Egyperces novella a balanszkérdésekről

Astonkacser . Cikkek 1286

A 12. patch hozományaként CraftyFoxot szinte magával ragadta az ihlet, amelyet az egyik kommentben osztott meg velünk. Mindenképpen úgy éreztem, hogy erre fel kell hívjam a figyelmet. Külön bejegyzés kategória lesz ez, de még nem tudtam nevet adni neki. Amolyan viccelődős, Blizzardnak beszólós, kifigurázós, de mégis félig a valóságot tükrözős. Jó na.

Még félárbócra ereszkedve sütött a hajnali nap az új Blizzard headquater tetejére azon a reggelen, mikor az egyik lelkes teszter munkatárs éppen kávét hozott a büféből Dustin irodájába. Az új szinte még műanyagszagú, cseppet sem kopott amerikai gyártmányú ajtó előtt meg állt 1-2 pillanatra, fejében még a jelentés részletei kavarogtak amit egész éjjel fogalmazott nagy gonddal. Teljes ruházatából kialvatlanság és kávészag keveréke áradt széjjel a folyosón. A jó megjelenéssel ezúttal nem kellett annyit törődnie mint pár hónapja, mikor még állásinterjúra érkezett ugyanebbe az irodába. Most talán mégis jobban feszengett mint valaha … rossz híreket kell közölnie a főnökkel … nagyon rossz híreket. Egy pillanatra visszanézett a közeli csoki automata irányába, ahol néhány Diablo 3 munkatárs kicsit pityókásan andalgott a folyosó ablakain beszűrődő reggeli napfényben a teniszpálya felé, hogy kicsit felfrissüljenek. Véreres szemeivel figyelte a két kissé túlsúlyos srácot, látta az arcukon a gondtalan mosolyt. Hát igen nekik még sok idejük van megjelenésig – sóhajtott némán. Legszívesebben átadta volna nekik a feladatot, de tudta nem lehet. Végül gondterhelten kapaszkodott a kilincsbe, amit olyan óvatosan nyomott le, mintha attól tartott volna Dustin már az ajtó mögött áll és rögtön a kezére is csap. Bűntudata volt ezért szorongott. Hajnal 5-kor sorsolták ki a teszter csapat többi tagjai közül a Starcraft 2 csúnyán elrontott random generátorával a feladatra. A többiek talán már otthon vannak, a családjaikkal reggeliznek talán már alszanak is. Legördült egy könnycsepp a szeméből, nem tudta eldönteni hogy a CRT monitor vagy a szomorúság játszott-e nagyobb szerepet ebben, de érezte valami legbelül nem stimmel. Miért neki kell mindig a rossz híreket közölni? Valaki megbabrálta a random generátort most már biztos, de ki lehet az ? Nem volt ideje tovább gondolkodni, belépett a szobába. Dustin háttal ült az ajtónak szokásos karos bőrfoteljében, előtte a játék egyik verziójával, amiről még ő sem tudta melyik (mint ahogy ezt kék posztban egyszer el is árulta). Fotelja háttámlája mögül csak kopasz feje meredezett ki fenyegetően. Emberünk ekkor kezdte érezni ahogy szivére nehezedik bejelentése. Dustin megköszörülte a torkát, majd lendületesen megfordult a székével, és tőle megszokott frissességgel, lazasággal feltette a kérdést:

– Nos Phil, hogy állunk?

Phil, – merthogy így hívták – elhalva csuklott egyet. Dustin érezte hogy valami nem stimmel, összeráncolta a szemöldökét. Ez mégnehezebbé tette Phil dolgát, aki ekkor már idegességében szamárfület gyűrt a jelentést tartlmazó mappa oldalára. Előbb megkísérelte ledobni gyorsan az asztalra aztán menekülőre fogva kihátrálni, de Dustin lágy fejbiccentéssel jelezte felé, hogy nem szabadul ilyen könnyen.

– Nos Phil? – tette fel újra a kérdést. Phil fejében csak úgy viszhangzott a kérdés. Végül rászánta magát és belekezdett de kezdetben nem sok emberi beszédre emlékeztető hang jött ki a száján.

– Őőh hááá… ééén … öö szóval.. öö uram nem is tudom, hogy kezdjem. – fakadt ki Phil. Dustin szeméből egy pillanat alatt tűnt el a csillogás és a jókedv.

– Rossz hírek, ugye? – kérdezte, de a választ valójában már tudta.

– ÖÖÖ igen uram.

– Neee … – mondta elhaló hangon Dustin. – Ugye nem? – kérdezte.

