ROOTMinigun vs cSOchico

sweeping . Hírek 1239

Egy felhívást tettem közzé tegnap a fórumon, hogy aki a leghamarabb vodot csinál ebből a visszajátszásból, annak a munkáját kirakom a blogra. A leggyorsabb  nypeti volt, így tehát ígéretemhez híven, most az általa készített vodot tekinthetitek meg. Aki esetleg vod helyett inkább a replayt tekintené meg, az a fentebbi linken nyugodtan letöltheti, a bejegyzésben  pedig olvashattok egy általam készített értékelést magáról a játékról és nypetiről:

Először is beszeretném mutatni nektek minigun-t. Ő egy nagyon kreatív protoss játékos, hosszú hónapokon keresztül az Inflow klánt erősítette, majd idén január elején otthagyta őket és a ROOT GAMING-hez csatlakozott.  Az idei esztendőben már több versenyen is elindult, olyan neveket vert meg mint fenix, machine és sen, hogy csak néhányat emeljek ki a nagyobbak közül.  cSOchico-ról sajnos ennyi jót már nem tudok elmondani, ő csak egy lelkes amatőr, de ezen a szinten az egyik legjobb, mesterligában játszik és jelenleg 3200 pontja van.
A játék elején egy pofátlan 15 hatch early expet láthattunk, amit nagyon szépen csinált a zerg. Sajnos nypeti erről lemaradt, ezért mindenképp ajánlom a replay megnézést is. Az elején 11-nél kiküldött egy drone-t és elrejtette, hogy később nyugodtan tudjon expelni és mini ne blokkolja a probe-al esetlegesen egy manner pylonnal. Ez tökéletesen be is jött neki, mini ahogy körbenézett a bázison már ment is az expansionhoz, de ott nyomát se látta annak, hogy itt exp készülne, ezért vissza ment a zerg main-re. Ahol még mindig semmi nem történt, na most rakta le a zerg a hatchary-t, és 14-nél jött a pool, majd ezt követően a gáz. Mini ezt látván úgy döntött, hogy megbünteti a zerget ezért a korai expért, ezért elindult egy zealotal és stalkerrel harassolni.  Igaz hogy nem okozott károkat, viszont pont elég volt, hogy meg lingeztesse a zerget, és lerakasson vele 2 spine crawlert. Ha nyugodtan hagyja az expén ülni a zerget, akkor nem jöhetett volna be neki ez a hibátlan warp prism-es 3 gate+cannon támadás, a weapon is pont akkor készült el amikor támadni ment tökéletes volt a timing ezt majd követte a 4. warpgate. A végén miközben lerakott 5 spine crawlert chico, volt még egy utolsó elkeseredett all-in támadása, 5 roachal és 20 lingel ostromolta meg mini bázisát. Sajnos ennek a támadásnak csak a  legvégét csípte meg nypeti, a cannon és néhány hazawarpolt zea elég volt hogy megfogja ezt az utolsó zerg támadást, majd könnyedén felmorzsolja az üres zerg expet. Végszóként annyit mondanék, hogy nypeti sokat fejlődött ahhoz képest, ahonnan elindult, de még nagyon hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy tényleg jó kommentátor válhasson belőle. Az biztos hogy jelenleg ő a legaktívabb MO-n, és idővel biztos hogy felfog nőni a feladathoz. Ezúton is sok sikert kívánunk neked nypeti


Comments (27)

  • spani

    |

    Szerintem a protossok szegénysége hogy ezt eddig nem használták… Bár minek ha force field, és mass gateunitsal megoldható minden. Mellesleg ha a zerg a bejáratnál nem öleti be a lingeket, akkor valoszinü megfogja.

    Reply

  • Metsatoll

    |

    Csak engem nem hatnak meg ezek a megaszuper 1base buildek?

    Reply

  • antgecc

    |

    Inkább adtam volna határidőt és a legjobbat raktam volna ki.

    Ez így semmit nem ér.

