TSL3 RO8 – 1. nap

Hero . Hírek 2115

tsl ro8

Tudjátok, hogy mit kell ma nézni? Én nem, ugyanis a legtöbbünk kénytelen lesz választani. Az egyik lehetőség, hogy a magyar zerg-bigAce SC1-es DÖNTŐ meccsét nézzük az AoV iCCup DÖNTŐjében – SC2-ben nem nézek magyar illetőségű meccseket, mert egyes aspektusaiban sok az átfedés a magyar NB1-el és inkább antipátiát érzek, viszont Ace-ért még úgy is izgulok, hogy semmit sem tudok a magyar BW sceneről, tehát még csak arról sincs szó, hogy esetleg anno együtt játszottunk volna vagy láttam volna kiteljesedni a karrierjét. Ez azonban nem az egyetlen magyar kötődésű sportesemény az este. A magyar jégkorong válogatott ma vívja a kritikus, feljutást eldöntő meccset Olaszországgal. Nem, nem vagyok jégkorong rajongó, de  mind tisztában vagyunk az országunkkal és hogy az ilyen események mennyit jelentenek. Más nem tudná belőlem kihozni, hogy azért ugráljak a tévékészülék előtt, mert maskarás behemótok egy miniatűr korongot lődöznek összevissza. A harmadik esemény pedig a TSL3 negyeddöntője, amiről bővebben a „Tovább…” mögött. (A verseny ma 20:00-kor kezdődik)

ALACSONYABB MINŐSÉGŰ STREAMJOBB MINŐSÉGŰ STREAM

ro8_1_web

A harmadik lehetőség tehát, hogy a TSL3 mai játéknapján a torna eddigi három legstabilabb és mind ez idáig összesen egy vereséget elszenvedő játékosaiból mind a hármat megcsodálhatjuk. MC (5-0), Thorzain (5-0) és Kas (5-1) vitathatatlanul a három legesélyesebb játékos a végső győzelemre. Ők hárman végigpusztították az eddigi meccseiket, amit a másik ágon senki sem mondhat el magáról. A fekete bárány a francia Adelscott, aki qxc ellen többször is nevetséges hibákat vétett, de ne feledjük, hogy MVP-t hogyan hazazavarta, és hogy neki eddig csak a T-k ellen kellett készülnie, míg Kas egy TvZ és egy TvT után most egy TvP-ben találja magát.

Számomra ritka nagy meglepetés lenne, ha nem Thorzain és Kas jutna tovább, de MC-vel mindig számolni kell, Kas pedig szégyenszemre vesztett már egy szettet, úgyhogy lesz ok izgulni. A meccsek best of 5 formában fognak zajlani.

A kommentátorok: Chill és Artosis

Picit sajnálom, hogy Artosis nem Day9-al került ma össze (tudom, a világ még nem készült fel az ekkora királyságra), mert a Thorzain vs. MC az eddigi legizgalmasabb párosítás és még azt is megkockáztatom, hogy a Thorzain vs. Boxer\Naniwa nagydöntőn (ami ugye élő lesz, New Yorkból) kívül nem is lesz ennél jobb. Azt csak remélni tudom, hogy maga a meccs is lesz olyan izgalmas, mint a párosítás – egy qxc vs. Genius szintet eltudnék viselni.

Nyugalom, nem spoilereztem a nagydöntővel kapcsolatban, csupán ezt tartom a legvalószínűbb eshetőségnek. Ilyenkor szokott az lenni, hogy a három játékos még csak az elődöntőbe sem jut be, hogy a lehető leghülyébb jóslatom legyen.

Tudjátok, hogy mit kell ma nézni? Én nem, de ez legyen a legnagyobb problémánk. 😉

