Archive for 2010. augusztus 11. szerda

Kezdők kézikönyve 5. fejezet, Amit valószínűleg még nem tudsz

Íme valentino fordításában a sorozat 5. része. Köszönjük még egyszer!

Rendben, írtam egy újabb részt. Most már az 5. résznél tartunk, ami egy lista arról, amit valószínűleg még nem tudsz, még akkor sem, ha már egy jó ideje játszol.

  1. Minden egyes munkás (SCV) amit egy darab kristályra irányítasz körülbelül 40 kristályt bányászik ki percenként. A második munkás amelyiket ugyanarra kristályra irányítasz további 40 kristályt bányászik percenként. Egy harmadik munkás csupán további 20 kristállyal bányászik ki többet. Egy negyedik munkás csak nagyon keveset fog bányászni. Mindez azt jelenti, hogy 16 munkás a kristálymezőkön teljes kihasználtsággal fog dolgozni, míg a 17-24. munkás csak fele kihasználtásggal, és a 25+ fölötti munkás létszám pedig egyszerűen nem éri meg. (plusz még ugye munkások a gázon is – Promie)
  2. Az gázkitermelő (extractor) trükk – amikor az overlord-ot 10-es létszámnál építed meg, aztán a gázkitermelőt majd 11-es létszámnál egy munkást – rosszabb mintha 9-es létszámnál építenéd az overlord-ot. Több teszt kimutatta, hogy a “9 Overlord” változatnál 10-15 kristállyal jobban jössz ki, mint a “10 gázkitermelő” változatnál. (ez érdekes, én is mindig gáztrükközök, és azt hittem, az a jó, de a Battle.net fórumon senki sem írt ez ellen a tanács ellen, hogy “ez tök hülyeség, nem tudtok számolni”, szóval nagy eséllyel igaz – Promie)
  3. A StarCraft 1-től eltérően itt már nincs értelme a munkásokat egyenként szétválasztani, és úgy a kristályra küldeni a játék elején. Bebizonyították, hogy nincs észrevehető különbség. Mindamellett, ha a munkásokat két darab 3-as csoportként küldöd rá a kristálymező két különböző részére, akkor 10-15 kristállyal többet nyersz. Habár gyakorlásra és ügyességre van szükség, hogy ezt véghez vidd, megéri így csinálni.

Promie Motz . Cikkek 1493 12 hozzászólás

Kezdők kézikönyve, 4. fejezet – Építési sorrendek

Lelkes olvasónk, valentino lepett meg minket a cikksorozat hiányzó két részének fordításával, így sokak nevében szeretném neki ezt megköszönni.

Építési sorrend

Először is, mi az az építési sorrend (Build Order vagy röviden BO)?
Szó szerint, az “építési sorrend” néhány instrukciót jelent, amit meghatározott sorrendben hajtasz végre, hogy épületeket és egységeket gyárts. Az időzítést általában annak függvényében szokták meghatározni, hogy hány egységed van már a játékban. Például ha adott, hogy egy X mennyiségű egységnél készíts egy egységet vagy épületet, akkor tudni fogod hogy pontosan mikor építsd meg azt (megjegyzés: az egységszámot a játékban a képernyő jobb felső sarkában találod “/” jellel elválasztva attól, hogy összesen mennyi egységed lehet (supply) ).
Átvitt értelemben az építési sorrend egy ötlet finomhangolása. Először is tudod, hogy mit szeretnél csinálni, de nem tudod pontosan hogyan vidd véghez anélkül, hogy túl sok erőforrást emésztene fel. Nem tudod, hogy mikor lesz elegendő mennyiségű ásványod/gázod amit az adott dolog kifejlesztésére költhetsz, mikor kell elkezdened a gáz kitermelését, hogy tökéletesen időzíts mindent, és mindezt nem akarod terv nélkül végrehajtani. Ezét csinálsz szépen egy építési sorrendet.

Példa: Alapvető Zerg gyors terjeszkedés építési sorrendje

Promie Motz . Cikkek 1731 5 hozzászólás

Kezdők kézikönyve 3. fejezet, Rövidtések

Itt a beígért harmadik rész nektek 🙂 Duban írásai az alapja továbbra is ezeknek a cikkeknek

Mivel előreláthatólag nagyszámú új játékos fog érkezni az SC2-höz, akik még akár általában az RTS műfajban sem jártasak, ezért úgy gondoltam, hogy írni kellene egy Starcraft-szótárat.

