TSL3 – RO 16 Összefoglaló

Hero . Cikkek 1155

TSL3_Logo_Banner_1

Már több, mint két hét eltelt az előző összefoglaló óta, de az álmatlan éjszakáknak ezennel vége! Aki nem olvasta vagy csak szimplán frissíteni szeretné a memóriáját, az előbb nyálazza végig (a hosszú interjút leszámítva, az opcionális) a TSL3 RO 32 összefoglalóját!

A “Tovább” mögött szó lesz a moderálásról, kifejthetitek a véleményetek sok-sok dologról (többek közt dönthettek, hogy akartok-e még olyasféle kibeszélőket, amiket nyitni szoktam), meg hasonló jóságok. Még a balance is szóba jön, sőt! Az is kiderül, hogy itt most végre felhozhatjátok-e a témát és ha igen, akkor milyen keretek között. A válaszokhoz viszont olvasni kell.

Akit pedig csak a szokásos statisztikák és a meccsek összefoglalói érdekelnek, az még inkább ugorjon a “Tovább” mögé!

(Warning! Nagyon vegyes összefoglaló lett, úgyhogy csak óvatosan!)

További bevezetővel nem is fárasztanék senkit, a még aktuális kérdéseket (akik olvasták az előző TSL-es bejegyzéseket, azok tudják miről van szó) az egyes meccsek összefoglalójában tárgyalom. Mert miért ne?

Első játéknap:

ThorzainInterviewThorzain vs. TylerTylerInterview

Volt némi vita arról, hogy Tyler jól játszott-e. Had segítsek egy picit: nem. Még mindig kételkedtek? Had segítsek újra: nem. […] Na ugye! Az nem titok, hogy Thorzaint nagyon megkedveltem és most még azt is bedobom a közösbe, hogy számomra Tyler sosem volt szimpatikus. A meccs elé viszont úgy ültem le, hogy egy szoros összecsapás lesz. Féltettem a kis svédet, nem úgy FruitDealer ellen, mert ott kb. biztosra vettem, hogy nyerni fog. Érdekes, hogy ő ezzel pont fordítva volt és a koreaitól félt, Tylertől pedig nem. Így utólag végül is megértem. Az első meccse Tylernek elképesztően siralmas volt. Látszott, hogy ő ezt nagyon eltervezte. Ezzel fel is soroltam az összes pozitív dolgot a részéről. Olyan mereven állt Thorzain buildje előtt, hogy valahogy így érezhette magát Tyler. Most ez micsoda? Ez itt thor? Most akkor… vegyek még colossust?? Vagy mi van????? Igen barátom, vegyél csak. Télen meg ne felejtsd el az arcodra kenni a napvédő krémet, mert hihetetlenül hasznos dolog. A legjobb az volt, hogy elszalasztotta az egyetlen valamirevaló lehetőségét Tyler, amikor nem rohanta le Thorzaint mielőtt elkészült volna az “ágyú”. Ezt viszont nem róhatjuk fel neki, hisz ő nem látta a production tabot. Amúgy sem valószínű, hogy a végeredményen változtatott volna egy esetleges támadás. Az ágyúcska viszont elkészült, a svéd pedig rommá lőtte a Liquid játékost, mint Egert a török. Tyler teljes sokkot kapott, elkezdett gyártani 1-2 immortalt, mert azt jelzi a súgó hard counternek, de igazából ő is tudta, hogy ez már oda. Baaaaam, szevasz.

A második meccsen nem cicózott: blink push. Jó volt… AZT LESZÁMÍTVA, HOGY NEM VOLT JÓ. Vannak ilyen klisé szövegek, hogy “onnét még én is berúgtam volna” és ilyen az “ezt még én is jobban csináltam volna”. Nyilván nem csináltam volna jobban, de könyörgöm, milyen macro meg microfeszt volt ott, haha.:D Thorzain meg közben lent felejtette a serege egy részét. Ha nem ismerném az interjúit, akkor azt mondanám, hogy pofán trollkodta Tylert, hogy “hupsz, most látom csak, hogy csonka sereggel vertelek szét. problem??”. Az elképzelés amúgy jó volt. A harmadik meccs volt az egyetlen, ahol azt éreztem, hogy bajok vannak. Nekem gyengének tűnt Thorzain védelme, amikor megindult Tyler serege, de az amerikai visszafordult, úgyhogy tárgytalanná vált a dolog. A svéd egyébként a meccs alatt ismét aktiválta a maphacket és gyönyörűen kiszedegette az observereket. Volt akinek ez nem melegséggel töltötte el a szívét? <3 A meccs záróakkordjaként Thorzain megmutatta a nézőknek, hogy nem muszáj egy control goupba tenni az összes egységet és bele attack move-olni a Protoss tömegbe. Még egy trollkodás? Dehogy, csak valaki, aki tud játszani. Tylernek pedig kívánnám, hogy szedje össze magát, de nem hagy nyugodni a pár héttel ezelőtti arcoskodása a Strelok meccs után: “Csak egy probe-ra volt szükségem, hogy legyőzzem Idrát. Strelokhoz már tovább kellett lépnem a Zealotokra. ” – HAHA. Kicsit könnyen voltunk, nemde? 7\10

thorzain cheerfull

MCinterviewMC vs. White-Rawhiteraint

Arcoskodó idézettel zártuk az előző összefoglalást és ki más is következhetne most, mint MC, az igazi májer? Neki egyszerűen képtelenség felróni a már-már megalomán megnyilvánulásait, mert mindig kitesz magáért. Egy MC meccsre mindenki kíváncsi, hiszen lehet isteníteni és lehet gyűlölni, lehet éltetni és lehet ellene drukkolni. White-Ra megverte a Világbajnokságon (MC persze azt nyilatkozta, hogy direkt kapott ki, hogy lelohassza az ukrán figyelmét:D:D… ), a TSL3-as meccsük után pedig úgy tűnik kinyitotta Pandóra szelencéjét, mert a DreamHacken 0-2-ről úgy feljött a koreai, hogy csak na. Az utolsó meccses cheese pedig igazán tökös húzás volt. De hagyjuk ezt, most a TSL-ről van szó. Nincs könnyű dolgom, amikor összeakarom foglalni a történteket, mert ennél egyoldalúbb nem is lehetett volna a dolog. Láttatok már partra vetett halakat? És partra vetett ukrán halakat? Én csak egyet, de azt háromszor is kisodorta a víz. Ebben a történetben az “Isteni Protoss”, MC volt a dühöngő óceán, a “Keleti Szörnyeteg” pedig egy némán tátogó kis… kis… (na most milyen halfajtát mondjak, hogy nagy horgásznak tettessem magam?:S)… csuka… hering…PONTY! Igen, ponty! Az volt. De csak volt. Az utolsó meccs végén White-Ra megjegyezte, hogy 4 gate is besty, amit én először rage-nek hittem. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. Akárhányszor nézem White-Ra streamjét elszégyellem magam, hogy megfordult a fejemben, hogy ez az ember bunkó is lehet. Olyan lelkesedéssel magyarázza, hogy hol rontotta el a dolgokat, miközben elárasztja az ellenség a bázisát, hogy az valami hihetetlen! Ha Idra egy ilyen felnőtt aggyal rendelkezne, akkor MC egyszer sem lett volna GSL bajnok. Ha… 4\10

mc cheerfull

Nem mondhatnám, hogy meg voltam elégedve ezzel a nappal, de Thorzain szép játéka és MC puszta jelenléte azért elég volt egy erős közepeshez. Az eddigi legjobban várt mérkőzés lesz a számomra a jövőheti Thorzain vs. MC, mert Kason kívül ők ketten a torna eddigi legstabilabb játékosai. Egy számomra mulatságos TL-en történt beszélgetést had idézzek be:

– i think Thorzain can beat MC.
– think again.

Én azt mondom, hogy meglátjuk.:)

thorzain vs mc

Templars of twilight azon egyszerű okból lett kitiltva, hogy a “három szabály” (valami frankó nevet ki kellene találni neki… valaki?) első darabját nem tudta betartani. Történetesen azt, hogy nincs anyázás. Tőlem azért senki nem kap megrovást, hogy vitatkozik, esetleg személyeskedik vagy hasonlók, mivel én úgy állok ehhez a dologhoz, hogy csak azt moderálom, amit magamtól sem tűrnék meg. A degradáló szavaim tárháza bár kifogyhatatlan, az anyázásra sosem adom a fejem, mert úgy vélem, hogy az a legmélyebb erkölcsi szakadékba való lépést szimbolizálja csupán. Templars esete azért is vicces, mert a saját maga hülyeségével kergette magát az őrületbe, ami után kiszaladt a száján egy szolid kurva anyázás. Ha valaki úgy véli, hogy ez a döntés, vagy az a szabály, hogy nincs anyázás, igazságtalan, az nyugodtan jelezze! Természetesen csak érvek kíséretében. Mindenkinek megvan rá a lehetősége, hogy meggyőzzön (vagy a társait), hogy ezért felesleges ítélkezni. 😉

Második játéknap:

qxcintqxc vs. Adelscottadelint

Ez a két ember külön-külön a legizgalmasabb meccseket hozta össze az előző fordulóban, nem volt hát véletlen, hogy pattogatott kukikkal és “ne merj kopogni, mert eltöröm a kezed – ha te vagy az, anyu, akkor bocsi, puszpusz” táblákkal készülődtünk a meccsre. Qxc az előző heti 10\10-es meccse után most egy olyan első szettet produkál, hogy az ember legszívesebben lecsapolná az agyát egy kis üvegbe. Kéznél is volt a cső meg a kalapács (nekem senki ne mondja, hogy ne legyek orvos!), de Metalopolison valami egészen új történt! Qxc-nek biztosan rászóltak a fülére, hogy “Hé, haver! Az örli agressön nem azt jelenti, hogy korán megdöglesz!”. Forintos tippek ezek. A proxy raxból kihozta a maximumot és elkezdődhetett a tipikus qxc játék, ahol a cél az ellenfél összeroppantása. Adelscott nem létező macroja nem sokat segített az ügyben, amikor pedig megérkezett a drop a bázisa farára, akkor végleg eldőlt a meccs. A kommentátorok lemaradtak róla, de mi láttuk, hogy ott pusztult, ami csak pusztulhatott. Dzsídzsí, ha ilyen arányban javulnak a meccsek szettről szettre, akkor a következőre egy új pontrendszert kell írni.

