Egyperces novella a balanszkérdésekről

Astonkacser . Cikkek 1724

A 12. patch hozományaként CraftyFoxot szinte magával ragadta az ihlet, amelyet az egyik kommentben osztott meg velünk. Mindenképpen úgy éreztem, hogy erre fel kell hívjam a figyelmet. Külön bejegyzés kategória lesz ez, de még nem tudtam nevet adni neki. Amolyan viccelődős, Blizzardnak beszólós, kifigurázós, de mégis félig a valóságot tükrözős. Jó na.

Még félárbócra ereszkedve sütött a hajnali nap az új Blizzard headquater tetejére azon a reggelen, mikor az egyik lelkes teszter munkatárs éppen kávét hozott a büféből Dustin irodájába. Az új szinte még műanyagszagú, cseppet sem kopott amerikai gyártmányú ajtó előtt meg állt 1-2 pillanatra, fejében még a jelentés részletei kavarogtak amit egész éjjel fogalmazott nagy gonddal. Teljes ruházatából kialvatlanság és kávészag keveréke áradt széjjel a folyosón. A jó megjelenéssel ezúttal nem kellett annyit törődnie mint pár hónapja, mikor még állásinterjúra érkezett ugyanebbe az irodába. Most talán mégis jobban feszengett mint valaha … rossz híreket kell közölnie a főnökkel … nagyon rossz híreket. Egy pillanatra visszanézett a közeli csoki automata irányába, ahol néhány Diablo 3 munkatárs kicsit pityókásan andalgott a folyosó ablakain beszűrődő reggeli napfényben a teniszpálya felé, hogy kicsit felfrissüljenek. Véreres szemeivel figyelte a két kissé túlsúlyos srácot, látta az arcukon a gondtalan mosolyt. Hát igen nekik még sok idejük van megjelenésig – sóhajtott némán. Legszívesebben átadta volna nekik a feladatot, de tudta nem lehet. Végül gondterhelten kapaszkodott a kilincsbe, amit olyan óvatosan nyomott le, mintha attól tartott volna Dustin már az ajtó mögött áll és rögtön a kezére is csap. Bűntudata volt ezért szorongott. Hajnal 5-kor sorsolták ki a teszter csapat többi tagjai közül a Starcraft 2 csúnyán elrontott random generátorával a feladatra. A többiek talán már otthon vannak, a családjaikkal reggeliznek talán már alszanak is. Legördült egy könnycsepp a szeméből, nem tudta eldönteni hogy a CRT monitor vagy a szomorúság játszott-e nagyobb szerepet ebben, de érezte valami legbelül nem stimmel. Miért neki kell mindig a rossz híreket közölni? Valaki megbabrálta a random generátort most már biztos, de ki lehet az ? Nem volt ideje tovább gondolkodni, belépett a szobába. Dustin háttal ült az ajtónak szokásos karos bőrfoteljében, előtte a játék egyik verziójával, amiről még ő sem tudta melyik (mint ahogy ezt kék posztban egyszer el is árulta). Fotelja háttámlája mögül csak kopasz feje meredezett ki fenyegetően. Emberünk ekkor kezdte érezni ahogy szivére nehezedik bejelentése. Dustin megköszörülte a torkát, majd lendületesen megfordult a székével, és tőle megszokott frissességgel, lazasággal feltette a kérdést:

– Nos Phil, hogy állunk?

Phil, – merthogy így hívták – elhalva csuklott egyet. Dustin érezte hogy valami nem stimmel, összeráncolta a szemöldökét. Ez mégnehezebbé tette Phil dolgát, aki ekkor már idegességében szamárfület gyűrt a jelentést tartlmazó mappa oldalára. Előbb megkísérelte ledobni gyorsan az asztalra aztán menekülőre fogva kihátrálni, de Dustin lágy fejbiccentéssel jelezte felé, hogy nem szabadul ilyen könnyen.

– Nos Phil? – tette fel újra a kérdést. Phil fejében csak úgy viszhangzott a kérdés. Végül rászánta magát és belekezdett de kezdetben nem sok emberi beszédre emlékeztető hang jött ki a száján.

– Őőh hááá… ééén … öö szóval.. öö uram nem is tudom, hogy kezdjem. – fakadt ki Phil. Dustin szeméből egy pillanat alatt tűnt el a csillogás és a jókedv.

– Rossz hírek, ugye? – kérdezte, de a választ valójában már tudta.

– ÖÖÖ igen uram.

