Minden, amit tudni akartál: interjú David Kimmel

Végleges-e a WoL balansz? Legyőzhetetlen-e az Infestor-Brood Lord kombó? Mi lesz a Warhounddal? Lehet-e replayből meccset folytatni? Mi lesz a Carrierrel? Többek között ezekről is szó lesz a David Kimmel lefolytatott interjúkban. Igen, többes szám, ugyanis ez két interjú összeollózása, ezért előfordul, hogy kétszer is szerepel tök ugyanaz a kérdés, a válaszok azonban elég újdonságot tartalmaznak ahhoz, hogy mindkettő bekerüljön. A lényeg, hogy senki ne lepődjön meg, ha elkapja a déjá vu.

De mielőtt még továbblépnétek, hadd magyarázzak el egy kifejezést, ami többször is előfordul az interjú során és talán nem mindenki számára egyértelmű. Ez a metajáték, röviden a meta. A mostani szövegkörnyezetben a játék „alkalmazott formáját” jelenti. Hadd szemléltessem egy egyszerű példával. A reaper a Wings of Liberty játék része, azonban nincs benne a metajátékban, ami röviden annyit tesz, hogy nem használják. Régen például a 4-gate jelentette a protoss metajátékot, hiszen olyan hatásos volt, hogy szinte mindenki ezt használta, és emellett minden más build gyengébbnek bizonyult. A metajátékot az újonnan felfedezett egységek/stratégiák („hm, ez a 4-gate elég durva”), a trendek („minden Protoss 4-gate-re megy, úgyhogy én is) és egyéb tényezők ( „nerfelték a 4-gate-et, inkább mással próbálkozom”) alakítják. Értelemszerűen egy ilyen RTS játék esetében, mint amilyen a StarCraft 2 is, az a jobb, minél változatosabb a metajáték, hiszen ha folyton ugyanazokat a stratégiákat/buildeket látjuk, akkor az valószínűleg azt jelenti, hogy nem elég kiegyensúlyozott a választék. Ezt persze még lehetne részletezni, de most csak az volt a célom, hogy aki eddig nem volt képben, az most nagyjából értse, hogy miről is beszélnek az interjú egynegyede alatt. Kellemes olvasgatást! Szeretet, béke, Kozsó. 

Hero . HotS béta, Interjú 2457 48 hozzászólás

HotS béta – Daca

Daca abban a szerencsés helyzetben van, hogy kapott béta kulcsot. A béta indulása óta ugyan nem játszott vele túl sokat, de talán eleget, hogy meglegyenek az első benyomásai a kiegészítőről. A Sorozatot vele kezdjük, őt kérdeztem a bétáról.

Gepzsir . Interjú 1339 32 hozzászólás

Dimaga Interjú

Még mielött Dimaga elindult volna a HomeStory kupára, készült vele egy interjú. Az örök vidám Ukrán többek közt mesél a legutóbbi Dreamhackről, és hogy mit gondol a Heart of the Swarm zerg egységekről.

Láttam egy interjút, ami a DreamHacken készült veled, és ott azt mondtad, hogy a nem koreaiaknak is megvan az esélyük, hogy bajnokok lehessenek, és igazad volt! A Dreamhacken két nem koreai is dobogós helyet ért el. Ez szerinted általános lesz?

Nagyon remélem!!! És szerintem nem csak ezen a versenyen lesz így, hanem az összesen, az első 4 hely. Nagyon büszke és boldog vagyok ez miatt.

Mi már több alkalommal is beszéltünk, és mindig nagy tisztelettel beszéltél a koreaiakról, és az ő tehetségükről. Örülsz, hogy nem kell, egyel sem játszanod a playoffban, vagy a DreamHacken még félelmetesebbek voltak?

A Koreaiak mindig félelmetes ellenfelek. És igaz hogy nem játszottam egyikkel sem, de Naniwa ellen játszottam, aki most Koreában él, ezért majdnem egy közülük. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült legyőznöm.

