Szerettyük a magyar VODot

Astonkacser . VOD 1666

Ropi küldte ezt a … izé VODot, és azt írta hozzá, hogy nagyon jó mert egy csomó alap dolgot elmondanak benne. Megkockáztatom, hogy hirtelen unlikeolnak majd minket elég sokan, de kérem szépen, itt most nem AZ lesz a lényeg, hanem hogy értékeljük a feltörekvő magyar kommentárokat. Igazán profiknak is ajánlom, hiszen meg tudhatjuk belőle például, hogy 3 Spine Crawler akár 3 Zealotot is megállít, a Roach az nem igazán jó a Void Ray ellen, illetve hogy a rush az egy patkány dolog. Na de inkább próbáljunk tanácsot adni a srácoknak és emeljük ki, hogy mi volt jó, én kapásból tudok is mondani egyet: maga a kezdeményezés már plussz pontot érdemel, úgyhogy srácok olvassátok el a kommenteket, biztos vagyok benne, hogy sok érdekes tanácsot fogtok olvasni.

(természetesen lehet lájkolni a bejegyzést meg jól megmondani nekem, hogy ne legyek már ilyen szigorú legközelebb)

Frissítés: A béta során gyűjtött magyar kommentárokat itt találjátok.


Comments (20)

  • Maigowanin

    |

    Hát, srácok jó dolog ez hogy vállalkoztatok komentátorkodásra, de szerintem gyúrjatok még egy kicsit mert bár sok hasznos dolog is elhangzik kezdő playerek számára azért sok olyan dolog is van ami abszolút félrevezető.Nézzetek meg pár profi VOD-ot akár Stacraft 1 ből magyarul vagy angolul ha értitek a nyelvet onnan azért sok dolgot el lehet lesni ha komolyan gondoljátok ezt. 🙂 Azért annyira nem volt szörnyű de a következő az jobb legyen. 🙂

    Reply

  • Endyr

    |

    hmm…hat van meg hova fejlodni 🙂

    de a legfontosabb, h ne vagjatok egymas szavaba. nemegyszer volt, h felvaltva mondtatok 4-5 teljesen kulonallo gondolatot es egyiket sem fejeztetek be

    Reply

  • Mauro001

    |

    Merre lehet találni még magyar vodokat?

    Reply

  • Mojk

    |

    „Hát ebben a játékban nem lesznek márinok” 🙂 Ezen azért mosolyogtam, de örülök ha van magyar vod.
    Én is szívesen csinálnék, mert jó a gépem hozzá, meg minden, de nem értek annyira a starcrafthoz.

    Reply

  • zsolo1122

    |

    Szerintem a játékban kellene még picit fejlődnii, és az már sok alap dolgot hozna magával amitől jobb lenne a VOD, de a maga súlycsoportjában sokat segíthet a játékosoknak. Le a kalappal hogy vállalkoztatok erre. Gratula!

    Reply

  • Chimaira

    |

    Ez a meccs melyik ligában volt? Jó lenne tudni.

    Reply

  • Gabeszmarin

    |

    Ezaz! Végre magyar VOD! Sok sikert és jó szerencsét, srácok!

    Reply

  • Lapi

    |

    a komentrát tetszett ! különösen azért mert ketten vagytok és egymással megbeszélitek a történéseket nyílván érdekesebb két ember szemszögéből mint egy emberéből , viszont maga a jatákban elég sok hiba volt mind a két játékos részéről de összeségébben tetszet érdemes végig nézni és remélem csináltok még hasonló videókat

    Reply

  • Kalcifer

    |

    Hello Mindenkinek!

    Nagyon köszönjük a bíztatást, köszönöm a pozitív kommenteket!
    Tudom, hogy az első videónk hagyott némi kivánnivalót, de a második Vodunk (nem a part 2. hanem egy új) felülmúlja ezt.
    Nos, azt a néhány kezdőknek szóló dolgot pl.: Roachról, Zealot és Spine Crawler találkozásáról azért mondtuk el, mert sok ember nem játszott még ezzel a játékkal, bármennyire is hihetetlennek tűnik a dolog. Ha most megmondod valakinek, hogy á dehogy is a Spine 40-t sebez medium gyorsasággal a Zealot pedig…értitek, ezt akkor lehet csak igazán megérteni, ha látod. Tudom, hogy itt már sokan játszottak már a Bétával, én is játszottam. Tudom, hogy sok embernek már megvan a 2. De így is szerintem még mindig többen vannak azok akik nyálcsorgatva tapadnak az üzlet üvegének és stírölik az SC2-t.

    Hallgattam az élő kommentátorkodást már nemtudom hol a 2v2-es bajnokságon és hát az se volt egy HDStarcraft, vagy Husky. Természetesen nézzünk az angol kommentátorokat, jól értünk angolul.

    A 2. videó már jobban fog tetszeni nektek ebben biztos vagyok, csak annyit kérek, hogy azt a Protoss hang
    paródia akármit ne hallgassátok meg! -.-” Erdon fennt hagyta.

