StarCraft 2 Arcade Beta – hogy is van ez?

DACA . Leírások 1713

StarCraft 2 Arcade Beta így, meg úgy. Valahogy így nézett ki az elmúlt hónapok történése dióhéjban StarCraft 2 részről, amit a Blizzard közölt. A Heart of the Swarm mellett viszont ezzel kapcsolatban is eléggé óvatosan nyilatkoznak a fejlesztők. Chris Sigaty viszont nem is olyan régen arról beszélt, hogy a játék kiegészítője megjelenését egy nagy WoL patch fogja előkészíteni, mely az 1.5-ös patch az előrejelzések szerint. Ezt, az egyelőre még igencsak alpha verziójú bétát még csak nagyon kevesen próbálhatták ki. Néhány nappal ezelőtt a bnet fórumon jelezte a Blizzard, hogy rövid időre zárolták ennek a tesztelését:


A fórumot olvasgatva kiderült, hogy a Blizzard egyelőre még csak US szerverről hívott meg embereket, őket is e-mail-en keresztül.

Egy kicsit utánajártam annak, mit is rejt magában ez a nagyszabású patch.

Figyelem! Még nagyon alpha állapotú az 1.5-el ellátott verzió, tehát semmit sem kell véglegesnek hinni, tesztelés alatt állnak ezek a dolgok. 

Legfőbb változtatások:

  • A Bnet teljesen megújult.
  • A „Single player” és „Multiplayer” fül helyett immár „StarCraft 2” és „Arcade” lesz megtalálható .
  • A pályák teljesen elkülönítve lesznek, értelemszerűen „StarCraft 2” illetve „Arcade” mapok.

Maga az Arcade:

  • A játékosok immár sokkal részletesebben kereshetnek a játékok között mint pl. népszerűség, kategória, műfajok, vélemények, vagy újdonság.
  • Ha elkészítünk egy Arcade játékot, létrehozhatunk különféle ikonokat, melyeket az éppen böngésző játékosok látnak majd.
  • A „Game Info” alatt csatlakozhatunk majd az egyes játékokhoz, illetve itt találhatunk majd meg minden hasznos információt az adott játékokról.

A Game Info tartalma:

  • Overview:  A játék leírása screenshotokkal együtt.
  • How to Play: Hogyan játszunk egy adott játékkal, mik a szabályok, illetve megtalálhatóak egyéb tippek is. Ezeket képek formájában is közölhetik.
  • Patch Notes: Láthatjuk, hogy milyen a játék adott verziója. (nyilván, ha egy játékot többször „peccseltek”, valószínűleg többet fejlesztik.)
  • Reviews: A játékot követően értékelni lehet az adott arcade-ot csillagozással (1-5), illetve szöveges értékelést is lehet írni.
  • Star Rating: Ha egy vélemény más játékosoknak is tetszett, azt is megcsillagozhatjuk, így egy véleménnyel egyetérthetünk, és később egy újoncnak könnyebb lesz döntenie, hogy mivel játsszon kedvére.

SC2 – Vele van az Erő!

  • A StarCraft 2 immáron egy „streaming játék”
  • Ez azt jelenti, hogy csak akkor kell letölteni egy adott játékot, ha az még elfogadásra várna a Blizzard részéről.

Az Editor

  • Tömérdek mennyiségű újdonság, akár már Cinematicot is lehet majd készíteni az editorral.
  • Új fizikai „fícsőrök”, mint pl. hófúvás, vagy homokvihar. (HotS-ban ez közkedvelt lesz a videókat elnézve.)
  • Élesebb színek, árnyalatok.
  • Felhasználó barát AI szerkesztő

Játék motor fejlesztések

  • Az egység kiválasztásának limitje 500-ra módosult 255-ről.
  • Jobb fények, jobb színek
  • Anti-aliasing támogatás

Térkép változtatások

  • Külön mapokat még nem készítettek, hiszen még nagyon zártkörű a béta.
  • Minden fajta játékmód támogatva van.
  • Különböző oktató anyagok is lesznek fenn, melyeket játékosok is elkészíthetnek, ezzel segítve másokat.
  • Nem rangsorolt meccseknél is lesz keresési funkció, illetve lesz „Find Match” is hasonlóan a ladderhez, ahol a velünk egy szintű játékosokat fogjuk kapni gyakorlásra.