    Reply

  • Utopia

    |

    jó ötlet, de….
    6poolal könnyedén szétszedték volna, még mielött felderíti hogy mi is van…

    aztán a zerg három helyen baszta el:
    – próbálta middlegame leütni falat, amellett hogy látta h stalker sentry meg minden van… ezeket a unitokat használhatta volna visszavédeni a pusht
    – nem csinált roachot (ha meg igen akkor 8xspeed-ben nem láttam, és túl kevesen voltak…)
    – nem scoutolt az overseerrel (se az ellenfél taktikáját, meg az attacket is hamarabb kellett volna látnia, föleg ezen a pályán azzal kell számítani h repülö unitokkal törik be az ellenfél…

    nem akarom lenoobozni a zerget (mert akkor ezt már rég csináltam volna), de nagyon elkúrta több helyen is…

    ez most túl konkrét kritika volt?!. üdv, Utopia (for a better world ^^)

    Reply

  • SkyMouz

    |

    Nem értem ebben a VOD-ban mi a jó? Pár jó tanács, amit nagyon sürgősen fogadj meg..

    1. tanuld meg az egységek angol nevét és a dolgok kiejtését.. pl.: wÁr prizm.. stÁlker.. wÁrpálodik.. zÍÍlot..
    2. azok a droneok azért mentek oda, hogy valami minimális damage-t okozzon a zealotoknak és nem golyófogónak.. másrészt sűrűn nem golyókat lőnek a stalkerek..
    3. csomószor elharapod a szavakat, mintha egy nagy nyest lenne körbetekerve a szád előtt és úgy beszélnél..
    4. aztán a megjegyzések.. nagyjából egy szinten lehetnek.. ez senkit sem érdekel.. sokkal jobban érdekli a nézőt a dolgok menete, folyása, mintsem, hogy nézd C.Ronaldo nagyobb, mint Messi azta.. nem mondod.. DE… -.-‘
    5. több replay-t néznél látnál ilyen „gyors” assimilatort..
    6. „öömmm”.. „aammm” szavak helyett inkább maradj csöndbe.. meg ne csámcsogj..
    7. ilyesmire akar menni.. nézd meg a replay-t és utána vedd fel.. ne tippelj, hogy jajj.. jön a speedling vagy nem jön.. pl.: 6 percnél mondod hümm rámegy.. nem megy rá, de mégis..
    8. mesélj a mapról.. chokepontokról.. taktika helyekről..

    nagyjából ennyi lenne.. inkább foglalkozz többet a vodokkal, mintsem ki hozza ki előbb versenybe mész.. mert ez a minőség rovására megy..

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Utopia #4 üzenetére:
    Ezért küldte egyből deríteni 9nél a probet, 6 poolt ezen a nagy pályán még így is fogja nekem elhiheted, egy sima probe microval is, sok idő mire odaér az utánpótlás. A toss hibátlanul játszott

    Reply

  • Utopia

    |

    ha nem szivattam volna már jó játékosokat ezen a páján 6poolal akkor nem mondtam volna. letette a gázt túl hamar. nem bírta volna idöben wall-off-ot csinálni. ha már a probe lineal kell védeni, akkor már csak micro kérdése

    edit: mit gondolsz miért kerül egyes 6pool játszó fel a mester ligába… 5000 játékkal each 5min… mert microval ilyen buildeket lelehet szedni

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Utopia #7 üzenetére:
    Istenem, nézd már meg rendesen azt a replayt… Mire lerakta a gázt már zerg mainjén volt és látta hogy üres. Ha 6 poolozik akkor gyorsan rak 13nál 2 gw-t, simán megfogják ezen a szinten. Azért a proknál máshogy mennek a dolgok, még a probe microt is 1000x jobban csinálják mint az amatőrök

    szerk:
    Lehet bejött volna a 6pool, de erre semmi garancia sincs. 50-50 vagy fogja vagy nem

    Reply

  • Utopia

    |

    na látod. és én nem a protosst kritizálom hanem a zerget ^^

    Reply

  • vampire

    |

    Válasz SkyMouz #5 üzenetére:
    Szerintem sokkkal jobb az olyan vod, amit elöször látt a vod készítő is. Én jobban szeretem.

