Magyar ranglista

sweeping . Hírek 4937

Magyar ranglista

Arra gondoltam, hogy hozzunk létre egy magyar ranglistát, ahol figyelemmel követhetnénk ki milyen eredményt ért el. Legalább lenne még egy motiváció, hogy miért is érdemes fejlődni, napról napra figyelemmel tudjátok követni ki hanyadik helyen áll éppen kis hazánkban. Nem utolsó sorban, pedig nagyon hasznos lehet a Hun A és a Hun B csapat kialakításában, hiszen azok akik a ranglistát vezetik, esélyt kapnak majd arra, hogy bekerüljenek valamelyik csapatba és képviseljék hazánkat a nemzetközi warokon.

Arra szeretnék kérni minden játékost, hogy szánjon erre fél percet az életéből és látogasson el a ide. Ezután ha még nem vagytok bejelentkezve, jelentkezzetek be és kattintsatok a nevetekre. Most a profilotok linnkjét ami nekem ez volt másoljátok be ide és kattintsatok a Submit gombra. Ha kicsit lassú az oldal ez eltarthat néhány másodpercig, ezután már rajta vagyok a ranglistán amit ezen a linket érhettek el


Comments (66)

  • Tcraft

    |

    Az első 5 helyen terranok állnak 🙂 Na, majd az 1.1 után betörünk a protossokkal 🙂

    Reply

  • Atlasy

    |

    Válasz Tcraft #1 üzenetére:
    meg Zergekkel!

    A Guide nagyon bonyolult egyszerűen annyi kellett volna hogy erre az oldalra másold be a profilod URL-jét…

    29. vagyok 😀 2. leggyengébb gold. Na talán ezek után elkezdek 1v1-zni 😀

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Atlasy #2 üzenetére:
    El akartam kerülni az olyan hozzászólásokat mint pl: Milyen profil url-t másoljak be, miről van szó?
    Valaki eltudná magyarázni?

    Így leírtam szájbarágósan hogy mindenkinek leessen 🙂

    Reply

  • 55yoghurt55

    |

    Ez az útolsó vagyok yeee 😀

    Reply

  • Rayman

    |

    Jol van ez igy leirva szerintem, nem kell majd ketszer amgyarazni. Es goldos letemre 36. vagyok most, de ha tobben lesznek biztos lecsuszok az utolso helyre 🙁

    Reply

  • XXXaviCE

    |

    ez fasza leírás lett, ill a link is az
    köszi

    Reply

  • piistii87

    |

    sok a diamondos… egyébként 28 helyezés nem is rossz nekem 🙂

    Reply

  • BoneDragoon

    |

    ez nagyon jóóó 😀 ha elszáll a kis alkoholgőz az esti iszogatásbol berakom magam én is 😛

    viszont ciki 1 kicsit mert az első 5 meccset rage quitoltam xD 2ben (scv, drone-nal) nyertem xDDDD másik 3ban marine, zela… de leléptem mert köcsög voltam XD már bánom de lenn vok bronz liga tetején x) végülis pont mind1 hol vagyok 😀 szinte és kizárólag mindig gold ligás ellenfeleket kapok, elvétve 1-1 silvert 😛

    Reply

  • Csenky

    |

    Érdekes, mert tegnap este már 60/40 a win/lossom, és bnet oldalán is így írja, de erre a listára most raktam fel magam és 53/40-et ír…

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Csenky #9 üzenetére:
    Mert kicsit csúszik a frissítés, de nem annyira sokat

    Reply

  • DooM

    |

    Nem szóltam.. 😀

    Reply

  • Chob

    |

    Ennyi terrant 😀 nem mintha én nem az lennék ^^

    Reply

  • Boshi

    |

    Waahahah 11. helyen tanyázok 😀 Namajd ha jön a Nerf betörünk Zerggel is 😛

    Reply

  • Delebriel

    |

    Ejnye, a 250 játszott meccsemből alig volt 30-40 1v1… lehet elkezdek majd azt is tolni 🙂

    Reply

  • butcher

    |

    Válasz Chob #12 üzenetére:
    Ja lol full t a lista… 😀

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Jut eszembe, diviziók között mi a különbség?
    egyelőre 25, hajrá Stranger 🙂

    Reply

  • RandGeek

    |

    Fejlesztési kérdés: Azt meglehetne oldani, hogy a battle.netes profile-t is megtudjuk nézni? Vagyis azt a linket, amit mi bemásolunk, mert én kerestem, de nem találtam másét sehol. 😛

