Terran vs Protoss Late game

sweeping . Hírek 2707

Tegnapi nap folyamán, amikor kikerült ez a balansz tesztelős hír, sok játékos azt akarta, hogy a terran vs protoss késői játékszakasz is átdolgozásra kerüljön, és ennek hangot is adtak. Erre a blizzard eredetileg nem kívánt reagálni, de aztán mégis úgy döntöttek, hogy megosztják a játékosokkal a saját álláspontjukat. Amit én most nem fogok nektek szóról-szóra lefordítani, csak nagyjából összefoglalom az elhangzottakat, és saját szavaimmal itt-ott kiegészítem 🙂

A blizzard tisztában van vele, hogy ha a terrán nem tesz semmit, és nem okoz komolyabb károkat a játék középső szakaszán, akkor a végjátékban a protoss előnyben van. A véleményük szerint viszont a terrán fajjal nagyon jól lehet harassolni. Amivel teljesen egyet értek, az mmm nagyon mobilis, akár 3 irányból is lehet a protosst harassolni, mindet nem tudja megfelelően levédeni. A protoss tech épületeket is érdemes kiszedni, ha pl upgrade hátrányban van a toss az nagy előny a t számára, de bármelyik tech épület elvesztése komoly hátrány a p számára. Egy jó harass után, egy jól időzített támadással, könnyen befejezhetik a terranok a játékot. A blizzard is ezen a véleményen van, még ha szó szerint nem is így fogalmaztak.

Ezt a játékot direkt így tervezték, szeretik ezeket a különbségeket, amik a fajok között vannak, mindaddig, amíg ez egyik fajnak sem kínál jelentős taktikai előnyt. Egy változatos, szórakoztató és érdekes játék készítése volt a cél, ahol megvan az egyensúly a fajok között.
Ez azt is jelenti, hogy a játék különböző szakaszaiban valamelyik faj, lehet kicsivel erősebb a többinél.

A végén leszögezték, hogy árgus szemekkel figyelik a statisztikai eredményeket. A ladder és a nagyobb versenyek TvP statisztikai adatait egyaránt, és ha bármelyik faj irányába jelentősen eltolódna a győzelmi arány, a helyzetet kezelni fogják.


Comments (83)

  • xplode

    |

    na most nem a balance témát piszkálom, de a blizzard folyton ezzel jön, ami elég idegesitő , h ők figyelik a ladder statisztikákat. vazeg az úgy is mindig 50-50% körül lesz, hisz igy van megcsinálva a ladder, és mivel ezt ők csinálták, nekik is tudni kell. szerintem ez csak a parasztvakitós szöveg 😀 lehetne kritikus balance probléma is, a w/l arány akkor is ennyi lenne. nem a statisztikákat kéne figyelni, hanem konkrét szituációkat és mondjuk abból már lehetne valamilyen statisztikát, következtetést levonni.
    ez az én véleményem, ha rosszul látom, nyugodtan javitsatok ki 🙂

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz xplode #1 üzenetére:Szerintem ezt a ladder statisztikát azért mondják el mindig, hogy a bronz játékosokat is megnyugtassák, hogy figyelünk titeket 🙂 Hiszen ilyenkor a globális ladder statisztikára céloznak, de valójában, szerintem magasról tennének rá, ha egy alsóbb ligában mondjuk a p imba lenne vagy fordítva. (Régebben volt is olyan statisztikai adat, hogy alsóbb ligában a protossok 60%-os winratioval teljesítettek terran ellen) Emiatt nem változtatnának a balanszon, mert amúgy meg magasabb ligába lenne minden imba. A gyengébb játékosoknak kell többet gyakorolniuk és ráérezniük a játékra 🙂

    A hangsúly itt a nagyobb versenyek figyelésén van leginkább, az én véleményem szerint.
    __
    Válasz AdamoA #2 üzenetére:
    Nem raktam forrást, mivel nem csak US-re rakták ki.

