Mondocon Live Invitational Open 2.

Darc1n . e-Sport 2061

mondocon_tavasz_banner

Mint azt az előző hírben elmondtuk, az MCLI 6 meghívott játékosán túl két helyet biztosítunk a versenyre való bejutásra. Ezt két Open kupával tesszük meg, melyeknek egy-egy győztese meghívásban részesül az élő rendezvényre május 15-re a Hungexpon.

Az első Open kupának már vége, de a győztes, ForgoT sajnos visszamondta a meghívást, ezért végső döntésre szántam el magam: A most vasárnap 17:00-kor kezdődő második Open kupa első két helyezettje részesül majd meghívásban. Ha ezen túl is visszamondja bárki, én fogok választani önkényesen mást.

Tehát a második Open kupa időpontja április 17. (vasárnap) 17:00, jelentkezni (ill. lejelentkezni, amennyiben meggondoltad magad) a kupaoldalunkon lehet. Ismételten kiemelem, hogy csak olyan jelentkezzen, aki úgy érzi, ott a helye az MCLI kupáján és el is tud jönni amennyiben meghívást nyer!

A játékokat közvetíteni fogjuk, remélem SkyMouz lesz a kommentátor-társam ezúttal is. A meccsek bo3-ban folynak egészen az ELŐdöntőig, az elődöntő bo5-ös, 3. helyért nem lesz küzdelem értelemszerűen, mert csak az első kettő számít :). Map kiosztás majd a griddel együtt a kupaoldalon kezdés körül lesz! A szabályzatban mindent infót megtaláltok.

Tehát kezdés vasárnap 17:00-kor, nézni pedig itt lehet majd:

STREAM ; Grid


Comments (85)

  • Delebriel

    |

    Már jelentkezek is. 😀 Remélem most nem szívom be Zulu SCV-s bio all-injét. 🙂

    Reply

  • ZuluSamurai

    |

    Hát ha scoutolsz biztos hogy nem. 🙂

    Reply

  • SkyMouz

    |

    OLÉ megint hallhatom annak a szexi fiúnak a hangját streamen 😀

    Reply

  • piistii87

    |

    Válasz SkyMouz #3 üzenetére:
    magadra céloztál? 😀 egyébként most szerintem figyeljétek kik jelentkeznek…

    Reply

  • nfteamDexy

    |

    Zsákosfrodót nem kérem és akkor talán be is makkolom ezt a tourneyt 😀

    Reply

  • Sabika

    |

    lehet megyek aztán akkor adok mindenkinek!

    Reply

  • SkyMouz

    |

    Válasz piistii87 #4 üzenetére:
    nem arra a szexi DaN-ra.. 😀

    Reply

  • Geo

    |

    Nem lenne logikusabb az elodontoket BO5re csinalni, mivel azoknak van tetjuk, a dontonek meg semmi? Csak 1 otlet

    Reply

  • Faruwiel

    |

    Válasz Geo #8 üzenetére:
    a döntőnek van értelme, mivel csak 1 jut be, ezért ez a 2. open, ott döl el ki mehet mondoconra, persze lehet én értettem félre a burkolt utalásodat, mert az előző selejtezőn forgot jutott be 3:2vel wordix ellen

    edit: ja hoppá, most olvastam el, hogy forgot vissza mondta, bocsi geo akkor igazad van, elődöntőbe kell a bo5 sorry:/

    Reply

  • Darc1n

    |

    Igazatok van, át is írtam, tehát az elődöntő is bo5 lesz kivételesen!

    Reply

  • Julien

    |

    Nem lenne jobb, ha inkább az előző verseny második helyezettje jutna be automatikusan?

    Reply

  • Aston

    |

    Nem, nem lenne jobb, mert ha jobb lenne, akkor ez a cikk nem lenne itt, sőt, a második forduló sem lenne megrendezve. Így hát csak jobb lehet. Hogy miért az másik kérdés, de mivel nem írtad le mit kifogásolsz így nincs mit megcáfolni sem.