    Reply

  • Parker

    |

    ez az 108-adik vagyok 😀 😀 😀

    Reply

  • Depyangel

    |

    Nem nagyon értem, nekem itt mért írja azt hogy a legtöbbet zergel játszottam?

    http://www.sc2ranks.com/eu/255902/Depyangel

    Max 8at toltam zergel és 70et protossal.. mégis azt írja hogy legtöbb zerg.. fura (a „most played”-re gondolok)

    Helyesbítek, vagy 140et játszottam protossal csak 70et nyertem vele 😀

    Reply

  • R153R

    |

    nem is vagyunk annyira rosszak 😀

    Reply

  • Parker

    |

    ez nem semmi rajtam kívül csak 8 randomos van? 😀

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz RandGeek #17 üzenetére:
    Meglehet, 2x kell a játékos nevére kattintani
    Ha egyszer kattintasz akkor behoz egy statisztikai adatot ezen az oldalon, és ha még egyszer a nevére kattintasz bal szélen felül, akkor már a battlenetes profilján leszel

    Reply

  • Portemis

    |

    Válasz Parker #21 üzenetére:
    Most már 1-el több 😛

    Reply

  • Promie Motz

    |

    na ez jóféle link, köszi sweeping 🙂 fel is tettem magamat a listára, és a Zseniális 49. helyet foglaltam el kezdésnek. Hajrá magyarok 🙂

    Reply

  • Sziget

    |

    Válasz Parker #21 üzenetére:
    random for the win !

    érdekes, hogy a blizzard által kiadott listában csak Naib-ot szoktam látni és itt nem is ő az első

    Reply

  • xmen

    |

    53 terran
    43protoss
    42zerg

    Reply

  • DooM

    |

    Válasz xmen #26 üzenetére:
    11 rnd 🙂

    Reply

  • MGee

    |

    Válasz GeryGTK #16 üzenetére:
    Ez engem is érdekelne 😀 de sztem annyi, hogy mondjuk egy ligán belül ne legyenek olyan hatalmas hosszú ladderek, mivel így könnyebb feljutni magasabb ligákba… vagy nemtom 😀

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz GeryGTK #16 üzenetére:
    Semmi
    Válasz MGee #28 üzenetére:
    Nem azért mert így könnyebb feljutni
    Az ok az, hogy pl van 327000 bronz játékos Európában, most gondolj bele milyen hülyén nézne ki ha 327000 játékos neve egymás alá lenne írva és több száz oldalon keresztül lehetne lapozgatni. Jók ezek a 100as csoportok, így könnyebben átlátható az egész

    Reply

  • RandGeek

    |

    Válasz sweeping #22 üzenetére:
    Áhh megvan! Köszi! 😉

    Reply

  • WarFire

    |

    70.ik, jee…Bár már örökre itt ragadok Platinában szerintem…

    Reply

  • Chob

    |

    Most már elkezdek tényleg solozni, mert lesz időm 1 hónapig ^^ nem tetszik a helyezésem 😀

    Reply

  • Zohan

    |

    Na én is regisztráltam, mármint bekerültem a rendszerbe. Bár az 1v1-em nem mérvadó 7-8al:D Amikor kikaptam, akkor mindig -2 pont volt, mert mindig olyan favoritot kaptam:D Csapatos meccseket sokkal jobban szeretem:D
    De akinek tetszik a statisztikám, s akar játszani customot, vagy laddert ellenem vagy velem, azt szívesen veszem. Úgy is gyűjtök barátokat a listámra. Ja és JackTar (633) néven futok!

    Reply

  • Meyer

    |

    Hmmmmmmmmmmmmm Előkelő 10. hely 2. zergként. Ez kedvemrevaló 😀
    Majd 1.1 után kap a sok terran is nem kell félni 😀

    Reply

  • tasareo

    |

    Nem vagyok utolsó!!!
    Csak az utolsók között XD………….

    Reply

  • SCudera16

    |

    Há de béna vaok Ratioba a 2. vaok!^^

    Reply

  • Meyer

    |

    Most nézem Damnosaurus (1 – Terran) a Feld Deltába van. AztaK*rva, ott nemkis nevek vannak, WhiteRa, MadFrog, Dimaga, Cloud, Morrow. Nemsemmi ha az ember már hozzájuk mérheti magát 😀

    Reply

  • Homer_Simpson

    |

    Megtudná monadi valaki hogy a sc2ranks milyen jelszavat két és hol lehet az oldalon regisztrálni?

