Mint egy földreszállt isten – Athene

Promie Motz . Hírek 1888

Dave-nek köszönhetjük ezen hírnek a a szerkesztőségbe való beérkezését!

A híres WoW játékos, Athene bejelentette, hogy egy hónapon belül ő lesz a legjobb Starcraft 2 játékos a világon. Azt tudjuk, hogy nem kispályás, a Blizz játékok terén már letette a névjegyét, és olyan eredmények fűződnek a nevéhez többek között, mint hogy ő volt az első játékos, aki 79-es szintre felhúzta egy karakterét, ekörül volt is botrány, hogy milyen módszert használtak, amit később erről a srácról neveztek el.

Egyenlőre elég lenyűgöző a profilja, Protossal tolva jelenleg 37-1-es a statja, viszont már most is legyőzött párat a nagy játékosok közül, úgy mint Happy, a híres, volt War3-as játékost, aki jelenleg 3,7 pontos Mester ligás. A célja az, hogy bemutassa, a Starcraft 2 egy no skill játék. Itt egy videó, ami után szerintem egyetérthetünk abban, hogy valaki remélhetőleg hamar megállítja ezt a ripacsot 🙂

„IdrA, or whatever, I’m gonna own him, and i’m gonna livesteam it!”

A téma a Battle.net-re is kikerült, ahol azért hozzátartozik a vélemények többségéhez, hogy Athene nagy eséllyel már valami más accon elég sokat gyaorlolhatott, mert különben nem hozna össze ilyen stat-ot. A videóból egyébként olyan remek dolgokat is megtudhatunk, mint hogy a pro-toss ban a pro az megfelel az ő életérzésének, ezért is lesz velük, mert az pro dolog… Szerintem nem teljesen volt beszámítható a csóka, amikor ezt készítette, ettől függetlenül majd meglátjuk, mi lesz a helyzet.

Ajánlom egyébként a 3.30 és a 7.40 körüli részeket 🙂 Tovább nem bírtam.


Promie Motz

Életcélom megélni a Starcraft azon epizódját, amiben a Zergek elfoglalják a Világmindenséget... XD

Comments (35)

  • piistii87

    |

    remélem gyorsan megverik

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Válasz piistii87 #1 üzenetére:
    Majd én. Csak találkozzak vele.

    Reply

  • IonGun

    |

    Micsoda életcél, nem tudom kinek okoz örömet, hogy megpróbáljon lehúzni másokat! A WoW-hoz meg akkora skill kell, hogy…inkább hagyjuk!
    Amúgy 37-1 a statja, tehát már bebizonyosodott, hogy ő sem legyőzhetetlen! Kíváncsi lennék, hogy olyanok ellen, mint pl Whitera, TLO, Jinro stb mire megy nem beszélve a koreai hiperaktív őrültekről!

    Reply

  • Unas

    |

    Válasz IonGun #3 üzenetére:Voltál már Gladiator? 🙂 Nagyon komoly versenyek vannak ott is mint bármelyik blizzardos játékban

    Reply

  • fishdonk

    |

    Pókerben is bizonyított már ez a barom, amikor nagyjából nullszaldóval játszott NL100at 30 asztalon (aki nem lenne képben erre egy majom is megtanítható), aztán meg a pokerstarstól próbált kicsalni bónusz amikor szponzorálták az idiótát. Úgy látszik idén Starcraft2-vel fogja lejáratni magát.

    http://www.youtube.com/watch?v=MQZIlnyfm9Y&feature=related

    Reply

  • Geo

    |

    megverte Happyt? Uristen, de ugyes, en is, attol nem leszek olyan jo mint o

    Reply

  • Fana

    |

    Happy csak 3,7 pontos ? akkor nemcsoda hogy megverte 😀

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Geo #6 üzenetére:
    Azért a 37-1 jelent valami, de hát nem kell ezt neked mondanom, ahogy egyre többet nyersz annál erősebbet ellenfeleket kap, biztos vagyok benne hogy nem csak happy-t verte, hanem más nagy neveket is 🙂

    Reply

  • Fana

    |

    elég sok meccsig nem ad be pro ellenfelet huk is csinál ilyen statot, még koreán is.

    Reply

  • Damnosaurus

    |

    Válasz Unas #4 üzenetére: :DDDDD csak azért vannak komoly versenyek mert popularis jatek, szánalmas az egesz es te is tudod, főleg pvpre és voltam gladiator tyüha

    Reply

  •  

    |

    Ha azt mondja hogy első lesz, akkor első lesz.
    leet king > *

    Reply

  • kjolbee

    |

    az egészben a reklám a lényeg. lényegtelen, hogy sikeresen megcsinálja vagy sem
    off: <-- s2/s3/s4 gladiator és wotlk elbaszta a játékot !