– De uram, sajnos a jelentések nem tévednek.

Dustin laza muzdulattal vágta a szemetesbe egyszer használatos kávéspoharát, amit egész éjjel nagy gonddal markolászott.

– A Marauder. Megint a Marauder!!! Ez aztán feladja nekünk a leckét, ugye Phil?

Phil már szólni sem mert.

– Mégis mit tehetnék, ha egyszer ez a kedvenc egységem, Phil. Nem hagyhatjuk, hogy úgy hulljon mint valami vacak használhatatlan átlag egység nem??

– De uram … – próbált közbevágni Phil.

– Csend! – teremtette le Dustin.  – Gondolkoznom kell! Mindeki a drága Maruderem vérét akarja, ezt nem hagyhatjuk Phil ez gyalázat.

– Nem uram. – helyeselt nagy gondal, és egyelőre örült, hogy inkább a rajongókon tölti ki a dühét a mester és nem rajta.

– Átkozottak, majd adok én nektek! – tért ki a hitéből – Még hogy a Marauder imba, tudatlan csürhe. A maruder maga a tökéj.

– Mit javasol a helyzet megoldására? – kérdezte félénken Phil.

– Figyelem elterelést Phil, figyelem elterelést! A Maraudernek nem eshet baja, tökéletes, az én oltalmam alatt áll, a köré építettük az egész játékot, szó sem lehet a változtatásról.

– Öö uram, ha javasolhatnám figyelem elterelésnek a Thorok nerfelését? – kérdezte Phil elhaló hangon.

– Nem, – vágott közbe Dustin – az Chris kedvenc egysége, nem lehet mert megint ideges lesz.

– Ööö… – Phil hirtelen nem tudott mit kitalálni, közbevágta – És a tank? A tank kaphat nerfet nem?

– Az sem jó, Mike nem bocsájtana meg nekünk. – mondta Dustin, s közben üveges szemekkel meredt az irodája ablakából a kosár pályára aminek palánkjain már a hajnali nap szelíd fénye tükröződött. Úgy nézte mintha csak onnan várta volna a segítséget. – Megmondom mi lesz Phil!! – szerezte vissza hirtelen magabiztosságát – Nerfelni fogjuk a Roachot!!!

– Öööö, de uram- akadéskoskodott Phil -, uram azt már legalább 4-szer nerfeltük mit fog szólni Sam?

– Ugyan már Phil, lehet hogy Sam kedvencei a Roachok, de ő csak egy grafikus, mit sem számít a véleménye balance területen, és amúgy is csak a pandák érdeklik, nem törődik az a Roachokkal.

– Akkor ennyi uram? – kérdezte reménykedve Phil, talán mégis hazaér reggelire a családhoz.

– Ennyi, végeztünk, add ki az utasítást mehet az új patch a Marauder a régi, de a Roachot nerfeljük.

– Uram és ha szabad megkérdeznem mi legyen a nerf tárgya? – akadékoskodott Phil, aki közbe azért lopva az órájára tekintett.

– Hmmm. Tudja mit Phil, mi lenne ha levennénk a sebzéséből?

– Hát nem tudom uram, szerintem az nem nyugtatná meg a Marauder miatt elégedetlenkedő tömegeket kellőképpen.

– IGAZA van Phil. Valami drasztikusra van szükségünk, végleg elintézzük a mocskos kis csótányokat (roach). Ha egy atomtámadást is túlélnek a valóságban és fej nélkül is képesek napokig élni most mutassák meg, hogy mit tudnak, felemeljük a supply igényüket 2-re 1-ről.

– Ez igen uram, bevallom reménytelenül jöttem az irodájába de most büszkén nézek magára! Igazi vezető, meghozza a nehéz döntéseket és kisegít minket a bajból. Megint megoldotta kivállóan a problémát, amin egész éjjel főtt a balance team feje. Maga egycsapásra megoldotta. Tökéletes megoldás egyből lefelezzük a Roachok termelhetőségét kiválló ölet, nekem sem juthatott volna jobb eszembe, uram.

Dustin arcán átszaladt egy gyors mosoly, elégedettség töltötte el a szívét, ma sem hiába jött be az irodába, ezúttal már büszkén tekintett ki szobájából a golf pályára. Phil is felszabadultan távozott a szobából, hazafelé az uszoda mellett elhaladva elégedetten gondolt arra, hogy reggelire már otthon is lesz. A Roachok pedig? Érzett némi lelkiismeret furdalást, de aztán elhessegette magától a gondolatot. Ugyan már biztos lesz még 1-2 idióta, aki legyártja, akkor meg minden rendben van, nem? Hazasétált a felkelőnap fényében…


Comments (65)

  • razieel

    |

    szerintem ezzel azt akarják elérni, hogy ne massoljátok a roachot, inkább tanknak használjátok.

