TSL3 RO8 – 1. nap

Hero . Hírek 2101

tsl ro8

Tudjátok, hogy mit kell ma nézni? Én nem, ugyanis a legtöbbünk kénytelen lesz választani. Az egyik lehetőség, hogy a magyar zerg-bigAce SC1-es DÖNTŐ meccsét nézzük az AoV iCCup DÖNTŐjében – SC2-ben nem nézek magyar illetőségű meccseket, mert egyes aspektusaiban sok az átfedés a magyar NB1-el és inkább antipátiát érzek, viszont Ace-ért még úgy is izgulok, hogy semmit sem tudok a magyar BW sceneről, tehát még csak arról sincs szó, hogy esetleg anno együtt játszottunk volna vagy láttam volna kiteljesedni a karrierjét. Ez azonban nem az egyetlen magyar kötődésű sportesemény az este. A magyar jégkorong válogatott ma vívja a kritikus, feljutást eldöntő meccset Olaszországgal. Nem, nem vagyok jégkorong rajongó, de  mind tisztában vagyunk az országunkkal és hogy az ilyen események mennyit jelentenek. Más nem tudná belőlem kihozni, hogy azért ugráljak a tévékészülék előtt, mert maskarás behemótok egy miniatűr korongot lődöznek összevissza. A harmadik esemény pedig a TSL3 negyeddöntője, amiről bővebben a „Tovább…” mögött. (A verseny ma 20:00-kor kezdődik)

ALACSONYABB MINŐSÉGŰ STREAMJOBB MINŐSÉGŰ STREAM

ro8_1_web

A harmadik lehetőség tehát, hogy a TSL3 mai játéknapján a torna eddigi három legstabilabb és mind ez idáig összesen egy vereséget elszenvedő játékosaiból mind a hármat megcsodálhatjuk. MC (5-0), Thorzain (5-0) és Kas (5-1) vitathatatlanul a három legesélyesebb játékos a végső győzelemre. Ők hárman végigpusztították az eddigi meccseiket, amit a másik ágon senki sem mondhat el magáról. A fekete bárány a francia Adelscott, aki qxc ellen többször is nevetséges hibákat vétett, de ne feledjük, hogy MVP-t hogyan hazazavarta, és hogy neki eddig csak a T-k ellen kellett készülnie, míg Kas egy TvZ és egy TvT után most egy TvP-ben találja magát.

Számomra ritka nagy meglepetés lenne, ha nem Thorzain és Kas jutna tovább, de MC-vel mindig számolni kell, Kas pedig szégyenszemre vesztett már egy szettet, úgyhogy lesz ok izgulni. A meccsek best of 5 formában fognak zajlani.

A kommentátorok: Chill és Artosis

Picit sajnálom, hogy Artosis nem Day9-al került ma össze (tudom, a világ még nem készült fel az ekkora királyságra), mert a Thorzain vs. MC az eddigi legizgalmasabb párosítás és még azt is megkockáztatom, hogy a Thorzain vs. Boxer\Naniwa nagydöntőn (ami ugye élő lesz, New Yorkból) kívül nem is lesz ennél jobb. Azt csak remélni tudom, hogy maga a meccs is lesz olyan izgalmas, mint a párosítás – egy qxc vs. Genius szintet eltudnék viselni.

Nyugalom, nem spoilereztem a nagydöntővel kapcsolatban, csupán ezt tartom a legvalószínűbb eshetőségnek. Ilyenkor szokott az lenni, hogy a három játékos még csak az elődöntőbe sem jut be, hogy a lehető leghülyébb jóslatom legyen.

Tudjátok, hogy mit kell ma nézni? Én nem, de ez legyen a legnagyobb problémánk. 😉

/A RO 16 összefoglalóban mindenkinek volt lehetősége kifejteni a véleményét a moderálásról és a szabályokról. A „hármas szabályt” senki sem ellenezte, aminek örülök, mert úgy látom, hogy a többségnek érdeke, hogy értelmes keretek között folyjanak a dolgok. Tehát nincs anyázás, nincs üzenőfalas kibeszélés és nincs balance értekezés sem. Talán még két dolgot fűznék hozzá a dologhoz: az egyik, hogy figyeljetek oda, hogy ezeket akkor is betartsátok, amikor egy hosszabb irományt készültök elküldeni, mert teljesen feleslegesen töröltetnétek a hozzászólásotok, és kapnátok eltiltást azért, mert az amúgy lehet, hogy korrekt irományotokba úgy éreztétek, hogy bele kell fűznötök valamit, amit nem szabad; a másik pedig, hogy akik tudják magukról, hogy már számtalan megnyilvánulásuk törlésre került, mivel szabályt sértett, azok különösen figyeljenek oda, mert csakis saját magukért felelősek. Elnézést azoktól, akiket ez már nagyon untat, a továbbiakban már isti-bizi, hogy egy észrevétlen mondattal lesz elintézve ez az egész, csak biztosra akartam menni, hogy többen már nem tiltatják ki magukat ilyen hülyeség miatt. 😀 /