    Reply

  • Damnosaurus

    |

    Válasz kjolbee #12 üzenetére:
    balansz tekintetében ugyanolyan szar volt, skillcap gladiatorhoz meg sose volt olyan alacsony 😀

    Reply

  • sweeping

    |

    Hosszas keresgélés után sikerült felvennem friend listre hogy megtudjam nézni a match history-át.
    Többek között Kuba-t is verte már, aki nem egy pro, viszont nem is láma és kuba is pl verte már ra-t. Szóval sokra viheti még Athene

    Reply

  • Utopia

    |

    azt hittem legalább videot látunk arról hogy hogy játszik a csávó… erre egy sötét szobában dumál egy srác a kamerába… órák hosszat O_o

    Reply

  • Turbochicken

    |

    #5:
    Hát ez hatalmas a mamája elporolja mert vesztett Pokerstarson :DD

    Azért kicsit sajnálom a majmot, biztos jól tolja, de vhogy nem irígyelem az életvitelét/céljait…. (kommentekben: „He’s a troll God!)

    Azért SokSikert neki! xD

    Reply

  • Aston

    |

    Remélem tudjátok, hogy ez a srác nem önmaga, egyik videójában sem. Ő egy belga politikai csoport tagja, akik a játékokon keresztül akarnak népszerűséget szerezni. Az egész videó egy vicc, ahogy a Wowban is. Azok a dolgok amiket elért nem ő érte el, 100% hogy a profil amit linkelt Promie azzal nem ő játszik, ahogy a Wowban is egyik „nagy eredményét” sem ő érte el. Ők egy csapat, körülbelül 10-en vannak és szerintem vannak közöttük nagyon jó játékosok is, Athene csak a frontember akit bohóc módjára mutogatnak és aki eljátsza ezt a szerepet. Még 2008-ban írtam erről egy cikket itt http://frostshock.eu/2008/01/24/athene-oknyomozas/ . Amúgy többet között az internet függetlenségéért is küzdenek http://www.youtube.com/watch?v=YdqBgLdAHQo .

    De most komolyan, ilyen kijelentések után, mint hogy 1 hét alatt Master League meg 1 hónap alatt rank1, meg hogy innentől kezdve nem APM lesz hanem APMS (hány utasítás a másodperc ezred része alatt), meg hogy amikor ő pókerezik akkor 24 asztalon játszik úgy hogy be van csukva a szeme, meg hasonlók, nyilvánvalóan ez az egész egy nagy vicc. Én jót szórakozok rajta!

    Reply

  • RandGeek

    |

    Én nem kívánok neki semmi mást, csak valami normális életet, egy barátnőt, és külön lakást anyától…akkor talán ér valamit a srác…most neeeem?! 😀

    Reply

  • Toxic

    |

    Szerintem tök mindegy ő játszik e vagy sem azért ezt a statot összehozni,szerintem kapásból nem csinálná meg senki innen magyarországról.

    Reply

  • Gate

    |

    Válasz Aston #17 üzenetére:
    Persze aki ismeri az már tudja jól, hogy mit várhat de aki nem az se veszi sztem komolyan amiket mond. Amúgy respect a srácnak mert tényleg 100%-ig odateszi magát azért amiért kűzd és azért amit képvisel, simán bohócot csinál magából és azért ehhez is kell a kitartás.

    Reply

  • esox

    |

    Nem kis fába vágta a fejszéjét. Tuti, hogy a tetemére hamuzik majd valaki hamarosan.

    Reply

  • aminemfoglalt

    |

    Engem a srác nem érdekel, akár tud egy jó stattot összehozni, akár nem. Viszont ami nem tetszik, az a hír maga. Ennek nincs hír értéke, nem jelent semmit, nem történt semmi, még csak nem is vicces. Valaki a nagyvilágból azt mondta „én leszek a legjobb”. Ha én is ezt mondom, én is kapok egy külön hírt? Ez szerintem szennylapba való hír és kár ilyeneket kiposztolni. A srác csak figyelemre vágyik és vágyott mindig is, az már kérdés milyen céllal. És itt most Promie Motz adta meg neki. Szerintem kár volt, nem érte meg az időmet, hogy elolvastam, sry.

    ui: Halljátok szavam, jövőhéttől én leszek a legjobb sc2 játékos! 😀

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz aminemfoglalt #22 üzenetére:
    csak ő már wow-ban volt a legjobb, még akkor is, ha nem egy személy konkrétan, ahogy aston mondja. Ez olyan, mint amikor egy profi sportoló sportágat cserél, mert másban is be akarja bizonyítani, hogy ő a legjobb benne. amikor Kimi Räikkönen kitalálta, hogy elmegy ralizni, akkor azért azzal foglalkoztak, nem alaptalanul.

    Reply

  • Drez

    |

    Válasz aminemfoglalt #22 üzenetére:
    ki vagy te, hogy univerzálisan kijelentsd: ennek nincs hírértéke.

    már csak a kommentekből is látszik, hogy foglalkoztatja a téma az embereket, én speciel a WoW-al kapcsolatos videóin is jókat derültem és kifejezettem örülök neki, hogy itt rátaláltam erre a videóra.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Aston #17 üzenetére:
    Hát ha ez így van, akkor 1-2 hét alatt mindenre fény derül.
    Wow-ban/pókerban el lehet sumákolni, de sc2-ben nem. Itt egy embert a játékstílusáról a reakcióról, hogy mire mit válaszol ki lehet ismerni, és erre még rájön a hotkeyezés is. Nani is jött a MeatyOwlLegs új nevével, egy hét alatt mindenki tudta hogy ő az.