    Reply

  • Volband

    |

    A fő-fő probléma nem maga a roach nerf, hanem, hogy azok után, hogy a BLIZZARD (ismeritek őket?) is beismerte, hogy eléggé unalmas jelenleg és erre most itt van ez. Nevetséges. A roachot meg a 2 supplys társai (stalker, marauder) szétmicrozzák, szóval….

    https://forums.battle.net/thread.html?topicId=24702266468&sid=5000&pageNo=1

    Ezen a topikon jót lehet mosolyogni, a sok kis naiv ember azt hiszi, hogy azért cserébe, hogy a roachot supply-ilag egy szintre hozták a marával, meg a stalkerral, hasznosságilag is turbózzák picit. A buták!

    Reply

  • Gary

    |

    Ember, ez beteg, deeeee pozitív értelemben xD nagyon beteg 😀

    De ha más nem annyi értelme van ennek az írománynak, h bennem el kezdett motoszkálni a kisördög, h lehet vmennyire benne van ez a “kedvenc egységem nem nyúlunk hozzá” dolog, de nyilván nem ilyen látványosan 😀

    Reply

  • fosztogato

    |

    Ennyi erővel a maraudert, is butíthatnák, hogy ne massolják a terranok annyira. =)

    Reply

  • Volband

    |

    Válasz fosztogato #4 üzenetére:
    Ne, azt ne. Semmi gáz a 125 hp-s stimmed marauderekkel. Nincs. Nem. A roachal volt itt a gond mindig is. Úgy gondolkodik a Blizzard, hogy ha a roachokat ellehetetlenítik akkor majd senki nem csinál maraudert. Elmés, roppant elmés!

    Reply

  • Liszkag

    |

    Nagyon jó kis egyperces 😛 Én is sokat írok de ahogy le írtad Phil-nek az érzéseit az elején az nagyot ütött 😀

    Reply

  • DJackson

    |

    #5 még ebben lenne is ráció, vagyis lett volna, de már eddig is olyan gyenguszok voltak a rocsákok, hogy ha látta az ember, hogy marauserek jönnek akkor nem vett az ember. legalábbis én z-vel ezt csinálom. És a terrék meg nem rocsákok ellen vették a marát, hanem amúgyis. Nem kell már a z-t deríteni. mara mass és kész. Bwben a z-t deríteni kellett. korai lurk? fast muta? 3 hatch ling? ersze mindig kell deríteni, meg minden, de azért most nem kell anynira tartania z-től mint pl bw-ben. Remélem ezt visszaadják majd a z-nek ezt a tulajdonságát nekiJE

    Reply

  • K4E

    |

    CraftyFox –> Folytathatnád 😀 nagyon jó lett 😀

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Hehe, nem rossz 🙂

    Reply

  • Rother

    |

    Nem tudom a commentelők között ki mennyit terrázott már SC2-be, de sajnos a leírtak alapján elég nagy tévhit van a Marauderekről. És nem csak saját tapastalatok alapján, de kb minden nagy terra replayt megnéztem. A patchek folyamán odáig jutott a terran, hogy csak marauderből már rég nem él meg.
    Hogy miért is?
    Lássuk:
    TvZ: mostanában ez a setup ami nekem legjobban megy. Demuslimnal lattam ezt a fajta masst terraval zerg ellen early 3 barack és mass marine az elejen, eddig mindíg bevált itt akár lehet marara valtani ha roach van. és közbe techelni medivacra(akár helion) , mivel ha roach van hiába vált az ember marára, jön a mass lingel roach mellé és a marauder es banda kipurcant. tankolni jo a mara helion elé. Amugy a marine van upgradelve pajzsal meg stimpackel.

    TvT: tech repcsire, de még elötte beprobalni a siege tankot. Mivel az ember nem tudja még hogy az ellen bansheezni akar-e ezért itt is inkább a marine megy mint a mara, csak miután felállt a csata lehet ledobni még 2-3 barackot, hogy az ember a tankok mellé marat vegyen. De itt se marat massol mert értelmetlen.

