Béta Feedback

Westy . Hírek 2429

Szeretnék összehozni egy jó kis magyar visszajelzést a Blizzardnak a béta kapcsán. Az ötlet két tőröl fakad: egyrészt pár napja már felvetettem a dolgot és ha jól emlékszem volt aki örömmel fogadta, másrészt a friss hozzászólásokból azt vettem ki, hogy bár sokaknak nagyon tetszik a játék, a többségnek azért mégis van pár kivetnivalója, amin szívesen változtatna.

Na most eljött az idő, hogy tegyetek valamit a játékért!

A dolog a következőképpen fog kinézni: A hír alatti kommentekben fogjuk gyűjteni a feedbackeket és ha összejön annyi, hogy egyáltálán érdemes legyen foglalkozni a témával, akkor lefordítom őket, egy szép levelet szerkesztek belőlük, majd valamilyen úton-módon eljuttatom a készítőknek.

Annak érdekében, hogy minimalizáljuk a szócséplést, adok pár irányelvet azzal kapcsolatban, hogyan kéne kinéznie a hozzászólásoknak.

Mindenképpen legyen benne, hogy:

  • Van-e bétakulcsod és ha igen milyen név alatt játszol

Ha ez megvolt, akkor írjátok le azt a maximum kettő, számotokra legfontosabb dolgot, ahol mindenképpen változtatásokat vártok. Konstruktív ötleteket várunk, tehát örülnénk, hogyha nem abból állnának a kommentek hogy „zene sux”, hanem ezt meg is magyaráznátok, esetleg javasolnátok egy kedvezőbb alternatívát.

A korlátozás azért került be, mert így talán sikerül kiemelni a ténylegesen komoly problémákat.

Örülnék, ha ez alá a hír alá csak a visszajelzések érkeznének és minimálisra fognátok az egyéb diskurzusokat, mert különben pillanatok alatt követhetetlenné válik a dolog.

Nagyjából ennyi, postoljatok minél többen, nézzük mi sül ki belőle.

Edit: Nyugodtan írhatjátok ugyanazt a hibát, mint az előttetek lévők: súlyozni fogom a leírtakat aszerint, hogy hányan említettétek meg.

Edi2t: Bátorkodtam feljebb csúsztatni a Feedback topicot a hírek listájában. Az újonnan béta kulcsot szerzettek véleményét is szívesen meghallgatnánk.


Comments (121)

  • JaReL

    |

    Válasz predator_tom #100 üzenetére:

    Minden indokoddal egyet értek, kivéve egyet: Semmivel sem életszerűbb a zöld sugárnyalábnál az, hogy egy szkafander-páncélba öltözött, anélkül minden bizonnyal megfulladó sérülthöz, odamegy egy másik ilyen ruhás doki… Mit csinál? Ragtapasszal befoltozza a lyukakat a páncélon, hogy ne menjen ki a levegő, és így a sérült megélheti még azt, hogy elvérzik… :/

    Egyébként a Medic a többi szempontból tényleg jobb volt, de gondolom oka volt a változtatással és nincs bajom a Medivaccal.

    Egyébként szerintem a legjobb játékokat custom mapokon fogjuk tolni, ahol minden fajhoz berakjuk a Mapeditorba beígért régi egységeket (Goliath, Vulture, Firebat, Wraith, Medic, Science Vessel, Valkyre, Scourge, Defiler, Dragoon, Corsair, Scout, stb…) és így fajonként +5 egységgel, és ebből adódóan többféle taktikával gyilkolásszuk majd egymást…

    Reply

  • seventynine

    |

    Én még mindig a Terran földi örtornyot hiányolom. Inkább az kéne bunker helyett szvsz.

