacskán már heti rovatot indíthatnánk a hackekről. Hihetetlen, hogy miket ki nem találnak. A legújabb az egy olyan warp gate hack aminek a segítségével immortálokat gyárthatunk, és nem lesz szükségünk többé Robotics Facility-re. Kíváncsi leszek mit találnak ki legközelebb, de egyet megígérhetek. Ha egy újabb „érdekes” hacket alkotnak arról mindenképp beszámolunk.
Erről a hackről egy vod is készült, amit a tovább gombra kattintva a bejegyzésben megtekinthettek. A vicc az egészben az, hogy a protoss playernek még így is sikerült vesztenie. Ezúton is gratulálok neki…
Gamespot All Time Greatest Villains contest
Sajna kissé megkésve teszem közzé a hírt, ugyanis a harmadik fordulóval folytatódik a Gamespot által szervezett All Time Greatest Villains verseny. Kerrigan eddig szépen helytállt, az első fordulóban 77,8%-l múlta felül Gruntildát a Banjoo Kazooie-ból és egy rendkívül izgalmas csatában múlta felül a Pacman Ghostokat, 57,8 %-l diadalmaskodva. A harmadik fordulóban Sweet Tooth-t kapta a Twisted Metalból, és jelenleg 68,9%-n, tehát továbbjutásra áll. A szintén Blizzardos színekben induló Diablo és Arthas Menethil is bejutott a harmadik körbe. Nagy meglepetésre (és Kovacsgergoews nagy bánatára) kiesett az általam befutónak tartott, C&C-ből ismert Kane, akit a Bioshockból ismert Andrew Ryan győzőtt le, egy mindenki számára emlékezetes ütközetben. Voksaitokat Kerriganre, Diablora és Arthasra a nevekre kattintva adhatjátok le.
Forrás:
Gamespot.com/All Time Greatest Villains
HuHuman vs. oGs.SuperStar PvZ – Blink Stalker
Hatalmas meccs a két játékos között, az egyikük az oGs klán Szupersztrárja, a másikukról sokat nem hallottam, viszont a játéka önmagárért mesél, hogy megvan benne az X-faktor akarat és a játéktudás, hogy felvegye a kesztyűt a legjobbak ellen is, és nem is akárhogyan. Köszönet érte Elroodnak 🙂