Archive for augusztus, 2010
Gratulálunk az első kupa győztesének, eviL-nek! Számomra ez a kupa nagyon fordulatos volt, ugyanis előzetes számításaim szerint purple (nF team) és skziXibalba (skzi team) voltak a legesélyesebbek az elődöntőbe kerüléshez, de nem ez történt, nagyon szoros meccsek voltak és olyanok jutottak a döntőbe, akiket még nem is láttam. Ezúton nekik is gratulálnom kell, úgy néz ki lesz pár új tag a nemzeti válogatottban ^^.
A Replay-ek letölthetőek INNEN – Köszönet az SC2Gears programnak és alkotójának, át tudtam nevezni és rendszerezni ezúttal a repeket.
A világ legrövidebb meccse
Az az volt, amit tegnap 3 sec alatt nyertünk, a töltés alatt 3 ellenfél DC-zett 4v4-ben, mire a negyedig káromkodott egyet és kilépett. 🙂 De talán a világ legrövidebb meccse, ami nem technikai nehézségek okán jött létre, az a következő videó lehet (köszi Elrood):
Starcraft 2 Hungary Cup #1 – Apa kezdődik
Elérkezett a várva várt pillanat, az első „nem béta” kupánk.
Nyeremény sajna most nem lesz még, STREAM viszont van/lesz ^^.
kupa.starcraft2.hu
IRC – STREAM – GRID
Új Logitech G-szériás termékek játékokhoz
Az Logitech új, G-szériás termékcsomaggal kíván a játékosok kedvére tenni. A csomag tartalmaz egy vezetéknélküli fejhallgatót, egeret, és billentyűzetet. Utóbbi két termék is szintén vezeték nélküli. Aki komolyabban érdeklődik a termékek iránt, azoknak alaposan a pénztárcájuk mélyére kell nyúlni, hisz a fejhallgató 150 fontba, az egér és a billentyűzet 90 fontba kerül. Alant pedig a a tovább gombra kattintva a kütyükről készült képeket tekinthetitek meg.
Egy megállíthatatlan Protoss taktikára bukkantunk
A végén jön a csattanó, úgyhogy lehetőleg bírjátok ki 😉
500.000 USD összdíjazású Starcraft 2 versenysorozat
Már bizonyára sokakhoz eljutott a hír, hogy egy nagy Starcraft 2 verseny sorozat van készülőben, a Global Starcraft II League a Gom TV rendezésében. Ez a liga minden hónapban meg lesz tartva egy Open Starcraft II League keretében (itt számomra annyira nem jön össze, hogy ez most hogyan is lesz, liga a ligában…), ahol 170.000 $ a nyereményalap. Emellett heti 5 napon a Gom TV sugározni fog Sc2 meccseket, így remélnek több nézőt szerezni maguknak.
Az egész 2010-es évben pedig félmillió dollárt fognak kiosztani a versenyeken, ami az e-sportok történetében a legnagyobb összeg.
A játékosok itt a ligán belül is még különböző ligákba fognak kerülni (szerintem az elképzelhetetlenül pro és a nincs-is-már-rá-szó ligába), és itt már bárki, aki jó teljesítményre képes, részt vehet ezekben a megmérettetésekben, nem kell különböző versenyistállókhoz leszerződnie.
Természetesen már most is egy csomó részlet elérhető, amiket szabadon lehet böngészni.
TheLittleOne vs ThorZain – TvT – Ghost rush vs 1/1/1
Sajnos nem tudtam részt venni a mai kupán, de most sikerült találnom egy kis Husky VOD-ot, ami valamelyest kárpótolt engem. Nem T-vel játszok, így aránylag kevés TvT-t láttam, ez viszont az egyik legjobb közülök, az egyszer biztos. A cím már eléggé önmagáért beszél, TLO szélesíti a látókörünket egy TvT Ghost Rush-sal, míg Thor egy eléggé megbízhatónak nevezhető terran buildet próbál bevetni. Az eredmény pedig: hát nem lövöm le a poént, tessék megnézni 😉
Ó Űrsugár, miért vagy te Űrsugár?
Ebben a bejegyzésben Qcznek és csapatának szeretnénk segíteni egy gyors közvélemény kutatással. A kérdés a következő:
Amit a banelingek ellen terranként tehetsz
Elrood linkelte ezt a kis HD oktató videót, köszönet érte 🙂
Ha valaki még emlékszik arra, hogy mit kell tennie a zergnek, hogy banelingekkel jusson be a terranhoz, azoknak ajánlom ezt a videót, melyben megtudhatják, mit kell ahhoz cselekedni, hogy a banelingek még se jöjjenek be.
A trükk az, hogy ne jusson be a zerg nagy serggel a bázisodra, na, hát elhet mondani, ennél mi sem lehetne egyszerűbb 😀 Ha szépen, mint a hagyma, az egyes épület rétegeket egymásra helyezitek, akkor nem lehet ebből komoly problémátok, utána pedig már szabadon választható, hogy mivel zúzzátok le a zerget.