Author Archive

Júniusi magyar ranglista

Eltelt egy újabb hónap, és mint azt már bizonyára sokan tudjátok, Breach kiesett a grandmaster ligából. Remélhetőleg a közeljövőben sikerül visszajutnia, mi szorítunk neki 🙂 Most pedig következzenek az eredmények, lássuk ki hol végzett ebben a hónapban:

sweeping . Hírek 1309 14 hozzászólás

Egy korszak lezárul

Bizonyára néhányan már tisztában vagytok vele, hogy az OnGameNet néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy az idei OSL lesz az utolsó StarLeague Brood War-ban. Ezzel a 13 évvel ezelőtt elindult bajnokság, július 28.-án végleg véget ér.  Ez a hír a BroodWar rajongóit nagyon lehangolta, de nekünk nincs okunk a szomorkodásra, hiszen a következő OSL már az sc2 keretein belül zajlik 🙂 és sok régi ismerős arccal találkozhatunk újra.

Mivel tényleg ez az utolsó OSL BW-ben, ennek tiszteletére visszahívták a korábbi bajnokokat, akik  egy showmatch keretein belül megmérkőzhetnek egymással még egyszer utoljára. Ma 13:00-kor July és  Reach fog összecsapni. Ezután pedig Flash és Shine fog megküzdeni egymással. A tét pedig nem kicsi, aki ezt megnyeri az már az elődöntőben van, egyre közelebb a trófeához 🙂

Stream: véget ért

sweeping . e-Sport, Hírek 963 No Comments

MLG Arenas ingyenesen nézhető

MLG vezérigazgatója Sundance DiGiovanni néhány órával ezelőtt twitteren jelentette be, hogy az Arena ingyenes lesz. Bár azt nem erősítette meg, hogy minden egyes eseményt ezentúl ingyen lehet majd nézni, de legalább ez a nyári szezonban biztos így lesz 🙂 Arról, hogy azok akik gold tagsággal rendelkeznek milyen előnyben részesülnek, egyelőre még nincsenek információk.

Summer StarCraft II Arena: Július 20-22, NYC

Forrás: Twitter

sweeping . Hírek 1495 3 hozzászólás

Szezonzáró magyar ranglista

Véget ért a 7. szezon is, gyorsan eltelt ez a két hónap. Ismételten eredményes szezont zártunk. Mate újra felküzdte magát a grandmaster ligába. StuntR pedig már nagyon közel van ahhoz, hogy átkerüljön. Ő jelenleg a 3. lett volna a ranglistán, csak sajnos leiratkozott róla. De ha meglesz neki a gm liga, akkor ha tetszik, ha nem, vissza fog kerülni rá ismételten 😀 Spiritet is ki kell emelnem, hiszen egyre jobb és jobb, őt is már csak egy hajszál választja el attól, hogy átkerüljön, kitartás srácok. Most pedig lássuk, a többiek hol végeztek ebben a szezonban :)

sweeping . Hírek 1286 15 hozzászólás

Sziky vs Pusan[S.G] Showmatch

Ma 18:00-kor egy fergeteges showmatch várható. Készítsétek be a popcornt és készüljetek fel Sziky vs Pusan bo7-es összecsapására, ahol kő kövön nem marad. Már tűkön ülve várja a bw-s társadalom ezt az összecsapást. Mutassuk meg a külföldieknek, hogy mennyien szorítunk sziky-ért kis hazánkban is 🙂 A tovább után következzen egy bemutatás a játékosokról, és a további részletek:

sweeping . Hírek 1348 3 hozzászólás

Májusi magyar ranglista

Ismét eltelt egy újabb hónap, aminek most azért örülhetünk nagyon, mivel immáron 2 Grandmaster játékossal büszkélkedhetünk. Mate neve sokak számára ismerős lehet, hiszen nem először jutott be a gm ligába, reméljük a következő szezonba is sikerül bent maradnia, és végre Stuntr-nek is sikerül újra bejutnia, hiszen ő is nagyon közel van már ehhez 🙂 Na lássuk, ki hol végzett ebben a szezonban:

sweeping . Hírek 1534 13 hozzászólás

Interjú Flash-el a Starcraft 2-ről

Egy újabb remek fordítással örvendeztetett meg bennünket Arape 🙂 Az interjúban Flash a személyes véleményét mondja el nem tudva arról, hogy a balance téma érzékenyen érinthet egyes magyar játékosokat.

