GSL Code A – Döntő

code a

Ne ragozzuk: a Code A döntője most még a Supernova vs. Losirán  is túltesz. Biztos vagyok benne, hogy ez a mostani két srác (kilétük a „tovább” mögött) arcokat fog szaggatni a meccs alatt.

A streamet majd a gomtv weboldaláról tudjátok elindítani, amint zöldre vált a Go Live ott felül. Hogy mikor vált zöldre? Pontban MA délelőtt 11:00 órakor. A stream nézéséhez szükséges gomplayert innen tölthetitek le, úgy tudom telepítés közben felajánlja, hogy leakarod-e tölteni a többi szükséges kelléket is. Igazából vagy 1 éve telepítettem utoljára, szóval lehet tévedek. Áh, kit is áltatok, már hogy tévedhetnék??

Aki nincs képben ezzel a „kód é fájnöl”-lel, annak némi gyorstalpaló a „Tovább…” után.

Hero . e-Sport 1854 84 hozzászólás

SC2.SK: válogatott show

sc2.sk

A szlovák SC2.SK portál szervezésében egy négyes válogatott showban vesz részt a magyar válogatott. A rendszer szerint az összes csapat játszik egymással, illetve az összes játékos is játszik egymással – melyek alapján eldől a „Visegrádi négyes” felállásból melyik nemzet a jobb! Tovább után a részletek.

A csapatok az alábbi összeállítással neveznek:

cz Cseh csapat: esuba.Predy, esuba.Lopata, nEph.Thebis és esuba.Devil
sk Szlovák csapat:
Pitre és Sid (még nem teljes)
hu Magyar csapat:
nfteamBreach, nfteamMate, nfteamPurple és Stunterr (cserék: eviL és nfteamGeo)

pl Lengyel csapat: még nem végleges

Az első párharc 2011. május 14.-én szombaton 12:00 órától kezdődik, ahol a Magyar és a Cseh csapat mérkőzik meg egymással.

Streamelni biztosan fognak a szlovákok, illetve mi is megpróbálunk összehozni egyet. A részletekről és eredményekről itt tudósítunk majd.

Hajrá magyarok, hajrá magyar e-Sport!

STREAM

hungarysc2fel

sc2.sk – forrás

nf.purple . e-Sport, Hírek 1814 26 hozzászólás

EG.IdrA vs. FXOSheth showmatch

idraw VS. peacesign

Update: A showmatch-nek vége, holnap linkeljük a VOD-okat akik lemaradtak volna róla.

Május 2-án este 8 órakor egy grandiózus ZvZ showmatch-re kerül sor, ami Bo5-ben fog zajlani kerek $200-ért. A vesztes nem kap semmit, tehát biztosan szemtanúi lehetünk majd pár izgalmas meccsnek, a Zerg faj szerelmesei főképp örülhetnek.

A játékokat FXOSheth saját szemszögéből fogja közvetíteni, de lehetőségünk van Observer nézetből is nézni a streamet egy másik csatornán AskJoshy jóvoltából.

Tehát a belső nézetes stream: FXOShethTV (már online)
Observer nézet: AskJoshy

Darc1n . e-Sport 1314 28 hozzászólás

MondoCon Live Invitational 2

mondocon_live_invitational_starcraft2Ismét jelentkezünk az MCLI2 részleteivel, összegezve az eddigi fejleményeket.

2011. május 15-én vasárnap délután 2 óra felé kerül sor erre a meghívásos alapú pénzdíjazásos, egyenes kiesésben lefolytatott kupára. Összesen nyolc játékos fog megküzdeni egymással, amiből ketten Open kupák során jutottak meghívóhoz.

A játékosok: Damnosaurus, Fana, nfteamGeo, nfteamBreach, nfteamMate, nfteamPurple, Wordix és ZsaKosFroDo.

A helyszín: HungEXPO, Fogadó épület (F)
Odajutás: Belépés és jegyvétel az I. kapunál, ami a parkolóhoz, 100-as buszmegállóhoz és a legkönnyebben kiszúrható épülethez, az expoHotelhez van közel (jó magas :))

A meccseket a helyszínen élőben lehet majd figyelemmel követni, bár van esély streamre is, ám ezt csak egy speedtest után merném kijelenteni.. Kommentátorként a SkyMouz és nfteamDexy páros fog tevékenykedni, akik ebben a „szakmában” Magyarország talán legjobb játéktudású beszélőkéi.

Jegyek: Az egynapos jegy ára 2500 Ft, amiből 1000 Ft levásárolható és a helyszínen is meg lehet venni reggel 9:00-tól (nyitás 10:00). Kétnapos jegyet csak elővételben lehet váltani május 9-ig, ami 3800 Ft és amiből 2×1000 Ft levásárolható. (A Starcraft 2 kupa egy napos és vasárnap lesz.)