    TvP: ide gonodlná az ember a legjobban a mass marat. És ezt szívom be a legtöbbet.
    ide több féle variácio van.
    1.) fast reaper – elég könnyen fogható már senki nem vesz zeat ebbe a felállásba max 1-et amugy stalker tehát csak idegesíteni jo, míg ki nem jön a stalker .. vagy deríteni. (2-3 probe mostanában a max amit le tudok vele szedni…) ami azt jelenti nagyobb termelési hátráyba vagyok …
    2.) BratOk-tol láttam és több terra is igy tolja – 2 barack, vegyesen marine+marauder és ghost tech medivackra és bio unitokat massol … de megint csak nem marat mert ha csak az lenne röhögve megeszik az immortalok még emp mellet is .. föleg ha van esze a tossnak és kifejleszti a zea chargot. A force field jo hasznalatarol mar ne is beszéljünk. Ez meg mar lehet hogy csak az én gondom, de sajna könnyedén letermel a toss és nem birom tartani magam vele.

    Tehát ennyit a mass marauderrő … ilyen szinten minden unit massolva van mert imba …
    Az meg hogy 2v2-be mi megy, az megint más.

    Reply

  • Rother

    |

    TvP:
    ide még elfelejtettem, hogy azért is kell a mara+ marine vegyesen mert ha jön a Voidray ne csak bambulj ki a fejedből, hogy mennyire imba a mass mara 😀

    Reply

  • petecz

    |

    Jo iras, tetszett!:)

    Reply

  • Pantus

    |

    Válasz DJackson #7 üzenetére:
    Itt is folyton derítem a Z-t Ling rush? Roach rush? Fast Muta? Netán Mass Hydra?
    Hihetetlen de ezek közül csak egy ellen jó a mass roach.

    Reply

  • Pantus

    |

    Válasz Pantus #13 üzenetére:
    *Mara

    Reply

  • Endyr

    |

    nagyon allat, tetszett! 🙂

    Reply

  • AndyDufresne

    |

    Válasz Rother #10 üzenetére:
    Jah kb így van ezzel küszködök én is mostanában töröm a fejemet mit csináljak tvp ben mert nem nagyon tudok mit kezdeni benne. Többit meg jól leírtad kb ez van.

    Reply

  • ClassicR

    |

    Basszus, azokat a rohadt cannonokat nem tudnák teljesen kivenni a játékból? Egyszerűen annyira nem fair, hogy azt leírni se lehet. A protoss akár 1 probja segítségével fel tudja építeni az összes épületét egyszerre, míg a terránnál és zergnél a teljes munkafolyamat alatt ott kell lennie a dolgozónak.

    Most is úgy győztek le 2v2-ben, hogy az ellenfél 2 protoss volt, azt gyorsan odajöttek és pillanatok alatt ledobtak vagy 5-6 cannont, amikor nekünk (zerg + terran) még nagyon unitunk se volt.

    A protossnál nem kell fertőzött talaj a cannonhoz, mint a zergnél a spine-hez. A terránról meg ne is beszéljünk, aki ha bunkert akar építeni, akkor egyrészt az scv ott kell, hogy legyen a teljes munkafolyamat alatt, másrészt le kell gyártani hozzá több marinet is, hogy használni is lehessen

    0 balance van jelenleg a protoss JAVÁRA. Reméljük, hogy ezt korrigálni fogják…

    Reply

  • Endyr

    |

    Válasz ClassicR #17 üzenetére:
    pylon es probe kell hozza. ezek 1-2 marinnel leverhetok. annyid meg kell legyen mikor o mar cannont epit. a kulcs itt, h vedd eszre, nezz szet a bazisod kozvetlen kornyeken es akkor jo leszel

    Reply

  • prybaby

    |

    Szívesen megnéznek erről a roach nerfről egy Hitleres videót 🙂

    Reply

  • ClassicR

    |

    Válasz Endyr #18 üzenetére:

    Nem. Hogyha már lerakta az első pylont, akkor késő. Amikor ő le tudja rakni az első pylont, akkor nekem még csak a barrack épül (mivel a pylonhoz nem kell külön egység). Így mire megépül a pylon, nekem addigra épül meg a barrack.

    De mire kijön az első marinem, addigra neki már megépül az első cannonja, így hiába küldöm ellene a marinet, a cannon kb. 1 lövéssel elintézi.