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz sweeping #3 üzenetére:
    igen, valahol ez is ide tartozik, de nem pont erre gondoltam. hanem arra h semmi értelme a ladderen a w/l statisztikákat figyelni, mer pl tegyük fel, a protoss OP (:P) és kevesebb skillel is jobb játékosokat lehetne verni a másik fajból. de ez a ladder statisztikából úgyse derülne ki, mivel akkor a protoss játékosok alacsonyabb skillel magasbb ligában lennének és a w/l ratiojuk ugyanúgy 50% körül lenne. max a top szinten lehetne csak látni pl GMben vagy high masterban h rank 1-5ig pl csak protossok vannak sokkal több pontal. na de asszem túlmagyaráztam a nyilvánvalót. szóval ezért nem ér semmit a ladder statisztika.
    Az viszont teljesen egyértelmű, h alacsonyabb ligákra nem lehet balanszolni, de ezt már remélem senkinek nem kell magyarázni h miért 😛

    Reply

  • IonGun

    |

    Én olyan fél éve ezt hangoztatom a tvp-ről, amit leírtak! Tehát, ha a protoss makrózik, mint állat én meg harassolom, akkor egyensúlyban vagyunk (de még nem vagyok feltétlen előnyben…) Ha mindketten passzívmakrózunk, akkor már előnyben van!

    Köszi Blizzard!

    Reply

  • pcdevil

    |

    Válasz xplode #1 üzenetére:
    50% lesz, egyértelmű, de ők azt is látják, ha valakinél kompenzál a rendszer, hogy gyengébb vagy erősebb ellenfeleket kapjon, hogy kijöjjön az 50% – statisztika alatt ezt is értik ők;)
    szóval az hogy te 50%-ot látsz mindig (mert ők ezt közlik) az nem azt jelenti, hogy ők csak ennyi infót tudnak:)

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz pcdevil #6 üzenetére:
    Pontosan, erről régebben itt sc2.hu-n is volt erről szó, valamelyik hírben

    Reply

  • xplode

    |

    nah hát reméltem is h van egy kiforrottab módszerük is az elemzésre, nem csak az 50%ot vagdossák a fejünkhöz 😀

    Reply

  • breach

    |

    felkompetens tossok tudnak lehozni tvpben szinte barkit. ha greedy vagy hogy elorebb legyel radrakjak a bustot. ha aggressziv vagy, akkor csak defelnek, mivel sok-sok honap utan talaltak olyan buildeket amik teljesen biztonsagosak minden korai aggresszio ellen. szimplan csak attol fugg hogy a toss tuleli e hogy tud e jol deriteni, es van egy kozepes mikroja. akkor tul eli midgamet siman, 3base HT colo es onnet mar nagyon nehez elvesziteni a meccset, ha egalban van az eko TvPben.
    lehet 3ccvel nyitni, meg gyors dupla engi meg ilyesmi, de akkor meg jon a 4gate/4gaterobo/4gateblink/2base6gate/2base5gateimmo/2base colo bust, amiket nagyon nehez egymastol elkulonitve felismerni, pl egy 5gateimmo siman lehet egy 2base colo bust es teljesen mashogy kell ra keszulni stb.
    ha jol szetszedi a sereget a toss nehez ellene droppolni, foleg hogy ladderpoolban most 2 olyan map is van amin lehetetlen (daybreak/cloudkingdom) anelkul droppolni, hogy a toss eszre ne venne a map kozepen, ha kepes 2obsnal tobbet kivenni.
    a tvp nehez terran oldalrol, foleg az ilyen nexus first gateforge nyitasok vagy egy chronos 3gate pressure szinte masodperc pontosan kivannak talalva, es ha az ember jol vegrehajtja oket, akkor nagyon nehez jol kijonni beloluk, mivel deriteni teljesen eselytelen, hogy mikor mennyi unitot warpol be a toss, emellett, hogy milyet. tehat mondhatjuk azt hogy eros az early/mid game tvpben terran fele, viszont ezt a tossok is tudja, es igy allnak hozza a MUhoz. defenziv/reaktiv jatek, amennyiben deritik, hogy economy nyitas van akkor timing, ha meg pressure/timing jon terran reszrol teljes vedekezes, es a legtobb mapon forcefielddel es jomikroval szinte mindent meglehet fogni ami a 6-7 es 10-11 perc kornyeken johet timingbe terran reszrol.

