MondoCon Live Invitational – Előzetes

Darc1n . e-Sport 1017

mondocon_tavasz_banner

Idén is lesz Mondocon és ezúttal is lehetőséget kaptunk, hogy elhozzunk nektek egy csipetet az e-Sport világából. A kétnapos rendezvény második napján, május 15-én vasárnap délután kerítünk sort a második MCLI-re, ami a tavalyihoz nagyon hasonlítani fog (helyszín Hungexpo8 játékos, projektoros vetítés, élő kommentár, 50.000 Ft összdíjazás).
Ezúttal viszont lesz lehetőség bejutni ebbe a versenybe, ugyan is 6 játékost hívunk meg mi, a további két helyet pedig nyitva tartjuk, melyekre egy-egy OPEN tournament során lehet majd bekerülni!
A 6 meghívott játékos pedig:  Mate, Breach, Purple, Damnosaurus, stunterr, Geo. (akikkel nem beszéltem, kérem küldjenek egy mailt a darc1n[qkac]starcraft2.hu-ra visszajelzés képpen!)

Ha úgy érzed, hogy neked is ott a helyed a díjakért való küzdelemben, két lehetőséged is van! Jelentkezhetsz a most vasárnapi első MCLI OPEN-re a kupaoldalunkon, a kupa nyertesét pedig meghívjuk a versenyre, továbbá lesz még egy OPEN kupa a másik helyre is. Az első ilyen OPEN pontosan vasárnap 17:00-kor kezdődik, check-in nem lesz, új map pool van és a chat channel “MCLI” lesz majd, szabályzatot olvassátok el. (erre a kupára tényleg csak azok jelentkezzenek, akik nagy valószínűséggel május 15-én meg is tudnak majd jelenni a helyszínen!)

Tehát a részletek:
Helyszín: Hungexpo, fogadóépület (térkép, odajutás)
Időpont: 2011. május 15, vasárnap 13-14h körül
Díjazás: 1. hely – 30,000 Ft, 2. hely – 15,000 Ft, 3. hely – 5,000 Ft
Az MCLI single elimination-ben fog folyni, bo3 a döntőig, a döntő pedig bo5, játék a harmadik helyért természetesen lesz, bo3-ban.

Maga a Mondocon két napon át tart, jegyelővételhez és további információkhoz látogass el a http://mondocon.hu oldalra, hamarosan kikerülnek a programok is.

Mondocon Live Invitational

Jössz?

Biztos ott leszek.
Talán.
Nem, messze lakom.
Nem, nem érdekel.
Nem.
Ez csupán egy előzetes cikk, változhat a pontos helyszín és az időpont is, tehát a változtatás jogát fenntartjuk.


Comments (34)

  • dnbstep

    |

    1 nappal infó érettségi előtt, logikus. =(

    Reply

  • Darc1n

    Darc1n

    |

    Válasz dnbstep #1 üzenetére:
    Infó érettségi? Ne féljél attól! Regelj a kupára mert Geo helyett 50% volt hogy téged írlak ki a meghívásosba :).

    Reply

  • nf.purple

    |

    Info erettsegin +5 pont ha kocka vagy.

    Reply

  • Delebriel

    |

    Válasz nf.purple #3 üzenetére:
    Nekem annó Pascal-ban kellett csináljak egy 10soros szöveg kiírást… nehéz volt, az a sok WriteLn. 😀

    Amúgy egy random próbát megér. A hozzáállásom meg úgyis olyan, mint Mondragon-é 😀

    Reply

  • Darksoldier

    |

    Lol info érettségi 😀

    Ha egy picit is értelmes emberi lény vagy, max 5 hibaponttal megtudod csinálni.

    Reply

  • Darc1n

    Darc1n

    |

    OFFot hanyagoljuk plz, ez a verseny nagyon fontos számomra és nagyon érdekelne a véleményetek és ötleteitek stb.

