Szeretnék összehozni egy jó kis magyar visszajelzést a Blizzardnak a béta kapcsán. Az ötlet két tőröl fakad: egyrészt pár napja már felvetettem a dolgot és ha jól emlékszem volt aki örömmel fogadta, másrészt a friss hozzászólásokból azt vettem ki, hogy bár sokaknak nagyon tetszik a játék, a többségnek azért mégis van pár kivetnivalója, amin szívesen változtatna.
Na most eljött az idő, hogy tegyetek valamit a játékért!
A dolog a következőképpen fog kinézni: A hír alatti kommentekben fogjuk gyűjteni a feedbackeket és ha összejön annyi, hogy egyáltálán érdemes legyen foglalkozni a témával, akkor lefordítom őket, egy szép levelet szerkesztek belőlük, majd valamilyen úton-módon eljuttatom a készítőknek.
Annak érdekében, hogy minimalizáljuk a szócséplést, adok pár irányelvet azzal kapcsolatban, hogyan kéne kinéznie a hozzászólásoknak.
Mindenképpen legyen benne, hogy:
Van-e bétakulcsod és ha igen milyen név alatt játszol
Ha ez megvolt, akkor írjátok le azt a maximum kettő, számotokra legfontosabb dolgot, ahol mindenképpen változtatásokat vártok. Konstruktív ötleteket várunk, tehát örülnénk, hogyha nem abból állnának a kommentek hogy „zene sux”, hanem ezt meg is magyaráznátok, esetleg javasolnátok egy kedvezőbb alternatívát.
A korlátozás azért került be, mert így talán sikerül kiemelni a ténylegesen komoly problémákat.
Örülnék, ha ez alá a hír alá csak a visszajelzések érkeznének és minimálisra fognátok az egyéb diskurzusokat, mert különben pillanatok alatt követhetetlenné válik a dolog.
Nagyjából ennyi, postoljatok minél többen, nézzük mi sül ki belőle.
Edit: Nyugodtan írhatjátok ugyanazt a hibát, mint az előttetek lévők: súlyozni fogom a leírtakat aszerint, hogy hányan említettétek meg.
Edi2t: Bátorkodtam feljebb csúsztatni a Feedback topicot a hírek listájában. Az újonnan béta kulcsot szerzettek véleményét is szívesen meghallgatnánk.
A legújabb Nvidia driver veszélyes a számítógép egészségére!!
Közérdekű közleményünk következik. Rengeteg panasz érkezett az Nvidia Support oldalára, hogy a legújabb grafikai driver, a 196.75-s hatására a videókártyák túlmelegedtek és kiégtek. Ezúton felhívom mindenki figyelmét, hogy aki Nvidia típusú videokártyát használ, ne frissítse a drivert, ill. ha megtette, szedje le, és telepítsen egy régebbi verziót. A probléma nagy mértékben jelentkezett a Blizzard termékeinél: Warcraft 3, World of Warcraft és Starcraft 2 Beta. Jelenleg is dolgoznak a hiba kijavításán.Tehát, amennyiben Nvidia videókártyád van, fogadd meg tanácsunkat, hogy elkerüld a későbbi problémák kialakulását.
Figyelmeztetés: A lefrissebb Nvidia grafikus driver (196.75) használata súlyosan károsíthatja Ön és számítógépe egészségét!!!!
A Blizzard is addott Bluepostban egy közleményt, melyben felhívja a veszélyre a figyelmet.
Blizzard quote
We’re getting reports where users are getting intermittent low FPS after installing these drivers. It seems that it is related to the fan control included in these drivers not working correctly and is causing the video card to overheat on 3D applications. This will affect Warcraft 3, World of Warcraft and StarCraft 2 Beta. Please uninstall the drivers and revert back to the older ones.