– Neee … – mondta elhaló hangon Dustin. – Ugye nem? – kérdezte.

– De uram, sajnos a jelentések nem tévednek.

Dustin laza muzdulattal vágta a szemetesbe egyszer használatos kávéspoharát, amit egész éjjel nagy gonddal markolászott.

– A Marauder. Megint a Marauder!!! Ez aztán feladja nekünk a leckét, ugye Phil?

Phil már szólni sem mert.

– Mégis mit tehetnék, ha egyszer ez a kedvenc egységem, Phil. Nem hagyhatjuk, hogy úgy hulljon mint valami vacak használhatatlan átlag egység nem??

– De uram … – próbált közbevágni Phil.

– Csend! – teremtette le Dustin.  – Gondolkoznom kell! Mindeki a drága Maruderem vérét akarja, ezt nem hagyhatjuk Phil ez gyalázat.

– Nem uram. – helyeselt nagy gondal, és egyelőre örült, hogy inkább a rajongókon tölti ki a dühét a mester és nem rajta.

– Átkozottak, majd adok én nektek! – tért ki a hitéből – Még hogy a Marauder imba, tudatlan csürhe. A maruder maga a tökéj.

– Mit javasol a helyzet megoldására? – kérdezte félénken Phil.

– Figyelem elterelést Phil, figyelem elterelést! A Maraudernek nem eshet baja, tökéletes, az én oltalmam alatt áll, a köré építettük az egész játékot, szó sem lehet a változtatásról.

– Öö uram, ha javasolhatnám figyelem elterelésnek a Thorok nerfelését? – kérdezte Phil elhaló hangon.

– Nem, – vágott közbe Dustin – az Chris kedvenc egysége, nem lehet mert megint ideges lesz.

– Ööö… – Phil hirtelen nem tudott mit kitalálni, közbevágta – És a tank? A tank kaphat nerfet nem?

– Az sem jó, Mike nem bocsájtana meg nekünk. – mondta Dustin, s közben üveges szemekkel meredt az irodája ablakából a kosár pályára aminek palánkjain már a hajnali nap szelíd fénye tükröződött. Úgy nézte mintha csak onnan várta volna a segítséget. – Megmondom mi lesz Phil!! – szerezte vissza hirtelen magabiztosságát – Nerfelni fogjuk a Roachot!!!

– Öööö, de uram- akadéskoskodott Phil -, uram azt már legalább 4-szer nerfeltük mit fog szólni Sam?

– Ugyan már Phil, lehet hogy Sam kedvencei a Roachok, de ő csak egy grafikus, mit sem számít a véleménye balance területen, és amúgy is csak a pandák érdeklik, nem törődik az a Roachokkal.

– Akkor ennyi uram? – kérdezte reménykedve Phil, talán mégis hazaér reggelire a családhoz.

– Ennyi, végeztünk, add ki az utasítást mehet az új patch a Marauder a régi, de a Roachot nerfeljük.

– Uram és ha szabad megkérdeznem mi legyen a nerf tárgya? – akadékoskodott Phil, aki közbe azért lopva az órájára tekintett.

– Hmmm. Tudja mit Phil, mi lenne ha levennénk a sebzéséből?

– Hát nem tudom uram, szerintem az nem nyugtatná meg a Marauder miatt elégedetlenkedő tömegeket kellőképpen.

– IGAZA van Phil. Valami drasztikusra van szükségünk, végleg elintézzük a mocskos kis csótányokat (roach). Ha egy atomtámadást is túlélnek a valóságban és fej nélkül is képesek napokig élni most mutassák meg, hogy mit tudnak, felemeljük a supply igényüket 2-re 1-ről.

– Ez igen uram, bevallom reménytelenül jöttem az irodájába de most büszkén nézek magára! Igazi vezető, meghozza a nehéz döntéseket és kisegít minket a bajból. Megint megoldotta kivállóan a problémát, amin egész éjjel főtt a balance team feje. Maga egycsapásra megoldotta. Tökéletes megoldás egyből lefelezzük a Roachok termelhetőségét kiválló ölet, nekem sem juthatott volna jobb eszembe, uram.