Hogy érzed milyen a tudásod jelenleg SC2-ben?
Azt hiszem teljesen noobnak számítok, még a tanulás fázisában vagyok. Jelenleg Master ligában vagyok, de úgy vettem észre a ladder pontjaid száma fontosabb a csillagnál. A Pro League szezon indulása előtt tavaly 4-5 nap alatt feljutottam ebbe a ligába, majd visszaestem. Utólag belegondolva talán jobb lett volna ha akkor nem hagyom abba a játékot, de a szezonra kellett fókuszálnom, és később visszarázódni már nehezebb volt.

Mik tetszenek és miken változtatnál SC2-ben?
Nagyon sok stratégia van. Jó móka, hogy még sok új stratégiát lehet felfedezni. Nehéz lesz a nézőknek átszokni erre, különösen a jelenlegi BW fanoknak, mert ők nem ismerik az új egységeket.

sweeping . Interjú 2082 31 hozzászólás

Flash SC2 FPVOD

Első videofelvétel, ahol Flasht láthatjuk játszani az Sc2-vel, ráadásul FPVOD 🙂 Tudom nem a legjobb minőség, egy kamerás felvételről van szó, de azért egyszer meglehet nézni. Ennek egyébként azért van hírértéke, mivel Flash jelenleg a BW legjobb játékosa, és végre betekintést nyerhetünk abba, hogy hol is tart a fejlődésben. Bátran állíthatom, hogy egyre ügyesebb a srác, master rankot egyből elérte, és napról napra gyorsabb, és jobban microzik 🙂

sweeping . Hírek 867 4 hozzászólás

Ötletes taktikai húzás

Arape-nek köszönhetjük ezt az újabb hírt szintén, ő hívta fel erre a figyelmünket, hogy a millenium.org-on van egy sorozat, mely minden héten a beküldött replay-ek közül a legötletesebbet teszi közzé. Ezt a sorozatot, biztos sokan ismeritek, de az eheti felvétel feltétlen megérdemel egy hírt is, nagyon ötletes játékot láthatunk, és ebből is látszik, hogy master liga alatt, szinte bármilyen taktikával lehet nyerni, de ez bizonyos esetekben még master liga játékosaira is érvényes 🙂

Ezen a héten Gyzer taktikáját találták a legkreatívabbnak, aki diamond ligás és protossal játszik:


sweeping . VOD 1286 6 hozzászólás

Starcraft egér stratégáknak

Ismét egy újabb próbaidős szerkesztővel bővültünk, aki nem más mint Arape. A neve ismerős lehet, hiszen régebben már fordított nekünk egykét cikket 🙂 Jelentkezni egyébként még továbbra is lehet, aki szeretne bekerülni a szerkesztői brigádba, az itt jelentkezhet. Most pedig következzen Arape fordítása:

A Thermalright Leetgion márkanevű egerekkel kíván betörni a játékos piacra. Egyik termékük a Hellion nevet kapta amiből egyértelművé válik mindenki számára, hogy ez az eszköz Starcraft játékosoknak lett tervezve. Kialakítása szimmetrikus, így mindegy bal vagy jobb kezes a felhasználó, egyaránt kényelmes használatot garantál.


A beépített alkatrészek természetesen a legpontosabb és legtartósabb darabok a jelenlegi piacon.

sweeping . Leírások 1686 11 hozzászólás