Author Archive
Kicsit nézelődtem a Starcraft 2 külfüldi rajongói oldalain, és találtam két érdekes képet, ami még a Blizzcon idejéből való (csak most tették közzé).
A képekért a 1up.com a „felelős” , sajnos az interjúból csak az eddig ezerszer hallott dolgok derülnek ki (A másik két kampányban Kerrigan nem fog úgy bolygóról bolygóra zsoldos küldetéseket megoldogatni, mint Raynor a Hyperionnal. És Zeratul más protoss törzsekkel fog diplomáciai csatát vívni az új egységekért).
A két kép, amikről szó van: az első az, amikor Matt Horner megérkezik a Hyperionnal Mar Sara-ra, a Zerg invázió kellős közepébe.
A második képen pedig a kampány alatt megvásárolható fejlesztések egy részét vehetjük szemügyre. Érdekesség, hogy itt található Firebat, Medic, Cobra (nagyon régi, a Hellion elődje volt), sőt ahogy látom, még Vulture is. Szóval a Blizzard tényleg nem a levegőbe beszélt (ugyan ki gondolna ilyet?
), a régi Starcraftos egységek szerepelnek majd a kampányban, és minden bizonnyal a térképszerkesztőben is.
Forrás:
www.1up.com
Single Player: egyedi küldetések a kampányban
Hogy így a két ünnep között se maradjunk jó hírek nélkül, a Gamespy készített egy interjút Dustin Browder-rel. A beszélgetésből egy nagyon jó hír derült ki a kampány kedvelőinek.
A „Szűkre szabott” nem jó kifejezés arra, hogy leírja a filozófiánkat ami a Starcraft II küldetéseinek létrehozásánál játszik szerepet. Azok, akik közűlünk már rengeteg RTS-el (valósidejű stratégia, a szerk.) játszottak, egy csomó tipikus csatázós küldetéssel vagy a kommandó stílusúakkal bírkóztak meg, amikben egy-két hőst kellett egy hordányi ellenfelet legyőzve továbbjuttatni. Nem szeretnénk a Starcraft II-ben a már kipróbált küldetések közül 25-30-at ilyen módon elkészíteni, kiadni.
A legjobb tudásunkat előhozva szeretnénk biztosítani a játékosoknak egyedi élményeket, tapasztalatokat adni, tehát minden egyes küldetésre úgy tekintünk, mint egy-egy külön mini-játékra. Nem szeretnénk előre tudatni sok meglepetést, de annyit elárulhatunk, hogy az egyik küldetésben vonatrablások sorozatát (!!!) kell elkövetnie a játékosnak. Hogy ez a valóságban hogy fog működni, várnotok kell, és meglátjátok, mindenesetre sok örömünket leljük ezeknek az ötleteknek a gyakorlati kipróbálása során.
Forrás:
Gamespy.com via Starcraft2Armory
Karune és Cydra kékek
Az SC2Pod ‘blue tracker’ része frissült pár aprósággal. Előre szólok, néhány kérdésért én kérek elnézést.
Most minden hírmorzsának örülni kell, amíg nem lesz több.
Karune kékek – röviden
1. Ghost kérdés Karune/Cydra részére:
„Egyszerre van Snipe és Psi round?”
A Snipe és a Psi round egy és ugyanaz. Psi rounddal Snipe-olsz, ami jelenleg 20 sebzést okoz + 80-at pszionikus egységek ellen. Ez azt jelenti, hogy a Ghost nem pusztán egy megadott korláton belül, a fog of warban (olyan terület, ahol nincs/nem lát az egységed, vagy még nincs felderítve – a szerk.) látja az energia-alapú („varázsló”) egységeket, hanem leszednek olyan varázsló egységeket, mint a High Templar. Egy Psi round lövéssel képesek erre, kiváló „varázslógyilkossá” válnak ezzel.
2. Kedves Blizzard: EMP és Tank Immortalok ellen.
„Azt hiszem értelme lenne kivenni az EMP-t a Ghost arzenáljából, figyelembe véve, hogy már így is temérdek képessége van. Azt hiszem át lehetne tenni az EMP-t másik Terran egységre, mert érdekes képesség. Bármi infó, hogy mivel lett helyettesítve a képesség, vagy valamelyik másik egység kapja meg?”
Egyetértek, hogy az EMP valóban érdekes képesség.
Jelenlegi állapot szerint az EMP ki lett véve a játékból, de ahogy tudjátok, ez nem végleges. Mindenkit tájékoztatni fogok, amint visszakerül az EMP a játékba.
Karune Kérdések és Válaszok 46.