    Reply

  • JaReL

    |

    Válasz seventynine #102 üzenetére:

    Bunker jobb mint az őrtorony, mert mobilis. A benne lévő egységekkel elmehetsz támadni, de ha gond van visszavonulsz a bunkerbe. Ha meg változik a front és a hátsó állásra már nincs szükséged, akkor a salvage képességgel lebontod, az árát meg visszakapod… És mivel a Medivac gyógyítja az embereid, az SCV meg javítja az épületed, ezért a Bunker az egyik legjobb védelmi épület! Egyetlen hiánya hogy nem detector, de az már túl sok lenne…

    Reply

  • Radon

    |

    nekem sem tetszik a Medivac.
    azért mert:
    – ha rosszul kattintassz, beszállnak a merinek és +apm kiszedni őket,
    – mikrónál zavaró a méretkülönbség, zavaró, hogy felettük van és takarja a merineket,
    – megneheziti a használatát, hogy a levegőre is figyelni kell, ha támadnak ground+air-ral, akkor a merinek a groundot lövik és a medivac azonnal elhullik. marine+medicnél a marine-fal védte a medikeket, és csak a groundra lehetett összpontositani.
    – egy szállitójármü árát is meg kell fizetni, ha csak gyogyitás céllal akarjuk gyártani. Tehát a fő funciója, hogy szállit és melléktulajdonsága, hogy gyogyit, és a melléktulajdonság miatt kell a nem használt funkciót is kifizetni.
    Lehetne doki, szankciókkal, pl tier 2es lenne, maraudert nem gyogyitana, vagy olcso counterjei lennének, de jól jönne a doki.

    Reply

  • CsigaBig

    |

    Eddig felvettem mindenkit aki ide beírta az Accját.
    Remélem lesz majd mivel tudunk infozni.Szerintem egy kis balanc még mehetne a gémbe.
    Acc : CsigaBig.csigabig

    Reply

  • Velral

    |

    Van béta kulcsom: Velral.velral

    – Lehetnének részletesebb statisztikák is, olyan formában mint a bwchart programban voltak anno a Starcraft 1-hez. Tehát APM, hotkey használat (a build order rendben van), csapatkijelölések. Azért lenne ez fontos, mert így könnyebben tudnánk helyes taktikát tanulni a nagyok replay-eiből. (Vagy ha már van, csak még nem vettem észre, akkor tárgytalan.)
    – Protossnál a warp-in lehetne kicsit gyorsabb, mert így könnyedén leszedik az egységek felét. Ami ehhez még fontos lenne hogy érdemben meg tudjam védeni a warp prism-et, amíg a warp-in tart. Azaz, ahogy már többen leírták, erős(ebb) légvédelem/air támadás járna a Protossnak.
    – A Dark Templar szinte semmit sem ér, mert mire tudnám használni, az ellenfélnek már valószínűleg van detektora.

    Reply

  • predator_tom

    |

    Válasz JaReL #101 üzenetére:

    Nem tudom, én úgy képzeltem el hogy a terran ruhán vannak spec nyílások ahol a morfiumot meg ilyeneket beadják (Stim pack ugye:D), meg mivel a medic -nek ilyen fénylő keze volt az 1-be, lehetne egy hegesztő azt azzal megy neki a vértnek:DxD

    De amugy nem egy világvége az a medivac drop csak nekem a medic szimpibb.
    Ja és kössz a berakható egységekről az infót az asszem kimaradt nálam.:D

    Reply

  • Radon

    |

    – hiba szerintem pl az is, hogy stalkert move-olod, majd blink és megáll, nem move-ol tovább.
    – nemtom szándékos e, de ha több templárt összefogsz és arkont akarsz, akkor csak 1 egyesül.
    – depleted gáz szerintem nagyon fog hiányozni. jó volt sc1ben hogy végjátékban már csak szinte full gázos egységek harcoltak, pl sok arkon.

