Archive for 2008. október 29. szerda

Frank Pearce beszél a Battle.net 2.0-ról

frank_pierce.jpgNem sokat persze, mert hát miért mondott volna olyasmit, amiről Chris Sigaty is csak úgy nyilatkozott nekem, hogy „erről egyelőre nem beszélhetek”. De Frank Pearce a Gameindustry.Biz oldalnak adott interjújában összefoglalja nekünk azt, amire öszpontosítanak a srácok a Battle.net fejlesztése közben:

Hogy akarjátok elérni, hogy a Battle.net legyen az e-sport középpontja, tekintve, hogy az indulása óta jópár versenytársa akadt?

Meg fogjuk vizsgálni a ladder rendszert és a rang rendszert, aztán meglátjuk hogy tudjuk tökéletesíteni. Több támogatás a ligáknak, függetlenül attól, hogy Blizzard ligáról van szó, vagy mások által szervezett ligáról, több támogatás a játékok kommentálásához, több támogatás a replayekhez. A Warcraft III-ban a replay funkció nem olyan volt, amit a fejlesztés elejétől kezdve figyelembe vettünk, amíg a Starcraft II esetében – látva hogy milyen kritikus pontja volt ez az e-sportnak a Warcraft III-nál – már a legelső naptól tervbe vettük.

Hohó, szóval Blizzard ligák? Fincsi mi?

Aztán a továbbiakban előjöttek még számunkra teljesen lényegtelen kérdések, mint az MMO piac, meg hasonlók, de találtam még egy gyöngyszemet:

Hogy tervezitek segíteni a közösségek építését az új Battle.neten?

Ez egy nagy kihívás lesz számunkra. Még ki kell találnunk, de már most is van egy elég nagyravágyó tervünk arra, hogy milyen fícsöröket valósítunk majd meg a Battle.netben a Starcraft II-vel történő debütálásáig. Mindenképpen lesz több funkcióval ellátott „barátok listája”, több funkció a csoportoknak, legyenek azok klánok vagy guildek, több chat funkció, VOIP, bármi amit meg tudunk csinálni. Némely funkció megvalósítása függ annak bonyolultságától is, hogy még a Starcraft II megjelenésével beletesszük a rendszerbe, vagy csak egy későbbi időpontban. Meglátjuk mit tehetünk.

Hmm, külön guildek és klánok? Izgalmasan hangzik, annyi már biztos.

Forrás:

Astonkacser . Blog 1325 7 hozzászólás

Hallucináció vajon miii?

Mint arról már többen is kérdeztetek, az új hallucináció képesség szép és jó, de hogy működik? Szerencsére Karune nem titkolta el a rejtély megoldását:

Amikor rákattintasz a hallucináció képességre, akkor a képernyőn megjelennek ikonok, hasonlóan ahhoz, amikor a munkással építeni akarsz. Ebből a listából te kiválasztod, hogy milyen egységet akarsz hallucinálni. Továbbá, hogy válaszoljak a másik kérdésre is, igen, olyan egységeket is lehet hallucinálni, amelyekhez még nincsen fejlesztésed. Nagyszerű lehetőség ez arra, hogy becsapjad az ellenfeledet, például elhiteted vele, hogy légi egységeket gyártasz, így azokra készül fel, hibásan.

Van egy olyan sanda gyanum, hogy ez a hallucináció még ezekkel a plusszokkal sem lesz annyira használt, mint várják. Ugyanis egy jó játékos már a meccs legeslegelején elindul, hogy feltérképezze az ellenfél bázisát, ezzel következtet arra, hogy mit is fog csinálni. A „scout”-olás a továbbiakban is nagyon fontos, így a hallucináció miatt már nem érhet meglepetés, ha ezt megtesszük.

Ettől függetlenül persze még bármi kisülhet ebből a képességből, így hát kíváncsian várom, mit alkotnak belőle a fejlesztők.

Astonkacser . Blog 1522 15 hozzászólás