Interjúk a StarCraft II-ről, BW-s szemmel: Park edző I. rész

esfrost . Interjú 1387

Most, hogy a 8 KeSPA csapat végre a StarCraft II felé irányította figyelmét, a TeamLiquid meginterjúvolt pár nagy Brood War tehetséget. Az interjúk fő témája természeten az átállás StarCraft II-re. Az SKT1 edzője, Bisu és Jaedong válaszolt a kérdésekre. Bisu és Jaedong után egy profi edző, Park fejti ki véleményét a StarCraft II-re való átállásról.

PARK, SK Telecom T1

A koreai Brood War közösség veteránja, Park Yong Woon nagyon mélyről került a csúcsra.  Miután megkapta első edzői melóját, az elszegényedett Pirates of Space csapatánál, ezután Park évekig a csapattal maradt egészen addig, amíg az MBCGame leigazolta. Itt ízlelhette meg a sikert először a Proleagueben, amikor az MBCGame Hero megnyerte az első és egyetlen bajnokságát 2006-ban. Ez az eredmény hozzásegítette ahhoz, hogy 2008-ban a tekintélyes és jól finanszírozott SK T1 főedzője legyen. Mióta két bajnoki trófeát nyert az SK T1-nek már nem is kell aggódnia a pozíciója megtartása miatt.

Régóta dolgozol a Brood Warban, most, hogy a Proleague egy hibrid ligává válik, mit gondolsz a StarCraft II-ről?

StarCraft II-ben rengeteg új ötlet található meg, mint például a warp-gatek, a colossusok, reaperek, stb. Alig várom már, hogy még mi lesz az elkövetkezendő patchekben, és kiegészítőkben.

Nemzetközileg sokat beszélnek arról, hogy ez egy könnyebb játék, mint a StarCraft, hogyan vélekedsz erről?

A különbség a Brood War és a StarCraft II között az, hogy a StarCraft II-ben rengeteg automatizálás történt, és így a progamerek világában ez kevesebb ügyességet igényel, szerintem emiatt gondolják úgy az emberek, hogy könnyebb lenne. Noha sok a hasonlóság is a két játék között, persze a különbségek is, de összességében nem gondolom azt, hogy a StarCraft II „könnyű” lenne. A játék nagyon gyors is lehet, és ez megköveteli a pillanatok alatti jó döntéshozatalt, így a játék nem lehet könnyű.

Mi a nehezebb StarCraft II-ben?

A unintok vs unitok szempontjából lehet az, mindig azt gondoltad Brood Warban, hogy „megnyerhetem ezt a csatát, ha egy bizonyos módon harcolok”, de talán mert még nem gyakoroltunk eleget, nehezünkre esik rájönni arra, hogy is működnek ezek a dolgok StarCraft II-ben. Emellett, nehéz kiszámítani a timingokat.

Mely játékosok találták legkönnyebnek az átállást?

Azok, akik leginkább próbálkoznak? Akarom mondani, alap szinten azok a játékosok nyilvánvalóan a legjobbak, akik a legtöbbet gyakorolnak. És közülük pedig azok, akik gyorsan képesek megérteni a játék jellemzőit. A unitokról, a counter kapcsolatokról, stb. Ők fejlődnek a leggyorsabban.

Van olyan játékos az SKT-ban, akinek természettől fogva tehetsége van StarCraft II-höz?

Jelenleg, Jung Yoon Jong (by.Sun vagy By.Rain) nagyon jónak bizonyul a gyakorlások folyamán. Röviden, ő a legmagasabban rangsorolt játékosunk ladderen jelenleg. Ő az , aki  rengeteg más játékkal is játszott a múltban, nem csak RTS játékokkal, lehet emiatt képes ilyen hamar elsajátítani játékokat.

Figyelemmel kísérted a StarCraft II-t a hivatalos váltás előtt is? Tettél bármiféle előkészületet még a bejelentés előtt, arra gondolva, hogy készen álljatok bármiféle eshetőségre?