    Reply

  • balint.nk

    |

    A novella király, gondolkodom rajta, hogy lefordítom angolra, és akkor mehet Dustinnak egyből. 🙂

    OFF: még nem hallottam számot énekelni senkitől DotA-ról, BassHunter megtette:
    http://www.youtube.com/watch?v=0OzWIFX8M-Y&feature=related
    Közepes, de ha szereted a stílust, akkor azért élvezhető. (mondjuk tartalmasnak nem tartalmas.. 🙂 )

    Reply

  • Rother

    |

    Válasz ClassicR #20 üzenetére:
    A balance jelenleg az 1v1 gamekből alakul leginkább. Legalábbis sztem. Amúgy meg lehet fogni, csak ne 11 scv után rakd a barckot hanem 9-nél barack scv aztán supply minden jol kifog jönni, csak valamivel lassabb lesz a termelés, de megfogod a rusht. Persze ha 2-3 scv-vel letudod szedni a probeot akkor is nyert ügyed van. Oda kell figyelni de nem lehetetlen.

    Reply

  • ZsoL

    |

    Válasz ClassicR #20 üzenetére:
    Negy dolog:
    1) deriteni, deriteni, deriteni
    2) neki forge-ot is kell epitenie
    3) szedd ki a probe-jat egy marinnal
    4) lift off!

    Reply

  • ClassicR

    |

    Jó, persze, valamikor sikerül is kivédeni, de tény, hogy terránnak, zergnek nincs olyan def épülete, amiből sokat ilyen gyorsan ki lehet építeni. Szóval nem ártana még rá egy jó adag nerf, hogy a játékosok leszokjanak erről az alattomos sunyi játékstílusról.

    Reply

  • ClassicR

    |

    Hogyha zerg akar lerakni 5-6 spinet, akkor az 5-6 dolgozója életébe kerül, ami nagyon visszafogja a gyártást az elején. A terránnal ugyanez a helyzet, amíg megépíteni az 5-6 bunkert, benne a fejenként 1-4 marinnal, addigra a protoss már a colossusát gyártja.

    Egyszerűen igazságtalan, ez nem balance.

    Reply

  • triazz

    |

    Válasz ClassicR #17 üzenetére:
    Azért pylon sem árt a cannon mellé, na meg forge. Szóval zergnek spine-hoz lehet kell trutyi a földre, de más nem kell (spawning pool-t úgyis raksz, mert az mindenhez kell, forgot meg csak cannon rushnál érdemes tenni early game). És ha zergként beszopod a cannon rusht, akkor csak gratulálni tudok. Kb 6 linggel fogható az egész. Ling gyorsabb, mint a probe, főleg creep-en–>simán el tudod kapni, ha észreveszed pylont, azt is le tudod vadászni, mielőtt elkészülne. Ha nem veszed észre, hogy épp becannonoznak, akkor az nem a játék hibája. Ennyivel a zergling rush is imba, mert ha az ember nem veszi észre: ki is kapott. Pillanatok alatt 5-6 cannon az kamu.
    Cannon rushnál 10. munkással ha leteszem forge-t az kb a játék 2. perce, ezután mire kész a pylon nálad (ugye át is kell mennem hozzád) az a játék kb 3,5. perce, ezután max 2 cannont tudok letenni (mert nincs többre ásvány és kevés a probeom), amire ezek elkészülnek az kb a játék 4,5. perce. Zerg a játékos 2,5. percében már tud 6 linget csinálni, de legyen a 3,5. perc, ha makróra mész (de akkor queened is van). Ha észreveszed pylont akkor simán le tudod szedni, vagy a probeot. Ennyi. Nem nagy kaland zergként védeni a cannon rust, ha észreveszed.
    Terra még könnyebben fogja hiszen a probe-ot range-ből agyonlövi hit&go-val a marine (a játék 2,5. percében már kell, hogy legyen egy marine-od). Ha neked akkor készül az első barrack mire neki az első cannon, akkor valamit nagyon (de tényleg nagyon) rosszul csinálsz. Egy barrack 150 ásvány, egy forge szintén. Szóval vagy nagyon lassan játszol, vagy nem tudom, mert addigra kell készen lenned barrackkal, mire a P-nek kész lesz a forge. Esetleg kicsit később, mert nem számítasz rá és mondjuk 13-nál rakod a barrackot, akkor is pylon előtt már van egy marine-od, mivel az ellennek még át is kell érnie bázisodra. Arról nem is beszélve, hogy ha bázis elején zársz (amit minden terra csinál), akkor látod, hogy bement a probe hozzád…követed egy munkással és kinyírod, vagy elzavarod. Ha hagyod, hogy bent nézelődjön és nem követed, akkor ne csodálkozz, hogy becannonoznak. Scout probe-ot mindig követni kell valamivel.
    Ha meg fogtad a cannon rusht, akkor a macro hátrány miatt a protoss kb ki is léphet.
    Cannon egyáltalán nem unbalanced, csak rosszul játszol “ellene”.

