Author Archive

Vorian

kewl

Blizzard-történelem

Bár e legendás cég legtöbbünk számára csak Blizzard Entertainment néven ismert, és ha a játékaikról van szó, akkor a Starcraft, Warcraft és Diablo sorozatok jutnak az eszünkbe, volt élet a Warcraft 1 előtt is… A Blizzard nem a földből nőtt ki, hogy egyből „Év Játéka” címmel illetett darabokat produkáljon. Ahogy sok más kisebb cég, ők is játékátiratokkal kezdték, és bár nem éppen történelembe illő, de nagyon eredeti játékokat csináltak.

Vorian . Cikkek 1359 3 hozzászólás

Zerg Q&A

A Zerg bejelentésnél a sajtó pár képviselője tehetett fel kérdéseket 3 híres Blizz-munkatársnak, név szerint: Dustin Browdernek (Vezető Fejlesztő), Chris Sigatynak (Vezető Producer) és Samwise Didiernek (Art Director). A Mothership nagyon durva egységnek tűnik, létezik egyáltalán valami ellenszere? Persze! A BlizzCon óta nagyon sokat változott. Simán legyőzhető Corruptorokkal, Hydraliskekkel, Vikingekkel, Phoenixekkel – attól függően hogy melyik fajjal vagy. Ez egy olyan egység, amit csak akkor érdemes megépíteni, ha nagy légi fölénnyel rendelkezel, mivel támogatás nélkül hamar le tudják szedni. De ha van egy kísérő flottád, akkor tényleg nagyon hatásos lehet. Lett valami új tulajdonsága / képessége a Creepnek? A Creep szerepe most is ugyanaz, a grafikáján és a terjedésének módján kívül semmit nem változott. (Már a rámpákon / feljárókon is „lemegy” a terjedő Creep, még ha nem is tudunk oda semmit sem építeni.)