Az arány nem maradt meg, de a mozgalmas meccs az mozgalmas, úgyhogy nem érheti szó a ház elejét. Adelscott szerintem épp Beugrót játszott, ahol azt a kártyát húzta, hogy “Tettesd magad egy bronz ligásnak, aki kómában van!”. Rudolf Petike sem tudta volna jobban hozni a szerepet. Jön a bensííí, mit csináljunk? Egy cannont, lehetőleg olyan helyre, ahol SEMMIT sem fed le az ég világon. Pipa, csodálatos lépés. Most? Rakjunk le a többi expre is ilyen full felesleges cannont. Pipa, erről van szó, ugyanúgy döglik minden. Kövi lépés? 10 perces késéssel jöjjön az observer! Pipa, még jó, hogy több banshee is van a pályán, amik alapból kétszer olyan gyorsak, mint egy observer, szóval a munkások továbbra is hullanak. És most? Azzal az egy observerrel lehetőleg ne csináljunk semmit sem! Pipa, atya ég, de cseles! Az alapból egymagában hasztalan kis védelmi egységet ne is nagyon mozgassuk, hogy még csak véletlenül se érje meg az árát. Jó, most? Vegyünk akkor most hatezer cannont. Pipa, a bansheek szerintem összepisilték magukat a röhögéstől, hogy mennyit szerencsétlenkedik a francia, de a legjobb, hogy még így is tudtak probe-okat vadászni. Közben Adelnek szólhattak, hogy a 40 Milliós Játszmához kellene némi nyereményalap, úgyhogy bőszen elkezdte nem elkölteni a mineralokat, hogy kisegíthesse a TV2-t. Rendes a srác. Természetesen esélye sem volt, mint Caesarnak az összeesküvők ellen. Qxc egy meccsre a győzelemtől, fuck yeah!

Crevasse-on igazából ugyanazt próbálgatják, mint ezelőtt, annyi a különbség, hogy Adelscott már nem Beugrózik, qxc pedig nincs tisztában az aduász fogalmával. Ha valamit egyszer-kétszer bejátszol és nyersz vele,az egy aduász. Ha valamiről azt hiszed, hogy ezredszerre is meglepetést fog okozni, az szimplán hülyeség. Qxc-ben feléledtek a kommunista érzések: olyan nincs, hogy nem lehet droppolni. Meg kell csinálni és kész. Meg… kell… csinálni. Meg… kell… valósítani. Megcsinálta? Meg. A meccsbe került neki, de a rohadt életbe is, ledobta azt a fránya MM tömeget, erről van szó. A nép akár éhen is halhat, a lényeg, hogy az alapból hibás terv legyen kész. Na jó, nem volt mindig alapból hib… khm, ja hogy még van egy meccs? Qxc még nyerhet? Akkor bocsánat. Lássuk akkor! Tal Darim. Qxc 5 éves terv folytatása. Gg. Nem szeretem a csigaevők (ÁLTALÁNOSÍTÁS!) politikai történelmét, egyedül a francia forradalmat tartom valamire, mert sok szempontból elgondolkoztató, de azért most a hasznukra vált, hogy náluk sohasem létezett igazán a szocializmus. Ne kérdezzétek, hogy akkor Qxc amerikaiként hogyan tudott vele egy kicsit megfertőződni. A puzzle megoldásában az sem segít, hogy Spanyolországban tanul, amelyik ország pedig véresen fasiszta volt, úgyhogy tanácstalan vagyok. Olyan ez, mint mikor egyszer a Sims 2-ben két emberi szülőtől született HÁROM ufógyerek. Az igazságra csak akkor derült fény, amikor megnyitottam a családfájukat és kiderült, hogy nagyon-nagyon-nagyon régről a csaj az UFÓk leszármazottja. 6,5\10

adel cheeerfff

nadaintNaDa vs. Kaskasint

Sajna a meccs jó részéről lemaradtam, mivel pár agyalágyult kommentjét kellett törölgetni, de a faildroppokat azért szerencsére láttam. Szórakoztató volt látni, ahogy leölették a saját szállítóikat és bombázóikat egymás turretjeivel. Ezt leszámítva csak az tűnt fel, hogy ugyanazt csinálják (nem is értem akkor miért mondom azt, hogy “ezt leszámítva”, ez már rejtély marad), csak Kas jobban. A metagame-be nem tudok belemenni, hogy rávilágítsak nüansznyi dolgokra, azt meghagyom a “szakértőinknek”, akik annyira vágják a dolgokat, hogy… UGH, oltás. Néha nem is értem, hogy miért nem magyarokat látok az ilyen tornákon.:D  Azt azonban még a vak is kiszúrhatta, hogy Kas aktív Day9 követő, hiszen egy nagyon-nagyon fontos dolgot megtanult: ha előnybe kerülsz, akkor… kerülj még nagyobb előnybe! Kas nem rohant fejjel a falnak, kihasználta az előnyét. Expelt és ha kellett, még egyszer expelt. Támadás közben is expelt, figyelt a macrojára, nem bízott semmit a véletlenre. Kast sokan kakukktojásnak tartják, pedig a jóembernek már 40 érme van, pedig a játék kevesebb, mint 1 éve van a piacon. Nagy kár Dimagáért, aki ugye a TSL2-ben való csalás miatt nem vehetett részt a TSL3-on, de úgy tűnik Kas megmenti azt a túl kreatívnak nem nevezhető ukrán zászlót. Mondom ezt én, a mi frankó 3 csíkunkkal, ha-ha. Nadáról pedig annyit, hogy ezen a napon lejátszották a pályáról. A Korea vs. többiek TSL3-as felvonására pontot tehetünk. Elképzelhető (not), hogy MC vs. Boxer döntő lesz, de az is csak azt mutatná, hogy van 1-2 ilyen beteg játékos, nem pedig azt, hogy erősebb lenne az a közösség. A NASL-on picivel felemásabb a helyzet, de ott sem katasztrofális a számunkra. 7\10

Kas cheer

Ezután a nap után egy kicsit megijedtem. A meccsekkel nem volt semmi probléma, de nem éreztem azt az átütő erőt, mint amit az előző fordulókban. Oké, a Kas vs. Nada meccsre nem tudtam 100%-ig koncentrálni, de… lehetséges volna, hogy romlik a színvonal??

A következő fordulóban Adelscott Kassal fog összecsapni, a franciának pedig meglesz az az előnye, hogy immár harmadszorra kap Terran ellenfelet, míg az ukrán egy Zerg és egy Terran után most egy Protosst kapott akadályként.

kas vs adel

Sokan kérdezték, hogy szerkesztőként miért váltottam a Hero felhasználóprofilomra. Nos, az úgy tör… tessék? Hogy hányan is kérdezték pontosan? Na várjatok, megnézem, mert nem vagyok benne biztos, hogy a pontos számra emlékszem-e… ahm…ühm… áhá! Jól emlékeztem! Pontosan 0 ember kérdezte, de én értetek vagyok, tehát ha ennyire kíváncsiak vagytok a dologra, akkor úgy érzem kutya kötelességem elregélni nektek ezt a kis történetet. Annyi a lényeg, hogy veletek ellentétben én abszolúte jól ismerem magam (bár páran szeretnék azt hinni, hogy ezzel nem vagyok egyedül a klubban, amiben igazuk is van, de el kell hogy szomorítsam őket: nem ők a többi tagok =( ) és tudom, hogy benne van a természetemben, hogy leálljak vitatkozni. Most arra nem térek ki, hogy miért, röviden legyen annyi elég, hogy néha már nem bírom elviselni a mélyenszántó emberi hülyeséget, balgaságot, gyökérséget, tetszés szerint fokozzátok tovább. Most nem arról lesz szó, hogy igazam van-e (az egy rövid téma lenne, hiszen naná, hogy igazam van!:) ), hanem arról, hogy ez így van. Na most én úgy gondoltam, ha a vitapartnerem (aki ha fejben gyenge, akkor veszekedőpartnerré alacsonyodik) meglátja, hogy “kék vagyok”, akkor egyből azt vágná a fejemhez, hogy “DE MEGNŐTT A POFÁD AMIÓTA SZERKESZTŐ VAGY” vagy “CSAK AZÉR UGATSZ KÖCSÖGJANKÓ ME TE IS KÉK LETTÉ? HE?? HE??!??!?!?”. Na, hát engem a saját kommentjeim terén rohadtul hidegen hagy, hogy milyen színű a nevem, szóval ezért gondoltam, hogy a szerkesztő énem legyen a Hero, a felhasználó pedig maradhasson a Volband. Igazából már előre szóltak, hogy ez hülyeség lesz és később nekem is be kellett látnom ( figyelitek, hogy milyen szépen úgy adom elő, mintha magamtól jöttem volna rá és nem pedig Aston szólt volna rám?). Kéken írni továbbra is rühellek, mert olyan érzést kelt, mintha olyan mérhetetlenül fontosabb lenne az én “DEJÓMECCS!” szintű hozzászólásom, mint másé, de hát ez van. 😛