    Reply

  • Delebriel

    |

    Válasz Aston #12 üzenetére:
    Rövid, tömör és lényegretörő magyarázat.

    Reply

  • Julien

    |

    Mindegy.

    Reply

  • Aston

    |

    Tegyük fel (és akkor most kreálok magamnak egy jó vita alapot, hogy aztán jól megcáfolhassam magamat) azt mondod, hogy tök fölösleges megrendezni a második fordulót, mert
    1. ez nem fer az első forduló második helyezettjével (megdolgozott a második helyért, 2 hely van, miért nem kerül be)
    2. a második fordulóban úgyis az első forduló második helyezettje nyerne, hiszen az első fordulóban második lett a második fordulóban pedig nem indul az előző győztes, így szerencsétlen második helyezettnek kétszer kell szinte megdolgoznia azért, hogy bekerüljön

    És akkor én ezt úgy cáfolnám meg, hogy:
    1. lehet, hogy ez igaz, de ha nincs második forduló az az összes többi versenyzővel szemben nem fer, hiszen mi van ha valakinek rossz napja volt, vagy a kutyája éppen bevizelt a sarokba és nem tudott koncentrálni, vagy tegyük fel már az első körben összekerült azzal, aki a végén megnyerte a tornát
    2. ez csak szimplán nem igaz, és az előzőben már meg is cáfoltam, mi van ha az első fordulóban a két legtehetségesebb játékos csapott össze?

    Na most hogy jól megcáfoltam a te nevedben kreált vita alapot, így most megcáfolom az egészet, mert valójában nem ezen okokból van második forduló. Azért van második forduló, mert akik szervezik azok szívesen szerveznek egy forduló helyett kettőt is akár, ezért úgy alakítják a szabályokat, hogy kettő legyen, ráadásul eddig még senkinek nem volt erre panasza, hiszen mindenkinek több esélye van bekerülni.

    Reply

  • frod

    |

    Válasz nfteamDexy #5 üzenetére:
    <3333

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz Aston #15 üzenetére:
    Még mindig nem szoktál le róla, hogy megpróbálsz érvekkel meggyőzni embereket? 🙂

    Reply

  • Antoh

    |

    #15
    Vicces akartál lenni Aston, de nem jött össze, valamint az érveidnek sincs értelme, mégha csak az irónia szülte az egészet.

    „Nem, nem lenne jobb, mert ha jobb lenne, akkor ez a cikk nem lenne itt, sőt, a második forduló sem lenne megrendezve. Így hát csak jobb lehet. Hogy miért az másik kérdés, de mivel nem írtad le mit kifogásolsz így nincs mit megcáfolni sem.”

    Miért ne kéne megrendezni a második fordulót? Ha figyelmesen olvastad volna el amit Darcin írt akkor világos lenne a számodra, hogy az első forduló nyertese visszamondta, tehát a második fordulóra mindenképp szükség lenne akkor is, ha az első forduló második helyezettjére szállna az indulási jog(mivel 2 szabad hely van mondoconra)

    „a második fordulóban úgyis az első forduló második helyezettje nyerne, hiszen az első fordulóban második lett a második fordulóban pedig nem indul az előző győztes, így szerencsétlen második helyezettnek kétszer kell szinte megdolgoznia azért, hogy bekerüljön”

    Senki nem mondta hogy az első forduló második helyezettje diadalmaskodna itt is, de mivel úgy volt meghirdetve a 2 szabad helyre a forduló, hogy mindegyikhez külön fordulót rendeznek, és az első győztese VISSZAMONDTA, ergó a józan ész azt diktálná hogy az első fordulón is ki kellene osztani egy helyet a főversenyre, tehát a második helyezett bejutna, és a második kvali győztese pedig megkapná a 2. üres helyet a mondoconra.

    „lehet, hogy ez igaz, de ha nincs második forduló az az összes többi versenyzővel szemben nem fer, hiszen mi van ha valakinek rossz napja volt”

    Ennek sincs semmi értelme, mindenképp kellene második forduló, mert 2 kiadó hely van, tehát a második üres helyre mindenképp kéne rendezni egy második kvalifikációt..