Dustin arcán átszaladt egy gyors mosoly, elégedettség töltötte el a szívét, ma sem hiába jött be az irodába, ezúttal már büszkén tekintett ki szobájából a golf pályára. Phil is felszabadultan távozott a szobából, hazafelé az uszoda mellett elhaladva elégedetten gondolt arra, hogy reggelire már otthon is lesz. A Roachok pedig? Érzett némi lelkiismeret furdalást, de aztán elhessegette magától a gondolatot. Ugyan már biztos lesz még 1-2 idióta, aki legyártja, akkor meg minden rendben van, nem? Hazasétált a felkelőnap fényében…


Comments (65)

  • force

    |

    ClassicR-nek az lehet a baja, hogy még cooper ligában is mindenki alázza, és ahelyett h sokat gyakorolna, a játékban keresi a hibákat, pedig vele lehet a probléma. Nem akarok beszólni neked tényleg, de sok baromságot irsz, gyakorolj inkább sokat. Ha meg nem tudod elviselni a vereséget, akkor inkább játsz single playert.

    Reply

  • EAgle

    |

    #50: +1
    Aki nem derít és kap egy reaper rush-t az magára vessen…
    Ez a tech lab blockolós meg hasznos dolog, egyszer jó fél percig szívattam ezzel egy terran-t 2v2-ben, aztán társam odaért a zerglingekkel és semmije nem volt, utána kiléptek 😀 (és ez gold ligában volt, vhol a felső harmadában)
    Mindent meg lehet fogni, ha derítesz és felkészülsz a támadásra a counterrel. Az információ a legerősebb fegyver.

    Reply

  • force

    |

    Válasz EAgle #52 üzenetére:
    ott a pont!

    Reply

  • Volband

    |

    És ha nem találod meg időben a proxy raxt?

    Reply

  • Titankahn

    |

    #52 attól hogy te gold leaguebe vagy az ellenfél még lehet copper ligás.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Titankahn #55 üzenetére:
    Ez nem feltétlen van így.
    Én pl platinum ligában játszom 1500+ pontal, és sose dobott platinum alatti ellenfelet, sőt volt hogy 1700pontos ellenfelet kaptam. Akkor dob alacsonyabb ligásat ha rosszul teljesítesz, emlékszem az első játszmáimra, még az 1000 pontot se tudtam szinten tartani, és bizony dobott silver ellenfelet.
    Szóval goldként előfordulhat bronz ellenfél, talán copper is de azt nem tartom valószínűnek, de ez csak abban az esetben van így, hogy ha az illető nagyon rosszul teljesít és a rendszer felméri ezt arra készül hogy lefokozza.

    Reply

  • Volband

    |

    Válasz sweeping #56 üzenetére:
    Egyik haverommal 2v2-ben copperbe kerültünk (2-3 win/lose aránnyal, pár napja kezdte csak) és az első meccsünkön összesorsolt két platinás arccal. True story.

    Reply

  • Titankahn

    |

    Hát összesitést néz a rendszer tehát pl 1ik oldal 2 platina másik 1 platina 1 bronz 2 platina favored és elvan intézve tuti a 2 platinás nyer. én amikor platinába 3. voltam akkor kezdett bronzeosokkal összetenni kb 70 meccsből 60ba bronzos volt ki is estem a faszba goldba meg most agyonverek mindenkit. Néha még 2v1be is ugye attol függ ally és enemy milyen erős de platinába mindegy kb nincs annyira nyomorék hogy 2v1be nyerj elképesztő ritka. Van még itt matchmaking rendszerbe bug jószerivel.

    Reply

  • Titankahn

    |

    Igazábol mindenkinek ajánlom igy overall ha látod hogy nyomorék az allyd ne is idegesitsd magad most ugye random 2v2. Ha süllyed a hajó lépj ki kezdj ujat csak magad teszed tönkre egy gyökér miatt.

    Reply

  • EAgle

    |

    #55: A mecsek többsége után meg szoktuk nézni, hogy milyen ligások ellen játszottunk, ha jól emlékszem ők is goldba voltak, rankra már nem emlékszem, de asszem vhol középen lehettek vagy felső harmad határán, olyan 30 körül.

    Reply

  • Titankahn

    |

    Hát az érdekes akkor :D. Na mind1 amugy thor érdekes lett eléggé most igy úgy néz ki mint a goliat high techesitett változata. Kis mechwarrior/ tiberien sun goliat beütéssel. 😀

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Régen : Papa roach
    Most:: Kaka roach

    Reply

  • force

    |

    Azt hol tudjátok megnézni, hogy az ellenfél milyen ligás? köszi.

    Reply

  • pubeightysix.sciihu

    |

    Válasz force #63 üzenetére:
    a meccs végén(score screen) jobbklikkelsz a nevén és ott view profile

    Reply

  • force

    |

    Válasz pubeightysix.sciihu #64 üzenetére:
    Köszi:)

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.