    Reply

  • dnbstep

    |

    on: xel’nagát meg metát nem unjátok? lehetne helyette crossfire meg testbug. persze ez csak ötlet.
    másrészt, az az időpontról még mindig fenntartom, hogy szörnyű.ha nem is vesszük figyelembe az írásbelit, utána két héttel jön 3 szóbeli.
    geo meg egyértelműen jobb (lenne ha zergezne nem fajt váltogatna, persze nagy úr az imbalance).

    off: szóbelit kizárt, másrészt amennyire én otthon vok infóban, most raktam fel c -t először a gépre, csak azért nem emelt matek mert annyi tételt nehezebb pontosan fejbentartani. 😀

    Reply

  • Sabika

    |

    nekem hibátlan lett az info érettségim pedig semmit nem tanultam rá!
    A verseny meg jó de nem éri meg felmenni ennyi pénzért!Főleg ha dolgozik az ember!Legalábbis szerintem.

    Reply

  • spani

    |

    Jócucc lesz, csak kicsit messze lakom. Max akkor érné meg felmenni ha bekerülnék játékosnak…

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Én voltam múltkor, és csak ajánlani tudom. BGS-sel ellentétben nagyon jó hely volt biztosítva neki, hogy bárki megtalálhassa. Az ár pedig mindenki saját szíve-joga, hogy megéri-e vagy sem…

    Reply

  • Darc1n

    Darc1n

    |

    Válasz Sabika #8 üzenetére:
    Ne húzd ki a gyufát, ez Magyarország egyetlen pénzdíjazású kupája eddig (ráadásul már a második) és egyébként is, a meghívottak nagy része akkor is eljönne, ha nyeremény sem lenne.
    Maradjunk ennyiben, mert rajtam kívül még jó páran 100%-ot beleadnak, hogy ilyen dolgok létrejöhessenek. Tartsuk tiszteletben már a másikat.

    Reply

  • Flemeth

    |

    Én szeméyl szeritn sose voltam még MondoCono-on de msot kicsit elgondolkodtam érdekes lenne ezt megnézni és szeritnem nagyon jó dolog hogy vanak ilyenek kár hogy csak ez az 1.

    Reply

  • Sabika

    |

    Válasz Darc1n #11 üzenetére:
    Ja nem fikáztam le senkit és semmit!Csak annyit mondtam hogy nekem nem érné meg felmenni!
    Azért énis elnézek erre az open tourra legalább gamelek egy jót!

    Reply

  • Darc1n

    Darc1n

    |

    Válasz Flemeth #12 üzenetére:
    Bár én is csak tavaly ősszel voltam először Mondocon-on, de mindenkinek csak ajánlani tudom, még annak is, aki nincs annyira képben az animék és mangák terén, mint ahogyan jómagam sem voltam (azért bemelegítésnek ajánlom a Deathnote c. animét, ez olyan populáris lett, hogy szinte mindenkinek tetszik és vannak benne durva logikai csavarok).
    Továbbá nagyon jó családi program, lehet sushit, pólókat, játékfigurákat, könyveket meg mindenfélét kapni, csomó konzolt ki lehet próbálni, vannak kisvideó és filmvetítések is, asszem még valami koncert is lesz.
    Ja és mindenhol animés jelmezbe öltözött fiúk és lányok rohangásznak, alkalmanként méteres fegyverkonstrukciókkal (Final Fantasy pl.), lehet velük fényképezkedni stb, egyszerűen imádnivalóak.

    Reply

  • Flemeth

    |

    Az igazság az hogy sok animet nézek (Death note volt első::)) csak nem igazán hittem hogy a Mondo con nekem való anyira nem vagyok anime fan mint ahogy pár ember akit videokon láttam.De sc2 miatt már tetszik a dolog 🙂

    Reply

  • Darc1n

    Darc1n

    |

    Válasz Flemeth #15 üzenetére:
    De mondom, azt hinné az ember hogy csak full fanatikusoknak van, pedig simán tök buli az egész, én imádtam. Pl. tavaly a szombati napon reggel 8tól hajnali 2-ig ott voltam, pedig az SC2 verseny vasárnap délután volt. Még a Kokia koncert is tök jó élmény volt, pedig metálos vagyok :D.