Comments (129)

  • fubika

    |

    Ja és van Coppenhagen Games is azt se feledjük 🙂

    Reply

  • Promie Motz

    |

    ACE-nek angyon szorítok, de nálam a TSL 3 lesz a befutó, csak az elmúlt 24 órában folyamatosan szakadozik a entem, se sc-zni, se semmi mást nem tudok csinálni, amihez folyamatos net kell ,így lehet, inkább ma nem nézek tsl-t, mert ha elmegy a net egy nagy csata közben, tuti összetörök valamit 🙂

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Promie Motz #2 üzenetére:
    Ezért írtam a hokit 😀

    Reply

  • daywalkerdv

    |

    Olyan rossz h ezek a versenyek pont olyankor mennek amikor szórakozni szokás menni, én nagyon szeretném a TSL-t élőben nézni, de kb. az utóbbi 2 hétben nem akar összejönni, mert szombat este 8-kor csak nem fogok itthon ülni:)

    Amúgy Hero miért gondolod, hogy MC nem jut be a döntőbe? Nem vagyok nagy rajongója, de azért neki csak megy mostanában. (pl.: GSL) Viszont nemrég, ha jól emlékszem még meglepő volt mindenki számára, hogy nem esett ki Boxer a Code S-ből.

    Reply

  • Isaac

    |

    Válasz daywalkerdv #4 üzenetére:
    Ja annyira megy neki a GSL hogy hétfőn kiesett.
    Én ma Prae.ThorZaIN és Empire.Kas-nak fogok szurkolni.

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz daywalkerdv #4 üzenetére:
    köszi, most egyből szarul érzem magamat, hogy szombat este itthon ülök… ja várj, nem 😀

    egyébként igen, Boxer-re azt mondták elég sokan, hogy első körből kiesik TSL-en, szóval ahhoz képest Hero várakozása a döntőben való részvételére, mindenesetre, nem gyenge 🙂

    Reply

  • Hero

    |

    Boxer kiesett a Code S-ből. Vagy másra gondolsz?

    MC-t pedig Thorzain játékképe alapján nem tartom esélyesnek. MC bár mindenkit megpörkölt, de senki sem adott neki igazi ellenállást. Ciara azt se tudta hol van, White-Ra elverése pedig inkább PvP rutin volt. Thorzaint azért próbálták megdolgoztatni, de a gyerek iszonyatosan felkészült és egy percre sem fordult meg az ember fejében, hogy „oké, most ez tudja, hogy mit akar?”. Másrészt neki könnyebb felkészülnie MC-ből, akinek a stílusa azért nem annyira változatos és ha az ember a korai midgame-ig kihúzza ellene, akkor ellehet kapni. Nem szabad hagyni, hogy mindjárt az elején a kezébe vegye az irányítást, mert akkor villog igazán. E mellé tegyük hozzá, hogy Thorzain late és midgame-e bitang erős és így ki is jön az eredmény.

    Edit: Ja igen, Boxert én már az első körben kiejtettem Nightend ellenében, de most őszintén: nem sokon múlt. Biztos szerepet játszott a lagg is, én nem kételkedem benne, de a Sen elleni meccséig semmi se mutatta azt, hogy ő a másodvirágzását éli – a GSL Openes elődöntőjén kívül annyit „ért el”, hogy kiesett a Code S-ből. A legutóbbi meccsei azonban valóban sorra azt igazolják, hogy a varázsló visszatért. 🙂

    Reply

  • Delebriel

    |

    Hú remélem Kas porrá zúzza a franciát.

    Reply

  • Julien

    |

    Thorzain (számomra) e torna nagy felfedezetje, elég jól nyomja a srác. Ha kihúzza a meccsek elején az MC féle fantáziátlan, de tökéletesen végrehajtott nyitások ellen, akkor szerintem is beverheti.

    Reply

  • lack

    |

    Hokimeccset kell ne’zni!

    Reply

  • Xiccdrow

    |

    Hát naná, hogy ISL-t nézünk 😀

    Reply

  • Hero

    |

    Na hajrá!:)

    Reply

  • Julien

    |

    Baszki, nektek is szaggat mindkét stream?

    Reply

  • Utopia

    |

    nálam akadozik -.- nálatok?

    Reply

  • Slamking007

    |

    Válasz Julien #13 üzenetére:
    Igen én is ezt akartam kérdezni. Akkor mégse nálam a hiba.

    Reply

  • rtpnofear

    |

    mint a szemét ugy akad mind a 3 lehetőség tsl3on :S multkor is ez volt boxer ucso meccsétől

    Reply

  • Hero

    |

    Nálam semmi gond…:o de TL-en is panaszkodnak.