Windows XP: http://www.nvidia.com/object/winxp_196.21_whql.html
Windows XP 64-bit: http://www.nvidia.com/object/winxp64_196.21_whql.html
Windows Vista/7 32-bit: http://www.nvidia.com/object/win7_winvista_32bit_196.21_whql.html
Windows Vista/7 64-bit: http://www.nvidia.com/object/win7_winvista_64bit_196.21_whql.html
More information can be found on threads such as these:
http://forums.nvidia.com/index.php?showtopic=161525
http://forums.nvidia.com/index.php?showtopic=161503
Forrás:
Incgamers.com
Starcraft.incgamers.com
Sc2 Pod Blue Tracker
Beta key hullám 2.5
A Blizzard elküldte a következő hullám kulcsait. A Teamliquid fórumai felrobbantak, részint az örömkiáltásoktól, részint a csalódott postoktól. Mielőtt „b”, „f”, esetleg „g” betűs szavak hagynák el a szátokat, nézzétek meg a B.net accountotokat is, többek szerint az e-mail értesítés később érkezik, mint a kulcs a profilotokba!
TOP 4 hozzászólás a témához:
ocho: brb cyring
Daedes: im…not ganna..post…for a few..days….i feel sick..
Nub4ever: I swear I’m going crazy, I’m here sitting in bed over my iPod switching between tl and b.net telling myself it’s ok and I’m gonna get a key =.=’
Goincommando: Beta is a cruel mistress.
FONTOS: Nem hivatalos a forrás, de úgy néz ki, volt aki kb 1 órája kapta meg a kulcsát, úgyhogy lehet hogy még mindig küldözgetik őket. Kopjon az az F5.
UPDATE: Van aki 5 perce kapta meg.
Matchmaking problémák
Gondolom többetekkel előfordult az a probléma, hogy a bétában a match finder system (játék kereső modul, továbbiakban MFS) nem a ti játékerőviszonyotoknak megfelelő ellenfelet talált, így vesztes meccsnek nézhettetek elébe, ami valljuk be,nem a legjobb dolog. A kérdés természetesen felkerült visszajelzésként a hivatalos fórumra, ahol nem voltak restek válaszolni. Egyelőre úgy van az MFS bekalkulálva, hogy gyorsabban találjon játékot, mint kiegyenlített játékot, így előfordulhat, habár gyorsan új meccset kezdhet a játékos, nagy eséllyel nála sokkal erősebb vagy gyengébb játékossal sorsolja össze a rendszer. Idővel, ahogy egyre több meghívót küldenek szét és sikerül jobban bekalkulálni az MFS-t arra, hogy a játékosok megfelelő ellenfelet kapjanak, ahelyett hogy minél gyorsabban kerüljenek játékba ez az arány drámai mértékben javulni fog.
Please not that the Find Match functionality is currently configured to find games more quickly, rather than find evenly matched games. While this gets you playing faster, the chances are greatly increased that you will play against opponents that are well above or below your skill level. As we continue to invite players to the beta and adjust the matchmaking accuracy versus matchmaking speed, the odds finding an even match improve dramatically.
Forrás:
Starcraft.incgamers.com
SC2 béta teszterek, avagy a kiválasztottak! Újratöltve…
Nos letelt az első hét, ami a vártnak megfelelően alakult. Nem kaptam semmilyen panaszt senkitől , hogy valaki nem tartotta volna be az időhatárt, ami nagyban növelte az önbizalmamat, hogy összeállítsam a harmadik és negyedik heti nyolcasokat.
Most már egy kicsivel könnyebb dolgom volt, mert kb. 25%-kal kevesebb jelentkezőt kellett átvizsgálnom újra, de még így is eltelt egy kis időbe, hogy tartsam magam a korábbi elveimhez. Na, de itt az idő, hogy kihirdessem a többi 16 szerencsést, akiknek majd a következő hetekben lesz lehetőségük kipróbálni az SC2 bétát:
Ghost mintás batyu érkezett a Blizzard store-ba
Minden Starcraft rajongó nagy örömére Ghost mintás táska érkezett a Blizzard Store-ba. Az ára kicsit borsosnak tűnhet, mivel eme kegytárgy 65 Eurót, vagyis kb. 60 fontot kóstál. Egy igazi rajongónak azonban nem számít a pénz és a táska szépen díszeleg majd a többi blizzardos kütyü mellett a polcon, vagy aktív részese lesz gazdája mozgalmas életének. Akit érdekel, a terméket megvásárolhatja a Blizzard Store európai vagy amerikai oldalán.
