A Blizzard és a KeSPA (Korean e-Sport Players Association / Koreai e-Sport Játékosok Szövetsége) összerúgta a port. Illetőleg már évek óta rugdossák azt a port, de csak mostanra zárta le a Blizzard a tárgyalásokat.
Az egész ügy apropója az, hogy Koreában a Starcraft TV-s sugározása kizárólag a KeSPA kezében van, ami természetesen jó pénzt hoz nekik a konyhára. A Blizzard megpróbálta ezt a monopol helyzetet megváltoztatni, és elkezdte támogatni a GOM TV-t, hogy ők is sugározzanak versenyeket. Erre válaszul a KeSPA megfenyegette a profi válogatottakat, hogy kizárja őket saját versenyükből, amennyiben megjelennek bármilyen GOM TV által rendezett eseményen. Ennek eredményeképp gyakorlatilag az összes csapat ott kényszerült hagyni a GOM ligát.
Szintén témához tartozik, hogy pár hete Koreában módosult a Starcraft 2 besorolása, 15+ helyett megkapta a 18+ bélyeget, ami már pusztán eladási szempontokból sem túl kecsegtető (minél nagyobb a korhatár annál kevesebb vevő), de ami ennél is is érzékenyebben érinti a SC2 sorsát, hogy a TV-s sugározás így jóformán ellehetetlenül. Sokan arra spekulálnak hogy ebben a döntésben is a KeSPA keze van, ami érthető is lenne : 18+ miatt nincs TV-s közvetítés, emiatt a SC2 pedig könnyen alulmaradhat elődjével szemben, ami fenntartaná a KeSPA virágzó és boldog monopol helyzetét.
És van még egy ok ami miatt a KeSPA tart a SC2-től, nevezetesen a LAN „hiánya”, mivel így csak a Blizzard szerverein keresztül lehetne versenyeket, bajnokságokat szervezni, ezeket pedig a Blizzard tudná felügyelni, ami azt jelenti, hogy a KeSPA-nak végre csengetnie is kéne egy keveset a Blizzard számára.
Koreában a Starcraft iszonyatos pénzeket termel. Reklámok, versenyek, bundázási botrányok stbstb. Érthető ha a Blizz szeretne egy keveset látni ezekből a pénzekből, lévén az ő szellemi termékükről van szó, ergó meg is illeti őket egy része.
Mike Morhaime a következőket fűzte a dologhoz :
Be fogjuk fejezni a tárgyalásokat velük és új partner után nézünk. A Blizzardnak nyilvánvalóan megvan a joga a Starcraft, mint szellemi tulajdon felett, de ezeket a jogokat nem tartották tiszteletben és nem tehetjük meg, hogy a Starcraft 2 megjelenésének közeledtével ilyen és ehhez hasonló eredménytelen tárgyalásokat folytassunk.
Forrás : StarcraftWire
Hogy készítsünk VOD-ot?
Már többen is kérdezték tőlem, és már elég régóta tervezem, hogy a hazai VODgyártás elősegítése érdekében egy rövid összefoglalóban leírom, hogy nagyjából hogyan is kell VOD-ot készíteni.
A leírásban használt programok sajnos fizetősek és ezek nélkül nincs nagyon értelme elkezdeni a dolgot. Szerencsére van egy ismerősöm, aki hallott már olyan emberről, aki egyszer talált az interneten olyan okosításokat, amikkel ez megkerülhető. Ha írtok nekem emailt akkor elküldöm ennek az ismerősnek az elérhetőségét.
1. lépés: Kell egy mikrofon. Nem kell túl drágának lennie, de ne is legyen extrém olcsó, olyan 1500-2000 forintért már lehet kapni olyan fülhallgatós mikrofont, ami tökéletesen megfelel.
2. lépés: Kell egy program, amivel rögzíted magát a VOD-ot. Én a FRAPS-ot használom erre a célra, de tuti van sok más is, ami teljesen jó. Itt körülbelül 1 Gbyte/perc nagysággal kell számolni, tehát 20-30 giga szabad hely legalább kell. A Fraps kezelése nagyon egyszerű, elindítod, kiválasztod az FPS-t (frame per second, vagyis képkocka/másodperc) ami nekem 30 (legalacsonyabb), plusz kiválasztod, hogy mely hangeszközöket rögzítse, tehát a játék hangját is fel fogja venni, illetve amit majd a mikrofonba beszélsz azt is.
Új Fanartok
A Blizzard Fanart szekciójába új starcraftos képek kerültek ki.