És most következzen a lényeg, a párosítás:

mondoconbracket2

A további programokról részletes információt a http://mondocon.hu oldalon találhattok. Kellemes időtöltést kívánok mindenkinek!


Alább a versenyszabályzat található:

Darc1n . e-Sport 1575 48 hozzászólás

Mizu, mizu, mizu? – avagy mi újság a versenyekkel

Sok a verseny, mi meg csak kapkodjuk a fejünket. Most egy kis – valóban rövid – összeírás következik ezekről, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy melyek azok a szuper versenyek, amikről lemarad, mert túl későn vannak és melyek azok a szuper versenyek, amikről lemarad, mert túl korán vannak. Ez inkább csak egy emlékeztető, mintsem egy részletes leírás.

Kezdjük talán a GSL-el (amiről viszont van részletes leírás is), mert mintha némi zavart éreznek az Erőben, amikor erről a versenyről van szó…

gsl may

A zavart abban érzékelem, hogy többen szeretnének elérhetőséget a meccsekhez, pedig a gomtv honlapján minden megtekinthető, csodaszépen rendbe szedve. Igen, fizetni kell, de aki ezzel nem tud megbékélni az feleslegesen kéreget, mert még ha érkezne is válasz, mindenképp el lenne tüntetve. Többit a „Tovább” mögött!

Hero . e-Sport 1510 5 hozzászólás

[UPD] nfteam Training Program

futurelogo2 nftp

Az utóbbi időben nagyon sokan kerestek meg engem, illetve más nfteam tagot gyakorlásért vagy tanításért érdeklődve. Az igénynek megfelelően megszerveztük az NFTP-t, amelyben bárki résztvehet függetlenül rangtól, fajtól vagy lakhelytől.

UPD: ma este 20:00-kor egy bemutató órát tartunk, ahol nfteamBreach fog gyakorolni AdamoA-val, az MSCL programozójával! Az adás egy kis beszélgetéssel, majd TvsT mu gyakorlásával folytatódik.  Hasonló bemutató órkat kb. hetente fogunk adni.  Eddig egészen sokan jelentkeztek, gyertek bátran! Aki szeretné látni, hogyan is megy ez, az kattintson a stream-re.

STREAM (20:00 CEST)

nf.purple . e-Sport, Hírek 1872 70 hozzászólás

Mondocon Live Invitational Open 2.

mondocon_tavasz_banner

Mint azt az előző hírben elmondtuk, az MCLI 6 meghívott játékosán túl két helyet biztosítunk a versenyre való bejutásra. Ezt két Open kupával tesszük meg, melyeknek egy-egy győztese meghívásban részesül az élő rendezvényre május 15-re a Hungexpon.

Az első Open kupának már vége, de a győztes, ForgoT sajnos visszamondta a meghívást, ezért végső döntésre szántam el magam: A most vasárnap 17:00-kor kezdődő második Open kupa első két helyezettje részesül majd meghívásban. Ha ezen túl is visszamondja bárki, én fogok választani önkényesen mást.

Tehát a második Open kupa időpontja április 17. (vasárnap) 17:00, jelentkezni (ill. lejelentkezni, amennyiben meggondoltad magad) a kupaoldalunkon lehet. Ismételten kiemelem, hogy csak olyan jelentkezzen, aki úgy érzi, ott a helye az MCLI kupáján és el is tud jönni amennyiben meghívást nyer!

A játékokat közvetíteni fogjuk, remélem SkyMouz lesz a kommentátor-társam ezúttal is. A meccsek bo3-ban folynak egészen az ELŐdöntőig, az elődöntő bo5-ös, 3. helyért nem lesz küzdelem értelemszerűen, mert csak az első kettő számít :). Map kiosztás majd a griddel együtt a kupaoldalon kezdés körül lesz! A szabályzatban mindent infót megtaláltok.

