Béta Feedback

Westy . Hírek 2430

Szeretnék összehozni egy jó kis magyar visszajelzést a Blizzardnak a béta kapcsán. Az ötlet két tőröl fakad: egyrészt pár napja már felvetettem a dolgot és ha jól emlékszem volt aki örömmel fogadta, másrészt a friss hozzászólásokból azt vettem ki, hogy bár sokaknak nagyon tetszik a játék, a többségnek azért mégis van pár kivetnivalója, amin szívesen változtatna.

Na most eljött az idő, hogy tegyetek valamit a játékért!

A dolog a következőképpen fog kinézni: A hír alatti kommentekben fogjuk gyűjteni a feedbackeket és ha összejön annyi, hogy egyáltálán érdemes legyen foglalkozni a témával, akkor lefordítom őket, egy szép levelet szerkesztek belőlük, majd valamilyen úton-módon eljuttatom a készítőknek.

Annak érdekében, hogy minimalizáljuk a szócséplést, adok pár irányelvet azzal kapcsolatban, hogyan kéne kinéznie a hozzászólásoknak.

Mindenképpen legyen benne, hogy:

  • Van-e bétakulcsod és ha igen milyen név alatt játszol

Ha ez megvolt, akkor írjátok le azt a maximum kettő, számotokra legfontosabb dolgot, ahol mindenképpen változtatásokat vártok. Konstruktív ötleteket várunk, tehát örülnénk, hogyha nem abból állnának a kommentek hogy „zene sux”, hanem ezt meg is magyaráznátok, esetleg javasolnátok egy kedvezőbb alternatívát.

A korlátozás azért került be, mert így talán sikerül kiemelni a ténylegesen komoly problémákat.

Örülnék, ha ez alá a hír alá csak a visszajelzések érkeznének és minimálisra fognátok az egyéb diskurzusokat, mert különben pillanatok alatt követhetetlenné válik a dolog.

Nagyjából ennyi, postoljatok minél többen, nézzük mi sül ki belőle.

Edit: Nyugodtan írhatjátok ugyanazt a hibát, mint az előttetek lévők: súlyozni fogom a leírtakat aszerint, hogy hányan említettétek meg.

Edi2t: Bátorkodtam feljebb csúsztatni a Feedback topicot a hírek listájában. Az újonnan béta kulcsot szerzettek véleményét is szívesen meghallgatnánk.


Comments (121)

  • Zedas

    |

    #49:
    „nincs public chat, ha játszottam valakivel és nem tudom a pontos ID-jét, többé sem tudunk egmyáshoz szólni”

    A játék listán fel lehet őt venni barátnak utólag. Én is csak véletlenül találtam meg.

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    #50 szerintem próbáld meg úgy, hogy általában kötőjelel írták a gondolataikat nállam még az első kettő le is van tagolva, hogy lásd szerintem mi a 2 legfontosabb.

    #51 kösz az infot akkor mostmár felvehetek midnekit barátnak akihez 2 szót akarok szólni -.- szóval ettől még kéne public chat 😀

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    #53 Igen az archont probáltam, na attól szűnik meg csak igazán a map controlod, nagyon drága és a mutához képest enyhén szólva korlátozott mozgásterű.

    Reply

  • god

    |

    #48

    Ha otthon leszek elküldöm mailben, és le is fixálhatjuk mikor játszunk. Jelenleg úgy néz ki holnap délután vagy hétvégén ráérek.

    #53

    :DDD SC 1-ben PvZ-ben mégis sláger volt az archon, de biztosan a progamerek csak a saját dolgukat akarták nehezíteni. Gyakorlatilag nulla változás van ennél az egységnél, de be akarjátok bizonyítani, hogy stalkerrel kell fogni a mutát, ami még a régi goonnál is sokkal szarabb. Ez egyszerűen nonszensz.

    Reply

  • puebla90

    |

    Muta ellen mapcontroll ????????
    Olyanról még nem halottam. De ez biztos valami új:D

    Reply

  • gorgo

    |

    Sziasztok!