    Már régóta dolgozunk a tökéletes Protoss hangzáson (egyrészt önszórakoztatásra, másrészt azért mert sajnálom de ki kell mondanom: a Huncraft..nos..enyhén szólva..) és az Audacity nevű programmal sikerült elérnem egy olyan eredményt, amitől a hang olyan, akár egy protossé. Nos az a paróüdia videó fönt még csak próbálkozás volt, de mostmár 5 percnyi hanganyagunk van Protoss hangokkal és esküszöm meglepően jók lettek!

    Akit érdekel a recept, akkor tessék:
    Audacity és egy jó mikrofon:
    Mondd bele Kétszer a kívánt szöveget a mikrofonba, próbáljunk meg sejtelmes és erőteljes hangot adni, két különböző alkalommal. A kettőnek egyeznie kell ütemre, hangban nem baj ha néhol eltér, sőt csak jobb lesz, ha az első verzióban a hangod a mondtad végén elmélyül míg a másikban tegyük fel emelkedik.
    Ha megvan a két hang akkor jöhet a mélyítés.
    Hangszínszabályzónál lehet állítani a hang mélységét. Ne vigyük túlzásba.
    Utána jöhet a visszhang!két értéket kér:

    Késleltetési idő: 0,02
    Elhallási érték: 0,04
    Mind a két hangfájlt visszhangosítsátok és megtörténik a csoda. Ha recseg a mikrofon az teljesen elrontja az egészet 🙁

    Reply

  • Ranger

    |

    Én is azt mondom hogy van még mit fejlődni, viszont tetszett az egész, főleg azért mert úgy érzem ennek a játéknak a szintje közelebb áll hozzám, mint a progamerek játéka (amit persze szintén nagyon jó nézni :)) Szóval grat és hajrá a továbbiakban!

    Reply

  • iDaarg

    |

    bocs haver de első perc után abbahagytam, apm-et nézni az első 15 mp után vicc de azért hajrá

    Reply

  • R153R

    |

    Egyszerre akár 100 larva is lehet? Én ugyan csak bétában szórakoztam ilyennel de ott a max 14 volt 🙂

    Reply

  • Twix

    |

    Köszi – köszi!

    Reply

  • Trib

    |

    Nekem tetszett a dolog, örülök, hogy ilyenekkel foglalkoztok, söt, én is csinálnám, mert vicces.
    Ami nekem nem tetszett az elején, de ebben nagyon gyorsan fogtok fejlödni, az a merevség és a nagyon átgondolt mondatok.
    Barátnöm rádiózott és amit ö tanácsol nektek:
    Rugjatok be picit. Nála mindig segitett, hogy müsor elött megnyitottak egy üveg bort. Es csevegjetek egymassal mint két haver a kocsmában.
    Tudom ezzel a kezdök sokat nem fognak érteni, de amig bele nem jöttök a folytonos beszédbe és a laza hangulatba addig nem tudtok egyszerre figyelni, hogy hogyan foglamazzatok, hogy mindenki megértse és hogy mégse legyetek feszültek.
    (A TV bemondok is hetente járnak beszéd szakértökhöz, hogy érthetöen beszeljenek, még nekik sem megy sok év után sokszor)

    Reply

  • stryker

    |

    Sziasztok!
    Társam és én Battlefield: bad company 2 mecseket szoktunk livestreamelni, közvetíteni 🙂
    mi is a saját bőrünkön tapasztaltunk, a nézőközönség morgolódását és örömét. Nem tudtok majd mindenkinek tetszeni, és ne is akarjatok.
    Túl merevek vagytok, kb mint egy gép. Eleinte jó pár üveg sör sokat segít, majd csökkentsétek a mennyiséget.
    S készüljetek fel, hogy lehet akár 2hs meccs is s azon folyamatosan beszélni nem könnyű. Agyilag hullák lesztek utána.

    Egyik utolsó munkánk:
    http://www.battlefield.hu/content/2010/07/22/Battlefield.hu_TV_adas_18._-_Magyar_BFBC2_Kupa_donto_Gigabyte_vs._HTW
    szeptemberben majd szeretnénk SC2-es meccseket is közvetíteni persze élő adásban.)

    Reply

  • iDaarg

    |

    Válasz stryker #16 üzenetére:
    stryker? véletlenül nem wowoztál meg csztél? és a barátod akiről beszélsz nem devilsx?

    Reply

  • stryker

    |

    Válasz iDaarg #17 üzenetére:
    Majdnem 🙂
    A társam: Sin
    Ezeket a játékokat nyüstöltem: Lineage 2 , Battlefield ( 1942, Desert Combat, Bf2, Bad Company 2 )

    Reply

  • ropi

    |

    Amúgy eltaláltad nekem pont nincs meg a játék és ha elmegyek 1 üzlet elött mindig a kezembe veszem ,nézegetem aztán visszarakom és othon nézzem a VOD-okat meg ezt az oldald.

    Amúgy meg a VOD-hoz hozzászolva mivel én küldtem be nekem nagyon tetszett! 😀

    Reply

  • iDaarg

    |

    Válasz stryker #18 üzenetére:
    akkor téged nem ismerlek 🙁 az 1 másik stryker

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.