    Reply

  • FoPǂChimaira

    |

    Válasz xplode #1 üzenetére:
    omg… az 50% w/l arányt el lehet érni úgyis hogy most túlzok egy kicsit: vki 100%-ban nyer pvt-ben, pvz-ben meg mindig veszít

    Reply

  • FoPǂSpirit

    |

    Válasz FoPǂChimaira #10 üzenetére:
    Ahhoz már szándék is kell…
    … hogy valaki protossal veszítsen rofl

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz FoPǂChimaira #10 üzenetére:
    igen tudom, de ezt szándékosan nem akartam belekeverni a történetbe 😀 na meg én egy fiktiv balance problémát hoztam fel, ahol ha a P erősen OP az egyik fajjal szemben akkor valószinűleg nem lesz hátrányban a másik fajjal szemben sem, de mint mondtam, ezzel már nem akartam bonyolitani mert akkor nagyon sokat kellett volna irnom 😀 na meg nem is ezen volt a hangsúly 😀

    Reply

  • joeace

    |

    akkor ezzel most azt mondták hogy egy T-nek harrassolni kell és harrassolás közben ugyanúgy kell makróznia otthon mint egy defenzív P-nek különben így járt ..

    Ez még tvz-ben ülne is csakhogy a zergnek sokkal nehezebb védenie ezeket a 6-12 perc közötti harassokat mint a P-nek

    nem is tudom már melyik pro mondta streamjén hogy nem mer már bansheeket használni mert talán az egyetlen használható egysége a t-nek de fél hogy azokat is lenerfelik, tulajdonképpen most ez meg is történt még ha kifacsarva is …

    Reply

  • killmepls

    |

    Szerintem meg ésszel nézik a statiszikákat, mégpedig úgy, hogy az azonos ligában lévők meccseit veszik csak figyelembe a balance érdekében, tvp zvp tvz leosztásban..

    Reply

  • xplode

    |

    azonos ligában lévők meccset? hmm, szerintem master alatt egyáltalán nem nézik, max kiváncsiságból 😀

    Reply

  • Eyesis

    |

    Válasz breach #9 üzenetére:
    úgy látszik ez mégjobban igaz lesz, ugyanis az observer elkészülési idejét csökkentették 40 másodpercről 30-ra, mert profi szinten a protossok most nem tudnak felkészülni eléggé egy early vagy mid game támadásra 🙂 Több profi pvt-t láttam és tényleg úgy érzem, hogy ez így nem jó…

    Reply

  • JunoO

    |

    Globális konklúzióként lehet mondani akkor, hogy „türelmetlen” embereknek T race, egyébként meg itt az idő P-re váltani. LoL

    Reply

  • joeace

    |

    Válasz JunoO #17 üzenetére:

    váltson a büdös franc protossra , oszt akkor micsinálok a másik kezemmel ?
    verem ? (aki esetleg nem tudná értelmezni a szót : http://www.kislexikon.hu/verem.html ) 🙂

    Reply

  • AdamoA

    |

    Válasz joeace #18 üzenetére:
    FILO? vagy nem?

    Reply

  • Saigon-

    |

    Nem értek a TvP-hez, meg eléggé low is vagyok, de streameket nézve egy viccnek tűnik a matchup a lategame-ben. Talán csak az über koreai terranoknak nincsenek gondjaik, mindenki más panaszkodik emiatt, és nemcsak az alacsonyabb ligákban, hanem mintha prokat is hallottam volna már (Cloud?)

    Amit nem értek, hogy miért nem próbálnak vmit csinálni a terran tier3-mas egységekkel? Valahol ott kéne kezdeni, h nem kell nekik energia, mert az csak arra jó kb, hogy a toss feedbackeljen mindent.

    A másik meg, hogy miért kellett totál elcseszni a Ghostot, holott nyilvánvaló volt, hogy a snipe csak a massive egységek ellen volt op…

    Reply

  • Red Death

    |

    Válasz Saigon- #20 üzenetére:
    „…hogy a snipe csak a massive egységek ellen volt OP…” pontosan emiatt

    Reply

  • zf79

    |

    Válasz Red Death #21 üzenetére:
    Viszont nem csak az ellen nerfelték, hanem mondjuk TvT-ben is használhatatlanná tették. Feleslegesen nerfelték így, és a Blizz azóta se magyarázta meg, hogy ez mégis mire volt jó.

    Reply

  • Tadzsin

    |

    Válasz zf79 #22 üzenetére:ultra meg br ellen 2túl jó volt szóval gyorsan kikapták nehogymár.. meg sajnos téll az a gond h koreaiak megoldják micro-t 200/200-nál is (többségben) de ez kb az fajta amit mester közepéig nem tudsz megcsinálni
    ” szeretik ezeket a különbségeket” tehát szeretik azt ha 200/200 van 1 faj legyen qrva nehéz verni..aha jó.. breach el meg teljesen egyet értek berak 8 stalkert mainre colo sentry zela naturálánál és kb h harasoljak? mert ez a fázis lenne a midgame nemde?

