Hallucináció vajon miii?

Astonkacser . Blog 1158

Mint arról már többen is kérdeztetek, az új hallucináció képesség szép és jó, de hogy működik? Szerencsére Karune nem titkolta el a rejtély megoldását:

Amikor rákattintasz a hallucináció képességre, akkor a képernyőn megjelennek ikonok, hasonlóan ahhoz, amikor a munkással építeni akarsz. Ebből a listából te kiválasztod, hogy milyen egységet akarsz hallucinálni. Továbbá, hogy válaszoljak a másik kérdésre is, igen, olyan egységeket is lehet hallucinálni, amelyekhez még nincsen fejlesztésed. Nagyszerű lehetőség ez arra, hogy becsapjad az ellenfeledet, például elhiteted vele, hogy légi egységeket gyártasz, így azokra készül fel, hibásan.

Van egy olyan sanda gyanum, hogy ez a hallucináció még ezekkel a plusszokkal sem lesz annyira használt, mint várják. Ugyanis egy jó játékos már a meccs legeslegelején elindul, hogy feltérképezze az ellenfél bázisát, ezzel következtet arra, hogy mit is fog csinálni. A “scout”-olás a továbbiakban is nagyon fontos, így a hallucináció miatt már nem érhet meglepetés, ha ezt megtesszük.

Ettől függetlenül persze még bármi kisülhet ebből a képességből, így hát kíváncsian várom, mit alkotnak belőle a fejlesztők.


Comments (15)

  • L4.ZsukoV

    |

    Nem kell ennyire peszimistán felfogni 😉 Ugyanis ne muszály arra használni a hallucinációt, hogy elhitessed egy jó játékossal, hogy corruptered van … Nagyon jó lehet az ellenség figyelem megosztására vagy megtévesztésére felhasználni… Pl az ellenfél egyik expjére csak hallucinált sereggel mész vmit betámadni a másik expre meg az igazi sereggeddel vagy az elején megtéveszted, hogy neked több zealotod van, mint az ellenfélnék és egy jó kis micróval begyepálod 😉

    Reply

  • RaZorpro

    |

    khm. 😀 XD

    Reply

  • OverLord

    |

    Aston: Nagyon jó játékosoknál gyakran látni, hogy sikeresen akadályozzák ellenfelük scoutolását. Pl early DT-nél szinte kötelező bujtatni a temple-t.

    Reply

  • Aston

    |

    #3: Mennyire igaz, és #1 is.

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    1 csapat halu zela mögött 1 csapat imo val vagy stalkerrel okoskodhatsz. Az ellenfél egyből hátrálásba fog láttán a túlerőt te pedig eljátszthatod a stalkerek dalát. Ha marad csatázni van 1 jo sor golyófogód. Alternativája lehet akár a force fieldnek is attól függően mennyivel kerül kevesebb manába stb
    Aknaszedésre scoutoláshoz megtévesztéshez vagy falnak egyaránt jó lehet. A kérdés hogy mennyire fog kiesni a kütyü ami csinálja az ideális build oreder bol tehát mennyire lesz érvágás erre tendálni. Meg persze a részletek az ördögben lapulnak meg (vagy mi :D) mennyi mana melyik unitbol mennyi halu mennyi ideig tart stb stb stb
    Volt szo hogy parébol csinál 8 at. Hát szerintem ha gyorsna techlesz és nagyhirtelen kitojsz 16-32 halu szedőt azt rázavarod az ellenfélre pár valódi harcos támogatásával (esetleg még bevegyítve pár valódi szedőt :P) akkora zavart kelthestsz hogy gyakorlatlanabbak elhagyják magukat.. végülis nem tudják melyik az igazi és melyik nem simán lehet sorroundolni vele a kisebb unitokat marine stb akadályozni a mozgásukat.
    Végül pedig hogy mi lesz ebből a fent már említettektől függ.

    Reply

  • nrvn

    |

    Nekem az összesben csupán egy dolog szúrja a szemem mégpedig hogy sc 1-ben sem sebeztek a halucinációk és gondolom itt se fognak tehát eléggé furcsán jön le hogy 5-6 zea üti a munkásaid azok meg vigan szállitják tovább a mineralt mert ugyebár a halu nem sebez. Persze azt se mondták hogy a halus egységek nem sebeznek de az viszont már eléggé durva lenne hogy a fele hadsereged a pár Nufiler által össze haluzott egységekböl áll…

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    #6: tegyük fel van 10 archonod 10 stalkered meg 5 immortálod nah ezt megduplázod a nullifierekkel, akkor kövi a szitu:
    – az ellenfél első látásra beszarik: OMFG !
    – utána eszébe juthat neki, hogy: Haha ! Szóval hallucinációt használtál ! Nah de melyik az igazi ?!
    és itt van gg ugyanis mire az ellenfeled megszabadít téged a hallucinációkktól addigra te már ember fölényben leszel 😉
    Amire te gondoltál meg nem az a lényege, “hogy jó lenne ha hallucinációk sebeznének” hanem hogy miközben el küldöd a ” kamu osztagot” elsőként vmelyik ellenséges bázisra vagy expre addig a másikkal csöndesen megközelítesz egy teljesen másik célpontot és mire rájön az ellenfél, hogy .tb.szt.k már régen, addigra te 2xer is leromboltad azt expet/bázist