/A RO 16 összefoglalóban mindenkinek volt lehetősége kifejteni a véleményét a moderálásról és a szabályokról. A „hármas szabályt” senki sem ellenezte, aminek örülök, mert úgy látom, hogy a többségnek érdeke, hogy értelmes keretek között folyjanak a dolgok. Tehát nincs anyázás, nincs üzenőfalas kibeszélés és nincs balance értekezés sem. Talán még két dolgot fűznék hozzá a dologhoz: az egyik, hogy figyeljetek oda, hogy ezeket akkor is betartsátok, amikor egy hosszabb irományt készültök elküldeni, mert teljesen feleslegesen töröltetnétek a hozzászólásotok, és kapnátok eltiltást azért, mert az amúgy lehet, hogy korrekt irományotokba úgy éreztétek, hogy bele kell fűznötök valamit, amit nem szabad; a másik pedig, hogy akik tudják magukról, hogy már számtalan megnyilvánulásuk törlésre került, mivel szabályt sértett, azok különösen figyeljenek oda, mert csakis saját magukért felelősek. Elnézést azoktól, akiket ez már nagyon untat, a továbbiakban már isti-bizi, hogy egy észrevétlen mondattal lesz elintézve ez az egész, csak biztosra akartam menni, hogy többen már nem tiltatják ki magukat ilyen hülyeség miatt. 😀 /


Comments (129)

  • Delebriel

    |

    Wow, Artosis vagy 3x hangosabb lett most…

    Reply

  • frod

    |

    Válasz Chimaira #48 üzenetére:
    =DDD

    Reply

  • rtpnofear

    |

    Válasz frod #43 üzenetére:
    Remélem ezért kibannolnak a faszba te nyomorult hülyegyerek, fél órát szenvedtem ,mire ki tudtam kapcsolni, mert megjegyzi az ff a kilépéskori oldalakat… Fulladnál meg

    Reply

  • paulkemp

    |

    Hero Chimraira-nak teljesen igaza volt Frod megérdemelne egy bant!!

    Reply

  • Delebriel

    |

    Áá és a streamer bent hagyja a repaly hosszát jelző kis bar-t 😀

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Chimaira #48 üzenetére:
    Nem tudom mi az (ahogy olvasom vmi szopatás, én mondjuk al ink címéből gondoltam h nem streamről van szó), de az ékes magyar nyelvben biztos tudsz találni mást is, mint azt az egyet amit nem kellene.

    Reply

  • Slamking007

    |

    Na működik! 😀

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz paulkemp #54 üzenetére:
    Ha valóban akkora nagy köcsögség, akkor biztos lehetsz benne, hogy rá fognak nézni az adminok. Én csak annyit tudok mondani, hogy fogjátok vissza magatokat; ha büntetést érdemel, akkor biztosan kapni fog valamit. De ezt sem én, sem ti nem dönthetitek most még el.

    Reply

  • lack

    |

    frodot megkeressuk fercbuukon…es egy reggel mikor almos szemekkel kinyitja az ajtot..3 ilyen alak kezelesbe veszi es kitagitja az outputjat!

    Reply

  • Chimaira

    |

    Válasz Hero #56 üzenetére:
    Akkor nézd meg és egyet fogsz érteni velem.

    Reply

  • rtpnofear

    |

    Legalább a stream megy…

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Chimaira #60 üzenetére:
    Csak ne anyázzatok, ENNYI. Nem kértem, hogy beszéljetek vele virágnyelven és meg sem védtem.

    Azzal senki sem lesz előrébb, ha most én is beszopatom magam vele, mert akkor sem én döntök erről.

    Reply

  • paulkemp

    |

    Válasz Hero #58 üzenetére:
    akkor légyszíves jelezd nekik a kommentet, amiben a link van.

    #65 Hero – Válasz
    kösz

    Reply

  • lack

    |

    Válasz Chimaira #60 üzenetére:

    en egyetertek..barmit mondtal :))

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz paulkemp #63 üzenetére:
    Már megtörtént.

    Reply

  • winterzor

    |

    chima gyere picit fel SC II-re kérdeznék valamit gyorsba lécci 😀

    Reply

  • Chimaira

    |

    írj privátot a fórumon

    Reply

  • Chimaira

    |

    na nem offolok tovább
    közben lemaradtam a 2. meccsről emiatt a link miatt… mi történt a 2. gameben?:D

    Reply

  • Julien

    |

    Válasz frod #43 üzenetére:
    Szerintem hatalmas volt 😀 😀 😀 Amúgy alt ctr del a megoldás.

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Chimaira #68 üzenetére:
    Fogalmam sincs, mert lemaradtam róla a sok moderálás miatt.:D:D Annyit láttam h Kas bedroppolta Adel 3rdjét, Adel meg ráment a basetrade-re és míg nála egy teljes army volt, addig Kasnál csak egy dropnyi sereg.

