Goliathok, Wraith-ek és Vulture-ök

Astonkacser . Cikkek 1102

goliath.pngIsmét a StarcraftWire, de ezúttal Leord volt nagyon szemfüles, és az interneten található Blizzconos anyagokat böngészte, amikor egy nagyon érdekes interjúra talált rá, ami (a rengeteg már ismert tény mellett) tartalmaz egy kis érdekességet is.

Dustin Browder vezető fejlesztőtől kérdezték meg, hogy most hogy a single playerben rengeteg választási lehetőség lesz, így lesz-e különbség a fajok technológiáiban a single és multiplayer között.

A válaszban Dustin arról értekezik, hogy totálisan változtatnak az RTS single playerekben bevett szokásokon. Egy átlagos kampány egy RTS-hez úgy néz ki, hogy először csak alap egységeink vannak, aztán szépen kapjuk (mindig valami apropó kapcsán) az újabb és újabb egységeket. Ha visszagondolunk, a Starcraft és Warcraft játékok kampányai ilyenek voltak.

Dustin azzal érvvel, hogy az eddigi singleplayer kampányok szerepe az volt, hogy a játékost megtanítsák a játék alapjaira, pontosan az említett fejlődési vonallal. Ez azonban igazából nem tölti be a szerepét, Dustin azt is felismerte, hogy az, aki kemény és „hard” módban viszi végig a kampányt, az utána ha felmegy battle.netre akkor ugyanúgy az első jött-ment játékos agyon gyalázza.

Dustin teljesen jól látja, hogy a singleplayer élmény és a multiplayer élmény az teljesen más dimenzióban van, így ezeket célszerű teljesen külön kezelni. A multiplayerben minden ki van egysúlyozva, és számtalan különböző taktika létezik arra, hogy meglepjük és földbe döngöljük az ellenfelünket. A singleplayer egy megtervezett környezet, amelyben nincs rajtad akkora nyomás, mint egy multiplayer meccs esetében.

És egyébként is, nem akarják ismételni magukat, újat akarnak alkotni és nem feltalálni újra a kereket. (ami nagyon helyes)

Szóval ezekből az okokból kifolyólag Dustin megerősítette, hogy Raynor hadseregében, vagyis a singleplayerben találkozhatunk majd régi egységekkel, például a címben említett trióval is.

Forrás:


Comments (18)

  • Raymond

    |

    Azert arra is figyelnek majd, hogy a single ne olyan nehez legyen, hogy egy atlag jatekos az elso kuldetest se vigye at, ugye? Mert megis csak sokan szeretik, mert „kis, egyszeru” fan dolog.Es nem azon olod az idegeidet, hogy mikor mi van…Es ez csak tenyleg alapokra jok, mint pl mi mi ellen valo, a kepessegek hasznalatara, stb.
    Azt hogy regi egysegek is lesznek benne, ez nem egy nagyon ujhir. De ez a robot tiszta Future Cop, birom:)

    Reply

  • Aston

    |

    #1: Rossz hírem van. Most kaptam emailt Karune-tól, és azt írta, hogy kicsit elszúrták, a singleplayer baromi nehéz lett, és biztos, hogy csak a nagyon tapasztalt Starcraft játékosok fognak vele boldogulni 🙁 .

    Reply

  • RaZorpro

    |

    #2 akkor nekem sima űgy 😀

    Reply

  • Nihilus

    |

    kiváncsi leszek hogyha tényleg benne lesz majd a Goliath akkor hogy fog majd kinézni???

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz Aston #2 üzenetére: Király ! Csak legyen elég nyersanyag és akkor nincsenek határok ! 🙂

    Reply

  • Raymond

    |

    Válasz Aston #2

    En nem vagyok nagy jatekos, de azert szeretnem vegig vinni, latni a veget, kodokkal lehetseges lesz-e? Mert olyasmit olvastam tan az egyik kerdes-valaszban hogy ugyanugy lesznek kodok. Ez igy igaz, vagy megint tevedek…:(

    Reply

  • Laczko

    |

    Válasz Aston #2 üzenetére:
    Kár, hogy még a Bétánál sem tartunk!XD Igazából ez nem nagy hír hiszen még úgyis csomó minden változik!Ha elrontották, majd kijavítják! Szal Karune csak ne ijesztgessen senkit!:D

    Kizárt, hogy olyan nehéz legyen a single, ugyanis van egy csomó, nem StarCraft mániás gyík, akik csak azért játszanak egy játékkal, mert új…Vhogy nekik is végig kell tudni játszani!