Ladder FAQ
Elnézést kérek mindenkitől a késlekedésért, de el voltunk havazva. Még a múlt héten Bashiok közzétett egy hosszabb ismertetőt a Ladder működéséről. Nem is szaporítom tovább a szót, a kép után következzen a pontokba szedett összefoglaló:
A kvalifikációs meccsek folyamán különböző játéktudással rendelkező emberekkel sorsol össze a rendszer, hogy a meccseredmények alapján felmérje tudásunkat, és az annak megfelelő ligába kerüljünk.
A különböző ligák hierarchikus sorrendben: Copper, Bronze, Silver, Gold, Platinum. Ezen kívül van még Practice liga a kezdő játékosok számára és a későbbiekben terveznek meghívásos Pro ligákat is.
A Bonus Pool egy olyan bónusz rendszer, melyet mindenki kap, akkor is ha játszik, akkor is ha nem. Elsődleges funkciója, hogy segítsen azoknak utolérni a többi játékost, akik egy ideig mellőzték a játékot és visszatérnek. A Bonus Pool úgy működik, hogy nyertes mérkőzésnél a meccsért kapott pontot megduplázza pl. 10 helyett 20-t kap az illető, és a 10 pont levonódik a meglévő BP értékedből.
Battle.net chat alapok
Kék poszt, úgy néz ki kevesen használták ki a battle.net apró trükkjeit. Nem túl nagy újdonság, nagyjából minden játékban hasonlóan kell használni a chatet, de talán van akinek újdonság.
We wanted to take some time to share a little bit of helpful information about some of the less obvious chat functionality within the new Battle.net currently in Beta.
When attempting to respond to someone who has messaged you while you are in a game, simply type /r into the message field and press space. You can now enter your message directed at the person messaging you and then press “Enter”.
When responding to multiple people while in a game, you can hit “Tab” and cycle through the list of anyone you’ve talked to or that has messaged you previously in the session (as long as the conversations are still active). To do this simply:
Hit “Enter”
Press “Tab” until you get to the person that recently messaged you or that you messaged
Type in your message
Hit “Enter”
Automatikus válasz: pötyögjük be a „/r „-t, aztán nyomjunk egy space-t és már megy is a válasz üzenet.
Ha több ember közül szeretnénk kiválogatni kinek válaszoljunk, használhatjuk a „Tab”-ot arra, hogy végigpörgessük az aktív beszélgető partenerink listáját.
Kicsit szájbarágósabban: Nyomjuk meg az entert, hogy aktív legyen a chat mező, aztán a „Tab”-ot, hogy kikeressük kinek üzenünk, majd írjuk le amit szeretnénk és végül küldjük el.
Forrás: Blue tracker
Starcraft fogadási csalások Koreában
Többen is beküldtétek, amit köszönök szépen! Bár ez igazából kicsit offtopic, de Starcraft ezért itt a helye. Mivel most elég lusta vagyok fordítani meg összefoglalni, illetve kihámozni a lényeget, álljon itt most Gyu összefoglalója:
Áll a bál Koreában a profi e-sport játékosok között – sokukat illegális fogadással és meccsek elcsalásával vádolják.
Az igazi celebnek számító játékos, sAviOr, (Ja Mae Yoon) egyike azoknak, akiket vádolnak. A hírek szerint a játékosok szándékosan vesztettek el mérkőzéseket és kiszivárogtattak replay-fileokat fogadással foglalkozó csoportoknak.
2006-ban indult a „dráma” és 2008-ban tört ki igazán, amikor fogadási honlapok kapcsolatba léptek játékosokkal, hogy befolyásolják meccseiket. Úgy néz ki, hogy visszavonult pro gamerek, egykori pro gamer edzők, meccs közvetítők és pro gamer riporterek adatbázisaiból származtak a telefonszámok és a kontaktok. Egyéb edzők és versenyrendezők is a képbe kerültek, akik pénzt fogadtak el a játékosok indulásáért cserébe.
Aston utolsó bejegyzése
Elég régóta gondolkodtam már ezen, de a nyereményjátékot még meg akartam szervezni, mert úgy éreztem ezzel még tartozom az oldalnak. 3 év, majdnem 900 bejegyzés és rengeteg szervezkedés, rengeteg szép élmény után végül úgy döntöttem, hogy nem folytatom tovább közösségi munkámat.
Nagyon sok oka van a döntésemnek, és sajnos végleges. Az utóbbi időben már amúgy sem volt annyi időm foglalkozni az oldallal, amennyit szerettem volna. De ez csak az egyik fontos ok. A másik, hogy be kellett látnom a Starcraft2 nem az én játékom lesz. Amikor először kipróbáltam a WWI2008-on, már akkor éreztem, hogy itt valami nem oké, a Blizzcon2008-on pedig már teljesen elbizonytalanodtam. Vártam a bétát mert azt reméltem, hogy valami majd megváltozik. De sajnos nem.