Harmadik nap:

SeninterviewSen vs. BoxerBoxerinterview

Öt ugyanolyan meccs, egy letűnt csillag és egy nem túl hype-os Zerg. Lapozhatunk? Éppenséggel megtehetnénk, de azzal lényegében aláírnánk egy okiratot, amit úgy hívnak, hogy “Böszme vagyok”. Böszmék vagyunk? Nem. Lapozunk? Hát, ha nem vagyunk böszmék, akkor bizonyára tudjuk a kérdésre a választ. Az izgalom fokozása kedvéért nem árulom el! De elég a filozofálgatásokból, beszéljünk a tényekről! Sen meccséről írtam a legutóbb a legkevesebbet és Boxer meccsére egy 1\10-et adtam volna, ha nem Boxer játszott volna a Terrannal. Mondhatnánk azt is, hogy előzetesen ez volt az anti “qxc vs. Adelscott” meccs. Minden adott volt, hogy elaludjunk rajta. Aztán elkezdődött a meccs. Azt az iramot gyerekek! És most ne jöjjön senki azzal, hogy “na de a Mondragon meccs…”, arról is lesz majd szó, de az egy külön kategória. Most Boxer agresszióját és eszeveszett microját kell istenítenünk, ahogy a másik oldalon Sen tankönyvpéldákba illő harassolásait és gyenge pontok kihasználásait. MKP óta tudjuk, hogy egy meccs már attól ámulatba ejtő státuszú lehet, hogy valaki ide-oda tologatja a marinejait. Boxer e mellé erős tankkíséretet is párosít, hogy a cafatokra eső lingek látványában gyönyörködhessünk. Sent sem kell félteni; nem egy banelingje talált telibe és nem egy tankhadosztályt semmisített meg.

A meccsek többsége alatt az erőviszonyok percről percre változtak. Hol kiszedett Boxer egy hatcheryt, hol megsemmisített egy egész Terran sereget Sen, hol pedig folyamatosan azt láttuk, hogy a koreai sztár utánpótlása apadhatatlan. A jó meccsekhez természetesen hibák is szükségeltetnek. Sen nemes egyszerűséggel letojta, hogy neki most nincs spawning poolja és baneling nestje, Boxer pedig az Istenért sem akart időben thorokat hozni és a tömeges ling\bling kombó kifüstölésére sem hozott hellionokat a tankok kíséreteként. Ami egy fan favorit, pörgős TvZ-n továbblendíti a meccs színvonalát, az Boxer ragyogása. Azt már írtam, hogy miket csinált szépen, mint egy Terran és miket csinálhatott volna jobban, mint egy Terran, van azonban valami, amire senki más nem képes. Boxer egy varázsló és ezen a napon nem volt rest egy picit fogyasztani a manájából. Olyan érzés volt ezt nézni, mint amikor 10-12 évvel ezelőtt nagy boldogságok közepette fogadtuk, hogy a harmadik, legkisebb szegény fiú végül a gyönyörűséges hercegnő párja lett és helyre állt a világ és az igazság rendje. SlayerS_Boxer iz b4k b1tch5, yo-y0.  9\10

boxer body bag


HasuinterviewHasuObs vs. MorroWmorrowint

Morrow-t egy tehetséges játékosnak tartom. Ezen a meccsen is bizonyította, hogy megvan az esze hozzá, vannak jó elképzelései. Erre pont a legrosszabb példa az első meccs, ahol fájdalmasan rosszul játszott. Aki nem ismeri a Starcraftot még az is tudja, hogy egy Protoss deathball ellen nem a pálya lehető legszűkebb részén kell felvenni a harcot, ha Zerggel vagyunk. Mire jó ez? Öngyilkosság. Morrow, figyelj rám: válaszd az életet! A második meccs egészen a feléig nézhető volt, aztán svédországba is beütött a kommunizmus meg az öt éves terv. Morrownak valaki előírta, hogy fész tu fész kell megnyernie a meccset, miután előnybe kerül. Izzadság szagú volt a dolog, de a győzelem az győzelem, ne vitassuk el ezt a szép érdemet. A droppok folytatásával és infestorokkal egyszerűbb lett volna, de mondom még egyszer: a győzelem az győzelem. A svéd a harmadik meccset ismét fájdalmasan elszúrta, csak hogy senki se tudja, hogy most szidja vagy éltesse őt. Az elképzelés jó volt, de a kivitelezés roppant mód elkésett. Bemehetnék a szabványügyi hivatalba, hogy “tessék nézni, feltaláltam a kereket!” és tagadhatatlan, hogy egy rohadt jó találmány volna, csak sajnos pár ezer évet késtem vele. A következő meccsen Morrow ismét úgy nyert, hogy addig fejelte a falat, amíg az össze nem dőlt. Hasut 1-2 zavaró droppal\támadással teljesen szétlehetett volna zilálni, de nem! Morrownak szóltak, hogy át kell vergődni azon a nyamvadt korridoron, szóval így is tett. Megint csak kevés kritika illetheti őt ezért, hisz nyert, de azért többen agyvérzést kaptunk volna, ha a konoksága miatt veszít. Az utolsó meccsen a svéd gondolt egy merészet és elindította a droppolásra kész overlordjait Hasu bázisa felé, de a német csodaszépen lereagálta a dolgokat. Teljes megsemmisítés. Morrow már nem akart játszani az órával, tudta ő is, hogy ennek itt vége. Szoros meccs volt. 6\10

hasu cheeeer

A Sen-Boxer meccs úgy megalapozta az estét, hogy képtelenség lett volna akkora csalódást okoznia a következő meccsnek, hogy elrontsa az egész összképet. A TSL3 továbbra is szárnyal, mindannyian megnyugodhatunk! De vajon ismét a 3. nap láthatjuk a legjobb meccset (az előző fordulóban a 3. nap volt a 10\10-es qxc vs. Genius), ami ezúttal egy 9\10-es? Kiderül! Most hétvégén pedig az, hogy mire megy egymással Boxer és HasuObs.

Sokan most elkezdhetnek élvezkedni, ugyanis eljött a balance ideje. Kezdjük talán azzal, hogy Idra lökte a szarkasztikus tweetjeit a Hasu vs. Morrow és a Mondragon vs. Cruncher meccs alatt is, ami nevetséges. Mondragont negyed annyira sem érdekli ez a játék, mint Idrát, mégis KLASSZISOKKAL jobban játszott. Nem csak némelyest, mint Morrow… klasszisokkal. Aki Idra véleményével támasztja alá a balance bánatát, az nincs tisztában a dolgokkal. Idra nem egy pro. Most picit várok, hogy a nerd rage-elt hülyegyerekek kiírják magukból, hogy “omg, idra az a zergkirály, mitértesz te ehhez, lolololol, bannolj nyugodtan, lolololol, másztör ligás vagyok egyébként meg válogatott ZS tag!”. Még várok… Megvolt? Szuper! Idra saját csapattársa, Incontrol is nagyon hasonló véleményen van, szóval ezt becumiztátok, de már akkor tudtátok, hogy idiótaságot írtok, amikor belekezdtetek, szóval bizonyára nem lepődtetek meg ezen! [bárcsak az utóbbi pár sor senkinek sem szólna!:D]. Idra egy elképesztően jó játékos lehetne, ha fejben ép lenne. De nem az; Idra a Starcraft Balotellije. Egy elképesztően megosztó játékos, aki az egyik percben a legnagyobb tehetségnek mutatkozik, a másikban pedig egy csecsemő. Balotelli csak azért rosszabb, mert ő egy csapatsportban primadonnáskodik, míg Idra saját magát szívatja a böszmeségével. Na meg lejáratja a csapatát, ezért is nem tetszett Incontrolnak, hogy Idra szabályosan megfutamodott a Dreamhacken MC ellen. De ennyit Idráról, ha olyan Zerget akartok, akinek adhattok a véleményére, akkor máshol nézegessetek.

A balansz azért is egy ingoványos talaj, mert egyszerű 1-1 meccs alapján a rossz következtetéseket levonni. Nézzük mindjárt a Hasu vs. Morrow összecsapást. Egyszerű lenne rásütni, hogy így küszködött a Zerg, meg úgy OP a toss, de közben észre kell venni, hogy Morrow ESZMÉLETLEN sok hibával játszott. A Mondragon meccsre is írták, hogy Mondi tökéletesen játszott, mégsem nyert… nem tudom fogott-e már valaki értelmezői szótárt a kezében, csak mert ha nem, akkor most itt a remek alkalom, hogy felkeresse a tökéletes szót. Mondi nem volt hajlandó infestorokat hozni. Erre jöhetne az a válasz, hogy deakkor nézzem meg a ToD elleni gyakorlómeccsét. Nos, mit nézzek rajta? Hogy a kulcsfontosságú pillanatban a lehető legrosszabb helyen támadt és hagyott időt a tossnak, hogy összeszedje az erejét? Azon lehet vitatkozni, hogy a régi Shakuras az mennyire balanszos, mert picit valóban kicseszésnek tűnik, hogy ilyen könnyedén hátra expelhet a Toss. Morrow mondjuk ennek ellenére is betudta nyomni Hasut.