Következzen az újabb kérdés-válasz köteg, a végén néhány egyéb aprósággal.
Chat a fejlesztőkkel: A Starcraft 2 minden bizonnyal fejlődik, hogy még pörgősebb legyen, mint az eredeti Starcraft volt, a megnövelt mobilitású egységekkel amik képesek átvágni a magaslatokon, és új szállítási képességekkel. Erre válaszként a fejlesztő csapat felerősítette a Terran Planetary Fortresst, hogy területre ható (splash) sebzéssel is rendelkezzen, ami úgy néz ki sikeresen felveszi a harcot a portyázásokkal. Különösen, hogy most az SCV-k már gyorsabban javítják a Command Centert.
Ahogy mindig küldjetek a fejlesztőknek, és nekem (Karune) egy nagy hurrát, ha tetszik ez a QnA köteg! (woot)
Starcraft 2 QnA 46. köteg:
1. Lesz a Starcraft 2-ben friendly fire? – Xigon (Battle.net) (a saját egységeid direkt sebzése)
Igen, a friendly fire még mindig lehetséges a Starcraft 2-ben. Leszedheted a láthatatlan (álcázott) egységeket úgy, hogy a saját egységeidet teszed ki tűznek, és területre ható sebzésnek teszed ki a láthatatlan egységeket, amit sok játékos megtett az eredeti Starcraftban. Például, ha Zerggel vagy, a Hatcherydet támadó Dark Templart megölheted úgy, hogy a Banelingeiddel megtámadod a Hatcherydet közel a bázisodra betörő Dark Templarhoz.
2. A Trilógia kezdet, folytatás és vég, vagy ugyanazt a történetet meséli el 3 különböző szemszögből? – Lolod (Battle.net)
A történetek sorrendben következnek majd. A Zerg történet a Terran végénél kezdődik, és a Protoss a Zerg történet végénél.
BlizzCon: változások a Starcraft 2-ben
A következő cikkből kaphatunk egy remek összegzést, hogy mi változott a BlizzConos verzióban a korábbi SC 2 verziókhoz képest. Figyelem!!! Akik eddig követték a BlizzCon körüli híreket, sok, már eddig jól ismert információt fog tartalmazni a cikk. Nekik ajánlom az olyan részeket, mint Dustin Browder kommentjei és a régi-új gáz mechanika.
Itt elolvashatjátok az eredetit: www.sc2blog.com
Aki nem tud angolul, annak pedig következzen a teljes fordítás a link után (ami meglepően hosszúra sikerült
):
A 2008-as BlizzCon látogatói megkapták az esélyt arra, hogy a legújabb Starcraft 2-vel játszhassanak. Ahogy várható volt, ez a játék nem szűkölködött a változásokban, csakúgy, mint az előző év azonos eseményén. Ahogy egyre közelebb kerülünk a bétához, és a tényleges megjelenéshez, ezek a változások egyre fontosabbak és fontosabbak lesznek, mert egyre valószínűbb, hogy megmaradnak a végéig.
A Nydus Wormon keresztül – Intrigue – Terran elemzés
Elkészült még egy fordítás ebben az elemzéssorozatban, köszönhetően nagyrabecsült nrvn kollegának.
Korrigálásra alig volt szükség.
Ez szintén egy vélemény a játékról, tehát nem a hivatalos oldalról jött, hanem a teamliquid.net -ről.
A link után nagy mennyiségű szöveg (wall of text) következik.
Karune Kérdések és Válaszok 47.
1. Az eredeti Starcraft legtöbb légi egysége tudott mozgás közben lőni, a Vulture-ok rövid idő alatt fordultak meg, és megfelelő mikróval majdnem egyszerre tudtak hátrafelé lőni és előre mozogni. A Starcraft 2-ben néhány játékos, akik már próbálták a játékot, aggodalomnak adtak hangot, mi szerint az egységek mozgási animációja a mikró útjába áll. Lehetséges lesz még az ilyen animáció kikapcsoló technika a Starcraft 2-ben? – Team Liquid
A makró és a mikró irányítás is egyaránt nagyon fontos a Starcraft 2-ben, és amikor mikróval irányított egységekre kerül a sor, mint ahogy a Vulture mozog és lő az eredeti Starcaftban, még mindig lehetséges a mikróra koncentrálni az egységekkel.
Pédaként a Mutalisk képes mozgás közben lőni, mikróval. És néhány földi egység, mint a Marauder a lassító támadásával, vagy a Roach a gyors regenerációval, képes nagyot profitálni a mozgás közbeni lövésből, de még mindig meg kell állniuk, hogy lőhessenek.