A végére egy videó a bnet változásairól ITT.

Hogy ezt mikor tesztelhetjük Európában? Illetve mi lesz ebből, min változtatnak még? A játékosok visszajelzéseit folyamatosan várja majd a Blizzard. Egyelőre nagy a hallgatás, egy valaminek örülhetünk:
a Blizzard dolgozik a játékon, és június 8-10-ig a HotS jelen lesz az MLG-n.

Forrás:


Comments (14)

  • Winner_hun

    |

    A beillesztett képen a szöveg az írásban olvashatatlan, rákattintani nem lehet hogy teljes méretében el lehessen olvasni. Viszont teljes kép van bent, csak le van kicsinyítve. Ez direkt van így? A kép feletti linken nem lehet elolvasni a kép tartalmát, máshova mutat a link (gondolom nem is arra mutatna vagy mivel fórumból van lehet már másik oldalon van az eredeti hozzászólás)

    Reply

  • FaLtY

    |

    Előfordulhat, hogy még nyár végén kézhez kapnánk egy HOTS-ot ? lassan jó lenne már : ) Vagy ha ugyanakkor adnák ki, mint a WOL-t 😛 Júl 27 .D

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz FaLtY #3 üzenetére:
    Béta időszakot ne felejtsd el, igaz hogy ez csak egy kiegészítő, de az új egységek teljesen felboríthatják a balanszot. Maximum egy béta tesztelési lehetőséget kapunk a nyáron 🙂
    Legjobb esetben év végén érkezik a Hots, de ebből már 2013 lesz szerintem 🙂

    Reply

  • Rayman

    |

    A kozos replay nezesrol mit lehet tudni?

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Azt is megoldhatnák már végre, hogy a Pause nem a kilépés gomb felett legyem az ESC menüben, hanem valahol máshol. Annyiszor megszívtam már, hogy pause-t akartam nyomni és kiléptem.

    Reply

  • Delebriel

    |

    Van más is aki sokat hülyült a „Team Melee” játék móddal Brood War-ban? Azt hozzák vissza, marha poén volt. 🙂 (Igaz editorban 2 perc megoldani, de akar a franc külön pályákat gyártani)

    Reply

  • BlackDemon2

    |

    Én kaptam ehhez Beta invitet csak lustavagyok kirpobálni 😀

    Reply

  • spray

    |

    Válasz BlackDemon2 #8 üzenetére:
    Pedig érdekes lehet tesztelni egy rendszert , várom az első észrevételeket az új rendszerről…

    Reply

  • Puding1337

    |

    Válasz Thomas_cs #6 üzenetére:
    Pause/Break billentyűvel szünetelj akkor, és nem lesz félre nyomkodás :D.

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Válasz Puding1337 #10 üzenetére:
    Köszi, én úgy tudtam csak menüből lehet szüneteltetni :).

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz sweeping #4 üzenetére:
    jah ahhoz képest h mi előtt kijött a WoL és mondták h lesz még két kieg, azt is mondták h kb fél évente fogják kiadni… hát eléggé kb!, fél évből 3 év 😀

    Reply

  • xplode

    |

    de különben még mindig nem vágom h mi lenne ez. 1.5ös patch, előkésziti a terepet a HotSnak – OKé. de minek kell elnevezni? minek ez az arcade elnevezés?

    Reply

  • Formaster

    |

    Mi ez, hogy streaming játék lett az SC2? Ezt nagyon nem kapisgálom. Nekem nem kell semmi féle stream. Örülök, hogy streamben is elérhető lesz, mert akkor talán többen jönnek, de remélem nem lesz kizárólag stream játék.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.