ZvT középjáték

sweeping . Hírek 936

Ahogy ígértem, itt van a tegnapi cikknek a folytatása amit szintén Zozoo fordított. Remélhetőleg a holnapi napra kész lesz a végjáték fordítása is, és akkor teljes lesz ez a remek elemzés 🙂 Ha esetleg a tegnapi fordítást nem olvastad, akkor feltétlen pótold be mielőtt ezt elkezdenéd olvasni, hiszen az alapok nélkül nincs sok értelme, ezen a linken elérheted a tegnapi fordítást. Most pedig következzen a középjáték elemzése:

Az én fogalmam szerint a játék középső szakasza akkor érkezik el, amikor a Mutaliskeim elérik az ellenfél bázisát. Ezzel hatalmas információhoz jutunk, és innentől kevesebb találgatásra, és több biztos tudásra lesz szükségünk. Rengeteg Terran kizárólag csízekből él meg, és szörnyen teljesít a játék ezen szakaszában.

Mutalisk harass

Az elsődleges célja az első Mutaliskeknek az információszerzés. Fel kell derítened, hogy milyen tech épületei és serege van. Mindamellett rengeteg alkalom adódik, hogy zaklasd ellenfeled. A legfontosabb, hogy megóvd a Mutaliskeid, egy kis sebzés elfér, a bibi begyógyul, de a halottak nem támadnak fel. Ezen túlmenően vadássz le mindent, amit nem védenek. Az SCV-k és a Mule-k nyilvánvalóan a legjobb célpontok, bár legtöbbször ezek a legvédettebbek is. A Marine-k elég sérülékenyek, mikor kipattannak a Barrackból, és a Supply Depokat is gyakran le lehet szedni a bázis pereme mentén. Ezeken túl mégis a legbosszantóbb dolog egy Terran játékosnak, amikor az építő SCV-k esnek áldozatul.

Amikor Mutaliskekkel harassolsz, az ellenfeled időbeosztása, és sebessége ellen üzensz hadat. Ha neked makróznod kell, kivonod csapataid, és teszed a dolgod. De ha támadásba lendülsz, akkor neki mindenképpen védekeznie kell, még akkor is, ha éppen mást csinálna. Minél többet mászol az arcába, annál kevésbé tud kimozdulni (ami remek), és annál inkább fog elszúrni valamit (ami még jobb).

Amikor elérkezel körülbelül 10 Mutaliskhez, elkezdheted lekapkodni az elszórt Turreteket is. Az ásványokhoz tett tornyokat semmiképpen ne válaszd célpontul, legalább 20 Mutaliskre van szükséged, hogy lerombolj egy javító SCV-kel körbevett tornyot.

Sereg összetétel

A támadóerőd gerincét a Mutaliskek, Zerglingek, Banelingek és Roachok adják. Ha kizárólag Mech egységekkel kerülsz szembe, összpontosíts a Roachokra, és teljesen kihagyhatod a Banelingeket. Ha Bio sereget hoz ellenfeled 1 Factory Tank támogatással, kezdj el Roachokat keverni a seregedhez, és hagyd abba a Baneling gyártását, amint 5 körülire ér Tankjainak száma. Ha 2 Factoryval támogatja Bio seregét, akkor szintén Roachokra lesz szükséged, ha mindkét Factból Thort húz, állj le a mutákkal, ha Tankokat hoz, akkor hagyd abba a Banelingek képzését. Ha mindent vegyít neked is ezt kell tenned.

Az Infestorok nagyon hasznosak lehetnek, ha sok Marine-t látsz Medivac nélkül, vagy a késői szakaszban bármely Bio alapú sereg ellen. Minden más esetben kerüld használatát. A Banelingek jobban teljesítenek, és nem kell egy időzített támadástól tartanod.

A Medivacokat akkor is figyelembe kell venned, amikor Roachaidról döntesz. A Roach nem igazán teljesít jól Medivac ellen, bár Mech ellen nagyon hasznos. De a több Medivac kevesebb Mech unitot jelent. Így kettős indítékot kapsz a kevesebb Roach gyártására, ha több Medivacot is látsz.

Drop és rajtaütés

A jó Terran, agresszív Terran. Akkor fog droppolni, amikor a legkevésbé várod, és ráadásul még megrohan 4 Marauderrel, hogy leszedjen egy Hatchery-t is, amíg elfoglalt vagy. Talán mindez akkor fog történni, amikor főseregével kimozdul.

Ahhoz, hogy hatásosan védekezz ez ellen, mozgékonynak kell lenned, nagyon mozgékonynak. Egy akkora sereget kell készenlétben tartanod, amely elbír 3 teljesen felpakolt Medivac-kal, lehetőleg Mutaliskekből és Speedlingekből. Minden bázisodat össze kell kötnöd Creep-pel, hogy megkönnyítsd a mozgást köztük, használj Overlordot, ha nincs elég Creep Tumorod.

Szintén hasznos szétszórni az Overlordjaidat a térképen, és elfoglalni a Xel’Naga tornyokat, hogy minél inkább ellenőrzésed alatt tartsd a mapot, és kiszúrd az érkező dropot, mielőtt beérne a bázisodra. Egy teljesen feltöltött Medivac elvesztése nagy hátrányt jelent a Terrannak.

A játék késői szakaszában a legsebezhetőbb kitelepüléseidet Spine Crawler erdővel védheted.