A Hellion is érdekes, mert a Hellion olyan egység, aminek nagy a szórása, hosszú késleltetés két lövése között, területre ható sebzéssel. Mellette gyors mozgási sebességgel, tehát használható egyaránt védekezésnél, és támasáskor minden sebzés utáni közeledésre, hogy a lehetséges maximális sebzést okozza. Pl.: lősz egyszer, elzárod a szorost (feljárót), újra lősz, még jobban elzárod, tehát nem vesztesz egyetlen lövést sem, hanem még minden mozgással sokkal több sebzést okozol.
A Nydus Wormön keresztül – Zatic
Mostantól kezdve egy nagyobb sorozatot indítok, ami a teamliquid.net íróitól származik. Ezért a cikkért külön köszönet nrvn nevű fórumozónknak, aki nagyrészt egyedül lefordította nekünk ezt a véleményt. Néhány mondatot nehéz volt visszaadni magyarul, még nekem is (amit tudtam, javítottam), a lényeg remélem érthető lesz majd.
Lássunk hozzá. Figyelem, wall of text, azaz sok szöveg a link után! Nem csak fanatikusoknak, jó olvasgatást!
Weekly blue roundup – Karune kék post gyűjtése
Ahogy Aston ígérte (és én neki), következzék a Karune által összegyűjtött kék postok fordítása.
Ezek a kérdések és válaszok az elmúlt hetek termését jelentik. Nem feltétlenül a legfrissebbek, de a BlizzConos Starcraft 2, az eddigi legújabb ismert verzió alapján (vagy a körüli időben) íródtak. Néhány konkrét helyzet, harc közbeni használhat, és stratégia is kiderül ezekből. Lássuk a link után, mi jött össze az elmúlt időszak rövidebb-hosszabb, de egyenként feladott kérdés-válaszaiból:
1. A Warpgate warp-in
Annak ellenére, hogy elég jó a Warpgate, azon gondolkodtam, lehet-e warp-in képessége a Robotics Facility-nek és a Nexusnak?
Csak a Gateway-ek fejleszthetők Wargate-ekké. Warpolt Carrierek és Void Ray-ek az ellenfél bázisa fölé túl erős, legyőzhetetlen lenne.
2. Reaperek és Marauderek:
Milyen egységek ellen jók a Reaperek? Azok, amiket simán vernek. Ahogyan a Maraudereknél is. Inkább Protoss- vagy Zerg-ellenesek? Jobb, hogy ha keverjük más egységekkel, vagy magában? Úgy tűnik, a Zerglingek simán leszedik a Reapereket.
Jelenleg a Reaperek a legjobbak könnyű (azaz „Light”) egységek ellen. Nagyon jól írtják a Zerglingeket, dolgozókat, és még akár a Zealotokat is, kis manőverezéssel. Továbbá az aknáik megtizedelik a mozdulatlan bázisvédelmeket, és a technológiai épületeket egyaránt. Minden kétséget kizáróan ezek a legjobb raid (azaz gyorsan sok kellemetlenséget okozhat
a szerk.) egységek jelenleg a játékban.
Q&A batch 2
Nagy örömömre kiadtak egy újabb adag „kérdések és válaszok”-at. Röviden annyit, hogy ezek vélemények, ugyanúgy, mint az első kérdések-válaszok részben. Néhány kérdést kommentáltam jómagam is (külön, „szerk.” van mellette) zárójelben, mert olyan egyértelműt kérdeztek (hogy már fáj
), vagy úgy éreztem kiegészítésre szorul.
A válaszok a BlizzCon SC 2 verziójának egységeire vonatkoznak.
(Aston kérésére: Wall of text következik a link után.
) Lássuk:
Kapnak a Zerglingek valami speciális képességet a késői játékban?
Igen, van két fejlesztés. Ugyanaz a kettő, mint az eredeti Starcraft-ban, Adrenal Glands (gyorsabb támadás) és Metabolic Boost (gyorsabb mozgás). (A legnagyobb előny, hogy bármennyit kijelölhetsz egyszerre, nem csak 12-t. a szerk.)
Hogyan működik a Zealot Charge? Chargeol mozgás közben, mozgás-kattintás (mozgás parancs) vagy patrol közben? Chargeol, amikor elcsalják, miközben stop parancsal egy helyben áll?
Passzív képesség a Charge, kis hatósugáron belül működik a közeli ellenségekre és épületekre. Működik Patrol közben, és ha „el van csalva”, akkor működik. Ha Hold-olva van, akkor nem megy, viszont Stop esetén igen.