    Reply

  • Novver

    |

    szánalmasan szar a stream, ez így ebben a formában nézhetetlen a hang megy, de a kép megakad szinte minden 3. másodpercnél kb 10 másodpercre, asszem inkább alszok , ez egy vicc

    3percenként felugrál hogy vegyek egy malájkurvát is tájföldről , nyilván…

    Reply

  • lack

    |

    ittis szakad

    Reply

  • lokids

    |

    Ez így sajna nézhetetlen. 4-5 secet megy 25-30-at áll a kép. 🙁

    Reply

  • Delebriel

    |

    Valaki nem tud egy restreamet? Hátha

    Reply

  • MiD

    |

    Volt hogy 40ezernél nem akadt most meg 20nál igen…

    Reply

  • Hero

    |

    Wow, nem értem nálam mi lehet, hogy SEMMI baja sincs.:o Lehet ha befrissíteném nekem is elkúródna? Bárhogy is, reménykedésre adhat okot

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz MiD #22 üzenetére:
    igen, nálam is akad, mind a kettő, feltéve, amikor éppen van netem 🙂

    Reply

  • Julien

    |

    Válasz Hero #23 üzenetére:
    Csinálj haver restreamet, de nagyon gyorsan 😀

    Reply

  • Slamking007

    |

    Na nálam már be se hozza az oldalt! 😀

    Reply

  • Hero

    |

    Adel megpróbálta benyomni Kast, de visszaverte, hasonlóan profin, mint Grubbyt dániában. 4-4 bázison voltak (vagy 3-3,, bakker, rossz a rövidtávúm:D), Kas benyomott egy agresszív 5. (vagy 4…) expót a pálya jobb oldalán, Adel kitámadt rá, de közben Kas megkerülte és a bio csapatával szétvert MINDENT, kezdve a goldtól. Adelnek esélye sem volt, mert amikro elvesztette a goldos nexusát, supply blockba került és utána a pylonok elvesztésével folyamatosan abban is maradt . A visszaérkező protoss főerőnek e élye sem volt, az erősítés (warp in) csak nagyon későn tudott érkezni a sblock miatt.

    Edit: oh, és Adel meccs közben (még az elején) egyszer beírta, hogy lag, de a végkimenetelt biztosan nem befolyásolta, mert ez egy taktikai győzelem volt, nem micro csata.

    Reply

  • lack

    |

    ezek most bo hany?

    Reply

  • JovEee

    |

    nekem is sz*r :(:(:(

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz lack #28 üzenetére:
    Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ált. választ kaptok mindenre, ha elolvassátok a bejegyzést…

    Reply

  • Hero

    |

    Mindketten kiexpeltek. Kas megpróbált felhúzni egy bunkert a nexus mellett, de a stalker meghiusította a dolgot.

    offenzív pylon adeltől – kas biora megy

    gyöynyörű ff-ek, Kas hatalmas bajban – korrekció. „csak” nagyban

    Reply

  • Chimaira

    |

    Válasz Delebriel #32 üzenetére:
    Nekem ez se működikxD

    Reply

  • Slamking007

    |

    Válasz Delebriel #32 üzenetére:
    Nekem ez is laggol

    Reply

  • Hero

    |

    Adel töketlen volt, kas egy droppal „hátbaszúrta” és kezd visszajönni a meccsbe.

    stream off air – LOL

    Reply

  • Slamking007

    |

    Na most off air, talán megjavul

    Reply

  • JovEee

    |

    Server Unavailable
    We’re unable to handle your request right now as the server is too busy, unresponsive or down for maintenance. Please try again in a few seconds.

    Looking for the TSL3?

    ezt irja.::(

    Reply

  • Delebriel

    |

    Előbb még jó volt, de most úgy néz ki úgy ahogy van lelőtték a stream-et.

    Reply

  • JovEee

    |

    ez jól behalt nállam…

    Reply

  • Restless

    |

    bekaksizott a stream

    Reply

  • Hero

    |

    Magyarország 2 – 3 Olaszország (a 2. harmadban járunk)

    Reply

  • JovEee

    |

    majd holnap megnézzuk a vodokat ..:(

    Reply

  • frod

    |

    [FIGYU]
    Nos, ezt a hozzaszolast kitoroltem – zsol

    Reply

  • JovEee

    |

    Hero stream nállad is beált?

    Reply

  • Slamking007

    |

    Válasz frod #43 üzenetére:
    Ennél meg bejelez a vírusírtó, köszönjük EMESE!

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz JovEee #44 üzenetére:
    Nem halt be, csak lelőtték.

    Edit: visszajött

    Reply

  • frod

    |

    Válasz Slamking007 #45 üzenetére:
    nyomd ki

    Reply

  • Chimaira

    |

    Válasz frod #43 üzenetére:
    Ezt ne, köszönöm. – Hero

    Reply

  • Hero

    |

    Most próbáljátok!

    Reply

  • Slamking007

    |

    Most fasza, vajon hányadik meccstől kezdik újra?

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.