    Nincs bétám,csak repekből,és haverom állandó leséséből tanulok!

    De.

    -Ha több élete lesz az épületeknek,a Terran Nuke-ját lehetne feljebb húzni(Lehet,hogy hálátlan és elégedetlen vagyok,mert én nem kemény marine vagy más egység rushal játszok,hanem bevédem magam,teszem az expókat,és only nuke 6-8 ghost-al).Ez azért lenne jobb,mert nem kéne annyit lőni 2 toss épületre,és persze az atom attól még atombomba,hogy a sci-fi-ben nem nagyon tűnik fel…Ezzel egyvonalban húznám a storm-ot is persze,hogy a balance megmaradjon!

    -A védelmi épületek életét tolnám feljebb,hogy legyen értelme építeni!

    Reply

  • god

    |

    #56

    „Muta ellen mapcontroll ????????
    Olyanról még nem halottam. De ez biztos valami új:D”

    Te játszottál az előző résszel? Tisztában vagy a koreai progaminggel és úgy általában a matchupok és a build orderek mibenlétével? De most komolyan, ezt nem hiszem el, hogy ilyet leírsz. Minden egyes sc meccsen alapkövetelmény a mapcontroll, akármilyen egységgel jönnek ellened. ha az ég rádszakad is neked kell uralnod a mapot, különben a sötétben tapogatózol. Ez maga a játék alapja, csakúgy mint a folyamatos expelés, derítés, harass stb.

    Ebből a hsz-ből az jön le, hogy nagyon sok dologról nem hallottál még. Ha kiszeded a mutákat akkor miért ne tudnál kialakítani mapcontrollt? Egyáltalán tudod mit jelent ez a fogalom? Nézz már meg pár Bisu/Nal_rA/Reach/Stork/Best vodot, és látod hogy régen is meg tudták fogni a mutát és uralni a mapot a tossok. Hihetetlen szánalmas, hogy olyan emberek okoskodnak akiknek fingjuk sem volt az SC-ről és olyan dolgokba kötnek bele amik teljesen nyilvánvalóak.

    Reply

  • inkwizitor

    |

    Válasz K4E #43 üzenetére:
    szerintem jó ez az „űr country” terranoknak.
    legalábbis nekem tetszik:P

    Reply

  • Aston

    |

    OFF: Westy próbálna összehozni egy fasza feedbacket, ti meg itt leálltok vitatkozni. Noname legközelebb nyugodtan moderáld (most már nem akarom kitörölni a posztok felét), aztán ha nagyon nem akarja abbahagyni, akkor szólj!

    Reply

  • kobajasi

    |

    #49 Crafty_FOX –
    Ajánlom figyelmedbe KHB, Intervoid VOD-it (adok majd több nevet meg replay linket is, csak egyenlőre szeretném végig olvasni a forumot)
    Meg lehet nézni, hogy hogyan sz*pat halálra 9 Reaven egy teljes protos serget és megjegyezném, hogy az ellenfél is platina mint KHB. Az a seeker missle betegesen kemény, és akkor a GODLIKE ilyen kis cucc aminek nem tudom sajnos a nevét, de az a célt szolgálja, hogy a távolsági támadásokat nulláza egyenesen nevetséges. Az a turret amit meg tobb pont a másik véglet/hulladék.

    Reply

  • Yom

    |

    nincs beta kulcsom, repek + ai ellen tolom.

    – Terrannal a Thor sztem teljesen ertelmetlen egyseg jelenleg. 1 thor arabol kijon 2 tank, v 1tank+1viking es sokkal mobilisabb egysegek is, mint a thor. Tank siege modeban sokkal erosebb, mint a thor foldi sebzese es AA-nek meg ott a viking, ami foldon is besegit ha kell.
    – Nuke jelenleg olcso, de hasznalhatatlan a „kis” sebzese es az EMP nerf (SC1-hez kepest) miatt.