No mindegy, ez csak az én véleményem (mármint a legutóbbi bekezdés, az Idrásba ne is akarjátok betörni a koponyátok) és nem, nem vagyok Protoss párti, épp ellenkezőleg, szóval csak jót mosolygok azokon, akik erre vezetik vissza a balance tilalmam. Ezt viszont most – *összeér a kezem a mappával* – feloldom ezen a bejegyzésemen belül, AZONBAN figyeljetek oda, hogy ez nem azt jelenti, hogy teret engedek a “p imba”, “csak azért nyert, mert p”, “MASS STALKER, EZ IGEN” és hasonló megjegyzéseknek. Vitatkozni lehet a balance-on, egysoros, értelmi szint nulla megjegyzéseket tenni nem. Aki a vita alapvető feltételeivel nincs tisztában, az inkább ne is próbálkozzon azzal, hogy érinti ezt a témát, mert csak pórul jár.

Egyébként tök érdekes, hogy amikor egy MSL-ben (rangos BW verseny) 4 Zerg van a legjobb négy között, akkor még csak poén szintjén sem hangzik el, hogy Z imba. De nem várom, hogy ezt bárki megértse, csak gondoltam idebiggyesztem.

Negyedik játéknap:

naniintNaNiwa vs. GoOdyGoodyinterview

Este fél tíz környékén ért el hozzám a fax. Egy talpig átázott férfi lehúzta előttem a láthatóan jól kibélelt télikabátját, majd annak belső zsebéből elővett egy rendezetlen szatyortömeget. Szép lassan elkezdte visszafejteni a műanyag táskákat, valahogy úgy, mint ahogy a kígyók szokták a bőrüket. De ennek a dolognak volt vagy húszrétegnyi bőre is. Nem mertem felajánlani a segítségemet szegény embernek, láttam rajta, hogy nagyon elszánt – csak megsértettem volna. Mikor lekerült az utolsó szatyor, elővillant egy kis fémdoboz, rajta egy maradi lakattal. Még csak morfondírozni sem volt időm, hogy vajon hol lehet a kulcsa, mert már emelte is a csuklóját, amire szabályosan oda volt hegesztve egy fém csuklópánt, amiről egyforma kulcsok lógtak. Az egyikkel kinyitotta a lakatot, kirántott egy borítékot és átadta. Be akartam hívni egy kávéra, de az illedelmes tisztelgés után azonnal nekivágott az esős utcának. Mi lehet a borítékban, ha valaki magát ennyire nem kímélve juttatta el hozzám. Általában úgy nyitom a borítékokat, mintha csak egy közönséges kutya marcangolná szét őket, de most adtam az eseménynek. Szép türelmesen, centiről centire felvagdostam, míg végül ki nem tudtam emelni a – még meleg – faxot. Herr Friedrich, önt ezennel átcsoportosítjuk Goody generálishoz. Azonnali hatállyal utazzon Berlinbe, majd várja a további utasításainkat. Johann Baum, hadügyminiszter. Bátor embernek tartom magam, de aznap este úgy megmerevedtek a végtagjaim, hogy a kávéscsésze egyszerűen lecsúszott az ujjaimról. A törött kerámia és a foltos szőnyeg voltak az este legjelentéktelenebb problémái…

… Berlinbe érve két SS tiszt kísért a titkos információs elosztó bunkerbe. Ott engem és még vagy harminc társamat, akik közül csak Hans páncélos parancsnokot ismertem fel, bevezényeltek egy előadóterembe. Nem mindenki érezte át a helyzet súlyát; voltak akik – mint később kiderült – a Luftwaffe bombázó alakulatainak (Todesfee) a parancsnoknőjével, Eva Krause-al szerettek volna megismerkedni. A nő érdektelensége mellett egy kövér, bajszos úr megérkezése is véget vetett a szerelemre lobbantak próbálkozásainak. A talpig vörösbe öltözött úr mögé azonnal térképek hadát vetítették ki és elkezdődött az eligazítás. Dario elbukott Koreában, de ne csüggedjünk, az atombombái beindították a nukleáris tél folyamatát. Remek! Persze én is tapsolok, mert mindenki más is így tesz, de néha komolyan elgondolkodom azon, hogy hol is vagyok. Ezután következtek az új hírek: Goody, mint tudjuk, sikeres hadjáratott vezetett Koreába, és minekután Hasu ezredes leszámolt az áruló svédek villámháborúban reménykedő alakulataival, Korea utolsó bástyája felé, a személyi kultusz övezte Boxer felé fordította a fegyvereit. Seregei már úton vannak. Ez valóban remek hír, az EU pontot tehet a Koreai hadjárat végére. Min Chul diktátorról természetesen egy szó sem esett. Nyílt titok volt, hogy az eddig ellene küldött alakulatoknak még csak momentumuk sem volt a harcban. Sebaj, jelenleg még viszonylagos elszigeteltségben tudhatjuk, de előbb vagy utóbb kénytelenek leszünk szembenézni vele. Az előadás közben váratlanul betoppan Goody generális. Egy szót sem szól, leül egy székre és figyel. Az eligazítás egy negyed órával később véget is ért, a pocakos úr kifáradt és a generális lépett a pódiumra, oldalán két gyönyörű szép orvoshölggyel, akik bizonyára azért voltak ott, hogy éberen tartsanak minket. Mármint… erm, na mindegy…

sc medic

A generális már egészen más perspektívából mutatta be nekünk az eseményeket. Elmondta, hogy a Hasu ezredes ellen felvonuló svéd csapatok valójában renegát alakulatok voltak és semmi közük a svéd külpolitikához; több elnézést kérő levél is érkezett a svéd kormánytól. De akkor mire fel most az ellentámadás? – tette fel saját magának a kérdést. Nos, egyszerű: a mi támadásunk már valóban egy politikai árulás. Ejha! Nem kifejezés, hogy mindenki megzavarodott a teremben. Goody folytatta. A svédek jelenleg a legerősebb hatalom Európában, de a két legerősebb katonai alakulatuk a lehető legtávolabb van egymástól. Thorzain előbb az „összeurópai stratégiá”-ban segédkezett, így részt vett a koreaiak elleni küzdelemben. Miután letudta a politikai kötelességét, szabadon mozgathatta a csapatait. Így nyomorította meg Amerikát végleg (el akarta kerülni a kétfrontos háborút) és jelenleg a biztos hátország tudatában Min Chul diktátor ellen vonul. Az egyetlen esélyünk a végső győzelemre, ha Thorzain sikerrel jár, máskülönben oda minden remény. Ez ám a bátorító beszéd! – gondoltam magamban. A másik svéd erő Európában biztosítja az anyaországát, éppen ezért kritikus, hogy likvidáljuk ezt a haderőt, bevonuljunk Svédországba, ezzel elvágva az addigra remélhetőleg már győzedelmeskedő Thorzaint a további utánpótlásoktól, így a későbbiekben úgy jár, mint az egyszeri Phürrosz. A biztos siker érdekében elküldték a Sárkányt (így emlegetik Mondragon parancsnokot) Amerikába, hiszen az ellenségem ellensége a barátom, tehát ha minden jól megy, megkezdődhetnek a szövetségi tárgyalások az amerikaiakkal.

Kimerítő és fordulatos eligazítás volt ez a mai. Még a térképeket tanulmányoztam, amikor a generális egy utolsó mondatot ejtett a mikrofonba: „Egy óra múlva megindul az offenzíva, mindenki álljon készenlétben”. Szerencsére ezúttal nem tartottam kávét a kezemben, így csak a jegyzeteimet kellett összeszednem a földről.

… A dimbes-dombos, csodaszépen zöldellő terület a gépeinktől volt hangos. Ha annak idején Sztálin ilyet látott volna, biztosan maga alá csinál, mert kész ipari negyeddé vált a környék seperc alatt. A gépek már gurultak a futószalagról, amikor a szél érdekes hangokat hallatott. Krause úgy rohant a légi dokk felé, hogy csak a közelemben lévő korlát mentett meg attól, hogy hasra ne essek. De nem panaszkodom, azt hiszem egy éles bevetésen ennél közelebb már úgy sem lehet jutni egy nőhöz. Mondhatni szerencsés vagyok. A sietsége viszont nem volt alaptalan, a mocskos svéd gépek szelték a levegőt, amiatt voltak a furcsa hangok. A gépek a munkások közé lőttek, a lassú gyalogság pedig tehetetlen volt a villámgyors svéd madarak ellen. A légierőnk azonban még idejében lereagálta a dolgot és a lassú, de annál erősebb viking osztályú légi páncélosaink elüldözték az ellenséget. Gondoltam hasznosítom magam, mint kirendelt altiszt és javaslom a generálisnak, hogy induljon meg az ellentámadás. Goody felmutatta nekem a tenyerét, mind az öt ujját nyújtva tartva. Aztán az egyiket behajlította. És a másikat is. Mikor a legutolsó ujja is „eltűnt”, egyszerre három helyen is robbanás történt. Miután feltápászkodtam a földről, az ablakhoz siettem. Óriási hadsereg vonult ellenünk, látszólag az erőink teljesen rendezetlenek voltak. A hangzavar teljesen megbódított és csak arra eszméltem, hogy Nani hadnagy visszavonja az egységeit. Ekkor a recsegő rádión egy alig kivehető hang szólalt meg – Készen állunk.  Goody a gramofonra helyez egy megkopott lemezt, megköszörüli a hangját és így felel: Mehet. Elindította a gramofont.