    Reply

  • Stormblast

    |

    Válasz Meyer #37 üzenetére:

    valaki keressen egy régi cikket ahol le van írva mit számít az hogy melyik divízióban vagy , és linkelje ki, mert úgytűnik még mindig nincsenek vele tisztában.

    Reply

  • Damnosaurus

    |

    Válasz Stormblast #40 üzenetére:
    mit számít?

    Reply

  • GeryGTK

    |

    megnyertem 1 meccset azt nézem h: result disagree az wtf??
    sry az offért.

    Reply

  • Meyer

    |

    Válasz Stormblast #40 üzenetére:
    Lehet h Stormblast nincs vele tisztában uh leirom neki. A sorsolás egy ladder gémbe a következőképpen néz ki:
    -Nyilván azok közül választ, akik épp szörcsölnek
    -Sem a Diviziót, Sem a Ligát NEM! veszi figyelembe, a pont alapján dönt elsősorban. Ez egy olyan egységes mérce amivel össze lehet hasonlítani a játékosokat.
    -Figyelembe vesz még egyéb játékosok számára nem látható paramétereket (ezeket a blizzard is így írta le, hogy „other parameters”) de példának hozta a Winning-Loosing streaket. Ha például 6-7 meccset buksz zsinórba még diamondba is beadhat egy erősebb gold játékost.

    Ha megfigyelted vannak diviziok, ahol az átlag pontszám nagyon magas, Infestor Pepper, Medic MU és a már említett Feld Deltába is. Itt az átlag igencsak közel van az 1000 hez, mig egy átlagos Diamond divizioban kb 550. És ha az egyik iylen divizióban vagy 29. gyakorlatilag 28 „profi” játékos mögött, az szerintem elismerést érdemel.

    Reply

  • Stormblast

    |

    Válasz Meyer #43 üzenetére:

    Én tisztában vagyok vele, egyet értek az idézőjeles pontokkal, de a legvégén pont ellentmondassz magaddal. Nem számít, hogy kik vannak előtted a divízióban, te is mondtad nem számít a divízió. A liga számít, és a pont. Ahogy az összesítet nagy ranglista is mutatja. Az , hogy egy divízióban vagy valakikkel annyit jelent, hogy látod hány pontjuk van, hogy állnak. Ha közel vagy valakikhez pontban, annyit jelent nagyjából olyan jó vagy mint ők. Divíziók arra kellenek, hogy ne 100.000 ember legyen egy listán a játékban. Kinek lenne motivációja alsóbb ligákban, talán feljebb is, ha azt látná, hogy 524.325th. Aztán lehet,h hülyeséget beszélek, de ha emlékezetem nem csal, akkor így van.

    Reply

  • Damnosaurus

    |

    Válasz Meyer #43 üzenetére:
    én csak annyit fűznék hozzá hogy a pontszám nem egységes skill mérce, mert divizokent valtozik a súlya. lehet valaik rank1 1200al pl, ha más erősebb ladderben 40. 600ponttal lenne. Pl néha bead ilyen rank1 divizosokat akiknek nálam 1-2 százzal több pontjuk van, és én vagyok a favored és pár pontot kapok értük.

    Reply

  • zye

    |

    ejjha R2v2 elsö emgvan akkor gogo 1v1 >)

    Reply

  • Kasas

    |

    milyen gyakran frissit az oldal ?

    Reply

  • MadDragon

    |

    Fura ma léptem fel Diamond divizíóba és a profilom szerint már ott vagyok, de miután felmásoltam a listára csak platinumosként vagyok jelölve.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Kasas #47 üzenetére:
    Válasz MadDragon #48 üzenetére:
    Kb úgy félnaponta frissül

    Reply

  • Meyer

    |

    Válasz Damnosaurus #45 üzenetére:
    Tudtommal nincs súlyozás diviziok alapján. De pl a Játszott meccsek száma is egy lényeges pont.
    Mai meccs példa 52% winning ratem van 500 meccs alatt. Egy 60% os terrant adott be 100 meccsel és -leszámítva h elvert mint a sz*rt- én voltam a favored, annak ellenére h kb ugyanannyi pontunk volt.
    Tehát ha így tekintjük a blizzard szerint aki több meccsen keresztül, régebb óta tudja tartani/növelni stabilan a pontját, az esélyesebbnek számit egy papíron jobb statisztikával (winning rate) rendelkező játékossal szemben.

    Jóhír ez azoknak akik krva jók, hamar fel tudnak zárkozni az élmezőnyhöz, rossz azoknak akik ellenük játszanak.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.