A mi csapatunkat már a béta óta érdekli a StarCraft II. Az én esetemben, sokat játszottam a bétában Boxerrel (mikor SKT-s volt) holtszezon idején. Az ezellőtti szezonok startja előtt az SKT játékosok rengeteg StarCraft II-t játszottak. Hétköznapiasan úgy is fogalmazhatnék, hogy „addig gyakoroltunk, amíg rosszul nem lettünk”. Hát így játszottunk magunkban, a Brood War szezonok indulása előtt.

Az SK emelett kicserélte az összes gépünk, szóval bármikor játszhattunk StarCraft II-t. Ellenben volt sok más olyan csapat, akik olyan helyzetben voltak, hogy nem tudtak volna StarCraft II-vel játszani, akkor sem ha szerettek volna, mivel az ő gépeiknek a konfigurációja nem volt elégséges ehhez. De nekünk megvolt a hardwareünk, hogy játszunk egy kis StarCraft II-t már korábban is.

Mik a gyakorlási arányok az új Proleague szezonra?

Azért mert, ez félig Brood War félig StarCraft II és az ász meccs pedig Starcraft II, statisztikailag a StarCraft II-nek 66%-os súlya van. Ezért mi a StarCraft 2-vel magasabb arányban gyakorlunk, mint a Brood Warral, olyan 80% körül. Brood War szempontjából, a mapok ugyanazok, mint az előző szezonban, így a gyakorlások is a megszokott menetrend szerint zajlanak.

Mvp említette egy interjúban, hogy nagyon nehéz egyszerre Brood Warral és StarCraft II-vel játszani. Az SKT játékosai is így érzik?

Megértem azt, amit mondott az interjúban – Sokat játszottam StarCraft II betat a holtszezon alatt, és nagyon zavaró volt újra Brood Warozni, a dolgozók irányítása, stb. Azonban úgy gondolom, hogy senki sem gyakorolt külön erre a helyzetre. Ha te sokáig StarCraft II-vel játszol azután Brood Warral, az igazán nehéz. De a mi játékosaink mindkét játékkal gyakorolnak, egyszer az egyikkel máskor a másikkal. Amikor kérdeztem őket, mit gondolnak erről,eddig még egyikük sem mondta, hogy ez nehezükre esne.

Úgy gondolom lehetnek problémák a játékminőségben, mikor Brood Warozunk, azután, hogy sok StarCraft II-t játszottunk. Nem hiszem, hogy Brood Warban ugyanolyan magas szinten leszünk mint előtte. Ez a probléma létezik. De a játékosok nem érzik úgy, hogy ez nekik különösen nehéz lenne.

Sokat aggódsz emiatt? Mivel ti két játékkal is játszotok, nem lehettek a legjobbak mindkét játékban. Nem félsz attól, hogy olyan minőségű játékot mutattok majd folyamatosan, ami a top szint alatt van?

Igen, ez egy nagy gond. A csapatok és játékosok, akik GSL-ben mérettetik meg magukat, ők kizárólag StarCraft II-vel játszanak, amíg mi két játékkal játszunk egyidejűleg. Kicsit kiábrándító ez, mert lehetséges lenne számunkra, hogy jobb játékot mutathassunk, de nem tudunk. De még mindig úgy vélem, hogy elérhetjük a GSL résztvevők szintjét hamarosan. Legalábbis ilyen önbizalommal vágunk bele ebbe a ligába (nevet).

Ha megkérdezel embereket a StarCraft II világából, hogy szerintük mennyi időbe kerül a Brood War játékosoknak teljesen átállni, különböző véleményekkel találkozhatsz. Három hónaptól kezdve egészen egy évig. Mi a véleményed?

Szerintem ez a következő szezonig tarthat. Ez a szezon véget ér szeptemberben, szóval körülbelül 5 hónapot mondanék. Ezután nekivágunk a következő szezonnak, úgy gondolom  képesek leszünk fej fej mellett haladni a GSL top játékosaival.

