Archive for 2010. december 30. csütörtök

Sziky az első az iccup szerveren

Mi igaz, hogy egy starcraft2-vel foglalkozó oldal vagyunk. De ettől függetlenül fontosnak tartjuk megemlíteni a starcraft játékosok viszonylag nagyobbnak nevezhető sikereit. Most pedig sziky az aki mondhatni történelmet írt, hiszen az iccup szerveren azt szokhattuk meg, hogy a koreaiak dominálnak. De ő ezt most megtörte, és egy hónappal az új szezon indulása után az első az iccup szerveren b+ rankkal és 78.95% győzelmi aránnyal.

Természetesen az igazsághoz hozzá tartozik, hogy lassacskán fél éve már, hogy a progamerek „átköltöztek” egy koreai szerverre és ott gyakorolnak leginkább. Ettől függetlenül, így is kimagasló eredménynek számít, hogy megszerezte az első helyet az iccup szerveren, hiszen álnéven még vannak semi-pro játékosok, és progamerek is bizonyára akadnak, hiszen az előző szezonban is sikerült leleplezni néhány progamert. Példának okáért megemlíteném Lightot aki az 5. lett az előző szezonban
Reméljük, hogy megörvendeztetsz minket azzal, hogy te leszel az első a szezon végén is, vagy legalább a top10ben végzel. Mi biztosak vagyunk benne, hogy te képes lennél erre a bravúros teljesítményre. Fogadd őszinte gratulációnkat az eddig elért eredményeidhez, és sok sikert kívánunk a továbbiakhoz

iccup.com – 1v1 ranking list

sweeping . Hírek 2225 31 hozzászólás