Posts Tagged ‘Karune’
Karune nem feledkezett meg rólunk…
Most hogy mindhárom fajról lerántottuk a leplet, azt hihetnétek, hogy már mindent tudtok – pedig nem! A fejlesztői csapat keményen dolgozik azon, hogy még több innovációs újítást és balance változtatást építsen a játékba, hogy a Starcraft II még jobbá váljon.
Chat a fejlesztőkkel: A Protoss Carrier kapott egy új képességet, ami még erősebbé teheti az ellenséges Viking vagy Corruptor seregek ellen. Régen a Carriernek csak néhány darab Interceptorja volt, amit a semmiből kellett megépíteni. Most azonban a legyártott Carrier 4 db Interceptorral érkezik (egyébként maximum is ennyi Interceptor fér el benne). Kárpótlásul ezért kaptak egy új robotrepülőt, az Escortot. A Strike Fighter Escort megépítése nyersanyagba kerül, és csak 45 másodpercig „élnek”, de ez alatt az idő alatt hatalmas pusztításra képesek. Maximum 4 Escort képzése lehetséges. Mindegyikük azt támadja, ami a Carrier aktuális célpontja, így remek fókusztűzre képesek. Az áruk viszonylag magas lesz, tehát a játékosnak jól meg kell majd fontolnia, hogy mikor érdemes bevetni őket. Amikor viszont megteszi, akkor az ellenséges fél szembesülhet a Protoss flotta teljes erejével.
—StarCraft II Q&A – Batch 34—
Karune Kérdések és Válaszok 32. – ScreenCraft
ScreenCraft: Az eddigi Map Maker, Gameplay és Lore témájú Q&A-k mellé érkezett egy új típus: a ScreenCraft, amiben speciális képeket közlünk a játékból, hogy kicsit feltüzeljük a rajongói találgatásokat, beszélgetéseket és vitákat. Kezdésnek csináltam 4 screenshotot, amikben szerepel minden, amiről az elmúlt hónapokban beszéltem. Nyugodtan mondj véleményt, ötletet, vagy kérdezz a képekkel kapcsolatban a Battle.net fórumán! Screenshot A: Blink Assault
Karune Kérdések és Válaszok 30. – Pályakészítő edition
A 30. Q&A-ban ismét a Map Editorral kapcsolatos kérdésekre válaszol Karune, ami elég aktuális a februári téma miatt.
Chat a fejlesztőkkel: Brett Wood-t kértem fel, hogy feleljen a pályakészítéssel kapcsolatos kérdéseitekre. Hangsúlyoznom kell, hogy a Starcraft II-ben nagy mértékben támogatott lesznek az UMS (User Map Settings) térképek és igyekszünk minden eszközt megadni a közösségnek, amivel minőségi és egyedi pályákat készíthetnek majd.
Karune Kérdések és Válaszok 28.
Egész jó lett ez a Q&A, Karune kicsit bővebben beszél a Marauderről, fény derül az új High Templar képességre és… ja más nem.
Chat a fejlesztőkkel: Zsúfolt hetem volt, de örömmel jelenthetem, hogy sok fejlesztővel sikerült beszélnem, és befejeztük a második BlizzCast epizódot is. Lesz benne egy mini Q&A rész is, azaz elsőkézből hallhattok válaszokat tőlük!
Karune tegnap megőrült
Amindenit, hosszú hallgatás után, Karune tegnap teljesen kifordult önmagából. A kérdés-válasz sorozat után elszabadult a pokol, Karune-t egy órán át nem lehetett megállítani. Végül senki sem tudta megakadályozni, így telespammelte a fórumot. Lássuk mit tartogat ez számunkra:
A kérdés-válasz sorozat után jött egy szerencsés alkalmatlankodó, és megkérdezte, hogy a Forece Fieldet le lehet-e rombolni a 15sec alatt, és ha igen, akkor megkorra életereje van:
Force Fields are invulnerable for their casted duration.
Karune Kérdések és Válaszok 33. – ScreenCraft
Hú de rég nem volt már Karune Q&A. Igaz, bejelentették közben a Zergeket, de az… csekélység.
Chat a fejlesztőkkel: A Zerg bejelentés után megkérdeztem Dustint, hogy mik a legérdekesebb változtatások a már meglévő egységeken. Érdekes választ kaptam: a Terran Ghost kapott egy passzív képességet, miszerint 30 yardos körzetben láthatóvá válik számára minden energiával rendelkező lény (=caster), még a Fog of Warban is. Ez az új képesség sok érdekes lehetőségeket adhat, például egy bérgyilkos küldetés az egyjátékos kampányban…
ScreenCraft: Psi Onslaught
A közösség kérésére reagálva készítettem el ezt a screenshotot, amin a Twilight Archon sereg támad meg egy Zerg bázist. A Zergek hamar ott teremnek a védősereggel, több tucat Zerglinggel és pár Ultraliskkel. A Protoss játékos a csata hevében egy okos húzással beteleportál pár Stalkert az ellenség vonalai mögé, hogy a Zerg gazdaságát is megbénítsa.