Úgy gondolod nem lett volna sokkal kényelmesebb teljesen StarCraft II-re váltani?

Egy pro csapat nézőpontjából, természetesen, sokkalta kényelmesebb lett volna. De ez nem a mi döntésünk. Ez azon múlik, amit rengeteg rajongó szeretne, és amit a vállalatok/szponzorok akarnak. Nekünk alkalmazkodnunk kell, bármi is történik. A hibrid liga egy kicsit kemény, de egyúttal ez egy páratlan liga a világban, ahol két játékkal játszanak egyszerre. Azon dolgozni, hogy olyan játékokat hozzunk létre, ami szórakoztató és érzelmekben gazdag a legjobb dolog amit csak tehetünk.

Természetesen a bajnokság megnyerése a célotok. De figyelembe véve azt, hogy ez egy nagyon egyedi és furcsa szezon, kevésbé érzed fontosnak megnyerni ezt az idényt, vagy talán az építkezés, és felkészülés az új játékra sokkal fontosabbá vált?

Ez mind átfutott már a fejemben, de mivel mi profik vagyunk, azt gondoljuk muszáj nyernünk. Ez egy különleges szezon, elsöprő változásokkal, és úgy gondolom sokkal értékesebb nyerni egy ilyen szezonban. Ha a játékosaink együtt hozzászoknak valami újhoz, ahelyett amit mindig is csináltak, szerintem ez sokkal értékesebb is lehet. Jóval motiváltabbak vagyunk abban, hogy nyerjünk, mint az előző évi szezonban.

Úgy tűnik, az a terved, hogy egyidejűleg lesztek jók Brood Warban és StarCraft II-ben is. Mit gondolsz más stratégia is életképes lehet? Számítassz arra, hogy más csapatok olyan stratégiát választanak, hogy kizárólag StarCraft II-re fókuszálnak, vagy lesznek olyan játékosaik akik csak egy játékkal játszanak?

Igen, úgy vélem teljesen lehetséges. Szerintem ez egy lehetőség olyan csapatoknak mint az Air Force ACE, ami nehéz időket élt át, mielőtt teljesen StarCraft II-re váltott. Hallottam, hogy vannak csapatok akik ezt csinálják. Brood Warral játszottak éveken át, most azt tervezik, hogy kihozzák a Brood Warból a minimumot, és elsődlegesen csak a StarCraft II-re összpontosítsanak.

Bizonyára sok ex-Brood War játékost és edzőt ismersz, akik most StarCraft II-ben dolgoznak. Gyakran beszélsz velük, kérsz tanácsot tőlük?

Igen, ők már sok mindent felépítettek a StarCraft II-ben, és még sokat fogom ezt emlegetni. Battle.neten sokat beszélek játékosokkal és edzőkkel, és van egy pár dolog amit már átvettünk tőlük.

A Heart of the Swarm kiegészítő előreláthatólag valamikor a következő évben jön. Ezt egy lehetőségnek látod, egyfajta „reset-nek”, olyannak, mint amikor kijött a Brood War kiegészítő?

Úgy gondolom ez egy fordulópontja lehet a StarCraft II-nel. Kipróbáltam már a custom mapokat, amiken az új unitok voltak.

Nem gondolom azt, hogy a terranak túl sok lehetősége lenne a unit összeállításokban jelenleg. Brood Warban biot játszol zerg ellen, mechet protoss ellen, és így sok érdekes módja van annak, hogyan is használd a unitokat. Szerintem több lehetőséget kell, hogy biztosítson, és a kiegészítő ebben sokat segíthet. Buffolhatnák a tankokat! (nevet)

Rengeteg balance patch van StarCraft II-ben, összehasonlítva a Brood Warral, ahol már nagyon régóta nem volt. A játékosoknak Brood Warban maguknak kellett megtalálniuk minden megoldást, sok évnyi erőfeszítést követően. Amíg a Blizzard sokkal aktívabb részt vállal a StarCraft II-ben. Mit gondolsz erről a különbségről?