    Reply

  • Krisztian

    |

    Tök bírom, hogy a blizz mennyire ezzel az 50% pedálozik. Akkor mivan ha monjuk a p op lategameben az összes heavy makrót nyeri és a rushokat meg a cheeseket bebukja mer a mikrója amúgy egy 0. Mintha nem is vennék észre, hogy nem makrózik ladderen mindenki, SŐT. Most a nagyon fasza makró winratet a csízek bebukása is lehúzhatja 50% ra. Éppen ezért ez az adat marhára nem jelent semmit.

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Válasz Tadzsin #23 üzenetére:
    Alsóbb ligákban inkább leraknak „pár” cannont a mineral line mellé. Oké ez mineral veszés a seregből, mert elkölthetné seregre is, de alsóbb ligákban elég csak mikrózni egy kicsit, és 1000 fölött van a mineral :P. Itt még nem megy annyira a multitaskingok az emberek 🙂

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz Krisztian #24 üzenetére:
    oké, ennek semmi értelme 😀 ha egy protoss (ami OP persze :D) megnyer minden lategames meccset, akkor mi a francnak allinezne meg cheeselne ha tudja h azt elveszti ???

    Reply

  • Red Death

    |

    Nem értem mire ez a nagy felhajtás a TvPről. Emberek csupán obsnak 10 sec építési idejéről beszélünk, ez nem valami nagy dolog. Queen +2 melee range-e sokkal többet ér szerintem, és az a véleményem szerint kell is, mivel sok early cheese ellen segíthetne (cannon rush, bunker rush vagy legjobb példa: ling bane bust ZvZben). Protossnak csak azért adtak ezt a bufft, hogy ne sírjanak, hogy Z így is erős, és így lehetetlen lenne a PvZ (ami kb semmit se fog változni)

    Reply

  • Krisztian

    |

    Válasz xplode #26 üzenetére:
    Úgyértem, hogy az ellenfele allinezik és azt veszti el. Kicsit gondold végig 🙂 .

    Reply

  • FoPǂSpirit

    |

    Szerintem ha a neural parasiteot nerfelni kellett, mert op volt bizonyos tier 3-as egységek ellen, a snipeot nerfelni kellett, mert op volt a zerg tier 3 ellen, akkor a feedbackel is kezdeni kéne valamit, mert OP a terran tier 3 ellen.
    Az is világos, hogy a neural parasiteot és a snipeot is teljesen elkúrta a blizz. A neural kb használhatatlan lett olyan egységek ellen is ami nem tier 3 (immortal, más infestorok, casterek), a snipeal ugyanez a helyzet. Gyorsan meg akarták oldani a problémát, és ez lett belőle.

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Válasz FoPǂSpirit #29 üzenetére:
    Nem tudom erre mi lenne a megoldás, mert sztem a blizz nem fogja nerfelni a feedback-et :(. Én ötletem az lenne, hogy a thornak, meg a a BC-nek akor lenne energy, ha ki lenne fejlesztve a 250mm Strike Cannons, illetve a yamato gun. Viszont másik MU-ban lehet ez így lenne hátrány. Hát nem tudom. Az biztos, hogy TvP-ben nem sok alternatíva van az MMM-el szemben. Pedig én szerettem a mech-et (sokáig használtam ezt tvp-ben), de addig balanszolt a blizz, amíg eljutottam oda, hogy mech vs toss 100% loss lett, így váltottam át én is MMM-re.

    Reply

  • snipz

    |

    Azért azt tegyük hozzá hogy lategameben szerintem általános probléma hogy sokkal gyorsabban reinforceol a p, mert mikor 4-5 baseről beszélünk és 200/200on nézik egymást akkor elég gyakran fektetik be a felesleges mineralt +gatekbe, rengetegszer látni 10-15 gatet lategamebe nnem ritkán többet is, míg terran megfeledkezik erről, marad 6-10 raxon, meg 2 starporton ami ráadásul alapból lassabb mint egy warpin, főleg ha 2x annyi infrastrukturája van a tossnak.
    Nagyon sokan emiatt sírnak hogy ha meg is ölik a sereget utána ott egy akkora warp in amivel nem tudnak mit kezdeni.(ez szerintem egyéni skill és nem balance kérdése)
    Szerintem arra kéne törekedni hogy a mmm-en kívül legyen más alternatívája a terrannak, mint pl zerg ellen ahol ott a mech, vagy mech&bio…