    Reply

  • kaszi

    |

    sztem is nagy baromság ez a medivac , de ha visszahoznák a medicet akkor jönnie kéne a lurkernek is meg stormot előrébb kéne hozni, mert így túl későn van és ezekkel a változtatásokkal +2-3 hónap lenne, lehet h a bétát is leállítanák szóval nemlátom értelmét annak h visszahozzák a medicet

    Reply

  • Radon

    |

    figy így is van gyogyito a bétában és senki nem rohangál merin+medivac-okkal, ráadásul nem kell félni, mert van baneling és colossus.

    egyébként szerintem azért marad a medivac, mert a blizz ki akarta venni azt a stratégiát, hogy merin+gyogyito legyen. szóval a medivac nem igazán stratégiai, csata közbeni gyogyitónak szánták, hanem a hátországban nyugod körülmények közzött felgyogyitja a biot, de stratégiailag csak dropship. szerintem próbálják megakadályozni,hogy sc1es stratégiák alakuljanak ki újra. merin kapott +életet (pajzs) igy doki nélkül is életképes.

    Reply

  • kope10

    |

    Üdv mindenkinek elég régen írtam a fórumba, de mivel tegnap kaptam bk-t úgy gondoltam osztok pár észrevételt.:

    A marine medivac combo elég hatásos, majdnem mindegyik játékban találkoztam vele. Baromira gyorsan gyógyítanak, és elég messziről. Az hogy hátországba hazaszaladok, és meggyógyítom őket, ez az elmélet bukott. Rendszeresen 30-40 marinnel futok szembe akiket 6-8 medivac követ. A Colossus amire lőne mégegyszer, tökig megjavított marineket sebez :S és elhullik pillanatok alatt.
    A játékot nagyon úgy nézem nem az újonan érkezőknek találták ki, hanem aki már kezdi unni az SC1-rt. Ezt csak azért mondom, mert az eddigi alapján akikkel találkoztam, mind azt a baromságot csinálták mint az első részben sokan, bunker, föld- és levegő védelem, és majd ha van egy állat nagy sereg megtámadom. Szerintem ez a legnagyobb hiba. ESport lévén nem szabad szerintem beállni, mert több olyan játékom is volt, amikor 8-10 minvárakozás után gondolta úgy az ellen, hogy megbánt egy valag marinnel, amire készenlettek feltöltve a high tempik, és ebből 4 db ledarálta mindet, pillanatok alatt. 🙂 utána befutottam a bázisára és vége.

    Reply

  • kope10

    |

    Oh elfelejtettem. A negatívok.:
    Az egysége végtelenül látványmentesen és idióta módon fordulnak, kb mint 10 éve a 2,5D-snek nevezett SC1-ben. Na ez szégyen. Minden egység, beleértve a battlecrusert, tankot kocsit mindent. darabos és csúnya. Valami oknál fogva 1s alatt minden képes egyhelyben 180-fokos fordulásra. :S Ja csak akkor nem ha beszorul az egység. akkor semmit nem hajlandó fordulni.

    Reply

  • Encrypt

    |

    nincs béta kulcs (baze :S:S, de sok repet nézek, és tolom a cheater ai/ai ellen amit darkblizzék forgalmaznak)

    Minden szép minden jó kivéve:
    -minden épületnek kéne külön animáció sebzettségtől függően az átláthatóság miatt.. (bár lehet dolgoznak már rajta, csak még nincsenek kész)

    -még diverzebb macro/micro speckó cuccokat a p nek és a t nek (mondjuk esetleg, ha a mule normal scv ként javít, kaphatna dúrvább javít, p nek, meg nemtom 😛 bár tetszik a chrono boost is, elég sok lehetőséget nyit csak mégsem olyan változatos mint a post vagy a fortress által adott dolgok)

    (gl hf a magozgatáshoz Westy)

    Reply

  • aminemfoglalt

    |

    Eszembe jutott még vmi. #80-nál hülyeséget mondtam, mint kiderült a warpolódó egységet is lehet rallyzni.

