Feloszlott a F2F klán

Astonkacser . Blog 1596

f2f_end_head.jpgEz egy kis offtopic, de úgy érzem a srácok megérdemlik a szép szavakat. Miről is beszélünk? Ez számomra is kétely volt először, hiszen jómagam nem vagyok régóta ebben a közösségben, mondhatni a starcraftos esport közösségben sosem voltam jelen. Pedig a srácok mondhatni Magyarország legsikeresebb Starcraft csapata – voltak.

A csapat sajnálatos feloszlásáról szóló cikkben szerényen emlékezik vissza Kashuka a kezdeti nehéz indulásra, majd a generációváltásokon átivelő sikeres pályafutásra. Ebből egy részlet:

Tulajdonképpen kétszer voltunk ezüstérmesek Div1ben BWCL-ben. Fél éve minden ligában az első osztályban szereplünk és beírtak minket többször is a legjobb 5 non korean csapat közé, ami azért is volt óriási megtiszteltetés, mert mi voltunk ezek között az egyetlen „családi” csapat, szponzorok és minden egyéb nélkül. Meghívtak minket mindenhova, megnyertünk 2x a BWML ligát, BWCL cupot. Ez idő alatt az összes TOP csapatot megvertük legalább egyszer, ami külön óriási érdem és harc volt számunkra.

Mindenképpen tiszteletre méltó teljesítmény, amiért ezúton is gratulálunk mindannyiuknak!

Kívánjuk, hogy a jövőben találják meg helyüket esetleg a Starcraft II-ben, és boldogítsanak majd minket kitűnő játékukkal ebben az új játékban. Őszintén reméljük továbbá, hogy kitartásuk és sikereik egy új nemzedék még nagyobb sikereit alapozták meg.

A Starcraft II Hungary csapata és közössége nevében

A teljes cikk elolvasható a replays.hu-n.


Comments (13)

  • Fred

    |

    Waw nagyon szep teljestimeny, en sem tudtam rollunk, koszonjuk a cikket! Minden jot F2F clan, remeljuk lesznek akik a nyomdokaikba lepnek SC2-ben.

    Reply

  • BlaZ

    |

    rest in peace F2F

    gyász.

    Reply

  • sweeping

    |

    Átmásolom amit rshu-n írtam:

    Szép volt, hihetetlen sikereket értetek el. MO legjobb klánja voltatok ehhez nem fér kétség. Hogy lesz-e valaha ilyen jó klán Magyarországon? Háát ez egy jó kérdés reménykedjünk hogy igen. De az én szerény véleményem szerint, nem lesz még 1 ilyen sikereket elérő klán. De remélem rám cáfolnak majd más klánok a siker eredményeikkel.

    GJ és hatalmas Respect

    + megjegyzés ide:
    Hát sajnos az utóbbi időben sok magyar klán feloszlott.
    Tavaly a Dare)2( azután nem sokkal a tA-r. aki mo 2. legjobb klánja volt a F2F után. Sőt éveken keresztül ők voltak mo legjobb klánja.
    Oszlanak a klánok és ínaktivizálódnak a játékosok. De ennek megvan az oka. Amikor még elkezdtek játszani általános iskolások illetve szakközép iskolások voltak. Azóta sok-sok év eltelt túl vannak már az érettségin is. Sokan dolgoznak is, és egyre több időt fordítanak a magánéletükre. Ami érthető is.
    De azért még mindig vannak olyanok akik egy esetleges klán feloszlás után aktívak maradnak illetve továbbra is játszanak. Ők általában ilyenkor átlépnek egy másik klánba.
    Akik esetleg maradnak és még vannak céljaik azoknak sok sikert.
    GL

    Reply

  • glutin

    |

    Válasz sweeping #4 üzenetére:
    a dare több mint 2éve oszlott fel kb…
    a tar meg durván 1 éve vagy egy kicsivel több..
    hát igen nem sok aktív játékos van ,egyre kevesebb…

    Reply

  • RaZorpro

    |

    télleg jók voltak 🙁 respect.

    Reply

  • johnnybgoode

    |

    Hát ja, tűnnek el az amberek… Meg azért a 10 év, ami a megjelenés óta eltelt sem kis idő… WC3 magyar csennelje is egyre kihaltabb, egyre kevesebb ott is a gamer… sajna, korosodnak ezek a gamek, akik meg ezeket tolták, „eljár felettük az idő”…

    Reply

  • nrvn

    |

    Ha sc 1-ben már nem is, sc 2-ben nagy eséllyel lehet hasonló sikerü klán – ha nem sikeresebb – tehát sztem nem kell attól félni, hogy itt megszakad a magyar klánok sikersorozata 🙂

    Cod is ilyen, ott is sok magyar klán tünt el, de mindig jönnek újabbak, habár ezeket ÉN már személy szerint nem ismerem el úgy mint a régi nagyokat…

    Reply

  • Szegcs

    |

    mindig büszkék leszünk az F2F klánra 🙂 respect 🙂

    Reply

  • Tauren

    |

    Emelem poharam az egykori bajnokokra, és klánokra, és kívánom, hogy az SC2-ben is sok Magyar név legyen hangos a Battle-net-en.
    Minden egyes veteránnak, vagy újoncnak, vagy aki csak játszik, sok szerencsét kivánok a további sikerekhez. 🙂

    Reply

  • Orcus

    |

    Most majdnem elszomorodtam, főleg az emós kép miatt (még szerencse, hogy pont volt új kép a Can you beat this?-ben) :D.

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Tisztelet srácok. Bár elsősorban a wc3 áramlásában voltam jelen tudom pontosan mit jelent egy jó öreg klán amire a tagok büszkék lehetnek. Sajnos azt is tudom milyen az amikor feloszlik.
    Ami pedig a „kihalásokat” illeti sajnos nagyon igaz. Pl az egykori nagyon népes wc3 as klán közösségünkből és egyébb jóarcokból mára már szinte senki nem tolja a bneten. Egyszer egyszer lehet velük rövidebb időkre összefutni a hajdani 20-30 lehetséges „játszótárs” mára kb 2 tag azok sem állandoak… Hát ez már csak ilyen 1 belefáradnak 2 a már említett életmód változás.

    Reply

  • Laczko

    |

    Szép volt Fiúk! Jó látni, hogy egy csapat mindenféle szponzor nélkül ilyen eredményeket ér el! Nekünk ti vagytok a csúcs! GG

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.