    Ahogy kiszivárog néhány replay egyből mindenre fény derül, még letagadni se tudják!
    Szóval kíváncsian várom, hogy ki áll emögött a név mögött, mert a hozzáértő emberek erre baromi gyorsan rájönnek.
    Ha nemfog semmilyen információ érkezni, akkor sanszos hogy egy új tehetség játszik, aki persze nem feltétlen ő

    Reply

  • GoTReX

    |

    Hát nem kisstílű emberhez van szerencsénk mint a háttérből is kiderült!:D Amúgy így ránézve tipikusan az az embertípus aki így flegmázik,de a sarki boltig nem jut el úgy ,hogy ne kóstolja be valaki csak ezért amilyen lett szegény….Nagy hype ,nagy kopp;) (Amúgy vártam ,hogy anyukája benyit hogy kér-e melegszendvicset ,és hogy ne ülj már annyit a gép előtt fiam,inkább lányokkal foglalkoznál ennyi idősen.) 🙂

    Reply

  • aminemfoglalt

    |

    #23: Értem. Kérdés, hogy hallunk-e még felőle sc2 kapcsán, vagy rövidesen új játékban jeleskedik majd.

    #25: Érdekes gondolat ez a játék stílus szerinti ujjlenyomat leolvasás, már ha lesz miből leolvasni.

    Reply

  • nf.purple

    |

    Válasz aminemfoglalt #27 üzenetére:

    hotkeyek alapjan bwben 99% pontosan meg lehetett allapitani egy replayrol h ki jatszotta (amennyiben persze máshol már hagyott az illető replayt maga után)
    sc2 ben is él ez, amennyiben a meccsen hasznalt osszes hotkeyt meg lehet nezni

    Reply

  • Gate

    |

    Válasz GoTReX #26 üzenetére:
    Uhh ha látnád az annyát. 😀 de csak neked csak most: http://warcraftmovies.com/movieview.php?id=95087
    Amúgy csomó vidijében szerepel, végülis nemtudom, hogy tényleg az anyja-e vagy ez is a „színdarab” része de mindenesetre nagyon komoly. 😀

    Reply

  • GoTReX

    |

    Válasz Gate #29 üzenetére:
    Hát ehhez már hozzászólni sem tudok.Valóban az irigység elfog,és ilyen jóvágású fiatalember akarok lenni,mint ez a pancser!(-;P

    Reply

  • Gonosz

    |

    már rég óta nem kommenteltem sehova de ide egyszerűen kötelezően kell írnom egy értelmiségi kommentet
    valahogy így hangzik
    DÖGÖLJÖN MEG MINDEN WOWOS
    köszi:D

    Reply

  • Errad

    |

    Válasz Gonosz #31 üzenetére:
    Magadat minősíted ha csak a trollt látod ebben az emberben.

    Akik nyitott szemmel járnak, azoknak mondanám, hogy Athene jóban van Kiwikakival 😉

    Reply

  • dudi

    |

    Hát ha a sc2 noskill játék akkor a wow mi omg mekkora ripacs. Én wowztam pár évig, most játszok az sc2vel is, sc2höz sokkal több gyakorlás szükséges és sokkal összetettebb játék, ami az agymunkát illeti (wow csak elsőre tűnhet bonyolult játéknak). Persze a wowban is nehéz mondjuk PvPben gladiator rangot szerezni (mondjuk ehhez kell skill), de ami a PvE részt érinti amire a játék épül, ahhoz tényleg nem kell nagy skill, persze az ilyen world first killek azért elég durvák, meg hogy a fél évre tervezet contentet clearelik 2 hét alatt HCban az durva, de ezt bárki meg tudná csinálni aki olyan guildben van ahol napi 18 órát raidelnek, és életük semmi. Szóval hogy egy wowos mondja azt hogy az sc2 noskill hát omfgrofl. Menjen kvalifálja magát a GSL-be és ott nyerjen, mert ha ekkora arca van akkor ilyen EU rank1 az nudli, GSL-eket nyerjen zsinórban 😀 meg az hogy world first lvl80as meg lvl85ös volt azt úgy csinálta, hogy betaban keresett egy jó helyet ahol gyorsan spawnol sok mob, odament ráütött egyet a mobokra és egy guild hentelte neki a mobokat, szal nem egyedül csinálta és ehhez aztán marha nagy skill kell!!! (odamegyek a mobhoz megütöm, többiek leölik x 3000szer kb.)

    Reply

  • Gergoo

    |

  • xplode

    |

    megnéztem ezeket a replayeket, és nem tudom h ki jáccik, de nagyon ügyes, az biztos

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.