    Viszont helyébe felvetődött egy másik dolog. Szerintem nem szép, hogy a creep megakadályozza a többi fajt az építkezésben. Ha egy kis pályán egymás levert expjei helyébe akarunk építkezni, nem tud a zerg helyébe más, míg ki nem várja a creep visszavonulását. Úgy tudom ez ellen egyik faj se tud tenni. Már azzal hátráltatni tudja a zerg az expelést, hogy az overlord oda engedi a creepét. Ha még egy tumort is legyom egy közeli qween-nel, akkor még detektor is kell, és utána még várni is. Lehet apróságnak tűnik, de szerintem nagyon is nem fer, hogy a creep visszahúzodásáig tehetetlen a játékos, ami egy gyors menetű játékhoz képest nem kis idő.

    Egyébként Megkérdezhetem, hogy áll a fordítás?

    Reply

  • h143570

    |

    Beta kulcs nincsen:

    1, nekem a legfajobb, hogy a Zerg Nydus worm-jehez es a Protos Wapr in -jehez hasonlo kepeseg nincsen Teran oldalon. A repulo epluetek ezt nem nagyon tudjak elensulyozni. A Planetary Fortress kivetelnek tunik, de csak az elejen, illetve szinte biztosan nerfelni fogjak ezt a strategiat.

    2, Vegul az epuletek gyengenek tunnek (keves HP), illetve a vedelmi epuletek emelett meg keveset is sebeznek iletve esetlegesen meg a hatotav is rovid (pl a Terran turret eseten).

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz h143570 #115 üzenetére:
    Fejleszthető a turret hatótávja, továbbá hogy a bunkerba hány unit férjen és az épületek védelme is plusz 2vel.
    Úgy már bitang erősek a terran épületek a pf meg egyenesen imba kb 😀
    És még a pf lőtávolsága is fejleszthető egyel.

    Reply

  • h143570

    |

    Válasz sweeping #116 üzenetére:

    Az epuletek gyengesegere altalanosagban gondoltam, nem Terran specifikusan.

    Reply

  • disztroj

    |

    áááááááááááá, hát ilyen létezik???? Megkaptam a kulcsot tegnap este én is…… Ma munka után kipróbálom, remélem nem lesz problémám a kulccsal……FANTASZTIKUS:D Mennyi volt ennek az esélye? Kb.: 1:1000000000-hoz???
    Tudom hogy ezt nem ide kellett volnaírni de nagyon örülök neki. Ha lesz tapasztalat, természetesen kommentelek. Bocsi mégegyszer…..

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz disztroj #118 üzenetére:
    Egyébként viccet félretéve az esély bejutni a bétába igen magas.

    Jelenleg rengeteg béta teszter van, pontos számot senki sem tud, csak a blizzard ismeri.
    Ugye régiókra van osztva a béta Európai, Amerika, Óceánia és mit tudom én még mi van
    Már az Európai régióban is rengetegen vannak hiszen most már a platinum ligában is már több mint 30 divízió van és akkor a többi ligáról nem is beszéltünk. Szóval csak az európai bétában jóval 10000 felett vannak ezt pontosan megtippelni se lehet.
    Világszinten már biztos hogy túlléptük az 50ezres béta számot. Ezt az is mutatja hogy volt olyan pillanat amikor egyszerre közel 9000-en játszottak.

    Reply

  • Westy

    |

    Ma este 6-ig még van időtök visszajelzést írni, utána lefordítom a maradékot, szépen megrendezem, aztán repül a szerkesztőség többi tagjának átolvasásra. Mindenkinek köszönjük szépen, aki vette a fáradtságot és reagált!

    Reply

  • disztroj

    |

    ŐŐŐ Sziasztok.

    Tehát kipróbáltam a játékot és sajnos egyből lett észrevétel, ugyanis a 2vs2 meccs betöltése közben a játék egyszerűen kilép….Bejön a Windows oszt jónapotkívánok. Ezt azért még küldjétek el a blizznek

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.