    Reply

  • winterzor

    |

    Válasz Chimaira #67 üzenetére:

    de nemtom hogy kell :D:DD

    Reply

  • Chimaira

    |

    van egy borító a fórumon a név alatt arra kikkelj

    Reply

  • lack

    |

    latom gyozelmi aranyokat is ir kozepen de azok pontosan mire vonatkoznak..a palyara ugy altalaban? vagy a palyakra tsl-en?

    Reply

  • Chimaira

    |

    Válasz lack #73 üzenetére:
    Azokra a számokra az 1. meccs előtt azt hittem, hogy minden game 40 perces lesz minimum:D

    Reply

  • lack

    |

    Válasz Chimaira #74 üzenetére:
    eloszor enis 😀

    Reply

  • Chimaira

    |

    Ezen a mapon nincsenek kövek?

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Chimaira #76 üzenetére:
    Ez nem a ladderos Taldarim.

    Reply

  • Chimaira

    |

    Ez a Kas elképesztően jól makrózik O.o

    Reply

  • Chimaira

    |

    Lol 2 lövésből leszedte a nexustXD

    Reply

  • lack

    |

    kas most szorakozik?

    Reply

  • Chimaira

    |

    Miért pont ő szórakozna? Úgy nyer ahogy akar, inkább Adel szórakozott, hamarabb feladhatta volna.

    Reply

  • JovEee

    |

    jó kis meccs volt XD

    Reply

  • Julien

    |

    Válasz Chimaira #78 üzenetére:
    Adelscott pedig elképesztően szarul makrózik.

    Reply

  • Delebriel

    |

    Kas for president !
    Válasz Hero #84 üzenetére:
    Már nyomtam. Remélem Thorzain elfenekeli MC-t 😀

    Reply

  • Slamking007

    |

    Szerintem MC lazán nyerni fog. Majd meglátjátok! 🙂

    Reply

  • lack

    |

    MC az elso szamu kozellenseg!

    Reply

  • Hero

    |

    Azt a kurva élet… ez GYÖNYÖRŰ volt. Uh…

    Reply

  • Utopia

    |

    hát… ha ThorZain továbbra is így játszik, MC-nek nem lesz sok esélye…

    Reply

  • JovEee

    |

    jók ezek a meccsek XD

    Reply

  • XvoraZ

    |

    a DT-vel cs**te el sztem, nem volt elég stalkere -> vikingek x Colossus -> MMM vs Zealots :):):):)

    Reply

  • Delebriel

    |

    Ezt megnyerte neki a 2/2 upgrade MC 0/0/0-jával szemben. No meg az a gyönyörű micro a végén…

    Válasz XvoraZ #91 üzenetére:
    Nem feltétlenül. Ezt ott bukta el, hogy a forge mire kész lett, az MMM már vagy 2perce 2/2-es volt. Naná, hogy szart se ér a Zealot, ha a szokásos guardian shield-es armor upgrade-es móka nincs sehol.

    Reply

  • XvoraZ

    |

    persze igazad van, de sztem a dt meg vr sm jött be annyira, nem véletlenül nem szoktak 1v1ben ennyi vr-rel indítan (sztem)

    Reply

  • Hero

    |

    Alázás van, lol. + megint „trollkodott” Thorz, mint Tyler ellen. Beteg egy kölyök.:) <3

    Reply

  • JovEee

    |

    a vikingeken jót mosolyogtam..:)
    nincs void sebaj jó lesz a földön is XD

    Reply

  • Slamking007

    |

    Mekkora meccs beszarok! 🙂

    Reply

  • XvoraZ

    |

    basszus lemaradtam….hogy nyírta k thorzain azt a death ballt?????

    Reply

  • Slamking007

    |

    Válasz XvoraZ #97 üzenetére:
    MC-nek nem volt observere, cloaked ghostok szarrá EMP-zték az egész sereget. Elég durva volt, ahogy az egész meccs is az! 🙂

    Reply

  • Csenky

    |

    Ez a negyedik meccs eszméletlenül jó volt! =)

    Reply

  • Utopia

    |

    hát ez a negyedik game is fantasztikus volt

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.