Vorian . Cikkek 1504 11 hozzászólás

Játékos Q&A

Raistlin, a Gosugamers.net egyik szerkesztője jelenleg az USÁ-ban van, részt vett a Zerg bejelentésen (volt egy bejelentés Irvine-ben is, ahova fansitek lettek meghívva), és volt alkalma 12 órát játszani a Starcraft II-vel. Válaszolt pár, a fórumon feltett kérdésre, íme: 1. Szerepel a Medic a játékban? – Hát, a Medical Dropship formájában igen. Ez egy mechanikus egység, ami szállítani és gyógyítani is tud, és azért lett berakva, hogy a Reapereknek is legyen támogatásuk. Bár Dustin Browder és a többiek nem biztosak benne, hogy jó ötlet-e. Nagyon sokat kísérleteztek a Mediccel, de valószínűleg a végén visszakapjuk a régi jó földi típust. 2. Találtál kirívóan erős egységeket? – Amikor Terrannal játszottam a Protoss ellen, akkor az Archonok végigpusztítottak az egységeimen, de ez valószínűleg azért volt, mert nem használtam ellenük a Ghost EMP-jét – pedig ajánlott lett volna. Ezen kívül a Mothership Black Hole képessége tűnik még nagyon durvának: 3 másodperc, ennyi kell hogy eltűnjön a fél sereged. A Zerg Roachot is nehéz volt legyűrni a gyors sebességével és regenerálódási képességével. De ha körbevesszük és nagyon gyorsan leütjük, akkor nincs vele probléma. Szűk helyek védésére kiválóan alkalmas, kicsit imbának találom. 3. Nekem úgy tűnik, hogy a Zerg nagyon sok felújított egységet képességet, varázslatot kapott, a Terranoknak és Protossnak jóval kevesebb jutott belőle. Szerinted is ez a helyzet? – Hát, a Zerg Queennek nagyon sok új varázslata van, az Infestor pedig megkapta a régi Defiler képességeit. A Terran egységek, a Siege Tank, Marine, Battlecruiser és Ghost kivételével újnak tűnnek, ellentétben a Protossal, amit szerintem szinte csak az új „Warp-in” technológia választ el a Starcraft 1-ben látott Protosstól. 4. Milyen a microzás a 3D-s Starcraft II-ben a 2D-s előddel szemben? Például, még mindig kivitelezhető a „Marine vs Lurker” trükk? Mi egyébként a véleményed a microzásról a Starcraft II-ben? – A micromanagement dominál jelenleg a játékban, a micro/macro arány 65/35-ös körülbelül. Igen, a „Marine vs Lurker”-t ugyanúgy meg lehet itt is csinálni, nincs sok különbség. Dustin elmondta, hogy az egységek most sokkal gyorsabbra vannak programozva: míg a Starcraft 1-ben fél másodpercenként „ellenőrizték”, hogy kaptak-e parancsot, az SC2-ben ezt nagyságrendekkel gyakrabban teszik. Nehezebb a Mutaliskkal „dance”-olni, de a Marine vs Lurker sokkal könnyebbé vált. 5. Gondolom volt alkalmad játszani mindhárom fajjal. Erősebb-e valamelyikük a másik kettőnél? – Nem, egész jól ki voltak egyensúlyozva. Talán a Zergek egy csöppet erősebbek voltak, de biztos csak amiatt, hogy ennyire újak, nem volt még elég idejük kibalancolni őket. 6. Az új egységek nagy mozgékonysága (Reaper, Colossus, Viking, Nydus Worm, warpolás) mennyire befolyásolja, hogy milyen bázist építesz? Mennyi multitasking szükséges a bázisod megvédéséhez? – Én is meg a többiek is nagyjából úgy építkeztünk, ahogy azt az első részben tettük. Nehéz ilyen hamar új technikákat kitalálni. 7. Hogy a grafikáról is kérdezzünk valamit: mennyire befolyásolja az új grafika a játékmenetet? Ki tudtad venni, hogy mi folyik a nagy csaták alatt? – Féltem attól, hogy nem fogok mindent jól látni, már a Warcraft 3-ban is megvolt ez a problémám, de a Starcraft II szerencsére sokkal tisztább és minden jól látható. Bár néha nem ismertem fel egy-egy egységet, de az csak azért volt, mert nem játszottam még eleget a játékkal. 8. Most hogy már láttad a játékot, szerinted még mennyi idő, míg kiadják? – Hát, figyelembe véve, hogy a Warcraft 3 kiadása óta ezen dolgoznak, azt mondanám, hogy fél év – egy év. Még pre-alfa státuszban van, de szerintem ahhoz képest, hogy pre-alfa, nagyon jól néz ki. 9. Jó érzés volt a Starcraft II-vel játszani? – Évek óta nem éreztem magam ilyen jól számítógépes játék játszása közben. Megvan benne minden, ami a Starcraft 1-ben megvolt, és még több. Tiszta élvezet. 10. Kezdőknek is jó a játék? – Hasonlít a Starcraft 1-re. Egy pillanat megtanulni, egy élet mesteri szintre vinni. 11. A leggyorsabb (fastest) sebességben játszottál vele? Van annyira gyors, mint a Starcraft 1? – Két sebességben játszottam, normálban és fastban, bár láttam pár Blizzard fejlesztőt, akik fastestben tolták. Kb. olyan gyorsnak érződik, mint az első rész, fastest módban pedig talán gyorsabb is. 12. Úgy tudom, hogy a Psi Stormról még nincs kiadott videó, pedig sokan szívesen látnák. Volt alkalmad megcsodálni a High Templar e varázslatát mozgás közben is? – Igen, láttam. Nekem nem jött be annyira, mivel olyan, mintha egy sima elektromos felhőt rakna pár egység fölé. Szerintem lehet még rajta dolgozni, hogy szebb legyen. Pozitív benne viszont, hogy nagyon átlátható, és nem lesznek olyan sírások, hogy: „túl mesés, világos stb”. 13. A Zerg nagyon védtelennek tűnik most a Zealotok ellen, mivel a Sunken Colonyt kivették a játékból. Vagy van valami, ami ezt felváltja? – Hát a Zergeknek ott a Queen, ami a játék elején még nem valami nagy támadóegység, de a Swarm Clutch képességével védelmi épületeket tud elhelyezni, ha pedig feltechelünk Roachig, akkor azok is nagyon hatásosak a Zealotok ellen. Szerintem a Zerget pont hogy nehezebb már lerusholni. Forrás: sc.Gosugamers.net

Vorian . Hírek 1345 17 hozzászólás

Zerg Queen – Hős vagy sem?

Első ránézésre egy szuperegységnek / hősnek tűnhet, de miután játszottál vele, teljesen megváltozik róla a véleményed. Egyértelmű volt, hogy a Blizzard fejlesztőcsapata nem volt megelégedve a Starcraft 1-ben szereplő Queen-nel. Multiplayer játékokban szinte soha nem használták, és az árához képest nagyon gyenge varázslatai voltak, legfeljebb támogató egységnek volt jó. A Starcraft II Queenje azonban teljesen más. A Zerg bázisvédelem központi alakja, és felelős egyes védelmi egységek gyártásáért is. De nem csak a Swarm Clutch hasznos képesség, a Swarm Infestationnal például képessé tehet egy saját épületet arra, hogy az ellenségre támadjon. Ő a játékos jobbkeze, ha a bázis kezeléséről van szó.