Ezután a műholdas kamerák képén én is „megcsodálhattam”, ahogy több száz ártatlan munkásembert halálra égetnek. Jobb lesz, ha hozzászokik – mondta a generális, aki bepattant egy Panzerbe és felvonult az egész sereggel. A svéd alkalmi bázist blokád alá helyezte; vér és robbanás mindenütt. A Luftwaffe és a Heer (földi csapatok) együttesen vonultak fel; a lánctalpak és a hangsebességet átlépő gépek muzsikája tartott előadást a mesés vidéken. Nani menekülőre fogta, a hátrahagyott embereit egytől egyig szénné égettük. Mulatozásra nem volt idő, már aznap este vonultunk is tovább. Egy szivar azért mindenkinek kijutott. […]

Crevasse (Észak-Svédország) területén már megfigyelhetőek a nukleáris tél jelei: sötétség, élettelen, fagyos táj, a radioaktivitásról nem is beszélve, de ez utóbbi talán még a legelhanyagolhatóbb tényező volt, mivel a páncélos hadosztály erre nem „allergiás”, mi, a személyzet pedig első osztályú védelmi rendszerekből követhettük az eseményeket. Stratégia fontosságú volt egy itteni támaszpont létrehozása, ugyanis innét egyszerre lett volna alkalmunk három svéd „pillér várost” is megtámadni, amelyekből ha csak egy is elbukik, magával rántaná az egész országot. Goody tudta, hogy nem lehet passzívan terjeszkedni, ezért Eva kisasszonyt személyesen küldte bevetésre. A bombázójával pánikot keltett a svédek körében, többen odavesztek. Úgy éreztük, sínen vagyunk. Voltak kételkedők, akik minduntalan arra próbálták figyelmeztetni a generálist, hogy az „eszetlen terjeszkedés” előtt ütőképes sereget kellene felállítanunk. A felvetést, alacsony többséggel ugyan, de leszavaztuk. Végzetes malőr volt ez, az ellenség teljesen váratlanul zúdult ránk és teljességgel felszámolta az ott tartózkodó erőinket. Ott voltunk, ahol a part szakad, de nem Tal Darimig vonultunk vissza, hanem az egyik pillér város felé indultunk. Goody szerint nem volt más választás.

Az éj leple alatt kezdtünk volna berendezkedni, Nani csapatai még mindig Crevasse-on voltak, hogy az utolsó túlélővel is leszámolhassanak. Nem tudhattuk, hogy a keze ilyen messzire is elér. A város aprócska hadereje azonnal ellenünk fordult, de hála a jó égnek meghozta a gyümölcsét a hangosbemondókon keresztül folyamatosan pumpált nacionalista szólam; az emberek szó nélkül rárontottak az ellenségre. Nem is akárhogy! Tempó előnyhöz jutottunk. Goody kiküldött egy SS osztagot pár civillel, hogy okozzanak akkora kárt, amekkorát csak tudnak. Eközben a „tankok királya” elrendelte a gyárak azonnali hatállyal való megépítését. Ezúttal többségben voltak az ellenzők; szerették volna megértetni Goodyval, hogy azt az apró tempó előnyt, amit sikerült kicsikarnunk, azt nem szabadna kockára tenni azzal, hogy egyszerre ezer fába vágjuk a fejszénket. Egy darabig fontolóra vette a dolgot, amikor aztán üres kézzel tértek vissza az SS tisztek, a generális hajthatatlan volt. Tankokat, repülőket. Azonnal! A svéd hadvezetéstől nem véletlenül retteg az egész világ: Nani jól ismerte ellenfelét, tudta, hogy szeret kényelmes előnyhöz jutni és csak azután támadni. Nani elképesztően rövid idő alatt megszervezett egy partizán sereget, amivel partra szállt a bázisunk partjainál. Semmi probléma sem lett volna, ha nem öljük minden pénzünket az újabb és újabb épületek felhúzásába. Egyszerűen nem voltak katonáink. Némely tábornok – köztük Hans is – önfeláldozóan kigurult a saját tankjával, de ottvesztek, ugyanúgy, mint Eva is, aki a szétlyuggatott bombázójával a földre zuhant és szörnyethalt. Goody azonnali evakuálást rendelt el, de csak egy tucatnyian tartottunk vele, a tisztikar többi tagja inkább hátra maradt. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy hősiesen védelmezhessenek minket, míg kimenekülünk, de a valóság az volt, hogy ők már tudták, amit mi nem. A generális meggajdult.

banshee_starcraft_2_by_sanetoki-d31ghzc

A német határ közelében vágtak elénk Naniék, Goody pedig gyűlést hívott össze. Egy teljesen széttört ember állt előttünk.

– Úgy tűnik… nem volt elég páncélos. Több páncélos kell.

– Uram… nem lehet, hogy… esetleg… taktikát kellene váltanunk?

Megfagyott a levegő a teremben. A generális világ életében páncélos hadosztályokban és azok élén harcolt. Miféle taktikaváltás jöhetett szóba?

– Lehet mond valamit. A marauder az végül is egy alulméretezett tank, nem igaz?

– De! De! És… ezt tessék megnézni, mit szól a közönséges katonáinkhoz?

Zimmer százados Goody elé tolt egy fényképet a Robotzsaruról.

– Nahát! Még több páncélos! Mehet! Menjen!

A civileket egy gyorstalpaló kiképzés során fegyverekhez és páncélokhoz engedtük, valamint engedélyt kaptak a teljesítményfokozó drogok használatára. Az eredmény sokkal megnyugtatóbb lett, mint azt vártuk volna: meglepően jól tették a dolgukat az újdonsült katonák. Sajnos a generális teljes kontrollt igényelt a hadmozdulatok felett. A reguláris katonáktól azt kérte, hogy emelkedjenek az égbe, a maraudereket pedig többször is felszólította, hogy talpaljanak ki. Egyikünk sem mert szólni, hogy lehetetlent kért. Mikor a csata Naniék javára fordult és a katonáink taktikai visszavonulót fújtak, Goody manuálisan fecskendezte beléjük a drogokat egy távvezérlő komputer segítségével. A katonák kénytelenek voltak szemtől szembe megküzdeni az ellenséggel. Mind odavesztek. Az evakuálást ezúttal megtagadta a generális, azt mondta bármelyik percben ideérhet Mondragon az összevont német-amerikai haderővel. Nem maradt más, mint várni. […] 5,5\10

mondintMondragon vs. Crunchercruncherint

Az előző forduló számomra legkedvesebb felfedezettje Mondragon volt. A Zerg ismét megkapta a maga TLO-ját, sőt, ha úgy tetszik annak egy továbbfejlesztett változatát. Én őszintén megmondom, azalatt a négy meccs alatt amit a fiúk lenyomtak, teljesen elfáradtam. Pörgősség szempontjából ez egy külön kategóriát érdemel, mert nem lenne igazságos, ha a többi versennyel hasonlítanánk össze. Mondi mindenki számára mutatott egy alternatív irányt a Zerg játékban. Lehet sírni, hogy még így is kikapott Crunchertől, meg hasonlók, de nem ez a lényeg. Ha Mondi hajlandó lett volna infestorokat is hozni (és az első játékban a hajszál az ő felére pottyan…), akkor teljesen más lett volna a játék képe. Crunchert pedig nem kedvelem, de el kell ismernem a védekezését. Lehet szidni, hogy szétcanonozta az agyát, de legalább senkit sem ámít a művies szépséggel. Igen, ő letesz hatezer cannont, bármilyen csúnyácska is ez, mert így érzi magát biztonságban, így kompenzálja az egyes gyengeségeit. A canonok mellett természetesen kellett az emberi beavatkozás is a late game védekezésben, Shakurason vesztett volna, ha nem ad bele mindent… vagy ha Mondi legalább saját maga számára engedett volna egy másodpercnyi lélegzetvételt.

A meccs összességében azért is volt csudijó, mert volt minden, mi szem szájnak ingere: intenzív macro csaták és cheese egyaránt. Sajnos még mindig nincs ott mindenki agyilag, hogy felfogja, hogy aki cheese-el, az nem egy eretnek, aki a kínpadra való. Az már egy következő lépcső lenne, hogy megértsék páran, hogy a pylonokkal körülvett cannon counterje nem a drone. Jól mondta pár hozzászóló: egy bronzligás ezt fogta volna. Természetesen ezt nem szószerit kell érteni, de aki esetleg nem értené, hogy mire utaltak ezzel, az inkább ne is foglalkozzon vele.:D Emlékszem, volt egy GSL meccs (Code S), ahol egy Zerg naturalját ugyanúgy megpróbálták becannonozni, mire nemes egyszerűséggel a Zerg, cancelezte a hatcht és máshová expelt. A toss meg nézegethetett, mert konkrétan semmije sem volt és csak annyit ért el, hogy pár mp-vel késleltette a hatcht. Igen, kikapott a végén a P.

Ami még nagyon meglepett, az Mondi udvariassága és esze volt. Egyrészt biztosan frusztrált volt a második meccs után, mert balance ide vagy oda, egy ilyen meccs elvesztése mindenkit kerékbe tör idegileg. De Mondragon nem ment át szánalmas Idrába, hogy ő akkor most feladja az egészet és durcizik és szarik bele. Küzdött a legutolsó pillanatig, mert tudta jól, hogy ott és akkor teljesen mindegy, hogy mi van a balansszal; neki nyernie kell. Az meg hogy a végén még gratulált is az ellenfelének és sok sikert kívánt neki… Voltak akik Crunchert egy gyökérnek titulálták, nos érdekes kép, hogy az istenített Mondragon gratulál (irónia nélkül, tegyük hozzá gyorsan) az ellenfelének, miközben a fanatikus Zerg őrültek, khm, bocsánat, szakértők, az amerikait bombázzák. Én egyébként olvastam Mondragontól egy interjút, amiből az jön le, hogy egyrészt nem elégedett a Zerggel, ha összeveti a BW-vel és azt igazságtalannak tartja, hogy a T és a P semmit sem veszít ha elfelejt MULEt vagy chronot dobni, míg a Z-nek elmehet egy egész játéka azon, ha későn injectel. Ezenkívül gyűlöli a queent. Na, hát ő ezután vette a fáradtságot, nem csak ahhoz, hogy megtegye azt, amit minden gerinces embernek kötelessége lenne, tehát hogy gg-zen; hanem még gratulált is Crunchernek. Nálatok van még az értelmezői szótár? Csak mert most itt lenne az ideje fellapozni a sportemberónél. 😉 9,5\10

cruncher


A negyedik játéknap kibeszélőjében azt kérdeztem, hogy túlszárnyalhatja-e színvonalban az előző napokat. A válasz, mint kiderült igen is meg nem is. Összességében nem ez volt a legjobb nap, de a legjobb meccset mégis ekkor láthattuk.