Blizzard quote
The highly sought after StarCraft II Ghost Messenger Bag, which debuted at BlizzCon 2009, is now available in limited quantities on the Blizzard Online Store. This bag features water- and tear-resistant nylon for added durability, multiple compartments, and an adjustable shoulder strap for added comfort with heavy loads. The StarCraft II Ghost Messenger Bag is sold for $64.99 and will only be available until supplies last, so order yours here today!
Forrás:
Starcraft.incgamers.com
Blizzard Store EU
Mac verzió a megjelenés pillanatától
Xoridah elárulta nekünk, hogy a játék kiadásakor a DVD-n mind a PC, mind a Macintosh verzió megtalálható lesz, tehát nem kell az almakedvelőknek tovább várni a játékra (nem úgy, mint az SC1 esetében, ahol 1 évet késett a Mac verzió).
A digitális letöltés is elérhető lesz majd természetesen, de erről részletesebben nem tett megjegyzést.
Also the StarCraft II installation DVD will include both PC & Mac versions of the game. Further details on digital download possibilities will be released as we get closer to the ship date.
Egyébként a bétában is elérhető lesz majd Mac-es verzió, de csak egy későbbi fázisban (1-2 hónap közöttre tippelek – a szerk.)
We will have Mac client available at a later point in beta, at the moment you can’t try it out yet though.
Forrás:
STARFEEDER.com
Battle.net Forum
Monitor felbontások és az E-sport
Réges-régen, a ködbevesző 2008-as év év elején – amikor még nem mertük elhinni, hogy egyszer talán játszani is fogunk a Starcraft 2-vel -, volt egy QnA a Blizzarddal, ahol az egyik kérdés a képarányokról és azoknak a játékra gyakorolt hatásairól szólt.
5. Will the native resolution of Starcraft 2 be widescreen or 4:3? (gamereplays.org)
The plan is to have both of those resolutions supported, along with everything between 5:4 and 16:9. Larger screens will have slightly more viewable range than a smaller screen, but from our tests, the differences will be very minor.
A Blizzard válasza lényegében annyit tesz, hogy gyakorlatilag mindent támogatni fognak és bár lesznek apróbb különbségek a belátható terület szélességének terén, ez nem fog akkora hatást gyakorolni a játékélményre, hogy probléma lehessen belőle.
Nos, akkor nézzük a tényeket (Az sc2blogtól kölcsönvéve, köszönet érte)
Bárhogy is tekerem, forgatom a fejem, ez Nekem azért mégis elég brutális különbségnek látszik. A 4:3-as képarányban játszók majdhogynem a játéktér negyedét veszítik el a monitorjuk miatt. Konklúzió helyett pár kérdés:
A Starcraft 2 e-sportnak készült. Vajon mennyire veszi be a játékosok gyomra ezt a „sportszerűtlen” előnyt?
Lesz esetleg változtatás ezzel kapcsolatban a jövőben? (Egy esetleges magyar feedback keretei között feltehetnénk ezt a kérdést)
Hányan játszanak közületek 4:3-as képaránnyal?
Starcraft 2 Beta kérdőív a B.net Accon
Aki esetleg nem tud elég jól angolul, hogy észrevételeit megossza a Blizzarddal a hivatalos fórumokon, azok számára készült egy egyszerű és néhány perc alatt kitölthető kérdőív, melyet már a legutóbbi Blizzcaston is említettek. A fejlesztők szeretnék elérni, hogy minél többen osszák meg észrevételeiket a Beta-val kapcsolatban, ezzel is segítve a dev. team munkáját. Eléréséhez nem kell mást tenned:
Belogolsz a B.net Accountod-ra
Rákattintasz a Starcraft 2 Beta ikon alatt a „Manage Game” gombra
Majd ismét egy click a „View Available Surveys” táblára
Megválaszolod a kérdéseket
A Blizz ismét bebizonyította, hogy igenis számít a rajongók véleményére, amivel újabb piros pontot érdemelt ki nálam.
Forrás:
Starcraft.incgamers.com
Eheti lolpost – „The Knights Who Say Pylons”
Szabolcs85 egy „hiteles” bizonyítékkal szolgált azzal kapcsolatban, hogy már a Középkorban sem volt ismeretlen a pylons fogalma: (Csak ha nagyon unatkoztok, akkor ajánlom… 🙂 )