    Reply

  • An0nym0us

    |

    Sztem előbb tanulj meg beszélni értelmesen és összefüggően, mer ez így ritka gyenge volt…olyan érzésem volt, mintha szegény srác Down-kóros lenne…Bocs ^^
    5/1

    Reply

  • SkyMouz

    |

    Válasz vampire #10 üzenetére:
    persze, hogy jó.. aki már rutinos annak nem kell megnézni.. de nypetin ez egyáltalán nem látszik..

    Reply

  • antgecc

    |

    nypeti: ami nem megy, ne erőltesd. ez ultragáz.

    Reply

  • Sabika

    |

    ez egy sima 1 base build volt!
    Nagyon kreatív volt a protoss!:)

    Reply

  • Gate

    |

    Válasz SkyMouz #5 üzenetére:
    „7. ilyesmire akar menni.. nézd meg a replay-t és utána vedd fel.. ne tippelj, hogy jajj.. jön a speedling vagy nem jön.. pl.: 6 percnél mondod hümm rámegy.. nem megy rá, de mégis..” Speciel Husky se szokta őket előre nézni és szokta latolgatni, hogy szerinte mi várható pedig ő nem 1 kezdő kommentátor. Szerintem nem jó, ha a kommentátor előre megnézni a meccset, akkor lássa először amikor mi is és így olyan „élő” meccs feelingje van.

    Reply

  • SkyMouz

    |

    Válasz Gate #15 üzenetére:
    igen de még mindig ott vagyunk, hogy Husky mérföldekkel jobb, mint nypeti.. picivel több replay-t látott és nagyobb rálátása van a játékra.. mint egy kezdő vodosnak..

    Reply

  • Atlasy

    |

    Én volbandot idézném
    „És ha már így benne vagyok: milyen is az a profi kommentátor? a világ legtökéletesebb magyarja? Csak mert lehet, hogy pár embernek ez jön le abból, ahogy írok erről a jelenleg még fel nem fedezett emberről.

    De nem szuperhős ő, csak tisztában van ezzel a „szakmával”. De akkor pár példa:
    – Először is max grafikán tudja közvetíteni a gémet és normális mikrofonja van. Hiába jó valaki, low cuccokkal ezt nem lehet csinálni.
    – KOMMENTÁL. Ez azért fontos, mert mikor néztem nypeti egyik vodját (boxer vs jinro), egész végig az járt a fejemben, hogy „igen, ezt ÉN IS LÁTOM”. Kb. össz. 10 percet néztem belőle, de csak annyi volt, hogy mondta mi történik. Én meg halálra untam magam, mert én is láttam, ha megindult a sereg, én is láttam ha nem épített refineryt, én is láttam, hogy… már-már attól féltem, hogy meghallok egy olyan mondatot, hogy „ez az scv pedig mineralt bányászik”. Ez nem kommentár, inkább kisegítő-közvetítés, hogy ha esetleg valaki vak, akkor az is élvezhesse a meccset.
    – Ki tudja tölteni az időt. Volt aki tök jókat mondott, de egyszer csak 5mp csend… és újra… és újra. Valóban elég nehéz érdekessé tenni a meccsek legelejét, de muszáj, mert nagyon hangulatromboló. Szinte már kínos a csend.
    – NEM ketten van (szándékosan így írva).
    – Rendelkezik alapvető tudással, tehát a kezdő játékosok tátott szájjal hallgatják, hogy mennyi okos dolgot mond ez az ember, a játékot jól ismerők pedig bólogathatnak. Ez az alapvető tudás viszont nem abból áll, hogy a medivacok tudnak gyógyítani vagy, hogy a barakkban lehet marine-t gyártani.
    – Az előzőhöz kapcsolódik, hogy legyen képes elemezni a dolgokat. Lássa át, értse meg a meccset, ne csupán a történések drótján legyen rángatva, miközben lövése sincs, hogy milyen alternatívák állnak egyes játékosok előtt.
    – JÓ meccseket vodoljon. Ehhez persze hozzátartozik, hogy tudja, milyen is a jó meccs. 40 percig turtle és 6 pool pl. nem azok. Ezek alól kivétel ha neves emberekről van szó, hiszen ha gosuk gémelnek, akkor még az is szép néha, hogy ha csak semmit tesznek. (kivétel még az előbb említett magyar profik vodjai, de ha valóban profik, akkor biztosan van a replay mappájukban 1-1 igazán ütős meccs, nem jól gondolom?)
    – STÍLUS. Igazából ez akár ki is olthatja az összes előző pontot egy bizonyos szintig (a legelső pontot mondjuk még ez sem). De szerintem nem olyan fontos ez (edit: így jobban belegondolva de igen, elég fontos ez:D), mint páran gondolnák. HD-t is törke szeretem pl., pedig olyan kis semmilyen néha.:D