Cruncher vs. Naniwa? Vagy mindenki sztrájkolni fog a meccs alatt?:D

kráncser

A “három szabály” (jajderossz!) utolsó tagja pedig az, hogy amelyik versenyről nyitok egy bejegyzést, arról nem szabad spoilerezni az üzifalban. Ez elsősorban mások örömének a nem elcseszésére van, de egyéb praktikus hozadékai is vannak. Ezzel viszonylag egyszerűen megbarátkozott mindenki.

Akkor most így a zárszó és a statisztikák előtt térjünk is rá erre a moderátorosdi témára. Kezdjük azzal, hogy az ezért kritizálóim nagy részét (még) vagy nem is ismerem, vagy biztosan tudom, hogyha nekik nem tetszik, az azt jelenti, hogy nagy segítséget nyújtok az emberiségnek. Igazából mindenki azt kapja, ami neki kijár. Vannak, akiktől a legapróbb megjegyzést is komolyan veszem és elgondolkozom a dolgon, hisz szerkesztőként az ember felelősséggel tartozik az olvasóiért, ha tetszik, ha nem. Van egy réteg, akik bár hajlamosak elveszteni az önkontrolljukat, de egyébként vagy értelmesek vagy még csak fiatalok. Nyilvánvalóan az ő véleményük is számít. Vannak azonban akik csak… nos, hogy Kálvini sorokkal jöjjek, csúf disznók röfögését tudják csak utánozni. Az inkoherens és semmitmondó véleményük egy cseppet sem érdekel, a legkevésbé sem mérvadó. Utóbbiak egyébként nagyon elenyésző számban vannak, viszont minden közösségben található belőlük legalább 1-2.

De ezt most félretéve kezeljük mindegyikőjüket egyenértékűnek és akkor kijön egy olyan szám, ami életre hívja azt a kérdést, hogy akkor mi legyen? Először is én vagyok a lehető legtávolabbi személy, akit egy húsvér moderátorhoz képest találni tudtok. Egyrészt alapjáraton nem kedvelem a moderátorok 70%-át, másrészt nem vagyok az a parancsolgatós, “csináld ezt! csináld azt” típus. Kedvem sem igazán van ezt csinálni. Akkor mégis minek, ha senki nem is kényszerít? A válasz egyszerű: a “munka” kényszerít. Ha valamit csinál az ember, akkor csinálja jól; legalábbis szerintem így helyes. Na most ha én veszem az időt, hogy egy helyre (kibeszélő\emlékeztető bejegyzés) gereblyézzem az embereket, akkor persze, hogy elvárom, hogy ne az üzenőfalon beszéljenek ugyanarról a dologról. Régebben már írtam: egy vendéglőt nem azért nyitnak, hogy aztán a megrendelt kaját az utcán fogyasszák. (Ne, senki ne jöjjön nekem ilyen különleges éttermekkel, értitek a példát, az a lényeg). A TL szabályzata úgy kezdődik, hogy “ez a mi házunk”, nos, én valahogy a bejegyzéseimre tekintek így. Az egyedüli szint, amit nem tűrök meg, az a balance sírás, és ebből kifolyólag a balance ügy tárgyalása, mert az úgyis csak sírássá fajul, ha a meccsek után egyből rákezdenek az emberek. Ez a b. sírás nem a heppem, egyszerűen csak olyan mélységű butaság áramlik ilyenkor az emberekből, hogy jobb exterminálni ezeket a megnyilvánulásokat, és amennyiben ezek az emberek nem értenek az egyszerű magyar szóból, akkor ő magukat is. Hogy az éttermes példánál maradjak, a balance miatt vinnyogók a szagos, odahányós csövesek. Az emberek túlnyomó többsége nem szeret ilyen emberek környezetében enni, mert a saját étvágyukat is elrontják. Megalomán, szenny, sérült dolog lenne az ilyen csöveseket legszívesebben az utcán látni? Én nem tudom, de őszintén szólva nem is érdekel, mert én így látom ezt normálisnak. Egy disznónak sem tiltom meg, hogy a pocsolyájában dagonyázzon (bárhol is legyen az), de egy disznónak sem engedem, hogy az éttermet mocskolja össze. A harmadik dolog meg az anyázás, de azt gondolom nem kell visszafejtenem az éttermi példához. Nos, ez az én meglátásom és számomra bizonyítva is lett, hogy mekkora a különbség egy “csöves étterem” és egy “rendes étterem” között.

És most ti is elmondhatjátok a véleményetek az ügyről, de elöljáróban annyit elmondok, hogy én a három közül egyikből sem engedek, azt viszont meglehet oldani, hogy én akkor inkább nem nyitok kibeszélőket, ami ugye azt jelenti, hogy ezek az általam kreált szabályok nem vonatkoznak senkire és akkor lesz ami lesz, vagy lesz ami volt. Elhitetitek, hogy semmi örömöm sincs abban, hogy az összes P meccs közben frissítgetnem kell a bejegyzést és folyamatosan törölni azt a pár fogyatékos hozzászólást, ahelyett, hogy a meccset nézném. Az pedig nem jöhet szóba, hogy én nyissak bejegyzést, viszont ne moderáljam, mert senki sem építtet egy éttermet csak azért, hogy nyilvános WC-nek használják.

Én főként azért jelentkeztem szerkesztőnek, mert úgy láttam, hogy több fontosabb esemény sem került ki, vagy csak nagyon minimális információkkal és akkor azt mondtam magamban, hogy “oké, én ezt jobban is tudnám csinálni”. Az már a sors humorérzéket mutatja, hogy ehhez képest inkább a cikkeimért járt dicséret, amiket úgy fogtam fel, hogy ha már írok emlékeztetőket, meg picit megpróbálok rendbe szedni 1-2 dolgot, akkor már magamat is elkényeztetem egy-egy cikk megírásával. 😀 Természetesen ti tudjátok, hogy inkább visszatérnétek-e az “anarchiába”; ha itt senkinek sincs szüksége az emberi állapotokra, akkor ám legyen. Lehetséges, hogy én tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy itt igény van egy “másik út”-ra.

Erről igazából ennyi jut eszembe, Szombatig van (a maival együtt) 5 nap, azalatt biztosan eltudjátok dönteni, hogy szeretnétek-e még a jövőben tőlem kibeszélőket látni, vagy sem. Talán utolsó megjegyzésként még ajánlanám a kedvenc “bandám” egyik számát, ami pont az ilyen helyzetről szól. /oké, nyilván a szám globális szinten beszél “A rendszer”-ről, de nem kell nagy fantázia átültetni erre az állapotra/

És most jöjjön a Statisztika rovat. Yay!!!

Fajok eloszlása:

  • Protoss: 5 (a 11-ből)
  • Terran: 3 (a 12-ből)
  • Zerg: 0 (a 9-ből)

Hovatartozás szerinti statisztika:

  • 2 ázsiai: ebből 2 koreai (a 9 ázsiaiból)
  • 5 európai: ebből 2 svéd, 1 német, 1 ukrán, 1 francia (a 17 európaiból)
  • 1 észak-amerikai: ebből 1 amerikai (a 6 észak-amerikaiból)

Továbbjutó játékosok eloszlása a tornára való bejutás módja alapján:

  • Előző TSL-ről meghívott játékosok: (0\3) előző fordulóhoz képest: -3
  • Koreai meghívottak: Boxer, MC (2\13) előző fordulóhoz képest: -1
  • TL Open győztesek: Kas, Naniwa, Thorzain, Cruncher, HasuObs (5\8) előző fordulóhoz képest: -2
  • TL Open pontrangsor alapján: Adelscott (1\8) előző fordulógoz képest: -1

A következő fordulóban, azaz most hétvégén állandó kommentátor lesz – ba-ba-ba-ba-baaaaaaaaaaaaaaa – ARTOSIS! Hell yeah!

Zárszóként annyit, hogy legyünk hálásak az égieknek amiért csak egy PvP lesz a következő fordulóban! Naniwa remélhetőleg élvezhetővé teszi azt az egyet is.

Jó hosszúra sikeredett; igazából már azt sikernek könyvelhetem el, ha egyáltalán lesz olyan aki hajlandó lesz végigolvasni. Az meg már megint egy másik kérdés, hogy meg is érte-e.:) A személyeskedő megnyilvánulások egyébként kevesebb embert érintenek, mint hinnétek, szóval nyugodjatok meg: csak azért, mert esetleg tőletek is ki lett törölve 1-2 (vagy több=) ) hsz még ne higgyétek, hogy a “halállistára” kerültetek. Az általános butaság és a balance sírók között rengeteg a különbség és így külső szemlélőként nézve könnyedén megállapítható, hogy ki az akinek csak elfolyt az agyvize, ki az aki még nagyon fiatal és ki az, aki akkor sem tűnne értelmesebbnek, ha 10 diplomát tennénk le mellé. 😉

Azt nem tudom, hogy a jövőhéten én csinálok-e összefoglalót és kibeszélőket (feltéve ha az utóbbiakat nem szavazzátok le már most), de ha pisztolyt tartanának a fejemhez, hogy márpedig én most erre a kérdésre választ adok, akkor azt hiszem egy nemet nyögnék ki, legalábbis az összefoglalóra mindenképp. Így az utolsó hetekben már nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy “elpazaroljak” egy napot. 🙁

De most szombaton és vasárnap TSL3 negyeddöntők, szóval tapadjatok!