    Természetesen amit írtam, akinek nem inge nem veszi magára!

    A régi egységek megjelenése, ha belegondoltok, teljesen logikus. Ha kifejlesztik az új fegyvereket, a meglévőket nem dobják ki! És, mivel csak 4 év telt el a BW óta, a kisebb terran kolóniák továbbra is használják a régebbi fegyvereket/járműveket, mert nincs pénz újakra. Remélem Dragoon és scout is lesz benne! A lényeg, hogy minden fokozatosan változik, nem egyből! Örülök, hogy Blizz-ék erre is gondolnak!:D

    Reply

  • Aston

    |

    Vegyétek már észre, hogy hülyéskedtem! 😀 /facepalm

    Reply

  • inkwizitor

    |

    #8 már én is akartam mondani hogy ennyire nem látják az iróniát? 😀

    #6 csak a saját játékodat rontod el ha csalsz! ne légy buta! 😛

    Reply

  • razieel

    |

    gondolom különböző nehézségi fokozatok lesznek :), mint a W3-ban.

    Reply

  • Fred

    |

    Isteniiiiiii a regi veteran seregek 🙂 !! Visszont ezt a zergeknel nem tudjak megjatszani mivel hogy alitolag 3 ev allat mutalodtak, fejlodtek …vagy talan nem mind ??? hmmm….

    Reply

  • Raymond

    |

    #9
    en nem azt mondtam hogy folyton kodal jatszok, hanem csak ha nem sikerul vmi nagyon nehez kuldetes(es azert hogy ne verjem szet a billentyuzetett:D)

    Reply

  • Aston

    |

    #12: Gyakorolni kell, megkérdezni tapasztaltabb embereket, hogy ők hogy csinálják, figyelni őket, hogy mit csinálnak másképp/jobban. Csalva végigvinni a kampányt olyan mint fizetni egy nőnek hogy lefeküdjön veled. (jó-jó, értitek mire gondolok, kössetek inkább a betonba)

    Reply

  • Kenny

    |

    Az új egységekt végül is nem kapjuk hanem majd lopni fogjuk raynor papával! gondolom ez is egy-két izgalmas pályát fog adni majd a kampányban ahol laboratóriumokba és katonai központokba törünk be!

    más egy picit!

    a Nighthowknak két képességéről is olvastam ugyanott ahol a goliathos sztori van és Dustin mondta a következőket!
    a Seismic thumper a nighthawk körzetén belül lassít minden egységet (beleértve saját is) 50%-al. ezt a hatást csak a thumper elpusztításával lehet megszüntetni!

    a Targeting Drone! 120 Hp-val fog rendelkezni és nem lesz TimeLife-ja magyarul nem túnik el egy idő után! alapból láthatatlan és mozdíthatatlan! amint közelébe ellenség kerül azt egy lézerfénnyel jelöli meg aminek így minden sebzés 50%-al nagyobb lesz! Két targeting drone nem jelölhet egy célpontot és amint a lézer aktivizálódik maga a Drone is láthatóvá válik hiszen látod a lézer kiindulási pontját!

    bocsi az offolásért de ezeket megszerettem volna osztani veletek és ugye én nem bírok hírt szerkeszteni!
    jó éjszakát!

    Reply

  • Zedas

    |

    #13: Aston, majd rájössz, hogy a házasság is ilyen, csak ott törvényes keretek között fizetsz 🙂

    Reply

  • Domasi

    |

    Arról is szóltak híírek,hogy bizonyos egységeket elkészítettek,de aztán nem kerültek bele a faji keretbe. Sztem tuti h azok is fognak szerepelni.Meg a képeken lehet látni egy rakat régebbi járművet is. Dömpereket meg hasonlókat. Lehet h csak pályadíszek,de a készítők fantáziáján múlik h mik kerülnek bele a campaignbe mint unique egységek…

    Reply

  • Raymond

    |

    A Targeting Drone erzekeli a lathatatlan egysegeket?Es nyersibe kerul vagy energiaba?

    Reply

  • 84Noname

    |

    Zedas: Ha szerencséd van, akkor az asszony nem olvassa az sc2.hu-t 🙂

    Amúgy kellenek is ezek a régi unitok. Kicsit segít, hogy 30 mapon keresztül fent tudják tartani az érdeklődést…

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.