GSL statisztikai adatok

sweeping . Hírek 1036

A mostani felmérések a GSL meccseiről nagyon rövidek, és a mapok imbák. Elhatároztam hogy megfigyelem a játékokat, és egy felmérést készítek a számokról. Szóval itt van:

Meccshossz:
Először is, megakartam nézni milyen hosszú egy adott játék a GSL 4-ben, és mennyi az átlagidő. Elterveztem, hogy ugyanezt teszem a régebbi GSL-eknél is. Így talán megláthatjuk, hogyan változtak a játékok(hogy a játékok rövidebbek lettek-e a cheesek miatt, vagy épp ellenkezőleg, ez volt a fő ok).

A munkálatok egy kicsit időigényesek voltak, mert minden VOD ismeretére szükségem volt a gomtv-n, és megjelölni azt a pillanatot ahol, megjelenik a GG. Ezt aztán valódi időre konvertáltam, 1,38-as faktort használva
Továbbá lejegyeztem az akkori nézetségét az adott VODnak.

M1 xx:xx a meccs száma és a játék idő, ami aztán valós időre lett konvertálva.

Az átlag idő a GSL 4 meccseinél 12 perc 13 másodpercre jöttek ki.

Faj győzelem százalék:
Segített a Liquipedia. Remélhetőleg minden eredmény hiteles. Sok volt ahhoz, hogy listán tartsam, és pár hiba is becsúszhatott, de valószínűleg nagyon kevés, mindent kétszer ellenőriztem.

Ha megnézzünk, nem úgy néz ki, hogy letudjunk vonni konklúziót, ahogy a winrációk is nagyon hektikusak, és nem egy mintát követnek, azért mert a játékok száma túl kevés ahhoz hogy megfelelően mutassák a statisztikát.

De amikor együtt nézzük őket a lejátszott játékok a 4GSL-ben, egy kicsit jobbnak hat:

A fenti képen ahogy láthatod a ráció/map is ott van (nem akarom kiszámolni a százalékot mert úgy érzem a kevés játék nem adná vissza megfelelően a helyzetet. Érdekes látni a PvT-t a Deltán).

Rekapituláció:



Comments (6)

  • mod

    |

    szép! köszönjük szépen! mennyi idő volt ezt megsinálni? 😀

    Reply

  • Faruwiel

    |

    team liquidesek csinálták nem sc2hu:)

    Reply

  • Atlasy

    |

    Válasz mod #1 üzenetére:
    Kérdezd meg a forrás linkjén.
    A fordítás kb 10 perc volt átnézéssel együtt. 20 ha a „nem dolgozó” percek is számítanak.

    Reply

  • Delebriel

    |

    Azért van idejük a srácoknak… 😀

    Reply

  • Atlasy

    |

    Válasz Delebriel #4 üzenetére:
    200 meccsnél nem szerepel több a statisztikában, meg valószínű, hogy nem egy ember készítette a felmérést.
    ráadásul csak az elsőnél kell végig nézni a meccset a többinél nem…

    Reply

  • Faruwiel

    |

    nem tudom, hogy vagytok vele, de kevésnek találtam számomra ezt az információ halmazt így elkezdtem én is számolgatni, ezen táblázatok alapján

    szóval én a GSL1-t nem számoltam bele a következő adatokba, mert az még a nagy balance patch előtt volt, és sztem még a taktikák se forrottak ki, ami látszott is a protoss playerek teljesítményén
    tehát a GSL1-t kihagyva a statisztikából, arra voltam kíváncsi, a mapok GSL-en mennyi voltak balance-ak eddig

    GSL 2. 3. 4.(eddig): (nem volt semmi táblázat szerkesztő a gépen 🙁 )
    ………………………………………PvT………………..PvZ………………..TvZ
    1. Blistering Sands:———–70%(7-3)———-25%(1-3)———-45%(5-6)
    2. Metalopolis:——————72%(8-3)———-42%(3-4)———-40%(6-9)
    3. Xel’Naga Caverns:———47%(5-7)———-35%(4-7)———42%(8-11)
    4. Lost Temple:—————-42%(5-7)———-50%(3-3)———-57%(8-6)
    5. Scrap Station:—————-50%(6-6)———57%(4-3)———-40%(6-9)
    6. Shakuras Plateau:———-71%(5-2)———50%(4-4)———-60%(9-6)
    7. Delta Quadrant:————29%(4-10)———42%(3-4)———-60%(6-4)
    8. Steppes of War:————45%(5-6)———-57%(4-3)———-50%(6-6)
    9. Jungle Basin:—————-75%(6-2)———-20%(1-4)———-71%(10-4)

    Össz(meccsek alapján).:51,9%(53-49)—–43,5(27-35)—–51,6%(64-60)

    Na most ezeket bárki kitudja számítani aki akarja, de azért beposztoltam ide az is tisztába legyen vele aki nem gondolta át csak megnézte az össz százalékokat.
    A százalékok mind szép és jók, de ha megnézitek a pályákra lebontva lehet látni mekkora a balance-talanság
    (Sztem 1 pályán ahol láthatjuk 3-4 meccset játszottak abból nem lehet levonni következtetést, viszont olyan tényezőket persze nem lehet belevenni, hogy hopp azon a mapon sikerült a cheese és ezt a többi mapon is meglehet, szóval ezt nem lehet megállapítani pontosan.)
    Van azért elég sok mapnál szélső érték, még ahol sok meccsett toltak ott is. A Blizzard egyébként biztos végzett ilyen kutatást is, de pl a legutóbbi balance-al kapcsolatos cikkbe a mapok balance-t meg se említik.
    Próbáltam keresni, 1 balance mapot a postom végére, de nem találtam (45%-55% között).
    Sokak által Steppes of War mint terran map, itt GSL-en a elfogadható mennyiségű meccsek alapján még a legbalance-osabb.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.