Archive for november, 2010

Boxer szponzora várhatólag az Intel lesz

Az „Emperor”, Lim Yo Hwan más néven SlayerS_BoxeR neve akkora értéket képvisel, hogy személyi támogatást kaphat. Az Intel amennyiben a tárgyalások sikeresen lezajlanak BoxeR-t támogatja 200 millio Won-nal, mely körülbelül 35 millió Forintnak megfelelő összeg. Boxer nemrégiben fejezte be a szereplését a Global Starcraft League második fordulójában ahol visszatérése után igen szép eredményt ért el, menetelésének NesTea vetett véget a döntőbe jutásért való küzdelem során. A Intel egyik képviselője óvatosan csak ennyit tett hozzá, „Igaz a hír, hogy tárgyalások folynak BoxeR-el, bár ezt hivatalosan még nem erősíthetjük meg”. A cég tehát személyesen BoxeR-t támogatná 35 millió Forinttal és következő 80 milliót pedig egy lehetséges Starcraft 2 csapat létrehozására költené. Azt még nem tudni azonban, hogy ez a csapat majd Boxer, vagy a cég tulajdona lesz. BoxeR 2000 elején kezdte professzionális karrierét és a koreai E-Sport közösség meghatározó, annak alapjait lefektető tagja volt.  Az Intel figyelemmel kísérte BoxeR Starcraft 2 tevékenységet, és azt amit képvisel, ezért döntöttek a támogatás lehetősége mellett.

A bonyodalmak azonban itt kezdődnek. BoxeR professzionális státuszát a Koreai E-Sport szövetség -KeSPA- hivatalosan is visszavonta egy korábbi kérelemnek eleget téve. Miszerint BoxeR korábbi csapata, szerződésének 2010 Augusztus 10.-i lejáratával az SK Telecom hivatalosan is BoxeR visszavonulási szándékát jelentette be, melyet a KeSPA el is fogadott, így az „Emperor” hivatalosan amatőr státuszt kapott. Ennek következménye képen BoxeR nem nevezhet semelyik KeSPA által támogatott professzionális versenyre 3 évig. Továbbá a következő 1 évben a profi játékos státuszát se szerezheti vissza.

  • Fordította: minimalist

sweeping . Hírek 1433 29 hozzászólás

BGS-en Streamelünk!

oldallogo

Mivel a jelenállás szerint van rá lehetőségünk ha nem is szuper minőségben, de streamelni fogjuk a mai napon itt lezajló meccset nektek. Szóval örvendjetek, mert lesz egy kis show műsor. Amit fontos még megemlítenem azaz, hogy Handicap rendszerben lehet játszani, egy nagy kerék megforgatása után véletlenszerűen 50-100%-os handicapet érhetett el a játékos, ha nyert, egy Lord of the Rings póló boldog tulajdonosa lett. A kihívok, mindig XvoraZ accountjan játszanak, szóval ez ne tévesszem meg benneteket, nem ugyan az a személy játszik folyamatosan 🙂

L4.ZsukoV . Hirdetés, Hírek 2193 63 hozzászólás

Az új „legyőzhetetlen” Protoss build?

Crota mutatja be a meccset a saját szemszögéből, és egyszer csak megjelenik a Protoss. Utána persze megmutatja a Protoss szemszögéből is a dolgokat, hogy felfogjuk, hogyan jöt ez így össze. Elég erős build, és szerintem sokaknak fog még fejtörést okozni, bár persze biztos, hogy nem legyőzhetetlen 🙂

triazz küldte, tényleg ki kellett tennünk, köszönjük.

Promie Motz . Hírek 1454 36 hozzászólás

Speak UP! verseny: Eredmény hirdetés!

Speak_UP_logoÖsszesen 15 darab VOD-ot kaptunk. Ebből 13 egyéni és 2 páros alkotás volt. Nem hazudok ha azt mondom, hogy igen kiélezett verseny volt, mert az első helyen kívül nagy volt a holt verseny a 2. és 3. helyen. Így aztán nem kevés helyzetekkel kell lezárnom ezt a versenyt a következő eredményekkel:

  1. Első helyezett avagy Diamondos: Penge
  2. Második helyezett avagy Platinás(ok): Xvorazz és Csuszi
  3. Harmadik helyezett avagy Goldos(ok): SZeGa(Kerekperec1987), Racka(RagnaLuminaire), és Requiem/IDDQD(irrecording) páros

Apropó hozzá kell tennem még, hogy Penge és Xvorazz fog kommentálni a BGS Starcraft 2 részlegén!