1. Melyik fejlesztési típus lesz hatással a Vikingre? (gyalogsági / földi páncélos / légi)
A Viking újra a Starportban készül, és az űrhajókra ható páncél/fegyver fejlesztések lesznek rá hatással.
2. Mit tudnak egyáltalán a Zerglingek kezdeni a Jackal ellen?
Kelleni fog hozzá egy kis micro, mindenképp szét kell szóródni a Zerglingekkel támadás előtt. A Jackal életpontjai egyébként le lettek csökkentve 125-ről 75-re, viszont kapott egy kis sebességnövelést. Ha a Zerglingekkel sikerül bekeríteni a Jackalokat, akkor hamar ledarálhatóak.
3. Ha egy Protoss épület éppen képez egy egységet, miközben elveszti az energiaforrását (Pylon), akkor a gyártás megtorpan?
Igen, ilyenkor minden fejlesztés és képzés azonnal leáll, egészen az energiaforrás pótlásáig.
4. A Nydus Worm mellett megmarad szállítónak az Overlord? És az Ultralisk fog tudni egységeket szállítani?
Se az Overlord, se az Ultralisk nem fog tudni majd szállítani, de nem kell félniük a Zerg játékosoknak, mivel a Nydus Wormok hatalmas mobilitást biztosítanak.
5. A Starcraft II mennyire fogja támogatni a hot-key-ek átállítását, csak részlegesen mint a Warcraft III vagy teljesen?
Természetesen lehetőség lesz a billentyűk átállítására, de a részleteket még nem döntöttük el.
A fórumon nyitottam egy új témát, ahova a ScreenCraft kéréseket lehet beküldeni. A legjobb, legfrappánsabb és legaktuálisabb kéréseket beleírjuk a havi jelentésbe.
Forrás:
Battle.net Fórum
Karune Kérdések és Válaszok 31.
Úgy tűnik a Blizzardnál elfelejtettek számolni, mert ezt a Q&A sorozatot 30.-ként tüntette fel Xordiah az európai fórumon. Cserébe viszont felfednek egy új Terran egységet, a Jackal-t (Sakál).
Xordiah szállítja a mai adagot.
Karune Kérdések és Válaszok 29.
Megint Xordiah volt a gyorsabb, és ő postolta ki elsőnek a héten immáron másodszorra jelentkező Q&A-t, de remélem nem sértődtök meg, ha nem „Xordiah Kérdések és Válaszok 29.” a cím.
Viszont nincs „Chat a fejlesztőkkel”. Hiba, nagy hiba.
Karune féle vegyesvágott
Karune manapság nagyon ráér. Annyira, hogy például most csinált egy új témát a hivatalos fórumon, és összegyűjtötte az eddigi kérdés-válasz sorozatokat. Amiket még megtudtunk:
Az eddigi „Mapmaker series” után a 26. kötet a „Lore series” nevet kapta, mert a történet és a Starcraft univerzum kérdéseit válaszolta meg. A 27. sokkal „gameplay”-orientáltabb mint azt olvashattátok. Az erről szóló postok itt találthatók.
A Starcraft II online és offline játékélmény fokozására még sok-sok be nem jelentett tervük van, ami igazán izgalmasan hangzik. Éééés, Protoss Shield Battery egyelőre nincs benne a multiplayerben.
Currently, the Protoss Shield Battery is not available in StarCraft II multiplayer.
Karune Kérdések és Válaszok 26.
Csak két dolgot emelnék ki az e heti QnA-ból
Megint beraktak tőlünk is (a Starcraft2.hu oldalról érkezett) kérdést, szóval nem hiába fórumoztok, csak így tovább.
Néhány rajongó könyörgése ellenére („Hadd maradjon az Elveszett Templom elveszett!!!”), a Lost Temple mapot bizony a Starcraft 2-ben is viszontlátjuk (eddig ugye szerepelt az SC1-ben és a WC3-ban is).
Ne tévesszen meg, hogy Karuneről néhol E/3-ban esik szó, ezt a QnA-t az európai CM, Xordiah postolta ki (valószínüleg hamarosan megjelenik az amerikai verzió is).