    Reply

  • triazz

    |

    Válasz ClassicR #25 üzenetére:
    5-6 munkás zergnek az P-nél is megvan, hiszen kell egy forge (amit normál játék esetén nem raknék az elején), plusz egy pylon. Ezek értéke: 150+100=250…vagyis pont 5 probom (+1 amivel a bázisodon építek) esik ki a termelésből, mert mást csinálok, és még nem csináltam egy cannont sem. Zergnek viszont kell csinálnia egy spawning pool-t, de azt ígyis úgyis csinálni kell a játék elején. Másrészről kb 12 éve veszik el a munkása zergnek építéskor mégsem sír érte senki, hiszen zerg tud egyszerre akár 7 munkást is csinálni, míg P csak egyet egyszerre…szóval szerintem a hiba a te játékodban van.

    Reply

  • Titankahn

    |

    Szerintem a cannonnal nincs semmi baj. 1 db 150be kerül ha körülnézel a bázisodon kb 99%hogy nem tud gondot okozni. Platina ligába sincs sok olyan játékos aki ugy tud microzni hogy simán leverjen. Roach meg nem tudom mit sir mindenki a marauder drágább ugyanannyi supply a terranok mégse sirnak. Jaa de a marauder lassit is. Igen ha kifejleszted. 2vel többet sebez roach ellen mint a roach ellene. viszont a roachnak 20al több a hpja. És hopp tud mászni a föld alatt ha kifejleszted burrowolva gyors hp regen. Az meg durva hogy nem is drága. Persze a zergek csak majd flameelnek mindent csináljatok infestrot is és kb esélytelenül gyorsan hal a marine meg a marauder is a fungitol kb ennyi. Zergeknek meg a cannon rush kb tök 8 pár olyan pályátol eltekintve mivel creepre nem lehet épiteni tul sok vizet nem zavar.

    Reply

  • Kiskham

    |

    Válasz triazz #26 üzenetére:
    Viszont az SCV olyan gyors mint a Probe szval azt is csinálják hogy lerakják a pajlont majd futnak és hiába küldesz scv-t az ugyse éri utol adig a pájlon is kész [még ha az összes csicskád is odaküldöd akkor is eltart egy darabig leszedni egy pájlont] lerak egy cannon-t ilyenkor megáll egy pillanatra és kezdödik a hajsza elöröl. én igy szivtam-szivok általában.

    Reply

  • Titankahn

    |

    Ezért lett eltolva a forge ideje. 5 scvvel kb le lehet szedni idöben 1 cannont és sietsz a marineal. Ha 1 marineod kinnvan már meg vagy menekülve kb. 2nél több cannont nem fog tudni kristály miatt lerakni azt lehet tartani. Ha bevédted beirod gg és kb lép ki a protoss.

    Reply

  • triazz

    |

    Válasz Titankahn #28 üzenetére:
    Jaj megint ez a fejlesztés…roach amúgy 4-gyel kevesebbet sebez, nem 2-vel, fele akkora a range és lassabban lő (1,5 sec vs 2 sec). Másrészről stim pack+shells fejlesztés t1-es és 200/200-ba kerül a kettő (csupán tech labot igényel, amit mara miatt úgyis megcsinálsz) és 200mp alatt megvan

    Roach fejlesztésekből 2 nem tier1-es így early game nem tudod megcsinálni, és a fejlesztései összesen 600/600-ba kerülnek (plusz kell lair is hozzá), plussz ha burrow-t egyszerre csinálod valamelyik roach fejlesztéssel akkor is 320mp(fejlesztési idő)+100(mire elkészül lair)=420mp…ne hasonlítsd már össze a kettőt: mara sokkal erősebb egység.

    Reply

  • Titankahn

    |

    Jaja mara sokkal erősebb. Maradjunk az erősebbe. A roach meg olcsóbb.

    Reply

  • Titankahn

    |

    Bocs előzőbe kellett volna irnom. Egyszerűen olyan gyenge a zerg és annyira erős a terran hogy a terran még semmien valamirevaló kupát nem nyert sc2be. Zerg meg nem keveset. Üdv

    Reply

  • triazz

    |

    Válasz triazz #31 üzenetére:
    Jaj és elfelejtettem, hogy mire roach fast regenjét kifejlesztik, addigra terrának ott a medivac, és máris van marának is fast regenje 😀 !