    1. mielőtt elfogultsággal vádolsz, fingom sincs ki lett a második, nem is nagyon érdekel, csak azt írom le mi lett volna a helyes lépés
    2. ennek ellenére ha most a második kvalin osztjátok ki mind a két üres helyet az is megérthető, de így az első verseny értelmetlen volt( aki meg indul az első versenyen, majd miután nyert bejelenti hogy mégse jó neki, annak csak gratulálni lehet, mi a francnak indult, ezzel most elbaszta a többiek játékát és a készülését, valamint a 2. helyezett nem tehet róla hogy elindult egy olyan akibe ennyi nincs hogy előtte letisztázza hogy tud-e jönni vagy mégse)
    Persze tudom majd most jön hogy csak utána derült ki a programja meg a többi bullshit, de ezzel konkrétan eléggé kibaszott a második helyezettel.
    3. Kedves Promie te beszélsz észérvekkel győzködésről, mikor tisztán látszik hogy a főadmin úr még azzal sincs tisztában hogy még mindig két kiadó hely van a mondoconra forgot visszalépése miatt?? Az érvekkel való vitában éppen ti szoktatok alul maradni, majd jön a banhammer, és utána megnyugszik a kis lelketek, hogy ismét igazatok van…

    Reply

  • Delebriel

    |

    Válasz Antoh #18 üzenetére:
    A végén az a kis személyeskedés minek? De most komolyan…
    Amúgy meg persze, hogy hülyeséget mondott Aston, de nem kell komolyan venni 🙂 Így is és úgy is fer lenne, de Darc1n-ék úgy döntöttek, hogy így oldják meg.

    Reply

  • ZsoL

    |

    Válasz Delebriel #19 üzenetére:
    Kerjuk ne etesse a trolljainkat. Ok a mieink 🙂

    Reply

  • Antoh

    |

    #19
    Személyeskedés az, hogy leírom a tényeket, hogy normális vitakultúrának még a leghalványabb csírája sem fejlődött ki az oldalon, és ez a szerkesztők hibája(természetesen a hozzászólók is ludasak ebben, főleg az olyanok akkor trolloznak meg „ikszdéznek”, de 3 értelmes szónál többet nem tudnak összehozni, érvelni meg még véletlenül sem tanultak meg. Amúgy sejtettem, hogy mindenki fairnek fogja érezni ezt a megoldást a 2. helyezetten kívül, mivel így nem egy, hanem kettő slot maradt szabadon a főversenyre 😉

    #20
    Rám mondod hogy troll? 🙂
    Majd ha rajtam kívül valaki egy, azaz 1 darab érvet össze tud hozni, akkor elfogadom hogy troll vagyok, addig te is bekerülsz a „nulla érv-hosszú nyelv” kategóriába.

    Reply

  • Darc1n

    |

    Sokat gondolkodtam ezen a döntésemen, tulajdonképpen emiatt is késett ez a hír, mert három lehetőségem volt:
    1. Önkényesen kiválasztok valakit, akiről tudom, hogy biztosan eljönne (speciel pl. Fana így is úgy is ott lesz, mondjuk őt)
    2. Wordix-ot hívom meg, az első open 2. helyezettjét.
    3. A második openen első két helyezettjét hívom meg.

    A harmadik opció csak ma reggel jutott eszembe és mivel jó ötletnek tartottam, ez lett és akármennyire hihetetlen, az első opciót is ugyanannyira latolgattam mint a másodikat (lehet kövezni), de inkább úgy gondoltam kapjon mindenki még egy „dupla” esélyt. Szerintem így a legkorrektebb, nem kötelező egyetérteni, de azért leírtam, hogy hogyan jutottam erre a döntésre.

    Viszont ha ezután is visszamondja valaki nem fogok tökölni, hiszen ezt az egész open dolgot értetek találtam ki és streamelem meg hypeolom ezerrel mindenhova (mondocon.hu-ra és az 5000-es Mondo facebook csoportra is ki van hírezve by Acheron). Értem én, hogy rég volt sima kupa, de most tényleg csak olyan nyerje már meg, aki el is tud jönni, kérem.