    Reply

  • Delebriel

    |

    Válasz Darc1n #16 üzenetére:
    Metáál !!!! 😀

    Amúgy ha valaki bejut a maradék két helyre, az ingyér bemehet? 🙂

    Reply

  • SCudera16

    |

    Állat sirály ötlet BP nekem csak 30 perc szal én 100 % h ott leszek, vagy a székbe ülve, vagy közönségként!:DD De persze én a székre megyek!!:D Ugyhogy like-olom a bejutásos dolgot!:D De legközelebb a meghívásnak is örülnék :PP 😀 Meg ha még nem is lenne sc2 akkor is ott az ANIME amit szintén imádok !:D Tuti jó élmény tavaly csak a pénz volt az akadály most ott leszek! (minden bizonnyal:D)

    Reply

  • viasz

    viasz

    |

    Én az összeget nem firtatom, annyi, amennyi.
    Na de 8 játékosból 3 díjazott? 🙂
    Max az első 2-nek adnék díjat, esetleg az első 3 kap érmet is, vagy ilyesmi.

    Reply

  • Darc1n

    Darc1n

    |

    Na ezt már szeretem, kérdések :).

    Válasz Delebriel #17 üzenetére:
    Természetesen a versenyen való részvétellel biztosított a bejutás is, ha jól tudom VIP jeggyel, de a részleteket mindnekivel meg fogom beszélni és cserélünk telószámot is stb., minden okés lesz.

    Válasz viasz #19 üzenetére:
    Tavaly úgy volt, hogy az első helyezett (Naib) kapott egy szép nagy aranyszínű kupát, a 2. és 3. helyezett pedig oklevelet, volt díjátadó is a nagyszínpadon, csak csúszott a dolog és csak Naib várta ki végül (a többiek messze laktak, érthető is). Szerintem idén is hasonló lesz, de még bármi változhat, ez csak egy előzetes hír, lesz még több is.

    Reply

  • Hatecore

    |

    Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én kicsit pofátlannak tartom hogy 8 játékosból 6 a szervező “puszipajtása”. Szerintem minimum 4 bejutásos helyet kellett volna biztosítani, főleg hogy 50E HUF az összdíjazás. Persze ez csak az én véleményem.

    Reply

  • Faruwiel

    |

    darcin, vélemény, ötlet.:
    Komolyan, én örülök, hogy van ilyen, örülök, hogy ekkora pénzdíj 1 magyar versenyét, örülök, hogy te szervezed.
    Én nem vagyok 1 jó játékos, még eszembe se jutott, hogy én a következő 2 évbe én pénzdíjas verseny közelébe legyek, ezt csak azért mondom, mert nem magam miatt mondom, de 8 főből 6 meghívott?
    tisztába vagyok vele, hogy mind a 6 játékosunk jó játékos, sőt a legjobbak és talán a többieknek esélyük sincs majd ellene, de biztos van 30-40 ember akik elindulnak ezen a selejtezőn, és csak 2en kerülnek be? ennyi esélyt adunk másoknak, hogy megmutassák jobbak e a 4 válogatott játékosunk ellen meg a másik 2 top ladder játékos ellen?
    sztem ez így nem jó, mondjuk meghívtam volna 3at, vagy kibővíteni 16ra, de tudom, hogy azért nem 16os mert azt nem engedték a szervezők vagy stb… lényeg ami lényeg sokallom azt a 6 meghívottat, nem azért mert nem érdemlik meg, hanem mert így mások kevesebb esélyt kapnak és még egyszer hangsúlyozom nem magam miatt írtam.
    no offense

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Hatecore #21 üzenetére:
    Képzeld hogy nem ismeretségre megy, szerintem stunterr-t senki sem ismeri nagyon, de még is megvan hívva, mert szépen teljesít ladderban az utóbbi időben, és talán 1-2 touron is amiről én személy szerint nem tudok, de lehetséges