    Reply

  • sweeping

    |

    Marhaság egy hallucination sereget exp ölésre küldeni, miközben a rendessel mást támadsz. Egy másodperc alatt levágje. Félrevezetni is csak nagyon bénákat lehet majd hogy én most igazából mást gyártok és arra készüljön. A terrannal még ott a scan. A zerg meg majd bekukkant a bázisodra az overlordal vagy overseerel (Ha így kell egyáltalán írrni)
    Ez a halu egy dologra jó amit zsukov is mondott megsokszorozod a sereged, az ellenfél nem tudja melyik az igazi melyik a halu és szépen ledarálod. Persze ez sem lesz ilyen egyszerű, és nem is feltétlen nyersz vele, de az biztos hogy az adott csatában te jössz ki jobban ha jól csinálod. És ez a későbbiekben sokat számít.

    Reply

  • Tauren

    |

    Az én stratégiám mindig is az volt, hogy csinálj egy sereget, mellé egy pár hallucinációt, így az ellenség azt hitte, hogy egy marha nagy sereggel támadom, de csak a fele volt igazi egység, így 50% esélyem volt rá, hogy a haluk lefoglalják az ellenséges ütegeket, míg az igazi egységeim ölik az ellent.
    Így a szerencsétlen néha oda külte az összes seregét, én meg csendesen Carrierekkel mögé lopóztam, és szegény szerencsétlen el is pusztult azon nyomban. 😀
    Igenis az SC-ben is sok haszna volt a Hallunak, sőőőt a ha Carriert is halluztál, lehet hogy nem tudott Interceptor-okat kidomni, de ugyanúgy kb. 4 halu mellé 6 igazit tettem, magyarul, míg az igaziak támadtak, az ellenség a hallut sebezte, így hát nyagyon sok esélyem volt rá, hogy hatalmas pusztítást végezzek rajta, de azért nem egyszer sikerült rájönniük, de hát sosem tudták mikor jövök csak igazi sereggel, vagy a fél hallus sereggel. 🙂

    Reply

  • sweeping

    |

    De most nem az a lényeg hogy néhány kezdő hogy használja most, és hogy fogja sc2ben.
    Hanem hogy mire mennek vele a progamerek. Starcraftban 100% inkább hatásosabb stormba fektetni az energiát. Egyetlen egy helyzetben szokták használni a hallucinationt a pro gamerek. Arbi hallura, hogy ha az ellenfél bevédekezik, akkor is bejussanak és be tudjanak teleportálni a másikhoz.
    De ez is nagyon ritkán fordúl elő, 100 meccsből 1x talán talán.

    Az különösebben pedig nem érdekli a blizzardot hogy a mezei játékosok mire mennek vele. A játékosok többségének úgy is az lesz a célja hogy minnél jobb legyen, és egy adott stratégiát fog szinte mindenki használni. Esetleg néhány saját ötletet belevíve.

    Reply

  • nrvn

    |

    Épp ezért is hoztam fel mert egy exp kiirtását nem is lehetne elvileg végig csinálni velük ha nincs sebzésük igy az meg egyböl lejön hogy “jaaaa ez csak halu” és hagyod a fenébe mert ugy is csak elterelés. Megvallom számomra ennek a hirnek nagyobb volt a füstje mint a lángja…

    Reply

  • Ronin

    |

    Őszintén szólva a halucinációt nem csak megtévesztésre lehet használni.
    Én mindig ezekkel derítem fel a terepet.
    (olcsóbb és ha elkapják, nem fáj érte a fejem)

    Reply

  • Raymond

    |

    De meddig is “el” a halucinacio? Mert ha nem tul sokaig, akkor nehez lesz nagy kamu sereget csinalni, foleg ha draga lesz az egyseg ami csinalja, es felderitesre is jol hazsnalhato lesz majd mondjuk, pl stalkereket idezek aminek mondjuk vagy van Blinkje, vagy nem, es igy hip-hop deritek. Az ilyen kepessegek mint a Blink vagy Charge van a halucinalt egysegnek?

    Reply

  • nrvn

    |

    Ha magából a szó értelmezéséböl indulunk ki akkor nem szabadna hogy legyen tekintve hogy csak “képmások” egy másik egységröl. Mondhatni hogy viziók ha jobban tetszik. Ezért is van hogy igen gyorsan le lehet kaszálni öket…

    Reply

  • Tueor

    |

    A régi hallucinált egységeknek nem voltak képességei. Szerintem ezeknek se lesznek, max talán a passzív képességek maradnak.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.