Mivel nem mindenki budapesti, ezért kérném, hogy küldjön egy emailt nekem, amiben leírja, hogy ő át tudja-e venni személyesen az oklevelét vagy e-mailben kell elküldenem neki(k), és tart-e igényt a PR fotózásra vagy sem.
A többiek pedig ne csüggedjenek, mert ők is igen jó munkát végeztek csak nem sikerült a zsűri(aarchie, Depyangel, Isaac, Noname, ZsukoV) nagy részét erről meggyőznie.

Aki(ke)t érdekelnek, akkor a tovább gombra kattintva megnézhetik az összes VOD-ot, amit a versenyre készítettek:

L4.ZsukoV . Hírek 1411 42 hozzászólás

Sony Vaio StarCraft 2 kihívás a BGS-en

Az idei Budapest GameShow alkalmával lehetőségetek nyílik a Sony Vaio jóvoltából értékes nyereményekre szert tenni. Mindehhez semmi mást nem kell tennetek, mint eljönni és legyőzni magyarország legjobb játékosainak egyikét, á la „Beat the Pro”. További segítség gyanánt handicappel, azaz előnnyel – véletlenszerű nehezítés a pro-nak –  is indulhattok ellenük igaz, kisebb nyeremény fejében. (A kihívás a rendezvény majdnem egész ideje alatt lehetséges!)

További program-, és jegyinformációkat a Budapest GameShow hivatalos oldalán találhattok, ill. alább egy idézet erről a kihívásról.

Darc1n . Hírek 1284 24 hozzászólás

A blizzard publikálta a legfrisebb statisztikai adatokat

Mielőtt megosztanám veletek a legfrissebb statisztikai adatokat, repüljünk kicsit vissza az időbe, és nézzük meg mi hangzott el a blizzconon. A közösség szokás szerint a maraudert túl erősnek érezte, és a Stimpacks képességet emiatt nerfelné. A fejlesztő csapat viszont úgy gondolja, hogy a marauder stimelve továbbra sem imba. Viszont a marine+stimpack kombinációt erősnek érzik, de még nem tudták eldönteni, hogy a marine túl erős stimelve, vagy a maraudereknek van túl sok élete. Mivel az mm kombináció esetében a marauderek vannak elől és mögöttük vannak a marine-k.

Most térjünk ki kicsit a PvT balanszra is:
A terrant a játék elején érzik erősnek, viszont a protoss-t sokkal hatékonyabbnak tartják végjátékban, ami egy tervezési probléma. Jelenleg a hangsúly a terran vs protoss párosításon van, és most a stim vs psi storm egyensúlyt figyelik.

Most pedig következzenek a legfrissebb statisztikai adatok, régiókra bontva:

sweeping . Hírek 2137 106 hozzászólás

Slush vs KiwiKaki – ZvP – Jungle Basin

Husky készített pár újabb VOD-ot, azokat nézegetve akadtam meg ezen a PvZ-n, ahol is KiwiKaki játszik Slush ellen, a még viszonylag friss, Jungle Basin névre hallgató pályán. Szerintem egy elég jó meccs, ahol a Protoss bemutat egy-két olyan taktikát, amiknek az elméleti jelentőségét mindannyian ismerhetjük ,de jól néz ki a gyakorlatba átültetve.

Köszi a linket, Elrood.

Promie Motz . Hírek 915 6 hozzászólás

KOTH: kiwikaki Vs Tarson

GosuGamers.net a továbbra is sikeres King of the Hill sorozatot minden héten megrendezi. A győztesnek továbbra is 100 euró üti a markát. A szabályok egyszerűek: Mindig az előzőhét nyertese játszik az új kihívóval bo7 rendszerben. Kiwikaki a jelenlegi király, eddig kétszer győzött. Egyszer SjoW-t verte 4-1-re múlthéten pedig Slush-t semmisítette meg 4:0-ra. Új az kihívója nem más mint Tarson. Kíváncsian várjuk, hogy vajon meg-e bírja állítani kiwikaki-t.

A kezdés időpontja megváltozott, 18:00 helyett 19:15-kor fognak kezdeni

sweeping . Hírek 1083 22 hozzászólás