    Még biztos van egy csomó dolog, de nem attól lesz valaki jó, hogy ezekhez alkalmazkodik és kínosan próbálja betartani a külföldiek által emelt normákat, inkább csak azért írtam ezt, mert néztem most pár magyar vodost és ezek fogalmazódtak meg bennem.”

    Reply

  • antgecc

    |

    Válasz Atlasy #17 üzenetére:
    Erről van szó.

    Reply

  • zopal

    |

    Elég régi taktika, főleg ezen a pályán.

    Egy másik példa:
    http://blip.tv/file/4645817

    12:54 -nél nézzétek

    Reply

  • DirksunHU

    |

    Ebben a taktikában az a durva, hogy a prot 80-90%-os valószínűséggel nyer. Mondjon már valaki egy olyan zerg taktikát, amit ha jól csinálok 80%-os valószínűséggel nyerek prot ellen 8 perc alatt (jelenleg ez 30 % és nem 8 perc).

    A kommentátornak pedig ne vegyük el a kedvét, hanem legyünk hálásak, hogy megcsinálta. Ha nagyon zavar hang nélkül is lehet nézni.

    Reply

  • Sonor

    |

    @DirksunHU gyorsan exp-elő zerg ellen ezen a pályán tényleg erős ez a taktika, de azt tudjuk h a scrap station nem épp egy kiegyensúlyozott pálya. nagy légi távolságnál ezt nem tudná az ember megcsinálni, és jól játszott fast void ray, vagy valamelyik nap láttam fast phoenix hamar betehet a légileg védtelen(1-2 queen) zerg ellen.

    nypetinek meg annyit, h amit fenn írnak, az mind igaz, de ettől még nem rántanám ki alól a szőnyeget. lelkes, és jó h csinálja, de figyeljen oda a kritikákra, ha sértő is. én is ajánlottam neki fácsén, h próbáljon meg a hangsúlyozásokra figyelni, némi fejlődést láttam,de az út hosszú. husky-hoz meg nem érdemes hasonlítani, mert husky nem kis részt azzal viszi el a meccset, h egy egyszemélyes show az ember. day9 vagy HD inkább már elemez. (hál’ istennek)

    Reply

  • GoTReX

    |

    Peti nem rosszból mondom,de nem csámcsogj tényleg….Elhiszem hogy ez a védjegyed,de a hátamon feláll a szőr tőle:-/ :S

    Reply

  • Lord Trent

    |

    17-eskének igazat adok, nem mindenki születettt vod gyárosnak, mint például én sem 😀
    Sajnos ismerem nypetit, nem csak vodokból, hanem többször is volt hozzá (bal)szerencsém SCII-ben és skype beszélgetéseken, hát szegénykém nem egy 100-as észlény.
    Ezért csodálom, hogy ilyen bátran áll neki vodot csinálni. Én a helyében visszamondanám az internetemet, hogy kiméljem a világhálót…

    Reply

  • Sziget

    |

    mindeközben érdekes taktika köszönhetően

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Válasz Lord Trent #23 üzenetére:
    Gratulálok nagyon etikusan nyilatkoztál egy embertársadról. Ezt így kell.

    Reply

  • Vargos

    |

    Régebben sokat streamelt Minigun. Jó megérzései vannak. NA top1 volt egy ideig ladderben, viszont csak ott. A versenyeken nem tud számottevő sikert elérni.

    Reply

  • SkyMouz

    |

    Válasz Lord Trent #23 üzenetére:
    Ezen kiégtem… 😀 😀

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.