    – ez meg 1 szubjektiv velemeny: a terran jatekstilus teljesen atalakult a mine hianya miatt. porgosebb lett a MMM, de a regi mass metalnak is megvolt a hangulata, ami jelenleg teljesen eltunt a jatekbol. MMM-t massolni sztem kozel sem olyan elvezetes, mint regen metallal atvenni a mapet es folyamatosan letolni az ellent a palyarol.

    Reply

  • Sziget

    |

    (Non voltam, többet ne hozzunk ki a témából…feedback van)

    Reply

  • gorgo

    |

    #63

    Végre egy csak terranos vélemény!:D

    -A thort én is mondani akartam,nagyon lassú,és a sebzése nem tesz ki annyit,mint az ára…
    Megfélemlítésnek nagyon jó,de toss ellen nem sokat ér,nagy mennyiségben sem!

    -emellett több rep kéne,NEM csak toss-al(ezt remélem nem veszi senki se sértésnek,vagy bántásnak!),mert túl nyomó része a társaságnak protoszos,vagy zerges,a fent látható ötletekből,terranból meg jönnek ki a tanító videók,de az még nem tanít meg játszani…Itt olyanra gondolok,hogy TvP vagy TvZ nem csak ai ellen…:)
    Persze tudom,hogy nem itt kéne megtanulni játszani,de csak jó érzés a kockák játékstílusán csorgatni a nyálunkat…=)

    Reply

  • Westy

    |

    ( Utoljára kérek mindenkit, hogy próbáljon legalább itt ontopic maradni, sok időt spórolnátok nekem. Menjetek, bunyózzátok le, vagy valami. Köszi. )

    Reply

  • SzuL

    |

    SzuL.szul

    1, public chat hiánya
    2, hotkey elrendezés ***** szar!

    Reply

  • skarlight

    |

    Nincs béta kulcs, AI-k ellen játszogatom + replayeket nézek
    -közös replay nézés hiánya
    -stalker blink képesség kifejlesztésének átrakása twilightból cyberbe
    -gagyi a hotkey rendezés 🙂

    Reply

  • puebla90

    |

    *Igen, #67 és #68 értelmében töröltem. Westy*

    Reply

  • kaszi

    |

    bocs azé a másfél sorért…
    1.queen lárva f*sáson kívül nem ér sokat, fölösleges a többi tulajdonsága, vmi olyat tudnék elképzelni neki ami segíti a rush-t (támadó jelleggel)
    2.lingekgyengék

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Nincs kulcsom.

    #1 Protoss hangok gyengék(Dt, Zea, stalker, Void, Archon) szinte ugyanolyanok.. Hydra hangja is hiányzik és a támadási animációja is.

    #2 Archon támasási animje is szutyok, semmi tekintélyparancsoló hatása. A robbanások nem egyediek, az egyben tudtam ha tank,carrier,battlec.,ops.,vulture.,dragoon.,vessel.,wraith,vagy reaver semmisült meg..

    mivel nem játszok játékmechanikai dolgot nem említenék.

    Off:- God, ritka nagy tukkó vagy.-

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    #62 nem tudtam majd megnézem

    Reply

  • god

    |

    OFF

    #73

    Jaaa, hát itt a GTK gyerek, aki RSHUra is csak flameelni és bomlasztani járt fel. :))) Ott is utáltak az adminok, köztük én is, itt is biztosan kedvelni fognak téged. 😀

    Vigyázz Aston, gyűlik az alja …

    Reply

  • petygrinder

    |

    Westy, ezt mind le fogod fordítani? 😉

    Reply

  • Westy

    |

    Le én és még többet is. 🙂

    Reply

  • GeryGTK

    |

    * Bocs, de már annyiszor leírtuk. *

    Reply

  • Vincze01

    |

    üdv acc:VinczeOI.vincze

    sokmindent leírtak már előttem, ezt még talán nem:
    -zergel tolom legtöbbet, többinél nemtom mennyire van így, de a problémám az h szinte lehetetlen megkülönböztetni h melyik egység kié, annyira eltűnik benne a színkülönbség. főleg talán a roach-nál.