Vorian . Cikkek 1317 13 hozzászólás

GameTrailers interjú: Chris Sigaty

A GameTrailers is készített három interjút (1, 2, 3) Chris Sigatyvel, íme a legfontosabb infók: A Blizzard még a „Fastest” módnál is gyorsabb sebességekkel kísérletezget. Amikor a Blizzard RTS csapat elkezdte a Starcraft 2 fejlesztését, eldöntötték, hogy nem fogja tartalmazni a Warcraft 3-ba berakott új elemeket (hősök, creepek, stb.). Vissza kívántak térni a Starcraft micro-intenzív, hatalmas csatáihoz és több bázis menedzsmentet szeretnének beletenni. A csapat sokat tanult a Warcraft 3-ból, számos UI és Battle.net fejlesztés fog bekerülni a Starcraft 2-be. „A kulcs a könnyű és gyors játéklehetőség (meccslehetőség) bizosítása a játékosoknak” (Tehát 99%, hogy lesz AMM – Anonymus Matchmaking) „Hamarosan indul a béta, és reméljük, hogy sok visszajelzést fogunk majd kapni.” Mi pedig reméljük, hogy az a „hamarosan” hamar eljön… Forrás: GameTrailers.com

Vorian . Hírek 1216 19 hozzászólás

Gameplay aprók

A lény jobboldalt az Overseer, és az Overlordból lehet kifejleszteni. Az Overlord eredeti képességeit (Creep teremtés, nyersanyag-lelőhely blokkolás) nem kapja meg – farmnak még farm marad – de látni fogja a rejtett és láthatatlan egységeket. Újabb szerencsés, a Starcraft 2-t kipróbáló játékosok lettek kikérdezve, a fontosabb új információk sűrítve: A Mothership Black Hole képessége át lett nevezve Void-ra, és 5 másodperccel az elvarázsolása után elpusztít minden (földi és légi) egységet a hatósugarában. De legalább ki lehet kerülni. A játék sokkal gyorsabb, pörgősebb mint az előd, és a meccsek is hamarabb lejátszódnak. A Thor NAGYON erős légi egységek ellen, földiek ellen gyenge közepes. Méretéhez képest egész gyorsan mozog. Az MBS bevezetése a Protossnak kedvez a leginkább, Zergnek legkevésbé (érthető okokból). A Terran épületekhez csatolható reaktorok (megengedi egy időben két egység gyártását egy épületből) csökkentik az MBS hatását a Terran termelésre. A végtelen egységkijelölés egész jónak tűnik, az útkeresés nagyon jó és a több tucat egység sehol nem akad egymásba mozgás közben. De ahhoz, hogy hatékony is legyen a seregünk, még mindig szükség lesz a csapatok hotkeyezésére. A Bansheek már nem területre támadnak (bár ezt eddig is tudni lehetett), de földi egységek ellen változatlanul halálosak. A Queen egyes képességei energiába, mások mineralba/gázba, megint mások pedig csak „cooldownba” kerülnek. Ha meghal a „magas szintű” Queened akkor csinálhatsz újat, de az megint a legalsó szintről kezd. Protoss épületeket is meglehet fertőzni, de a fertőzött Protoss egységeket még nem modellezték le, tehát azok most Infested Terranokat képeznek 🙂 Forrás: Starcraft2forum.org

Vorian . Hírek 1286 14 hozzászólás

Screenshot elemzés

Bár a Zergek érkezése kicsit elterelte a figyelmet néhány dologról, azért térjünk rájuk vissza egy picit. A Starfeeder.com írt egy részletes elemzést a ScreenCast-ban kiadott négy új screenshotról, és mi most ezt boldogan, örömtől csillogó szemekkel tárjuk elétek: Új egységmodellek – Zealot Láthatjuk, hogy mind a Terran, mind a Protoss egységek kinézete megváltozott. Nézzük például a Zealotokat a vékonyabb testükkel, „földönkívülisebb” arcukkal és könnyedebb pszi pengéjükkel. Sokkal kifinomultabb lett a kinézetük, és sokak szerint jobbak, mint a Starcraft II bejelentésekor mutatott korai Zealotok, amik kicsit „warcraftosak” voltak. << Az első Zealot, amit a World Wide Invitationalon láthattunk május végén Koreában. Protoss Immortal Az Immortalok „fejrésze” kicsit feljebb lett mozgatva, és a fegyvereik is megváltoztak, ahogyan ez látható is a lenti screenshoton.

Vorian . Cikkek 1825 9 hozzászólás