    Reply

  • SCudera16

    |

    Válasz Darc1n #22 üzenetére:
    Én is szívesen mennék ^^!!! 😛

    Reply

  • SkyMouz

    |

    Scudi téged ki hívna meg egy ilyenre? :DD sokat kéne munkálkodni azon az inveton :PP

    Darcin: egyetértek a meghívásos dologgal, viszont az lenne a legjobb, hogyha a mostani inv-nek a két döntőse kapná a meghívást.. vagy akkor wordix kapja a meghívást és a mostani győztese.. ez lenne a logikus.. ha ez sem jönne össze, akkor önkényesen kiválasztasz egy embert..

    Reply

  • Gate

    |

    Válasz Antoh #18 üzenetére:
    Egyetértek, szerintem is sokkal logikusabb lenne így megoldani. De persze semmi közöm hozzá, csak szerény véleményem mondom.

    Reply

  • SCudera16

    |

    Válasz SkyMouz #24 üzenetére:
    Jajj mert 10%ot se adtam bele persze hogy megvernek:DD De te meg se szólalj amikor ladderen enragelsz=DD Amúgy én minden sc2 rendezvényre szívesen megyek mert szeretem ezt a játékot sőt egyszerűen imádom:DD Csak egy a baj, nem vesznek észre:DD Mindenki csak a Bw-s vagy a W3-as játékosokat veszi észre ezzel nincs is problémám mert én egyikkel se játszottam verseny szinten szal megértem :DD De könyörgöm mennyit kell még játszanom h észrevegyenek:DD Azért mert versenyeket nem nyerek van tehetségem !:):) Ezt nem azért mondom mert istennek tartom magam hanem azért mert szeretnék része lenni a MAGYAR E-sportnak!!!! (Nagyon):D:D

    Reply

  • Aston

    |

    „Vicces akartál lenni Aston, de nem jött össze”
    „a főadmin úr még azzal sincs tisztában hogy”

    Ez mi? Ez nem személyeskedés? Én elhiszem, hogy neked ez a 20+ soros komment a valaha volt legnagyobb kontribúciód bármiféle szabadidős tevékenységhez, és teljesen igazad 4 év munka után nekem itt annyi luxusom sem lehet, hogy ne tűrjem el azt ha valaki pofátlan és bunkó módon próbálja nekem előadni, hogy egy fasz vagyok.

    „Az érvekkel való vitában éppen ti szoktatok alul maradni, majd jön a banhammer, és utána megnyugszik a kis lelketek, hogy ismét igazatok van…”

    Igazad van, és valójában mi itt mindannyian teljesen hülyék vagyunk, és teljesen értelmetlen dolgokat művelünk. El is süllyedünk szégyenünkben és feljelentjük magunkat a rendőrségen.

    Julientől elnézést kérek, mert félreértettem. Elnézést, hogy én is hibázom és igazatok van nekem már nem kéne ide írogatnom, túlságosan sok bennem az előítélet.

    Reply

  • SkyMouz

    |

    Válasz SCudera16 #26 üzenetére:
    próbálj felnőni vagy vegyél egy sámlit és akkor látni fognak 😀

    Reply

  • Darc1n

    |

    Válasz Aston #27 üzenetére:
    *suttogva elhalkuló hangon* Dhont fheed thhhe throooo….

    Válasz SkyMouz #24 üzenetére:
    Már el van döntve, a 2. open két döntőse kapja a meghívót, ott van a hírben :D.

    Reply

  • SCudera16

    |

    Válasz SkyMouz #28 üzenetére:182 cm és 18 leszek ember hova ide a sámli :DDDD Meg mióta lenne korhatár:DDD Dehát nekem olyanmind1:DD Vagyis nem mind1 mert mert..XD:D Majd meglátod úgyis milyen ha 100%os formába vagyok:DDD Ha meg enyire szeretcc engem mért nem akarsz RoC-ba bevenni:PP najó sokk volt:D

    Reply

  • Atlasy

    |

    Válasz SCudera16 #30 üzenetére:
    Igen? Már a RoC-ba húzunk? 😀 Ki fogsz kapni facebookon 😉

    Válasz Aston #27 üzenetére:
    Aston for president!