    -amit már leírtak de hangsúlyoznám, az a lurker hiánya ugye a területi sebzés miatt. Persze ott az ultra ami elég durva területi, de hát mikorra lesz az…

    #55 god :
    „Gyakorlatilag nulla változás van ennél az egységnél”(archoon)
    Hát talán az a nagy különbség h már nem stekkelődnek annyira a muták mint az 1-ben, így kevésbé durván lehet őket sebezni.

    Reply

  • aminemfoglalt

    |

    Már ugyan írtam, de még eszembe jutott pár dolog, legalább addig se az off megy, szóval ha nem bánod kedves Westy hogy plusz fordítani valót csinálok:
    1. Nagyon örülnék, ha a zerg tojások 3 méretben lennének, mondjuk a belölük kikelő egység mérete szerint. Nem nehéz megvalósítani és szerintem realisztikusabb is… meg legalább ki lehet olvasni vmit a tojásokból, mit gyárt az ellen… T és P-nél úgyis le lehet szűrni vmi, hogy melyik épületben gyárt, de Z-nél ez nem jön be.
    2. A zergnél lehet a tojásokat rally pontozni külön(már ha vki nem tudta volna), jó lenne, ha protnál a bewarpolódót is lehetne így előre jelőlni. Persze nem tart annyi idejig a warp mint egy tojás, de magas apm mellett világot meg lehet váltani az alatt… persze csak ha támogatja a játékmechanika.

    #79: A láthatósági problémát én is említettem #45-nél(csak mondom, hogy ne érezd magad egyedűl 🙂 ) Egyébként Archon dologgal is egyet értek.

    Reply

  • Vincze01

    |

    -ja mégegy, az h az f2,f3…-ra nem lehet berakni gyorsbillre a térképen pontokat.

    Reply

  • god

    |

    * Pls. Hagyjuk már ezt. Thx. Westy *

    Reply

  • Yagami913

    |

    Van szerencsém játszogatni a betaval, bneten.

    -Nekem is hiányzik a shift f2-f3-f4 :'(
    -A láthatóság detto, néha tényleg átláthatatlan, ami egy zela vs zelanal elég zavaró. Hozzáteszem lehet csak a lowabb grafom miatt.
    -Közös repnézés és hotkeyek sajátkezű konfigurálása, szvsz ezek teljseben már benne leszenek.
    -Protoss:
    -A stalker sebzését megváltoztathatnák mint ahogy a vikingel tették, kevesebb armor bónusz több alap sebzés, jobb lenne mutak ellen. Ezzel együtt viszont blink maradjon csak ahol most van.
    -Archon kinézete és lövés animációja is elég gyengére sikeredett sztem 🙁
    -Cannonak több hp-t 😛
    Terran:
    -Ez most lehet hülyén hangzik, nem fejtem ki pontosan miért gondolom így, de a vikinget egy armory feltétellel átraknám a factba.
    -Raven területi sebző spelljének feltételei közül kivenném a fusion coret.
    Zerg:
    -jó hogy egysével kell gyártani nem értem mi ezzel a baj, ha nekem 2 drone meg 3 hydra kell ne csináljon 30 lárvából dronet. (+1 billel viszont lehetne mondjuk egyszerre 5-t elindítani)
    -szintén nem fűzök hozzá hosszú kommentárt a broodlord jelenlegi lövés mechanizmusa szvsz még okozhat balance problémákat.
    -tojásból kikellő infested terranok tényleg elég száni a blizzardtól :'(

    #80: húú ezt írás közben olvastam, ezek a kisebb nagyobb tojások nagyon tetszenek 😀

    Hirtelen ennyi ha eszembe jut még vmi, majd írok.

    Ja és nagyon király kis játék lesz ez 😀

    Reply

  • Westy

    |

    Köszi szépen mindenkinek a feedbacket. Aki többet írt mint két pont, annak csak a két legtisztábban megfogalmazott, legkivehetőbb kérését raktam bele a listába. Az első vázlatszerű félig angol verzió elkészült, de még rengeteg munka van vele. Továbbra is várom a visszajelzéseket.