    Reply

  • zf79

    |

    Válasz snipz #31 üzenetére:
    Ezért kell minél messzebb harcolni a bázisotoktól. Z-vel is hasonló a helyzet, mert bár a Zergnek legalább van egy csomó lárvája amiből tud gyártani, de az sincs azonnal kész, mint a P warp gate unitok, és ha a P a Z bázisnál van, könnyen leszedi az épp kikelő egységeket.

    Reply

  • TalanEgyLOVAG

    |

    Az egész inkább game design-ról szól, mintsem egy-egy unit vagy spell balanszolásáról, ami ezesetben természetesen vitatható.

    A két faj infrastruktúrája eltérő: amíg a terran mid-game-ig könnyen boldogul a T1/T2 MMM gyártásával, a toss a régi bw-s (pvz) probléma elé néz, hogy melyik tech route-on induljon el: robo vagy templar – a stargate tvp-ben totál kiesik. Ez bw-ben azért nem volt gond, mert ott a terran eleve mech-elt, tehát az early-mid-game váltás enyhébb pressure-ok formájában lecsengett, ha egyáltalán volt. (Pl: Fake FD)
    Tehát leginkább ez ad elméletben egy ablakot a terran-nak, amíg dominálhat.

    Mid-game-től ott jön a váltás, hogy mintha perverz módon a bw-s TvP fajai felcserélődtek volna. Ahogy telik az idő a protoss úgy hozza ki a területsebző egységeket (korábban siegetank, vulture és mine) és megnyílik a többi tech-route.
    A Blizzard itt gondolta, hogyha a terran folyamatosan támadja a protoss-t, az folyamatosan veszíti az AoE unit-okat és simább a váltás a late-game-re.

    Late game-ben bejön ismét az infrastruktúra kérdése, mivel a protoss-oknak nemes egyszerűséggel könnyebb és olcsóbb növelni a gw számot, mint egy terran-nak add-on-nal a barrack-okat. A warp-in és chrono miatt meg gyorsabban pótolja az egységeket.

    Megemlítem az upgrade-ket, ami bw-ben is a defenzív fajnak kedvezett, hiszen az megteheti, hogy akkor költsön rá, amikor az offenzív félnek unit-okra vagy exp-re kell fordítani a jövedelmét.

    (Érdekességképpen: bw-ben is vitatott volt kezdő szinten, hogy a tossnak könnyű a mid-game [fordított sc2, zealot goon A-move], a terran viszont erős late-game-ben a mass-tank miatt. Ott a protoss megoldotta azzal, hogy két main-en vett olcsón gw-ket és volt használható T3 egysége.)

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Válasz snipz #31 üzenetére:
    „Nagyon sokan emiatt sírnak hogy ha meg is ölik a sereget utána ott egy akkora warp in amivel nem tudnak mit kezdeni.(ez szerintem egyéni skill és nem balance kérdése)”
    Ez tökéletesem igaz, nem mindenki tud mikrózás (meg a blizz szerint multidrop) közben makrózni (folyamatosan gyártani) :), ez tényleg skill kérdése, és „csak” addig probléma, amíg el nem éri a (számomra elérhetetlen) kb. diamond szintet. Mert mire elbukja az ember a serege javát, onnan a legolcsóbb egység is 25 másodperc+ amíg odagyalogol ahol a rally point. Eddig a P durván 2X tud warpolni (ahogy fenn leírtad 20-30 zealot vs jó esetben 20 mari/mara, akik összevissza érnek oda, mert nem egy helyen gyártódnak). Na innen szoktam bukni a gameket, mert innen nem tudok mit kezdeni a mass zealottal :):):):).
    Visszatérve a mech-re nem sok értelmét láttam anno, hogy a thornak visszaadták az energy-t, mert azon kívül, hogy a P tudja feedback-elni, nem sok értelme van (nagyon-nagyon néha stream-eken látom hogy szökőévente egyszer valaki kifejleszti a strike cannon-t, azt is fun-ból 🙂 ). Meg így majdnem ráillik, hogy amit „nem lehet” stormozni, azt lehet feedbackelni :).