    Reply

  • triazz

    |

    Válasz Titankahn #33 üzenetére:
    Itt most nem erről volt szó…hanem arról, hogy mara vagy roach-e az erősebb. Zergnek rengeteg jó taktikai lehetősége van egy terran ellen, de ez nem jelenti azt, hogy a roach erősebb, mint a mara. Nézz utána a két egység tulajdonságainak, figyeld meg a számokat, hasonlítsd össze az időket és az árakat és ha ezek alapján be tudod bizonyítani, hogy rosszul gondolkodtam a #31-es kommentben, akkor elismerem, hogy igazad van, de továbbra is azt mondom, hogy a roach egyáltalán nem erős a marával szemben. Mellesleg se zerg, se terran nem vagyok úgyhogy én csak a józan észre és a számokra hagyatkozom. Az eddigi zerg győzelmek (terra ellen) nem a roachon múltak, hanem sok máson (inkább muta+baneling/speedling vagy infestor).

    Reply

  • butcher

    |

    Szerintem a ling is foglaljon 2 supply-t per darab rotfl. Ezek tényleg csak hasra ütésre ballancolnak…

    Reply

  • Grom

    |

    Még anno w3-ba láttam ezt az idézetet, ami úgy látom egyre jobban illik az sc2 játékosokra is :
    “Ez az a játék, ahol mindenki az általa leggyengébbnek tartott fajjal játszik” -nem pontos , de valami hasonló volt

    Reply

  • Rivell

    |

    Érdekes volt olvasni a kommenteket, T és a Z sír a cannon miatt, P sír a mara miatt hihetetlen. Cannon rush-al sosem volt gond szerintem, sok mineralba kerül és kevés az esélye, hogy bejön, 1-ben is volt és ott se sírt senki miatta. Más: igaz, hogy Z dronjait lefoglalja az építés, de cserébe olcsóbbak az épületek (300-ba kerül hecs vicc), T pedig tudja javítani az épületeit, szóval korrekt így ahogy van.
    Rócsnak meg kijárt ez a nerf, relatíve sokat sebez és sok hp-ja van ahhoz képest hogy csak 75m/25g és t1-es unit.

    Reply

  • zom

    |

    #39
    “300-ba kerül hecs vicc” Iletve ha elvisz egy drone-t, akkor az 350 ugyebár, illetőleg ott van még az a termeléskiesés, ami az új drone megépítése alatt keletkezik, mert ez első számú nem bányászik, hanem rotyogva egy bazinagy épületté hízik.
    Nem mintha vitatkozni akarnék.

    Reply

  • force

    |

    A blizzard a platina liga top meg a koreai gosuk játéka alapján balancolja játékot. Gondolom a roach-ot is azért kelett nerfelni, mert a porgémereknek bajuk volt vele. Én egy utolsó csicska noob gamer vagyok, de a ballancot a blizzardra bizom, és nem hiszem hogy nagyot fogok csalódni a végkifeljletben, majd ha kész lesz a játék. Am meg nem a protoss az imba ha nem tudsz megfogni egy ócska cannon rást. Én is megszivat párszor az elején, de ha most is ezzel jönnek ellenem lenoOb-ozom őket, mert megtanultam kivédeni, pár játék után… Szerintem ilyet is csak max bronzig látni, feljebb ez a taktika már nem életképes.
    nagyon tetszett a novella.

    Reply

  • ProfessorJ

    |

    Ez egyszerűen nagyon jó kis novella, mosolyra késztetett 😛

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Mielőtt bármilyen félreértés lenne a dologból elmondom (illetve leírom) hogy én alapvetőleg randommal játszok még mindig. Ebből következőleg mindegyik fajhoz van szerencsém bőven és pont ezért az irománynak érzelmi háttere nem igen volt de… de az tény hogy a mass maruderező ellenfél nagyságrendekkel kellemetlenebb mint az egyéb taktikával próbálkozók, miközben a mass roachozó ellenfél jó ideje már csak vicc. Szegény roach én már az előző patchek óta sem használtam, de ahhoz képest hogy mennyit nerfelték, hát nem tűnt annyira imbának, és most megint ő kapja az áldást, már csak mosolyogtam. Így jutott eszembe a kis rögtönzött szöveg, sokan panaszkodnak a maruder massra hát ahhoz nem nyúlnak miközben a roachokat már senki nem massolja és mégis. Mintha rossz húrokat pengetnének…
    Viszont nem csinálok belőlle faj lojalitási ügyet, egyrészt nem vagyok anynira pro hogy megmondjam tényleg mi az imba és mi nem másrészt bízok benne, hogy a végén kihoznak belőlle valamit ami balance lesz, még akkor is ha közben megtesznek pár viccesnek tűnő lépést…

    Reply

  • ClassicR

    |

    A mass maruder miatt azért sírnak annyian, mert az az egyetlen egy taktika, amivel a terrán képes győzni az elején. És még ezt az egy erősségét is vegyék ki a terránnak?