Hive időzítése

Hátradőlni, és a gazdaságot erősíteni nagyon szép dolog, de van vele egy probléma. Mi történik, ha ellenfeled is ezt teszi, és nem támad egészen, míg limitre nem ér? Ezért kaptuk a Hive techet. a Hive időzítésének mindig a Terran limit seregének potenciális erősségétől kell függenie, illetve az addigi mobilitásától.

Egy Mech alapú sereg nagyon erős tud lenni limiten, ezért akkorra Brood Lordjaidnak kell lennie, hogy elbírj vele. Tehát gyors Hive techre van szükséged. Én abban a pillanatban leteszem az Infestation Pit-et, ahogy észrevettem, hogy Mechre megy.

Egy vegyes Bio-Mech sereg is elég félelmetes tud lenni limiten, de mégsem olyan félelmetes, és legtöbbször ezzel a seregösszetétellel nem is várnak limitig. Az alábbi három szituáció egyikében teszem le az Infestation Pitet: 1. Miután lenyomtam az első pusht. 2. Megszerzi harmadik bázisát. 3. Úgy látom, hogy elérhetem a limitet, mielőtt kimozdulna.

Az átlagos Bio sereg a legegyszerűbben kezelhető limiten. Ebben az esetben akkor teszem le az Infestation Pitet, amikor a fejlesztések miatt egyébként is szükségem van Hive-ra. Ha már itt tartunk megemlíteném, hogy el kell kezdened a fejlesztéseidet az első Mutaliskek megérkezése után, hacsak nem pont ezt a pillanatot választja egy pushra. Egy vagy két Evolution Chamber is megteszi, ez csak ízlés kérdése.

A push visszaverése

Egyszerűen Attack-Move-olni az ellenfeledet biztosan hatalmas veszteségeket fog okozni számodra. A Terranok, és ennélfogva ellenfeleik is rengeteg gondot fordítanak a megfelelő pozíciók megtalálására a csatában. Amikor támadsz, biztosnak kell lenned, hogy a hadrended erősebb, mint ellenfeledé.

Ez azt jelenti, hogy támadhatsz akár rossz formációban is, ha az ellenfeledé szörnyű. De azt is jelenti, hogy jó felállással nem támadhatsz, ha ellenfeledé hibátlan. Tökéletesre kell csiszolnod sajátod, vagy elrontanod az övét.

A jó Zerg pozíció széles, vagy többszörös frontot jelent Creepen lehetőleg. A jó Terran felállás talpalt Tankokat, és szétszórt Marineokat jelent lehetőleg valamilyen szűkületben.

Minél előbb konfrontálódsz a seregével, annál több utat kell megtennie tökéletes figyelemmel. Ha az összes Tankját mozgatja, akkor támadhatsz bátran, még ha nincs is Creepen, vagy nem tudsz széles frontot kialakítani. Minél előbb fogadod, annál valószínűbben fog hibázni. És természetesen le is lassítod, bármennyire is jó legyen.

Továbbá, amikor elég Mutalisked van hozzá vágd el az utánpótlás útját, hogy ne tudjanak csatlakozni a fősereghez. Ez azt jelenti, hogy minél tovább marad nyílt téren, a te sereged annál tovább nő, míg az övé változatlan marad.

Ha nincsenek Thorjai, rendezd a Mutaliskeidet egy kupacba, és kapkodd le az elkószáló egységeket, amelyek távolabbra sodródtak a Marineoktól. Ezzel természetesen veszteséget is okozol számára, de a fő előnye, hogy időt kell fordítania állandóan a seregére. Továbbá ha körbe-körbe mozogsz a Mutaliskekkel, akkor követnie kell a Marine-kal téged, és nagyon nehéz egy mozgó sereget szétszórtan tartani. Tehát akkor támadj, amikor harassolsz, a Banelingek sokkal nagyobb hatást tudnak így elérni.

Néha azonban nem működik a támadás. Lehet, hogy korábban előnyre tett szert, vagy egyszerűen túldroneoztad magad. Ne támadj ebben a helyzetben. Mentsd ki a Drone-okat a megtámadott kitelepülésről, és hagyd elesni a Hatchery-t. Ezért sem jó ötlet a tech épületeket kitelepülésekre helyezni, mert eljöhet az idő, amikor fel kell áldoznod őket.

Ölje csak meg a kitelepülést. Időközben két választásod van: 1. Ellentámadás, ez talán a legjobb lehetőség, ha van külső kitelepülése, és szintén a legjobb lehet, ha közeli kitelepüléseket támadott meg. Abban az esetben, ha az első kitelepülésedet (Natural) támadja, nem jó ötlet. 2. dőlj hátra, spórolj egy kicsit, és akkor támadj, amikor elindítja a tankjait, és vagy hazafelé, vagy a következő kitelepülésed felé veszi az irányt. Gyakran felülkerekedhetsz így, de legvégső esetben is minimalizálod a veszteségeidet.


Comments (4)

  • Delebriel

    |

    Nájsz. De inkább reroll Terran, mert hát az a császár. 😀

    Reply

  • CloneCorn

    |

    Én egy ilyen típusú leírást szeretnék P v Z-t

    Reply

  • ExecuThor

    |

    Jó kis leírás. THX
    Még sok hasonlót!!!!!!!

    Reply

  • penge

    |

    Én most olvastam el egy teljes leírást a terran korai, közép és végjátékról. Cikket nem írok belőle, de megosztom veletek, nehogy csak a zergek tanuljanak:

    Terran early: M
    Terran mid: MM
    Terran late: MMM

    🙂

    A legjobbakat,
    penge

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.