Starcraft2 béta – Idén már nem

Astonkacser . Cikkek 1907

chris-sigaty.jpgA második nap délutánján, miután Chris Sigatyval egyszer már leültünk beszélni, akkor volt a programon a „Starcraft II press conference”. Azt hittem ott lesznek majd az sc2 fejlesztőinek nagy arcai, beleértve a más említett úriembert, Dustin Browdert és Samwise Didiert is, de csak Sigaty érkezett, és még nagyobb sajnálatomra, sietnie kellett, nem volt túl sok ideje, valahol már várták, így a kérdésekre a válaszokat gyorsan elhadarta, aztán le is lépett.

Az egyik kérdező szemérmetlenül a béta megjelenéséről próbálta faggatni Sigatyt, aki nagy meglepetésemre nem kitérő választ adott, hanem kijelentette, hogy idén már biztos nem lesz, hanem valamikor 2009-ben.

Ezen kívül megtudhattuk azt is, hogy körülbelül 40.000 embert akarnak majd meghívni a closed bétába. Ez azt jelenti, hogy a majdnem 3000 alkalmazottjuk, azok családtagjai és haverjai, plusz a VIP listájuk meg még az egyebek és már ott is van, hogy nem biztos hogy belefér a keretbe az, hogy nyílt sorsoláson osszanak ki béta kulcsokat. Ettől függetlenül nekünk nem kell aggódnunk, biztos vagyok benne hogy a fansite-okra most is gondolni fognak, 1 béta kulcsunk már van, tehát biztos, hogy nem fogunk lemaradni semmiről, és többeknek lehet majd lehetősége kipróbálni a bétát.

Feltettem még egy kérdést, amolyan „nice try” kategóriába tartozót, hogy mivel most trilógiát terveznek, nem gondolják-e azt, hogy egy negyedik faj passzolna valamelyik kiegészítőhöz. Természetesen kitérő választ kaptam, hogy jelenleg nem tervezik, de „who knows” vagy „ki tudja” alapon meghagyta a lehetőséget arra, hogy ez a jövőben valóra válik. Azt a sunyi mosolyt az arcán látnotok kellett volna, remélem jelent is valamit.


Comments (52)

  • 84Noname

    |

    Mér anno a w3 mennyivel a béta után jelent meg?

    Egyébként az nyílvánvaló, hogy nem egyszerre jelennek meg a trilógia részei, de az szerintem egy járható út lenne, hogy a második két részt egyszerre, egy csomagban dobják piacra. Ugyan árakat nem tudok, de szerintem itt kicsit lehúzás a trilógia. Igaz akkor már annyira nem lenen trilógia szaga…de el tudnám viselni 🙂

    Reply

  • Kenny

    |

    azért benne lehet az is a pakliban hogy nem merik bevallani…”gyerekek szartunk az egészbe egy kicsit, mert volt más dolgunk is” – namármost ne olyanra gondoljatok hogy család meg ilyenek mert a programozók nem arról híresek (bocsánat a kivételtől) gondolok én itt arra hogy sokan több projektben dolgoznak egyszerre. MONDJUK a történetírók. mondjuk már megvan a terran sztori, de még halvány lilájuk sincs hogy a protkó sztori milyen is lesz meg hogyan kapcsolódik az előtte lévő kettőhöz. namármost szart ők sem akarnak ki adni a kezükből tehát 50szer átgondolnak mindent mielőtt véglegesítik. másodszor az idő drága pénz ezért ők azt be is hajták rajtunk keményen, de erre a válasz MÁRCSAK AZÉRT IS 😀

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.