Tehát kezdés vasárnap 17:00-kor, nézni pedig itt lehet majd:

STREAM ; Grid

Darc1n . e-Sport 2062 85 hozzászólás

NASL – első szezon, első nap

nasl
Ma (gy.k.: kedd) este 6-kor (Kaliforniai idő szerint) kezdik streamelni a NASL első meccseit (fél órával előtte kezdődik a felvezető show)! Ez azt jelenti, hogy kis hazánkban az igazán fanatikusok már hajnali kettőkor elkezdhetik nézni a meccseket. A normális embereknek viszont azt tanácsolnám, hogy inkább a holnap (gy.k.: szerda) esti ismétlést nézzék, melynek időpontját – minden erőfeszítést megtéve – természetesen úgy időzítették, hogy Magyarországon is pont este 6-kor kezdődjenek a meccsek (a felvezető show pedig ugyanúgy, fél órával előtte, gy.k.: fél hatkor), nehogy a magyar NASL-őrültek véletlenül is más élményben részesülhessenek, mint a kaliforniaiak.
Akkor tehát következzen mindannyiunk szerda esti programja:

ZsoL . e-Sport 1696 20 hozzászólás

Dreamhack – Stockholm Invitational

dreamhack

Cö-cö, már egy ideje szemeztem az eseménnyel, de úgy voltam vele, hogy felesleges idejekorán kiposztolni, mert amikor elérkezik a verseny napja, úgyis mindenki ma született bárányként nézne az új kapura… vagyis az a borjú… na… LÉNYEGTELEN! Csak azt véssétek az eszetekbe és a határidő naplótokba, hogy holnap 14:40-től megrendezésre kerül a Dreamhack Stockholm Invitational, egyenesen Svédországból.

Rendes VODok eleddig nem kerültek ki, nem tudom, hogy lehet-e rájuk számítani. Addig is itt a picit fapadosabb verzió: rögzített stream. Ahová nem írtam kezdőidőt, ott a zárójelben található rész kijelölésével tudhatjátok meg, hogy hánytól kezdődik. (Csak annak ajánlom, aki már látta a meccseket, mert spoileres lehet, ha tudjátok, hogy mi meddig tart!)

1. VOD1

  • MC vs. Morrow – 17:00-nél kezdődik

2. VOD2

  • Idra vs. TLO – 15:40-nél kezdődik

3. VOD3

  • Itt folytatódik az Idra vs. TLO összecsapás

4. VOD4

  • … és itt is folytatódik az Idra vs. TLO összecsapás
  • Itt játszódik le a Huk vs. Sjow összecsapást. ( 54:00 )
  • Itt kezdődik a White-Ra vs. Jinro összecsapás ( 1:55:50 )

5. VOD5

  • Itt folytatódik a White-Ra vs. Jinro összecsapás
  • Itt játszódik az első elődöntő – MC\Morrow vs. Idra\TLO ( 50:00 )
  • Itt játszódik a második elődöntő – Huk\Sjow vs.White-Ra\Jinro ( 1:45:15 )

6. VOD6

  • Itt folytatódik a második elődöntő
  • Itt játszódik a döntő ( 00:45:10 )


Kibeszélő továbbra is a bejegyzésben (ezt nem linkelem, talán megtaláljátok) vagy az IRC-en. Jó, ott van még a fórum is, no de legyünk realisták. Amennyiben az esemény valamilyen okból (Blizzard, Dallas, gonosz varázsló) becsődölne, mentőövként megkapjátok a sasokat.

Akinek fogalma sincs, hogy mi ez az egész, az pedig kövessen a „Tovább” mögé.

Hero . e-Sport 5257 426 hozzászólás

Mondocon Live Invitational Open 1.

mondocon_tavasz_banner

Update: Az első Open kupának vége, a győztes ForgoT, gratulálunk neki! Akiknek ezúttal nem sikerült, egy hét múlva szombaton vagy vasárnap lesz a második Open kupa, amiről majd külön hírben érkezik további információ.

Mint azt az előző hírben elmondtuk, az MCLI 6 meghívott játékosán túl két helyet biztosítunk a versenyre való bejutásra. Ezt két Open kupával tesszük meg, melyeknek egy-egy győztese meghívásban részesül az élő rendezvényre május 15-re a Hungexpon. Az első Open kupa ma (vasárnap) 17:00-kor kezdődik, jelentkezni (ill. lejelentkezni, amennyiben meggondoltad magad) a kupaoldalunkon lehet. Ismételten kiemelem, hogy csak olyan jelentkezzen, aki úgy érzi, ott a helye az MCLI kupáján!

A játékokat közvetíteni fogjuk, SkyMouz lesz a kommentátor-társam ezúttal is, mivel nagyon jól teljesített a Lancraft ideje alatt. A meccsek bo3-ban folynak egészen a döntőig, a döntő bo5-ös, 3. helyért nem lesz küzdelem értelemszerűen, mert csak az első számít :). Akinek nem sikerül, ne bánkódjon, a második Openen is indulhat, ezért mindenkinek két esélye is van a bejutásra! Mappool majd a griddel együtt a kupaoldalon kezdés körül lesz!

Tehát kezdés 17:00-kor, nézni pedig itt lehet majd:

STREAM ; Grid

Darc1n . e-Sport 1908 53 hozzászólás