    Reply

  • Cloud84

    |

    Nincs béta kulcsom, replay-eket tanulmányozom. 🙂

    Igazából nekem csak egy kérésem lenne és megköszönném, ha a magyar Starcraft 2 közösség nevében egy pontban bekerülne mert szerintem nagyon fontos. Remélem ezt Blizzardék is így tervezik, de azért jegyezzük meg feltétlen: A wings of liberty után a többi rész ne különálló legyen, hanem egy játékból el lehessen érni az összes faj campaign-ját (mint a SC1-ben). A skirmish részben pedig az összes addig megjelent pályát el lehessen érni amit majd a Zerg és Protoss epizód nyílván bővít. Hogy ez miért fontos? Szerintem így ad kerek egészet. Mondok példát: Engem pl. nagyon bosszantott a Heroes 5-ben, hogy az utolsó kiegészítő önnálló volt és nem lehetett belőle elérni a korábbi kampányokat és a single pályákból se az alap játék pályáit…. Olyan érzésem volt, mintha egy megcsonkított valamit kaptam volna. Ha a többi pályát vagy az alapjáték és az első kieg cuccait akartam egy külön exét kellett futtatni, amiből persze a már említett „különálló kiegészítő” hiányzott mindenestől… Szóval nagyon bosszantó volt. Egy ilyen nagy kaliberű játéknál mint a Starcraft 2 szeretném ha minden a helyén lenne és a 3darabra vágott játék végül, kerek egészet alkotna. Remélem értitek mire gondolok.

    Reply

  • Csaszi11

    |

    Hello acc Csaszi.teh

    A Terran Sensor tower range-ét az ellenfelek ne lássák.
    A Planetary Fortress lőhetne air egységeket is.
    A zergeknél a roach dmg lehetne egy kicsit csökenteni mert túl nagy.

    Reply

  • Endroo

    |

    * Légyszíves, csak a feedbackeket gyűjtsük ide, köszi!*

    Reply

  • Westy

    |

    ( Eddig egyébként 39 ember írt feedbacket, amiből 10 rendelkezik béta kulccsal, a többi 29 nem. Jó lenne 60 fölé vinni a létszámot.:))

    Reply

  • Brebbia

    |

    Több RTS-el játszottam éveken át kompetitív szinten , béta nincs, AI ellen játszogatok.

    *Szerintem kukázandó képességek: autoturret, HS missile, sniper round, spawm infested marine, corrupt, hallucination.
    *

    Z
    *Infestornak instant neural parasite, és kapja vissza a burrowcast képességét. Zergnek secondary caster.
    *Roach túl erős T1-ben, csere hydrával.
    *Queen skálázódását visszahozhatnák (+HP, regen)
    *Lurkert vissza
    *Corruptornak jobb lenne valami antiair vagy support képesség, ez a Corsair-utánérzés nem hiszem , hogy szerepet fog kapni komolyabb játékokban

    P
    *Archon: colossus mellet elég értelmetlen, +range + AoE neki
    *DT tech változtatás, mert most nem sok értelme van
    *toss korai anti-air elég érdekes, gyakorlatilag sentry és stalker, egyik sem sebez extrát light-ra

    T
    *Thor: 40% méretcsökkentés 🙂 (persze balance faktor, de túl nagy)
    *BC: nagy vagyok biztos benne, hogy kell egy hatvanötödik anti-kisszarunit egység terrannak
    *Raven: ronda. HS missile ok de béna design. Turret helyett valami anti-bio vagy support képességet tudnék elképzelni.

    Reply

  • Westy

    |

    * Srácok, emeljetek ki kettő pontot a véleményetekből légyszíves. Ez fontos, hogy mindenkinek a javaslatai egyforma erővel hassanak. Köszi szépen. *

    Reply

  • JaReL

    |

    Nincs béta kulcsom, ezért nem is érzem magam abban a helyzetben, hogy ötleteket adjak a Blizznek, de egy kérdésem lenne:

    Az itt összegzett válaszok között azért lesz válogatás? Mert annyi baromság is megbújik egyes kommentekben, hogy rossz nézni…