SC2 általános kifejezések és rövidítések:
Micro- Egy játékos képessége, hogy a lehető legtöbbet tudjon kihozni a precíz is pontos irányításával az egységeiből
Macro- Annak a két képességnek a kombinációja, hogy a játékos nyersanyagot gyűjt és egységeket gyárt. A játékos képessége egy nagy sereg legyártására.
Cheese- Egy “All-in” stratégia alkalmazása, ami nagyon szembemegy a szokásokkal és általában magában foglalja, hogy szükséges hozzájuk az ellenfél meglepése.
Tech or Teching- Olyan stratégia, ami arra koncentrál, hogy minél előbb elérhetővé váljanak bizonyos fejlettebb egységek/épületek. Ennek a lényege általában az, hog bizonyos fejlett egységeket a lehető leghamarabb megszerezz.
Rush- Kísérlet arra, hogy egy lehetőleg nagy sereget lehozzunk nagyon hamar. Ilyenkor a gazdaságod rovására gyártod a sereget, hogy az ellenfeledet felkészületlenül érhesd egy erős támadással.
Harass- “Zaklatás lenne talán magyarul, mert a molesztálás félreérthető :)l” Ahelyett, hogy megpróbálod lerohanni és megsemmisíteni az ellenfeledet, megpróbáld kis, rövid támadásokkal folyamatosan gyengíteni. Általános célpontja a munkások, de gyakran ugyan olyan hatékony tud lenni kis csoportokban álldogáló egységek vagy magányos épületek likvidálása is.
Pro- Professzionális, játékos, akinek a megélhetése az SC2 kupák, ligák pénzalapja.  Attól még nem gondolja magát senki se pro-nak, hhhogy tudja a játék alapjait.

Promie Motz . Cikkek 1877 19 hozzászólás

Kezdők kézikönyve 2. fejezet, Szabályok, melyek alapján nyerhetünk

Itt a beígért második fejezet, ahogy azt tegnap mondtam, volt időm, amíg az ablakosokra vártam 🙂

A végére pár megjegyzést odafűzök most is

Ahogy a mondás tartja, a kivétel erősíti a szabályt, de ettől függetlenül felsorolok egy pár alap szabályt, amiket megéri betartani a legtöbb esetben. Ez itt tehát a tippek és trükkök listája, amik segítenek az sc2-ben, hogy versenyképessé válhass.

  1. Folyamatosan építsél munkásokat. Soha ne álljál le. Ha már Teljesen szaturáltad egy bázisodat, és csak fel alá szaladgálnak munkások, és nem férnek oda a mineralhoz, akkor…
  2. Expelj úgy helyre, és küld oda a munkásokat is. Még jóval azelőtt építsél új nexust, CC-t, vagy Hatch-t, mielőtt a main-ed kifolyna. Az az ideális, hogy egyből kiexpelsz, amint úgy érzed, hogy ez nem tenne téged túlságosan sebezhetővé, tehát meg tudod majd védeni mind a 2 (esetleg több) bázisodat).
  3. Ne hagyd, hogy felhalmozódjanak a nyersanyagaid a raktárakban. az a nyersanyag, amit nem költenek el, az teljesen felesleges számodra. Ha nem költöd el őket, akár össze sem kellett volna őket gyűjtened. Ha véletlenül van 5000 mineralod, akkor dobjál le egy adag GW-t, Hatch-ot, Barack-ot, és kezd el önteni a gyengébb egységeket nagy számban. Ha szükséges, akkor csak azért is expelhetsz, hogy legyen gázod a mineral mellé.
  4. Nem éri meg túlzottan nagy hangsúlyt fektetni a statikus védelemre. Persze néhány cannon jó szolgálatot tud tenni, főleg az early game-ben vagy a harassok ellen, de nem szabad csak rájuk alapozni, hogy majd örökké megvédenek. A Sebzés/páncél fejlesztések nem befolyásolják őket úgy sem. Idővel a védelmi épületek úgy is tehetetlenek lesznek az olyan ostrom egységekkel szemben, mint a Brood lord-ok, tankok, és Colossus-ok. És ami még rosszabb, az ellenfél esetleg megkerüli a védelmdet, és úgy pusztítja el a más oldalról védtelen bázisodat.

Promie Motz . Cikkek 1801 17 hozzászólás