Szerintem ez remek, hogy a Blizzard ennyi figyelmet szentel ennek a játéknak. A dolog, ami miatt aggódom, az a patchek ideje, rengeteg liga van a világon. A kommunikáció a Blizzard és a ligák között nagyon fontos. Ha egy patchet egy liga közben élesítenek az nagyon rosszul is elsülhet.

A Brood War csak Koreában vált óriásivá, amíg a StarCraft II már most nagyobb nemzetközileg mint Koreában. Ez olyasvalami amire gondoltál már azzal kapcsolatban, amikor az új ligába kerültetek?

A StarCraft II legnagyobb érdeme, hogy egy globális játék. A szívem gyorsabban dobog, mikor arra gondolok, hogy olyan SKT játékosok, mint Bisu vagy Fantasy nemzetközi porondon játszanak. És amikor arra, hogy mi lenne, ha a Brood War playerek eljutnának arra a szintre nemzetközi ligákban, mint amiben jelenleg vannak Koreában. Alig várom, hogy remek meccseket játszanak a szurkolók előtt.

Tervezi  az SKT, hogy külön megcélozza a külföldi nézőket?

Hát ez egy irodai meló, erről nem igazán tudok mit mondani.

Az, hogy a StarCraft II olyan hatalmassá vált a tengerentúlon, az többek között a személyes streameknek köszönhető, amivel rengeteg nyugati játékos szerzett rajongókat. Mit gondolsz erről?

Ennek vannak előnyei és hátrányai, de eddig még nem igazán tudtam erről. Szerintem ez a játékosok bevételi modellje miatt alakult így. Ha elfoglaltabbak lettek volna, kétlem, hogy tudtak volna streamelni.

A KeSPA csapatok és a StarCraft II szövetség csapatai különváltak. Szerinted mi fog történni a jövőben ezzel kapcsolatban?

Hát senki sem ismeri a jövőt. De a véleményem szerint, mivel a kiindulópontjaink különböztek, most külön utakon folytatjuk egy ideig. Lehet, hogy újra egyesülünk a jövőben, de az is elképzelhető, hogy különállóak maradunk, mint „Keleti és Nyugati” csoport.

Sok hardcore Brood War rajongó csalódott a hibrid Proleague miatt. Van valami, amit ezzel kapcsolatban mondanál nekik?

Én együttérzek a rajongókkal, és személy szerint én is szomorú vagyok amiatt, hogy ezentúl nem lesz már tisztán Brood War liga.

De ez olyan dolog, ami ellen nem sokat tehetünk. Úgy vélem el kell kerülnünk azt a helyzetet, ami a koreai profi röplabdával vagy a ssireum-mal(koreai birkózás) történt. Ahelyett, hogy hasonlóan veszítenénk el Brood Wart, szerintem a hibrid liga egy sokkal jobb út, mivel legalább ugyanazokat a játékosokat nézhetitek tovább. Emelett ők már külföldre is utazhatnak majd, hogy további rajongókat szerezzenek maguknak, ami szintén egy remek dolog.

 

Folytatjuk…

 

Forrás:


Comments (3)

  • esfrost

    |

    Ennek is érkezik majd egy folytatása, mivel nagyon terjedelmes interjú 🙂

    Reply

  • FaLtY

    |

    érdekes! 🙂 jó lenne nekem is valami edző aki néha motiválna 😀 ha zsinórba 15x elrontom 😀 + ez majd az első komoly versenyen fog kiderülni, hogy mennyi idő kell a felzárkózásra az SC:BW-seknek.
    +
    GYERÜNK Bisu!

    Reply

  • esox

    |

    Ez még a Stephadongosnál is érdekesebb lett. Várom a folytatást.

    Válasz FaLtY #2 üzenetére: Figy ha fizetsz nekem megyek aztán hátba váglak ha missclickelsz meg ordítok mögötted.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.