    Tényleg ők hatan ha felállítanánk egy erő ranglistát benne vannak mo legjobb 10 játékosa között az fix. Múltkor még két kiadó hely se volt, meghívásos volt az egész, ami nem ritka, ilyen külföldön is létezik, hogy csak azok a játékosok vehetnek rajta részt akiket meghívtak
    Inkább örüljetek, hogy most van két kiadó hely, azt úgy is 2 jobb játékos fogja elfoglalni, ha 4 kiadó hely lenne, akkor is ugyan azok a játékosok jutnának be nagy valószínűség szerint 🙂

    Válasz Faruwiel #22 üzenetére: Kb ugyan ez vonatkozik erre is amit fentebb írtam 🙂
    Örüljetek hogy van két kiadó hely, nagyon sok zárt meghívásos verseny van Európa szerte. Itt végre bárki bizonyíthat örüljetek ennek hogy van

    Reply

  • Isaac

    |

    Válasz sweeping #23 üzenetére:
    Ja örüljünk annak hogy lesz egy olyan verseny ahol egy magyar játékos is tud nyerni egy kis pénzt ha már máshol még esély se lenne rá.

    Reply

  • Darc1n

    Darc1n

    |

    Válasz Faruwiel #22 üzenetére:
    Örülök, hogy örülsz.
    Az igazat megvallva sokat gondolkodtam ezen a dolgon, sok lehetőséget végig vettem, még Purple-lel is vitatkoztam a 2 és 4 között, ő inkább a 4 open felé hajlott volna. Elmagyarázom, miért a 2 open mellett döntöttem, meg hogy egyáltalán miért “csak” 8 játékos van összesen:
    Gyorsan leszögezem, hogy a 8 játékosnak időbeli és erőforrásbeli korlátai vannak, ha többet akarnánk, nem lenne rá több időnk és gépünk, a Bo1 pedig még rosszabb megoldás lenne, nem beszélve a játéktudásbeli különbségekről, plusz 16 emberre már én is kevés volnék. Ezek közül egyikkel sem szeretném kockáztatni a verseny lefolyását és nem utolsó sorban a játékosok lelkesedését, kedvét sem szeretném szegni.

    Ez a verseny egy Invitational, azaz meghívásos verseny. 4 open hellyel csak a fele bagázs lenne meghívva, én pedig meg akarom tartani az meghívásosság szerepét ebben a versenyben (akármennyire is nem magyarul hangzik :P). Jelenleg 6 ember regisztrált az első OPEN versenyre, bár még vasárnapig nyitva áll a regisztráció, még én is nagyobb létszámra számítottam és még így is csak remélem, hogy mindegyik jelentkező a bejutás esetén tényleg 100%-ban ráér majd az adott időpontban eljönni az élő versenyre.
    Ebből kiindulva még most is jó megoldásnak találom, hogy 2 open hely van, mert akinek elsőre nem sikerül bejutni, még mindig lesz egy második OPEN kupa, ahonnan a nyertes a második szabad helyre jut be. Úgy érzem ez elég esély a bejutásra, minden bizonnyal nagyobb szabadságot garantál az előző MCLI-hez képest, hiszen oda mind a 8 embert én hívtam meg és akkor még Purple sem nagyon “szólt bele”, én pedig akkor még nem nagyon ismertem ki magam a magyar scene terén.

    Ez kicsit hosszú lett, de bármi kérdésed van, nyugodtan tedd fel, örültem, hogy erre válaszolhattam.

    NÍD MÓR PÁJLON!

    Reply

  • Secondborn

    Secondborn

    |

    Szerintem nagyszerű kezdeményezés, lehet, hogy megpróbálok elmenni oda, hiszen egyszerre élvezhetném az animét és az SC-t. A versenyen viszont sajnos nem vennék részt, mert esélyem sincs nyerni még a “selejtezőbe” sem. Ez van, én a Wiki-n keresztül szeretem a játékot 😛

    Reply

  • Hatecore

    |

    Hát, most hogy tisztábban látom a dolgot, nevezzük ezt inkább egy olyan LAN-nak ahol 6 ismerőssel összeülünk, és mondjuk valaki hoz még két embert, és a győztest megdobjuk egy kis zsével 😀
    Félreértés ne essék, én örülök ennek a dolognak, mert ezzel is fejlődik a magyar Esport, csupán a szervezésről vannak más gondolataim… 🙂
    glhf.