    A másik dolog meg, hogy oké, hogy van mondjuk 100 embernek véleménye és ebből 20 beírja problémának, hogy erős a Roach (ez csak példa!!!), de akkor az is valószínű, hogy a többi 80 szerint nem erős (vagy nem annyira), mert ő nem azt hozta fel a kettőre limitált véleményében…

    Szóval az rendben van, hogy most gyűjtjük a dolgokat, de később az első tervezetet postolni kéne az oldalra mielőtt a Blizznek elküldenénk és aztán ott megvitathatnánk a dolgot, hogy tényleg az igazi problémáink jussanak el hozzájuk…

    (Normál országokban a Parlamentek megtárgyalják a törvényjavaslatokat, mielőtt azokat hatályba léptetnék… 🙂 )

    Reply

  • Westy

    |

    Természetesen a falrengető baromságok moderálva lesznek, viszont – bár gondolkodtam rajta – de nem hiszem, hogy ki fogom postolni a végeredményt az oldalra, mert abból csak viták és bonyodalmak lennének. Senkinek sem fog minden tetszeni benne, mint ahogy nekem sem.

    Reply

  • butcher

    |

    * off, bocs *

    Reply

  • Westy

    |

    Ne féljetek ettől, több szűrőn is át fog menni a feedback, mielőtt a Blizzardhoz kerül. 🙂

    Reply

  • kaszi

    |

    * off, bocs *

    Reply

  • Xage

    |

    Szerintem hagyjuk a profikra a balanceolást! PEACE! 😉

    Reply

  • TavariS

    |

    -stalker sebzése vagy 12+4 vs armored, vagy 8+6 vs light legyen, ezzel a sírások nagy része megszűnne, és pár napos tesztelést megérne, sokban javítaná a pvz és pvt matchupok balanszát.

    -zerget nem nerfelni kell, hanem arra a szintre belőni a másik két fajt, mert számomra eddig ez az etalon… hihetetlen mennyire eltalálták őket, a tökéleteshez minimálisat kell csak csiszolni szerintem, ezalatt az infestor taktikai szerepének növelése lenne az egyetlen amit megtehetnének, kérdés persze hogy hogyan..csiszolni kéne még a képességein, hogy tényleg megérje apm-et áldozni rá
    (Amúgy szerintem a Blizzard is érzi, hogy most a zergekkel nagyon belenyúltak a lecsóba, nem véletlen csak a corruptor lett eddig változtatva minimálisan, meg persze az infestort foltozgatják használhatóra.)

    Reply

  • butcher

    |

    Válasz 84Noname #98 üzenetére:
    Eez miért gáz? Azért béta hogy kiderüljenek az ilyen bugok…

    Reply

  • predator_tom

    |

    Hali mindenkinek.
    Nincs béta kulcsom viszont sc1-el sokat tolom és a replay-eket is láttam ezért annyit hozzátennék hogy a medic-et tegyék vissza.
    Okok:
    -Sokkal életszerűbb hogy egy sérült gyalogoshoz egy orvos rohan oda segíteni nem pedig egy hajó, ami egy „radioaktív” zöld sugárral gyógyít 665km magasból.
    -Aztán, és erre haverom hívta fel a figyelmem, egy medic-et nehezebb kijelölni is az ellenségnek mint egy dropshipet.
    Így a dropship lesz az első számú célpont.
    -És végül egy medic tudja gyógyítani a másik medic-et egy dropship-hez pedig vinni kell külön SCV-t ha esetlegesen javítani akarjuk,mert gondolom a dropship nem tudja gyógyítani a másikat.

    Félreértés ne essen,gondolom ezt azért csinálták így mert talán túl erősnek találták bw-ba a végtelenségig regeneráló medic marine(firebat) párost. Legyen a medic kezdetben gyengébb(pl lassabban gyógyít), így a csaták elején nem lenne önmagában elég ütőképes. Hogy hatékony legyen, késöbbi fejlesztések során(ami idő és nyersanyag) lehetne durvább de addigra már az ellennek is lenne erősebb egysége.

    Ez lenne egy ötletem.
    😀

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.