    Reply

  • Red Death

    |

    Válasz TalanEgyLOVAG #33 üzenetére:
    Vissza a BW-be!

    Reply

  • TalanEgyLOVAG

    |

    Válasz Red Death #35 üzenetére:
    tulajdonképpen igen, ha úgy vesszük, hogy a HotS-ban a terran mech unit-okkal kísérleteztek. ha ismét lenne használható tvp mech, akkor sokkal változatosabb lenne a tvp

    Reply

  • Red Death

    |

    Válasz TalanEgyLOVAG #36 üzenetére:
    Én abban reménykedek, hogy hydra lesz használható, és nem csak ZvZben (ZvPben néha néha jó, ha eléggé buta a Protoss, colo/ht esetén úgyis váltani kell majd, max defensere jó egy ideig voidok ellen).
    Bw-ben mindig is a kedvenc egységem volt. És most Zvel kb csak ugyanazt lehet csinálni mindig, semmit se lehet variálni és így eléggé unalmas.
    ZvPben ling->roach->(hydra)->infestor->bl/corruptor.
    Itt kiemelném a bl/corruptort, amit már nagyon unom, mert nagyon passzív egység, és olyan, hogy vagy bejön, vagy nem, 1 pushnál dől el az egész.
    ZvZ meg mindenki tudja, Roach infestor warzzzz. Early gameben esetleg egy kis bane/ling harass/allin. Mid gameben lehet mutázni pár pályán, viszont ha jól védekezik a másik Zerg, úgy is váltani kell.
    ZvT az egyetlen MU, amit szeretem, annak ellenére, hogy sztem leggyengébb MU-m. Early gameben lehet nyitni roachhal, vagy linggel, utána mass upgradelt ling infestor midgameben, vagy high teches muta/bane, bár mostanában főleg Cloud Kingdomon próbálom a ling bane roach infestort, erős upgradekkel (3 evoból), ami eléggé jól sikerül. Lategameben meg lehet választani az ultra és bl között, de ami a legfontosabb, lehet tech switchelni game közben, van amikor már 4-szer is switcheltem, vagy akár lehet mass lingezni gyors gyártás miatt, illetve gyors mozgása miatt. ZvT a legjobban hasonlít a BW-hez, és (számomra emiatt) legérdekesebb MU sc2ben. Jól lehet tartani mindkettővel a map controlt, terran tankok miatt lehet poziciót tartani, mindkettő erős mind a 3 szakaszban (early: bane/roach – mm, hellion, mid: infestor/muta – tank/medivac dropok,banshee late: bl/ultra – thor/viking)

    Reply

  • Red Death

    |

    Válasz Red Death #37 üzenetére:
    Azt még elfelejtettem hozzátenni, hogy ZvT az egyetlen MU Znél, ahol microzni is lehet, és nem 30. percben egy a moveval végzödik az egész (lásd: ZvP)

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Válasz Red Death #38 üzenetére:
    Nekem is a tvz a kedvencem (mostmár), pont a pörgőssége miatt. Egyúttal szerintem a legnehezebb MU a T-vel (számomra), de pont a folyamatos darálás miatt szeretem:), ritkán érek 200/200-ra, de attól még simán vesztek vagy 300 supply-nyi sereget :), a z meg 5-600-at :).

    Reply

  • snipz

    |

    Válasz Thomas_cs #34 üzenetére:
    Late gameről beszélünk mikor 200/200on 5perce kerülgeti egymást 2 nagy sereg, ez idő alatt szokott a p 5-10 gatet ledobni +ba míg a terran semmit.Kicsit el vagy tájolva teljesen másról beszélsz mint én.
    Protoss sem a harc közepén rakja le a gateket hanem előtte amíg halmozódik a mineral.

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Válasz snipz #40 üzenetére:
    Én is pont erről beszélek, csak nem arról, hogy nem tesz le raxot a terran, hanem amikor 200/200-on nekimegy egymásnak a 2 sereg, és kite-olás emp-zés közben nehéz makrózni (értsd egységet gyártani), mert mire vége a harcnak akkor már késő, mert onnantól 25 sec a legolcsóbb egység, a tossnak meg 5 sec a legolcsóbb egység pótlása. Na ehhez kell sztem felsőbb ligásnak lenni, hogy mikró közben gyártsak.Legalábbis nekem nem igazán megy.Az, hogy a mapon mozgok és közben gyártok, azzal nincs gond, csak harc közben nem megy. Ha meg tényleg elbeszéltem melletted akkor bocsi, de én így értettem a hozzászólásod :).