    Zergnél a zergling rusht is nagyon nehéz visszaverni terránnal, ha jól csinálja az ellenfél és akkor a roachról, banelingről ne is beszéljünk, melyek külön-külön mindegyike erősebb a marinenél és a marudernél.

    Azért sírnak sokan a maruder miatt, mert terrántól nem nagyon látnak más hatásos rusht, mivel nem is képes másra a terrán. A maruder az egyetlen erőssége (egyébként már volt nerfelve a maru is) a terránnak rush terén. Nehogy már azt is elvegyék…

    Reply

  • ClassicR

    |

    Protossnál rushra meg ott van a zealot. Terrán játékosként tudom, hogyha egy jó ellenfelet kapok és rögtön az elején rám küldi ki zealotját, akkor nagy eséllyel végem van, mert 1 zealot kb. 3-4 marineval képes elbánni, ha nem mikrózom, akkor 5-tel is és mindössze 100 mineralba kerül, úgy, hogy az életreje (pjazzsal együtt) 160, ami majd 4x-ese a marinenak.

    Reply

  • fosztogato

    |

    Gyerekek látom senki nem játszott a jó öreg war3-al ahol toewer rush nagy divat volt, ráadásul egy imba heroval megspékelve. =) Nos aki játszott már ar3 és nem teljesen retardált, az tudja, hogy ha betowerezik, vagy ellen tornyozik(scben ez könnyebb és sokszor hasznosabb, mivel crawler messzebb üt, mint a canon), bár én ezt nem szeretem, vagy ostrom gépet hoz(ez terra esetében működik és az első tank megérkezésétől freewin, főleg, ha a p csak cannonnal akar gamet nyerni) vagy ellen támad és elvágja az ellen torkát, és ez zerggel is meg terrannal is könnyen sikerülhet, esetleg, ha nagyon szarban vagy akkor terrannal arrébb repíted főházad, ha oylan map akkor highyielhez és utána ellen támadsz. Valamint, ha protosz a protos cannonozik, akkor macroja nem lesz valami tuti…

    Reply

  • zom

    |

    #44 Reaper rush? Hm?

    Reply

  • ClassicR

    |

    A reaperhez is kell gáz is (50) és az életereje csak 50, szóval nagy pusztításra nem képes (1-2 zergling lenyomja), max. egy kicsit felkavarja a kedélyeket.

    Reply

  • xboxman

    |

    Válasz ClassicR #48 üzenetére:
    figyelj, mi SC2 alatt nem supreme commander 2őt értünk, mert hogy te biztos hogy nem Starcraftról beszélsz az tuti….
    1 reaperrel is simán lehet a 6 linget is kiszed, vagy 2 zeát, marinet már nehezebb ha 1nél több!
    te nagyon el vagy tévedve kisbarátom. reaperrel a legegyszerűbb eldönteni a meccset a játék elején, főleg protoss ellen, meg amíg zergnél nincs queen. bár 1 stalkerrel, marával, roachal könyenn lehet ellensúlyozni, addigra viszont elég kárt lehet okozni, általában…

    ClassicR elöbb szerezz egy bétakulcsot és töltsd le a STARCRAFT2-t, azután irogass hüyleségeket, köszi

    Reply

  • fosztogato

    |

    Válasz xboxman #49 üzenetére:
    Hmm, ha protoss vagy akkor menj stalkerre egyből és vidd az első stalkert a paréjok közé, és akkor terran csak annyit hall, hogy We screw… és megtalálja reaert holtan =) Zerling meg reapert elkapja a csulán a speedling meg csula nélkül is lefutja, sőt még a fejlesztett reapert is elkapja csula nélkül… Jah még valami mire nekem lesz 1 fast reaperem neked lesz 6 linged. =) Kivéve akkor, ha pofátlanul proxi reaperezek… Reapert igazából csak akkor lehet beszopni, ha nem derítesz, ha emg derítesz akkor lazán tudod szabotálni is a reaperezést… Pl oda mész terranhoz és beraksz egy pilont a techlab helyére 90%-nál meg kiveszed, vagy szimplán oda állsz probbal, ekkor ált. a terran megpróbálja arrébb reptetni a barakkját, de te ezt is tudod szabotálni azzal, hogy oda mész alá és nem tud leszállni… De még akkor is nyert ügyed van, ha nem akarja elreptetni a barakkját és fats reaper helyett marinet gyárt…

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.