Forrás:


Comments (21)

  • Yagami913

    |

    Nagyon klassz cikk én végigolvastam 😉
    A goody vs naniwa leírása különsen kreatív volt, az más kérdés, hogy aki nem látta a meccseket nem biztos, hogy értette is 🙂

    Reply

  • Restless

    |

    Figyelmeztetést kockáztatva szeretnék negatív kritikát megfogalmazni a cikkel illetve szerzőjével szemben, nekem kicsit “énvagyokazatyaúristen” hangulatú volt helyenként a cikk,és úgy éreztem, mintha ez a cikk csak azért jött volna létre,hogy mindenki téged hallgasson. Respect a sok munkáért, szép hosszú cikk lett, de ez olyan nekem,mintha nyílt levélben sértegetnének embereket helyenként, és úgysem tudnak ott érdemben visszaválaszolni. Főleg ha ki vannak tiltva. Nem tudom, Linoge-nek milyen hsz-ei voltak, de ettől függetlenül utólag egy főoldalon levő cikkben nem kéne szerintem megalázóan személyeskedni(Linoge hülye volt… gondolkozzatok el, igen,tökmindegy mit gondoltok,én jobban tudom,egy hülye volt-vmi ilyesmi szájízt hagyott az egész)
    Szóval én szívesen láttam volna egy kicsit tárgyilagosabb összefoglalót(Goody meccset végig se olvastam a német körítésben), az egyéb dolgokat,pl kitiltás, egyéb meg el lehetne intézni külön,mert nem az összefoglalóba való, illetve igen,azért vagytok adminok,hogy moderáljatok, kézben tartsátok az oldalt, de utána meg nem kell erre több szót pazarolni,az érintett úgyis megkapta az okot,hogy miért kapott büntetést.
    És a végére: Ha már senki nem kérdezte,akkor valószínűleg senkit nem is érdekel, hogy Hero vagy Volband,vagy miafene, ennek sem az összefoglaló posztban lett volna a helye szerintem.

    Maradtam tisztelettel

    Reply

  • SolkiM_81

    |

    Jó cikk lett gratulálok. Munka is van benne rendesen.

    Reply

  • Aston

    |

    Úristen, Hero cikkeiből lassan ki lehetne adni egy könyvet. Gratz!

    Reply

  • IonGun

    |

    Válasz Restless #2 üzenetére:
    Linoge egy idióta volt, gyanítom még most is az! Mást sem hallottál tőle egy chat szobában csak azt, hogy ez is imba meg az is! Más dolog, amikor valaki ezzel poénkodik, de ez nem ilyen volt!

    Kedves Hero becsülöm a munkádat és személy szerint bírom a stílusod, de néha már kicsit sok belőled! Igazad van a trollokkal szembeni eljárásról (nem mindenben, de úgy általában)
    Amikor egy meccs összefoglalóját olvasom, akkor elsősorban annak eseményeire és nem a Te eszmefuttatásodra vagyok kíváncsi! Főleg nem arra, hogy kit mikor miért bannoltál ki! Ezek az események maradjanak meg a színfalak mögött, mert már kicsit terhelő minden hírben ebbe botlani.

    Még annyit, hogy mióta KÉK vagy egy öntelt kis p@csfej lettél! XD XD (Fogalmam sincs hogy hívtak előtte! :D)

    A többit Restless elég jól leírta nem akarom ismételni!

    OFF
    Tegnap az NASL-en Boxer vs Drewbie meccsen a császár megint nagyokat alázott! Lehet, hogy Boxer másodvirágzását éli??? Remélem! 😀

    Reply

  • googlekereso

    |

    hát eddig is jó napom volt, de ez teljesen bearanyozta az eddigieket XD

    Hero, te egy őrült vagy, de a szó jó értelmében 😉

    a Naniwa vs. Goody, hát az nagyon nagy, és több olyan is volt ahol jókat nevettem, köszönöm 🙂

    de megjegyezném olyan nincs, hogy Todesfee (egyébként honnan jött ez?), mert a bombázókat simán Kampfgeschwader (nagyjából 72 repülőgép, ami a szárazföldi erőknél az ezred megfelelője lenne) csoportokba osztották (természetesen egy légiflottán belül) (velem erről nem érdemes vitázni, úgy is többet tudok nálad XD)

    ja és a Korában-ból lemaradt az e-betű (gondoltam szólok)

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Restless #2 üzenetére:
    Nem tudom miért hiszi mindenki, hogy kitiltást kockáztat az ilyen irományokkal.:D A cikkben is leírtam azt a három dolgot, amit én nem bírok elviselni és ha úgy tetszik, akkor tiltom is, de a kritika az nincs köztük.

    Egyébként a mondandód 70-80%-ával nem csak, hogy egyetértek, de a publikálás előttig többször is megfontoltam, hogy ezeket a dolgokat megemlítsem-e a cikkben, de végül úgy döntöttem, hogy nem, mert a.) magam alatt nem vágom a fát, b.) így is épp elég “off” került a dologba.

    Amivel nem teljesen értek egyet, az a mások publikus sértegetése. Ha megfigyeled, csak a két kitiltott van megnevezve és közülük is csak Linoge volt az, akit valóban annak lett az áldozata, hogy én tudok róla egy ilyet írni a bejegyzésben, ő viszont nem. A cél viszont szentesíti az eszközt, ezért statuáltam példát rajta, mert ő az a személy, akinek egy betűje nem született úgy, hogy bármi más szándéka lett volna azon kívül, hogy másokat felbosszantson. Ez még persze nem teszi indokolttá azt, amit csináltam, de talán egy kis háttérinfó segít megérteni az elgondolásomat a dolog mögött. [Edit: azóta már törölve az a bekezdés]

    “a már senki nem kérdezte,akkor valószínűleg senkit nem is érdekel, hogy Hero vagy Volband,vagy miafene, ennek sem az összefoglaló posztban lett volna a helye szerintem.” – Pont az az egy “3. rész” (lentebb leírom, hogy ez mit takar), amit egy offmentes összefoglalóba is beraktam volna, ha abszolúte nem tudtam volna másról írni. Már a bevezető is elárulja, hogy tisztában vagyok vele, hogy senki nem kíváncsi rá, az egyetlen célja, hogy poénos keretek közt kiadjak magamból valamit.:D Ha úgy tetszik, szerzői szabadság. A TSL összefoglalók azok szándékosan íródnak ilyen közvetlenre és nem az iromány tér el sokszor a címtől, hanem a cím az irománytól. Szerintem ha a maradék három szabad részben csak a TSL-ről írtam volna, akkor még bőven emészthető kategória lenne, de tudom, hogy most összemosódott a “kik lettek bannolva” és a “beszéljünk a balanceról!” féle dolgokkal.

    Válasz IonGun #5 üzenetére:
    Válasz Restless #2 üzenetére:
    Hehe, ha ez bármit is javít a dolgon, én is tudom, hogy SOK volt már az offból és vélhetően az emberek felét nem is érdekli. De akkor leültem megírni ezt a cikket és kapóra jött a szerkesztésmódom, ami abból áll a TSL összefoglalókban, hogy “X nap meccseinek összefoglalói – X nap rövid összegzése – bármilyen TSL-hez kapcsolódó dologról való írás, személyes vélemény – Y nap meccsein…”. A három lépésből a harmadikat beáldoztam, tehát ahelyett, hogy a versenyről írtam volna abban a részben, inkább tisztázni akartam egyszer s mindenkorra a dolgokat. Semmi kedvem nem volt külön egy rimánkodó bejegyzést írni, ráadásul nem is nagyon jött az ötlet, hogy miket is írhatnék arra a négy helyre.

    Nem kell aggódni, ilyen többet biztosan nem lesz. Ennek viszont az volt az ára, hogy ebbe MINDENT belesűrítettem, hogy később már ne kelljen ilyenekkel rondítani a dolgot.

    Ha jól megnézitek, akkor a bejegyzést három nagyobb részre is fel lehet osztani. Voltak az összefoglalók, voltak a félig off dolgok és volt a Goody vs. Naniwa dolog. Mivel így adtam ki a kezeim közül, ezért gondolhatjátok, hogy nekem ez nincs az ellenemre, de arra számítottam, hogy nagyon kevesen (akár konkrétan semennyien) lesznek azok, akiknek mindhárom rész tetszik, mivel nagyon különbözőek. Olyan mintha egy zenei top 10-ben menne lady gaga meg dimmu borgir is.:D

    Az összefoglaló olyan tárgyilagos pedig sosem lesz, mint mondjuk azt az ember az “összefoglaló” szót olvasván gondolná. Számomra nagyon unalmas lenne részletesen összefoglalni a meccseket. Ez nem azt jelenti, hogy túl sok munka lenne vele, mert jóval nehezebb ötleteset írni, mint elmesélni szimplán, hogy pontosan mi is volt, viszont mániám, hogy inkább írok teljesen elvont formában, mintsem hogy “átlagosat” írjak. Az MC vs. White-Rában pl. semmi konkrétat nem írok a meccsről, de megvan a maga oka, az ott leírtak pl. ezerszer többet elárulnak a meccs képéről, mintha visszaközvetítettem volna a dolgokat, ráadásul így jóval emészthetőbb és számomra is élvezet a megírása.

    A Goody vs. Naniwa féle összefoglaló az meg már megint más, de azt most nem is kommentálnám.

