Közösségi szemle #2

Astonkacser . Blog 1545

Ha már community frissítés, akkor hát lássuk mi is, hogy mi az amit kitermelt az elmúlt időszakban a lelkes közönségünk:

Végetért a Starcraft Demotivator verseny. Az első helyezett Kex) alkotása lett, ezen kívül itt vannak még a kedvenceim:

Az összes alkotást a galériában tekinthetitek meg, és a fórum ezen szekciójában tekinthetitek meg a szavazást.

Kex) ismét beindult, és készített is 2 remek rajzot:

sccomic04hun.png

Az első kép PoOok ötlete alapján készült, és szerintem egy remek koncepció, a másodikat meg mindenképpen nézzétek meg, a hatás garantált. Érdemes néha csekkolni a saját albumait a művész úrnak, hiszen ki tudja mikor áll elő egy-két remek alkotással. Tessék dícsérni és biztatni, akár itt a kommentekben, vagy a fórum idevonatkozó résziben, az „Egy saját képregény” és a „[Fan art] Irka-firka” témákban.

Új aktív ember van láthatáron, L4.Zsukov néven nyomul és készített egy Starcraft II videót, összeollózva az eddigi anyagokból. Ezt megtekinthetitek Youtube-on, de letölthetitek eredeti minőségben a saját weboldaláról is.

Szeretnék továbbra is biztatni mindenkit, hogy a fórumon jelentse nekünk, ha bármi saját készítésű alkotása van, szívesen látunk mindent. Ezeket a média fórum megfelelő részeiben nyugodtan megoszthatjátok, illetve a képeket a galériánkba regisztrálás után feltölthetitek, albumokba rendezhetitek.

 


Comments (3)

  • inkwizitor

    |

    sirály aképregény 😀 mint mindíg…

    Reply

  • Leto

    |

    Hajrá SC2 magyar community!! Nemsokára illene nekünk is fennt lennünk azon a bizonyos listán… 😀

    Reply

  • Aston

    |

    @2: Rajta vagyok a témán 🙂 .

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.