    Reply

  • SCudera16

    |

    Válasz Atlasy #31 üzenetére: Hááát :DD Nem csak danit szivatom:PPP Ám nem lenne rossz:PPP

    Reply

  • SkyMouz

    |

    az a lényeg Scudi, hogy vasárnap lesz a torna :DDD de te szombaton nyomhatod 😛

    Reply

  • Julien

    |

    Válasz Aston #27 üzenetére:
    A versenyt érintő tartalmát tekintve egyetértek Antohhal, kb ugyan erre gondoltam, de a kommented után nem volt kedvem kifejteni. Amúgy semmi gond, felejtsük el, mindenkinek lehet rossz napja 🙂

    Reply

  • Slamking007

    |

    Ha számít valamit, ez a döntés szerintem is teljesen logikátlan.

    Reply

  • SCudera16

    |

    Válasz SkyMouz #33 üzenetére: Hol írtam szombatot te majom!:DD Máris darc1nnal kommentálsz és te is 2öt látsz:DD Meg mért nem bneten irsz rám kajak csináltunk egy off chatetXD

    Reply

  • SkyMouz

    |

    Válasz SCudera16 #39 üzenetére:
    rádírtam husi.. 😀

    Reply

  • nfteamDexy

    |

    Válasz Aston #15 üzenetére:
    Most olyan voltál mint purple 😀

    Reply

  • Fana

    |

    Igen dobálozz olyan dolgokkal ami még szerinted is igazságtalan.
    De csináljuk azt mert a NAGY versenyekben ezt csinálják…

    Reply

  • Fana

    |

    Áh Darcin inkább hi’vjál meg engem, és akkor nincs ez a vita ^^

    Reply

  • ForgoT10

    |

    nektek meg mi bajotok van?

    Reply

  • Julien

    |

    Válasz Hero #49 üzenetére:
    Én is, meg is kaptam az oltásom 😀

    Reply

  • Olympic Carrier

    |

    Válasz ForgoT10 #51 üzenetére:
    Ma milyen nap van?
    Olvasni azért tudsz?

    Reply

  • pageup91

    |

    Mondtam már, hogy imádom olvasni az sc2.hu-s vitákat?! 😀 fantasztikusak 😀

    A témához meg annyit, hogy mért nem szarik bele mindenki?? meg lett hozva a döntés, hogy ez lesz és Pont. Kétlem hogy változtatnának rajta akármennyi ésszerű érvet és példát hoztok fel.

    Reply

  • Atesz

    |

    Hero te egy hülye vagy és nem másért mert nem te döntesz. Érveket hozhatsz meg magyarázhatod hogy ez miért nem jó, de bazzeg ugyse szólhatsz bele. Mivel ezt nem fogod fel ezért vagy egy hülye. Darcin szervezi ő a fönők ő igy döntött. Ha megvered akkor lehet hogy változtat rajta(párhuzamot vonva 48′-al) ha ezt nem teszed meg akkor meg légyszi fogd be a szád mert elsőre is megértettük hogy nem tetszik a dolog.[FIGYU]

    Reply

  • SkyMouz

    |

    srácok mi a szarért veszekedtek?…. Darcin a goré ő dönt le van minden szarva ezenfelül..

    Reply

  • Atesz

    |

    Tessék elvagyok nyomva!;)

    Reply

  • Olympic Carrier

    |

    Reménytelen…

    Reply

  • Atesz

    |

    Én értem hogy fel kell emelnünk a hangunkat ha valamivel nem értünk egyet, csak azt nem hogy ezt miért kell 10 hozzászólásban tenni. Elsőre is felfogtuk és az első magyarázatodat is megértettük miért kell további 10 hozzászólásban elemezni a dolgot…

    Reply

  • SkyMouz

    |

    Válasz pageup91 #62 üzenetére:
    újabb Petőfi születik :PP

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.