Naib a Starcraft2-ről
Naibot itt nem biztos, hogy sokan ismerik, úgyhogy előljáróban annyit róla, hogy ő magyar viszonylatban profinak tekinthető, rendszeres résztvevője volt a magyar WCG-nek (ahol csak a helyi ászok miatt nem tudott nyerni) illetve tagja volt a (mondjuk úgy) magyar válogatottnak.
Az interjút Kasas készítette a Replays.hu-tól. Köszönjük neki és még több ilyet, mindenképpen érdekes olvasmány, de azért kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is!
Egy részletes interjú keretében megszólaltattam Naibot, aki az SC:BW karrierjében szép eredményeket ért el. Többek között a nemzeti válogatott egyik alap tagja volt.
Szia! Kezdjük az elején, essünk túl a formalitásokon, név, hol laksz, meddig bw-ztél?
Bíró Gergely, budapesti őslakos vagyok, kb. 2003 nyara óta BW-zek neten, egy másfél éves kihagyást leszámítva , de már kb. 10 éve ismerem a játékot.
SCLegacy – Szaturáció teszt
Az SCLegacy csapata mindig is híres volt arról, hogy iszonyatosan részletes és mindig minőségi cikkeket írnak. Ezúttal sem csalódtunk bennük, megjelent a Macro in StarCraft II Beta – First Look című irományuk, amely a Starcraft2 makró rendszerét vizsgálja.
A cikk bőven értekezik az SC2 összes makró lehetőségéről, részletezve az egyes fajok képességeit, a Chrono Boostot, a Mule-t és a Queen Spawn Larva képességét. Ezt most nem részletezem, mert van a cikknek egy sokkal érdekesebb része, még pedig a kristály és gáz szaturáció teszt. A szaturáció itt most nekünk a telítettséget jelenti.
Miért fontos nekünk a gáz és a kristály lelőhelyek telítettségének a vizsgálata? Hát azért mert a játékunk során maximális teljesítménnyel szeretnénk ezeket az erőforrásokat kibányászni, hiszen ebből építjük a hadseregünket amivel az ellenfél ellen indulunk a csatába. Tehát, minden valamire való játékos figyel arra, hogy a bányászása milyen ütemben zajlik.
Béta elemzés: Zergek
Geo küldött nekem egy haaatalmas wall-of-textet, amelyben saját zerges élményeit írja le, vagyis igazából annál egy kicsit több, egy teljes elemzést kapunk tőle a Starcraft II bétájának zerg fajáról. Az általános bemutató után az egyes egységek szerepéről, majd pedig a különböző matchupokról lesz szó. Zerg fanoknak kötelező, és a kommentekben kérem a WOOT-ot, hogy legközelebb is legyen szerencsénk az ilyen és ehhez hasonló irományokhoz.
Jó szórakozást hozzá!
Sziasztok!
Geo vagyok, ebben a cikkben pár gondolatot osztok meg veletek a betáról, amiből tán tanulhatnak is egyesek egyet s mást.
Általános, bevezető:
A játék első ránézésre szép. Ezt el kell ismerni, hangaláfestés is jóra sikerült. Én hű maradtam kedves fajomhoz, így 1-1 próbameccset leszámítva zerggel álltam neki a dolognak. A zerg épületek elkészülési animációját sikerült méggamatabra csinálni, ezt külön megemliteném.
Voltak már előzetes információim a játékról, például hogy a kedvenc elfoglaltságomra, a muta-mikróra nincs már lehetőség, valamint hogy a sajnos oly keveset használt viszont igen szimpatikus hydralisk felerősödött.
Battle.neten pár bemelegítő után a rangsorolásos meccsek után néztem, írta hogy tíz meccset játszak, mondom jó biztos le kell verni pár gyengébb játékost mielőtt beengednek bronze ligába. Nos a 9-1-es eredmény után beraktak engem a Platina ligába, nem kis meglepetésemre. Itt persze veszteni kezdtem, pár órája volt fent a játék. Aztán nyertem vagy 3 meccset zsinórban, erre lerak a Gold ligába. Jelenleg 8ik vagyok itt.
Minden Zerg egységről írnék pár szót, majd kitérnék a matchupokra is, mindkét szemszögből megvizsgálva.
Queen: A larva-s cseléről szól az egész Z, kötelező folyamatosan használni. Védelemben is nagyon jól jön a legelején illetve reaperek ellen.
Zergling: Nagyjából az mint eddig, jobb pathfinding és a larva-plusz miatt új lehetőségek nyíltak meg