    Válasz googlekereso #6 üzenetére:
    Beírtam egy angol-német szótárba, hogy banshee…:D A biztonság kedvéért a google képkeresőjével is leteszteltem és a kijött alakok hasonlítottak a banshee jelentésére, szóval zöld utat kapott.

    Az elírásokért meg nyugodtan szóljatok, mert én többször már biztosan nem fogom átolvasni ezt a mamlaszt.:D

    Reply

  • Delebriel

    |

    Végigolvastam. ó je. +1 pont
    A Banshee-s kép meg… nagyon szívesen. 😀

    Reply

  • Synaptic

    |

    Az az igazság hogy van amibe bele lehet kötni, de a balance sírások törlése határozottan nem ez a kategória. Nagy fasságok születtek mindig a nagyobb versenyek alkalmával, de ezt már nem látni, így már nagyon jó vagy! 😀
    Ez a cikk meg… szép munka!

    Reply

  • Slamking007

    |

    Gratulálok, szép cikk, poénos, ugyanakkor tartalmas. A goody vs naniwa részhez hasonlót (!) én is tervezek írni, szólj, ha érdekelne a dolog, esetleg lehetőség lenne közzé tenni itt az oldalon, és egyeztetünk. Köszi!

    Reply

  • Madeye

    |

    No én is végig olvastam, igazából nem értem miért, az eddigi cikkeid jók voltak, de ez abszolút nem tetszett.
    Eddig megvolt azért a játékok képéről is egy alap leírás, amibe be volt fűzve, 1-2 jó helyen berakott poén, ami nem volt sok, viszont pont elég. Sajnos most már teljesen elmentél abba az irányba, hogy alig említed meg, hogy mi volt egyáltalán a meccseken, és túl sok történetet, kacifántot, “poént” szősz bele, ami ilyen mennyiségben pont a minőséget rontja, legalább is szerintem….

    Az összefoglalótól eltérő részekről meg annyit, hogy minél több ilyet, meg hozzászólást olvasok tőled, annál kevésbé szimpatikusnak érezlek, sőt mondhatni megutállak. Úgy érzem, hogy nagyon egy oldalú véleményed van és nem nyitsz mások felé, és írom ezt úgy, hogy a három szabályoddal, amit bevezettél nincs semmi bajom.

    Köszöntem

    Reply

  • Gergoo

    |

    Jó cikk, a Goody vs Naniwa volt a legjobb része szerintem. Engem nem zavart az off (bár engem általában semmi nem zavar)

    Reply

  • googlekereso

    |

    Válasz Hero #7 üzenetére:
    ja, hogy te úgy értetted a bombázót (én is ránéztem és tényleg!)

    mert én a valós Luftwaffe dolgok alatt kerestem (van egy pár II.Vh-s könyvem 😀 )
    úgyhogy vedd úgy, hogy nem szóltam XD

    Reply

  • chuvi

    |

    Grat, jó cikk lett! Bár, mitn említetted most kicsit sok volt az off:D
    Amúgy meg a za bizonyos cannonos GSL meccs, az Idra vs Genius volt. Idra kivételesen ép aggyal versenyzett, nem pedig azonnal ragelni kezdett h “fúúúúúúúúú mekkora szemét ennyit ér, csak cheese-ni tud”. Ha kivételesen normális elég élvezetes meccseket tud tolni.

    Reply

  • Hero

    |

    Köszi a visszajelzéseket!

    Válasz Madeye #11 üzenetére:
    Még elmondhatom, hogy kísérletezem a dolgokkal és csak a váza forrt ki a TSL összefoglalóknak, a tartalma nem. A visszajelzésekből (mint most a tiéd is) levonom a lényeget és majd igyekszem észben tartani. Az mindenképp befolyásolta a dolgokat, hogy az off rész rész kihatással volt az on részekre is, de nem mentegetem magam, mert ez a mostani amúgy is lightosabb lett volna, mint az előző. A visszajelzéseket meg – mint mondtam – figyelem.:P

    A tetszés\nem tetszéssel nem nagyon tudok mit csinálni, de több összefoglalóban biztosan nem fog ennyiszer előfordulni a hülyézés és annak szinonimái a közösség felé. Ezért is lett ide ömlesztve minden, hogy ne egyenként “mocskolja be” az összefoglalókat, hanem legyen egy, ahol igyekszem úgy elhelyezni a dolgokat, hogy az ember még ne érezze úgy, hogy megfullad tőlük.

    Szóval a lényeg, hogy ha ki is derül, hogy utálsz, mint embert, attól még a jövőbeli cikkeket lehet, hogy ismét élvezni tudod, mivel kevés rá az esély, hogy itt is előhozakodom azzal az énemmel, ami láthatóan taszít. Persze, mivel cikkekről van szó, ezért én, mint én benne vagyok az összesben, de ha ez az eddigiekben nem zavart túlzottan, akkor az jó.:D

    [a mérlegelés amúgy nem egyszerű, ha körbenézel a kommentek között, akkor kb. azt láthatod, hogy bármilyen is lesz majd a következő, valakinek biztosan csalódást fog okozni, szóval az egyetlen, amit ígérhetek, hogy észben fogom tartani mindet]

    Válasz Slamking007 #10 üzenetére:
    Őszintén szólva ilyenekkel nem szoktam foglalkozni, a hírbeküldőhöz sem igényeltem elérést, de megbeszélhetjük.:d Vegyél fel msn: ecm2@freemail.hu . A kövi két hétre viszont nem ígérhetek semmit. Már abban is majdnem 100%-ig biztos vagyok, hogy én nem tudok időben összefoglalót írni a kövi fordulóhoz.

    Válasz googlekereso #13 üzenetére:
    Egyfajta rejtett utalás volt, hogy a bombázó alatt az sc2-es bansheet értem, de mégsem törhettem meg a sztorit azzal, hogy elkezdem magyarázni ezt.:D

    Reply

  • Turbochicken

    |

    Vicces, egy ideje az SC2.hu -néhány régi admin normális cikkein kívül- Hero és a trollok harcáról szól! 😀
    Továbbá hihetetlen számomra hogy ilyeneken tudtok veszekdeni, meg felidegesíteni magatokat.
    Hero, tesztenek a cikkeid, látszik hogy képben vagy mindig, szórakoztatóak (kicsit mintha telennél az oldal Horti Gábora :D), mondjuk talán ez már egy picit átesett a ló túloldalára, de egynek ezis jó volt :)…. kb általad/tok informálódok csak a TSLelről…. meg mondjuk mindenről… szóval azért tessék értékelni a staff saját szabadidejéből elvett munkáját!
    Make Love, not War 😀

    Reply

  • Csenky

    |

    Alapvetően szórakoztató cikkeket írsz, igaz a náci fejezetet nem olvastam el, de amúgy jó.

    Viszont.
    Az nem baj, ha megemlíted a különbséget Idra és Mondragon vagy Morrow között. Esetleg foglalj is állást, a véleményedtől kap életet a cikk. Viszont az, hogy határozottan sértegetsz embereket olyan hozzászólások miatt, amik ad1: meg sem íródtak, ad2: amúgy is ki lennének törölve, nos ez első sorban nem okés. Hogy ezt ilyen alpári stílusban teszed és több bekezdést is szánsz rá, az kifejezetten taszító, és rengeteg ront egy amúgy remek cikken.
    Tudom, kinek nem inge…
    De azt egy-két rövid tőmondattal, normálisabb stílusban is meg lehet fogalmazni, hogy ne itt trollkodják szét az agyukat az emberek. Már csak a színvonal miatt mondom, ami egyébként az egekben lenne, ha nem szeretnéd ennyire a trollokat előre letrollkodni.

    Reply

  • ZsoL

    |

    Válasz Slamking007 #10 üzenetére:
    kuldheted nyugodtan a hirbekuldo kukac starcraft2.hu cimre, ha van kedved.

    Reply

  • Julien

    |

    SRÁÁÁÁÁÁÁÁCOOOOOK!

    Ezen beszartok. Ebben a pillanatban néztem fel streamekre, és mit ad Isten, Idra tolja. Na mondom lássuk. Nézem az ellenfelet, Crouncher, összeakadtak ladderen, a pálya taldarim :D:D:D:D:D Na mondom ez vicces lesz. A következő történt, mikor Idra beverte kedvenc protosunkat.

    C: Újra?
    I: Bazd meg
    C: De miért?
    I: Mert egy kibaszott vicc vagy.
    C: Kivel jászod a következő meccset TSL-en? Ja bocs 😀
    I: Mert a fajod ellen mindenki veszít.
    (közben már alig maradt Crounchernek épülete)
    C: Akkor most csinálok néhány halut 😀
    I: Takarodj!
    C: Akkor tényleg nem játszunk újra?
    I: Takarodj!
    C: Azért még jóbarátok vagyunk? 🙂

    Majd Crouncher kilépett. Szerintem hatalmas volt, én beszartam közben a röhögéstől. Mellékesen megjegyzem, hogy Idra kb szarrá verte a srácot, beleszólása nem volt a játékba.

    Reply

  • Turbochicken

    |

    Válasz Julien #19 üzenetére:
    xDDDDDD
    Mókááás lehetett…. Cruncher mintha kicsit piszkálná a “nagyokat”, bár Idrát még mindig egy rossz karikatúrának tartom!:D

    És sorry mind2nk nevéveben az offért:D

    Reply

  • Julien

    |

    Válasz Turbochicken #20 üzenetére:
    Idra 1. az amcsi grandmasterben, és nem karikatura, hanem egy fasz 😀 Amúgy ez nem off, az elősztorija TSL, úgyhogy egyáltalán nem az szerintem 🙂

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.