A tovább után folytatódik…

Gepzsir . Interjú 1462 12 hozzászólás

TSL4 – Interjú a bejutottakkal #1

Úr ég, mi ez?! Hogyan? Milyen sötét erők munkálkodnak a háttérben? Vagy lehet, hogy ez a valóság? Ez tényleg a legújabb TSL? Neee…

De igen! Ez nem ámítás, ez valóban a TSL4, amiről egy ideje már tudhattok is, de most ide is elérkezett ez a kis üstökös. Én már nagyon vártam, hogy ismét úgy kezdhessek egy bejegyzést, hogy „T-S-L”, ti pedig talán már el is feledkeztetek az egészről, de semmi gond, ez a korral jár.

Az első bejegyzés ebben a témában három interjút tartalmaz a már bejutott versenyzőktől, de aki végigkövette a TSL3-at, az tudhatja, hogy ez csupán csak ráhangolódás a kétszázezer oldalas megacikkekre!

Kellemes olvasgatást tehát, és ne feledjétek, sohasem tudhatjuk, hogy nem-e köztük lapul a majdani végső győztes!

Hero . Interjú 1102 7 hozzászólás

Blizzard gyors interjú még az MLG Anaheim-ről

A hónap elején tartották meg Anaheim-ben az aktuális MLG-t, melyen ugyebár a Heart of the Swarm is képviseletét tette a Blizzard jóvoltából. A fejlesztők közül ott volt például Dustin Browder (Starcraft 2 vezető dizájner, vagy David Kim (játék balance-ért felelős). Az eseményen ott volt az SCLegacy is, akik egy rövid interjút készítettek David Kimmel és Dustin Browderrel.

SC:L – Nos, kíváncsiak lennénk a véleményetekre – ugyebár láttuk az MLG-n, hogy új egységek kerültek a Terran oldalhoz, a Widow Mine és a Warhound személyében. Ezek nagyban hasonlítanak a Spider Mine és a Goliath egységekhez. Hogyan győznétek meg azokat a játékosokat, akik szerint a Spider Mine és a Goliath visszajöhetett volna a játékba?

DACA . Interjú 1587 23 hozzászólás

MLG Spring Championship Interjú a Győztessel: MvP.DongRaeGu

Miután DongRaeGu kijutott a csoportmérkőzésekből, egy nagyon erős ágrajzba került, ahol sikerrel vette az akadályokat, és a végén egy izgalmas sorozatban 3-1-re sikerült megvernie Aliciát is,  így ő nyerte a legutóbbi MLG Arénát, és ezzel övé lett a főnyeremény: $25,000. A vele készült interjút a tovább után olvashatjátok.

Gepzsir . e-Sport, Interjú 1031 2 hozzászólás

Magyarország legjobbjai: Psz

Legújabb interjúsorozatunkban Magyarország legjobbjaival beszélgetünk, hogyan is vélekednek a magyar top játékosok a StarCraft II-ről, a balanceról, milyennek látják a játék elmúlt két évét. Kiderül, hogyan érték el azt a szintet, ahol jelenleg állnak. Tervekről, célokról, lehetőségekről. Breach után a magyar válogatott újdonsült kapitányával Psz-szel beszélgettünk.

esfrost . Interjú 1934 23 hozzászólás

Magyarország legjobbjai: Breach

Legújabb interjúsorozatunkban Magyarország legjobbjaival beszélgetünk, hogyan is vélekednek a magyar top játékosok a StarCraft II-ről, a balanceról, milyennek látják a játék elmúlt két évét. Kiderül, hogyan érték el azt a szintet, ahol jelenleg állnak. Tervekről, célokról, lehetőségekről. Első áldozatunk nem más, mint hazánk legmagasabban rangsorolt játékosa, Breach. A tovább után az ő válaszait olvashatjátok.

esfrost . Interjú 1700 11 hozzászólás