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz snipz #31 üzenetére:
    na ezen jót nevettem 😀 nem tudom mit akarsz ezzel a terran nem épit több production buildinget amig a protoss igen dologgal, ez egyedül a terran játékos hibája. ő is épithetne. semmi nem akadályozza.
    Válasz Thomas_cs #41 üzenetére:
    szerintem ez nem olyan nehéz, csak ctrl groupra kell tenni a raxokat, és harc közben is simán lehet gyártani, kicsit hátrébb mész a sereggel, és közbe nyomsz pár 4adadad…-t pl, aztán harcolsz tovább. ennyi

    Reply

  • snipz

    |

    Válasz xplode #42 üzenetére:
    erről beszélek hogy ez a játékos hibája és ez nem balance kérdés, rengeteg terran hagyja abba egy bizonyos ponton a gyártást mikor a lategame már többet igényelne

    Reply

  • xplode

    |

    hát azért nem nagyon szokták elfelejteni, volt már olyan ellenfelem, h alig tudtam felmenni a mainjére mer minden egyes négyzetmilimétere be volt épitve raxokkal, meg mindenhol volt belőle, volt neki legalább 30 plusz a starportok 😀 egy igazi lakótelep volt neki felépitve 😀

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Válasz xplode #42 üzenetére:
    Ritkán vonulok vissza az utolsó emberig harcolok 😀
    Válasz snipz #43 üzenetére:
    Most komolyan úgy beszélsz, mintha a tvp late game egyértelműen a terranon múlna, mert nem épít még 10 raxot.

    Reply

  • snipz

    |

    arról beszélek ha elolvastad volna az eredeti postot hogy sokan azon vannak kiakadva hogy hiába ölik le a p sereget nem tudnak mit kezdeni az utána érkező warpinnel, legtöbb esetben azért mert 2x annyi gateje van a pnek mint a terrannak

    te meg úgy beszélsz mintha op lenne hogy 20gwnyi unit odaver 8-10 raxot

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz Thomas_cs #45 üzenetére:
    no látod, itt a baj, tudni kell vissza is vonulni, de nem visszavonulásról beszélek, hanem amikor kite-olsz, csak kicsit hosszabbra nyújtod, h annyi időd legyen amigy lenyomogod a adadad…t

    Reply

  • Tadzsin

    |

    csak pont az a gond p-vel h míg pl a zerg akár ki is maxolhat 1 másodperc alatt ha van elég pénze neki legalább ugyanúgy szétszórtan jönnek a unitjai(és nem mellesleg nem 2 sec alatt) addig a p koncentráltam warpol 20 zelát ami rohadtul nem ugyanaz mert semmiféle odafigyelést nem igényel(ez sem) tehát teszem azt beverem a p seregét marad kb 20 egységem nem mehetek semmere mert BÁRHOVA tud warpolni kb 20 sec alat 40 supply-t
    míg nekem ez alatt legjobb esetbe 20 supply jön ki és azok még át se értek a mapon

    Reply

  • huncs

    |

    Barrackokból gyártani pár gombnyomás, hatcheryből is pár gombnyomás, warpolni több odafigyelést igényel és… waprnak is van töltődési ideje…omg.

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz Tadzsin #48 üzenetére:
    ez megint baromság. 1. a P csak gw unitokat tud bewarpolni amik szarok, mig a zerg mondjuk simán lehoz 20 corruptort majd belole 20 BL-t max 2 perc alatt,mig a Pnek akár colo, akár immo, akár valami SG unit, 2 perc alatt max 2-3at tud, ha van több épülete rá.
    2. lategameben ha meghal a sereged, az ellenfeledé meg nem, akkor vesztettel, bármilyen fajjal vagy, Pvel sem segit ha bewarpolsz 15-15 stalkert mikor a BLek már a baseden vannak, ugyanúgy ne akarjon már a zerg se nyerni ebből a vesztes pozicióból, akar mennyi pénze van.
    3. ha nyered a csatát es marad 20 unitod akkor visszavonulsz, hozod a többit és úgy mész megint támadni, és ez mind a 3 fajnál igy van, latagameben 15-20 unit nem sok, az erősités bedarálja

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.