    Reply

  • Delebriel

    |

    Kevésbé fontos tudnivalók (azaz csak kíváncsiságból :D). Saját accounttal logolnak be az emberek a helyszínen?
    Ja igen és – ha jól emlékszem – az elöző ilyen eseményen elromlott a stream vagy hang nem volt, valami ilyesmi. Kiderült, hogy mi volt a gond? Jó lenne nézni otthonról is, ha nem jut el Bp.-re az ember.

    Reply

  • Faruwiel

    |

    Válasz Darc1n #25 üzenetére:
    Örülök, hogy te örülsz, hogy én örülök:D
    na de így már értem miért is van a miért, bár abban lehet eltér a véleményünk, hogy biztos ez a 6 jutna be 1 esetleges teljes selejtezőn, de végülis igazad van 4 emberrel már nem lenne annyira meghívásos
    hajrá akkor, na meg biztos lesz majd még a jövőben ilyen szóval nem para végülis, csak furcsáltam ezt a sok meghívottat

    ÁDÍSÖNÖL SZÖPLÁJ DIPÓÓÓÓT

    Reply

  • Darc1n

    Darc1n

    |

    Válasz Hatecore #27 üzenetére:
    Az után legyenek gondolataid a szervezésről, ha a saját szemeddel látod. Tavaly nagyon jól sikeredett és voltak ám meglepetések.

    Válasz Delebriel #28 üzenetére:
    Leszögezem: A tavalyi MCLI-n nem volt élő stream adás, te a BGS-el kevered a dolgot, egyébként válaszolva erre a kérdésedre: A Win7 hangkezelője számunkra még mindig kiismerhetetlen xD.
    ON: Igen, a játékosok a saját accountjukkal jelentkeznek be a Bnet-re, ha esetleg előfordulna, hogy valakinek nincs, biztosítunk neki. Ha jól sakkozom akkor igazából arra gondoltál, hogy a látogatók is játszhatnak-e majd versenyen kívüli időpontokban.
    Akár erre gondoltál, akár nem, elmondanám, hogy ha minden jól sikerül, már szombat reggeltől ki lehet majd próbálni a Starcraft 2-t és egyéb játékokat is a helyszínen! Megjegyzem, még mindig a tervezési fázisban vagyunk, bármi változhat, ezért ne vegyétek készpénznek, de mindenképpen időben mindenről megfelelő mennyiségű információt kaptok, ez még mindig csupán egy előzetes hír.

    Reply

  • Flemeth

    |

    Én mostmár komoylan godnolkozom hogy el kénem enni erre a MondoCon-ra amiket meséltek róla neke megyre jobban ktünik csak nehéz lesz az ismerőseim közül ráveni embereket hogym enjünk 😛

    Reply

  • Delebriel

    |

    Válasz Darc1n #30 üzenetére:
    Hát igen, ez van ha nem olvasom vissza a régebbi postokat. 😀 Akkor viszont karaj, hogy lesz stream.

    Reply

  • SZM

    |

    és az én meghívóm hol marad? 😀 😀

    majd igyekszek kimenni én is, hogy megnézzem kishazánk top tier esportolóit élőben bár 1 nappal a vizsgaidőszak kezdete előtt elég necces főleg, hogy első héten azért 4 vizsgát le szeretnék tudni legalább !_!

    Reply

  • nfteamDexy

    |

    Kár hogy vasárnap lesz, az első verseny… Akkor fogunk kb a vonaton ülni Pörpékkal csehországból hazafele… De segáz 😀 Majd a másodikra ha jó időpontban lesz 🙂

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.